A ​Volga gyermekei 63 csillagozás

Guzel Jahina: A Volga gyermekei

A 18. században Nagy Katalin cárnő biztatására németek tízezrei telepedtek le Oroszországban, a Volga mentén, megőrizték nyelvüket, kultúrájukat, és példás szorgalommal művelték földjeiket.
Guzel Jahina főhőse, Jakob Bach egyike a leszármazottaiknak, egy kis német telepen dolgozik tanítóként, és úgy tűnik, semmi izgalmas nem történhet az életében, mígnem…
Mígnem egy nagy szerelem és a bolsevik forradalom fenekestül fel nem forgat mindent az oroszországi németek életében. A nagy világ egyszerre félelmetes hellyé változik, ahonnan Bach elmenekül a szerelmével együtt egy tanyára, majd egyedül neveli a gyermeket, a kis Antjét, aki vér szerint talán nem is az övé. De Antje mégiscsak a gyermek, akit védelmeznie kell, és Bach immár őt próbálja megóvni az összezavarodott új világ minden veszedelmétől.
Bach közben meséket ír, s mindaz, amit kitalál, előbb csodálatos, majd riasztó módon megvalósul a világban…

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Helikon, Budapest, 2020
434 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634793045 · Fordította: Soproni András
>!
Helikon, Budapest, 2020
434 oldal · ISBN: 9789634795117 · Fordította: Soproni András

Enciklopédia 8

Helyszínek népszerűség szerint

Pokrovszk · Volga · Volgai Német Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság


Kedvencelte 7

Most olvassa 11

Várólistára tette 105

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

A mai orosz irodalom teli van jelentősnél jelentősebb alkotókkal (mint Viktor Pelevin, Vlagyimir Szorokin, Zahar Prilepin, Jevgenyij Vodolazkin, Marina Sztyepnova vagy Tattyana Tolsztaja, és még sorolhatnám), így hihetetlenül nehéz belőle egy új tehetségnek kitűnni, ám 2015-ben az addig teljesen ismeretlen elsőkönyves tatárföldi alkotónak, Guzel Jahinának mégis sikerült. Hiszen nemcsak övé lett az Év Könyve díj, de a sikerlistákat is sokáig vezette, az olvasók többszázezer példányt vásároltak a Zulejka kinyitja a szemét című kötetéből, amely egyszerre tudta megszólítani a cselekményességet és az érzelmeket áhító tömegeket és a „vájtfülű”, mélyebb tartalmat kereső ínyenceket egyaránt.

Az eredetileg 2018-ban, hazánkban azonban csak az idén megjelent, A Volga gyermekei című második regényét ennek köszönhetően már óriási várakozások előzték meg szerte a világon, így nálunk is. A fő kérdés persze az, rászolgált-e erre? Azt hiszem, összességében igen.
Bár maga a téma (egy voltaképpeni szerelmi történet) és a korszak (a Szovjetunió megalakulása és Sztálin hatalomra jutásának ideje) egyáltalán nem különleges, hisz már számtalanszor és számtalan módon feldolgozták, de az, ahogyan ábrázolja és láttatja az eseményeket az írónő, annál inkább. Ennek a hamisítatlan nagyregénynek a lapjait ugyanis inkább a mese és a mesés elemek töltik ki, hogy annál nagyobb erővel vágódjon be ebbe a sokszor idilli világba a szovjet valóság brutalitása és értelmetlensége.

Az első oldalakon Bach, egy Volga-menti kisvárosban élő német tanító (talán nem túl közismert történelmi tény, hogy Nagy Katalin jelentős számban telepített be németeket az orosz birodalomba, akik évszázadokon keresztül őrizték meg nyelvüket és életmódjukat) még szokásos, szürke, egyhangú életét éli, amit mindössze két dolog tölt ki: az egyik, hogy megpróbáljon némi tudást verni a helyi iskolába járó nebulók fejébe, a másik, hogy magányos sétái során bejárja a vidéket. Ezt az állóvizet azonban egy igazán furcsa megbízatás zavarja meg, a folyó túlpartján élő Grimm nevezetű férfi a lánya tanítójának kéri fel, ám van egy feltétele, amit soha sem lehet megszegni: a tanító és a tanítvány nem láthatják egymást, ám ahogy egy mesében lenni szokott, így is szerelem gyúl kettejük között…

A Grimm név persze nem véletlen (de van itt Böll, Brecht és Hoffmann is), hiszen ahogy már említettem, a lapokon folyton új és új mesék kelnek életre, amelyek hol szépek, színesek, andalítók, hol pedig a megidézett híres elődhöz híven véresek, brutálisak, hátborzongatók.

Különös feszültséget ad a szövegnek, hogy míg a Grimm-tanya az örökké termő almafáival, az ellenségtől (általában) megvédő sűrű, sötét, áthatolhatatlan erdejével, és minden viharral dacoló takaros házikójával a béke szigete, addig az egész környék (és persze az egész, kontinensnyi ország is) a terror és az elnyomás talán még a mesei világnál is szürreálisabb terepe.
E két világ között őrlődve, de azért inkább a mesésből a külvilágot figyelve próbál Bach boldogulni előbb a szerelmével, majd gyermekével, hogy közben egyre inkább előtérbe kerüljön az eléggé didaktikus mondanivaló: a szeretet ereje mindent legyőz, legyen az háború, éhínség, vagy más egyéb huszadik századi szovjet őrület. Az írónő egyébként több emlékiratból idéz fel részleteket, amelyek hátborzongatósága túltesz bármilyen horrorén, és külön kiemelendő, hogy teszi mindezt oly módon, amivel nem a nagy történelmi folyamatokat, hanem azok átlagemberekre gyakorolt hatását mutatja be.

Jahina kötete ábrázolásmódjából is eredően kimondottan egyedi és eredeti, története alapszinten végigviszi a – valljuk be – nem túl eredeti szerelmi szálat, ám ezt gondosan ellensúlyozza a hol édes, hol pedig véres mesei világ és az abba folyton beleütköző brutális valóság. Ezzel a technikával csak kevés szerző tud és szokott élni.

A Volga gyermekei ezeken kívül a szöges ellentétek könyve is, egyszerre mutatja be a picit és a nagyot, a behatárolhatót és a végtelent. Jahina megkapóan ábrázolja a kicsi, esendő embert, aki bár sokszor jelentéktelennek tűnhet a nagyvilág iszonyatával szemben, de ha odafigyel és szerencséje van, megélheti az élete teljességét és az élet végességét egyaránt.
A Volga gyermekeit elsősorban azoknak ajánlanám, akik vevők a mágikus realista szemléletű történetmesélésre (ugyanis a szereplők és történések gyakran nem értelmezhetők realista szemmel), a modernebb köntösbe öltöztetett Grimm-mesékre, és egy Volgához hasonló óriási és lassan hömpölygő nagyregényre, mert Jahina kötete mindez egyben.

Bea_Könyvutca P>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Mese felnőtteknek a nagy, kemény valósággal, de szerencsére a mese része uralja a könyvet, és ez esetben én is gyereknek éreztem magam, mert jobban szerettem azokat a részeket, ahol a főhős Jacob Bach, a falusi tanító volt a középpontban, mint azokat, amikor az igazi Élet és Valóság megszakította ezt a fantasztikusan szőtt mágikus, realista történetet.
Ezek a részek azonban szükségesek voltak a történelmi események nyomon követéséhez, megértéséhez, szóval megbocsátom, csak igazából mindig kibillentettek Jacob Bach történetéből.
A könyv a meseszerűség mellett bemutatja a Volga mentén élő, betelepült németeket, a szokásaikat, a mindennapi életüket, az életük alakulását a háború és a változások alatt, az emberi viselkedésmintákat, a közösség formálódását.
A könyv karakterei nagyon szokatlan emberek, senki nem átlagos szereplő, a történet sem az, nem lehet kiszámítani, mi fog történni a következő pillanatban, a következő napon, a következő évben. Különös élmény volt, a mágikus realizmus kedvelőinek erősen ajánlott.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/12/guzel-jahina-volg…

GTM>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

„Bach mindent le akart írni Gnadentalról. (…) Nem egyszerűen leírta, rekonstruálta a szétrombolt kolóniát, úgy gyűjtötte össze emlékeit, mint széthullott köveket; (…) hogy a valaha oly gyönyörű Gnadental helyén újra felépítse a falut, legalább papíron. Bach nem írt, hanem épített.”

Hőséhez hasonlóan Guzel Jahina is épít. Emléket Gnadentálnak. Könyve lapjain építi újjá a falut, rekonstruálja egy kicsiny közösség életét, akikről a világ mit sem tudott, és akiket végleg elsöpört a föld színéről egy hatalomra jutott beteg elme őrült pusztítása. Kíváncsi lennék, hányan tudtak arról, hogy német ajkú nemzetiség is élt a Volga mentén. Jahinától mindent megtudunk róluk: mindennapi munkálkodásukat a megélhetésért, az évszázadokon át megőrzött nyelv érdekességeit, szólásokat, közmondásokat, megismerjük hiedelmeiket, és megértjük fura, különös identitásukat. Mert németek maradtak ugyan, de volgaiak lettek.
Nem oroszok! Volgaiak.
És ez lett a vesztük. Elérkezett a bomlott 20. század, és vele együtt a szovjet etnikai tisztogatás.

Megkapó, hogy az egyik megalázott és kitelepített kisebbség képviselője állít emléket egy másiknak. A tatár Guzel Jahina, a volgai németségnek.
Kívülálló tehát az író, és gyorsan a közösségen kívülre helyezi hősét is, aki a túlpartról szemléli csendesen a falu lassú agóniáját, majd végső pusztulását. Miniatűr zárvány a hegyek közé zárt kicsiny tanya, ahová Bach tanító menekül, és amit a hömpölygő Volga választ el a világtól. Megáll itt az idő, miközben a történelem rohan, birodalmakat dúlva fordítja ki sarkaiból a világot: „ a Pétervárott létrejött új hatalom eltörölte az eget, nem létezőnek nyilvánította a napot, a szilárd földet pedig megcserélte levegővel.”

A Grimm tanyán eközben kivirágzik a mítosz és a szerelem. A világtól elzárt porta igazi menedék, ahová csak nagyon távolról szüremlik be az új világ brutalitása. Csak a Volga hozza néha a híreket, ha tud belőle olvasni valaki. Ám érezzük, hogy az idill nem tarthat örökké, és egyszer csak úgy tör be ide is a gonoszság, hogy attól egy életre elakad a szó… A történelem pedig rendületlenül halad, az idő múlik, nő az ember éveinek száma és fogy az ereje. És végül ki kell lépni a végleg kettéhasadt új világba, ahol „a rémült felnőttek és a rettenthetetlen gyerekek világa egymás mellett létezett."

Bárhogy is alakult azonban Bach tanító sorsa, mégis varázslatos hely maradt a tanya, ahol minden viszontagság ellenére megterem és gyökeret ver a szeretet, a csalódások közben sem szárad el a remény, és végül ismét menedékké válik, a őrült világ ártatlan áldozatainak otthont nyújtó menedékké.
A z átjáró a két világ – a mítosz és a valóság – között a folyó, amely elválaszt és összeköt, pusztít és teremt, mindent lát és örökre megőrzi titkait.

Látszólag nem illeszkednek a regénybe a Nagy Tanítóról szóló fejezetek. Megtörik az olvasási élményt, szinte arcul csapják az olvasót. Kifejezetten bosszantó, de végül megsejtjük: mennyire váratlanul és sokkszerűen érte az Isten háta mögötti falvakat az új hatalom és a vele együtt járó brutalitást. Nem látjuk ugyan a konkrét eseményeket, csak annyit, amennyit Bach tanító is lát: a Volgán úszó halottakat, és a falu elnéptelenedését. Mégis ezekkel a az elbeszélésfolyamot megszakító betétekkel, a Sztálin-féle áradó gazság ábrázolásával lesz teljes a regény.

Zord valóság, szépséges mese, fenséges táj, traumával terhelt kapcsolatok és tragikumában is szép emberi sors. De szigorúan csak csak annak, aki kedveli a mágikus realizmust és a lassú, komótos történetmesélést.

6 hozzászólás
ppeva P>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Bár már a Zulejka se tetszett, hosszú tipródás után belevágtam ennek az olvasásába is. Ráadásul egy kihívás kedvéért duplán olvastam, oroszul és magyarul is. Ez egyrészt érdekesebbé tette, másrészt viszont hamar túl sok lett belőle. Ha egy könyv nem tetszik, duplaannyi mennyiségben olvasva egyre nyűgösebb feladattá válik. Egy idő után nem is úgy gondoltam rá, hogy „na, olvasok még egy kicsit belőle”, hanem úgy, hogy „phhhű, na, dolgozom egy kicsit vele, hadd fogyjon”. (Lehet, hogy ezért is szálltam bele ennyiszer a fordítói bakikba… Érdekesebb volt a fordítással, a fordítói megoldásokkal foglalkozni, mint a cselekménnyel.) Nagyon nehezen fogyott.

Elismerem, hogy Jahina szépen ír. Elismerem, hogy le a kalappal előtte, miután az üldözött tatárok után az üldözött németek sorsát is feldolgozta. Elismerem, hogy sok jó és érdekes dolog van a regényében. Amit csak lehetett, ki is mazsoláztam belőle magamnak, legfőképpen a valós tényekből. Ami tetszett benne, az a Sztálin-szál bele-belefűzése a történetbe.

Minden elismerésem ellenére én mégse kedvelem a stílusát. Talán ha kevesebb lenne a könyvében a mágikus realizmus, sokkal jobban élveztem volna. Azokat a könyveket szeretem, amik a valóság talaján állnak, legalábbis nagyobb részben. Ott tudom jól fogadni a mágikus realizmust, ahol csak egy csipetnyi, mint egy fűszer. Ez a regény meg túl volt fűszerezve.

Évekkel ezelőtt olvastam egy életrajzi alapú regényt németül, egy Volga-menti német írta (eredetileg oroszul) az apjáról, a Volga-menti német faluról, ahonnan Kazahsztánba száműzték őket, a saját fiatalkoráról és további életéről a száműzetésben:
https://moly.hu/konyvek/herold-belger-das-haus-des-heimatlosen
Hát az a realista, kevesebb tudatos irodalmi eszközzel operáló könyv nekem sokkal közelebb hozta, sokkal átélhetőbbé, érezhetővé tette mindazt, ami Jahinánál belefulladt a mágikus realizmusba. :(

Kitabu_hu P>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

A könyv, amiben tökéletesen elegyedik a szomorú, letaglózó valóság a csodálatos mesékkel.♥

Guzel Jahina regénye a Volga mentén betelepült oroszországi németek életét mutatja be, azon belül is azt, hogyan teltek a mindennapok egy isten háta mögötti falucskában.
Jakob Bach egy egyszerű tanító, aki magányosan tengeti életèt, míg nem egy nap minden fenekestül felfordul. Szerelmes lesz, és egy varázslatos, csodákkal teli tanyára kerül, ahol megtapasztalja a kétkezi munka szépségeit, és hogy milyen érzés is tartozni valahova, valakihez. A bolsevik forradalom azonban összetöri az idillt, és Jakob addigi életét is.
Olyan csapásokat és kihívásokat kap az élettől, amik akkor hallgattatják el, amikor leginkább beszélnie kellene…
Hang híján írni kezd, s meséi csodálatos módon megelevenednek, ám ez óriási felelősséget jelent, következményei beláthatatlanok.

A történet elképesztően részletgazdag, művészien szép, harmonikusan váltakoznak benne a történelmi és a meseelemek. Amellett, hogy pontosan beszámol Oroszország egyik legsötétebb, legszomorúbb korszakáról, mégis lélekemelően szép gondolatokkal van tele családról, emberségről és szeretetről.

btunde P>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

A Zulejka olvasásakor éreztem, hogy valami egészen rendkívüli emberre bukkantam Guzel Jahina személyében, egy percig nem volt kérdés, hogy mindent el fogok olvasni, ami magyarul megjelenik tőle. Ehhez képest a A Volga gyermekeire nehezen hangolódtam rá, de sokszorosan megérte kitartónak lenni. Többször azon kaptam magam, hogy az első tizennégy-tizenöt oldal után fogalmam sincs, mit olvasok, végül aztán nagy erőfeszítések árán végigkoncentráltam ezt a pár oldalt, onnan pedig megint olyan élményben volt részem! spoiler
Jaj! Nehéz úgy írni róla, hogy ne lőjek le poént, nem is fogok, inkább rövidre fogom. Ez egy igazi orgia. Annyi szinten és olyan sokféleképpen hat. Nem leszek meglepve, ha Bach és a gyerekek, de még talán Hofmann is ugyanúgy megmaradnak a lelkemben, és kísérnek minden nap életem további részében, mint Zulejka. Guzel Jahina nekem már ma egy klasszikus, pedig csak fél évvel idősebb nálam.

Manawydan>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Ha az elmúlt évben adtam bármilyen olvasásomra is 5 csillagot azt kell, hogy mondjam nem volt reális. Ez az 5 csillagos könyv. Talán az idei év nagy olvasása volt. Az elmúlt egy évben alig találtam élvezhető könyvet, de ez a regény talán kihozott az olvasási krízisemből. Végig volt egy olyan érzésem, hogy a regény szereplői egy hógömbben élnek és az olvasó figyeli az életüket, küzdelmeiket, érzéseiket, azt a hatalmas erőt, amely életben tartja őket. Néha felkavarodott a világ körülöttük, hogy aztán lecsillapodva kicsit megnyugodjon, és mindent belepjen a hótakaró. A regény nagyon lírikus, szépirodalmi magaslatokban van, egy óda az élethez. Végülis, ha az esszenciáját keresem, az életben maradásért folytatott küzdelemről szól…. talán. A végén pedig akarva-akaratlanul felteszem én is a kérdést, hogy „mi végre vagyunk a világon”.
Nagyon tetszett.

G_H_Andrea >!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Guzel Jahina tatár írónő stílusa, írásmódja egészen egyedileg hatott rám. Különleges fűszer, esszencia , eredetiség , ahogy hozzányúlt ehhez a témához. Nagyon szerettem ahogy meséli ezt a történetet, melybe a mesék világába kalauzol minket , közben egy tanító , Jakob Bach viszontagságai, szerelme ,a bolsevikok a betelepült német lakosok élete is belefért. Erőszak , veszteség, félelem, közben Jakob Bach mesél, kényszerből, mégis beleveti magát ,átadja magát a meséknek, szinte önkívületben veti papírra. És amit leír ,az meg is valósul …Bach elzárkózik a világ elől ,de a történelem utat tör magának , és eléri ezt a kis elszigetelt nyugalmas életet. Szomorú és mégis csodás történet, és ne feledkezzünk meg az almákról, illatosak ,zamatosak ,szépek…

Trixi>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Nagyon-nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, és zömében szerettem is. Az unalmas, szürke tanító nyugalmas élete megváltozik, mikor egy gazdag ember lányához elhívják, hogy tanítsa a kisasszonyt. Különös kapcsolat alakul ki kettejük között. Életük más irányba fordul, mint ahogyan azt gondolták volna. Ezeket a meseszerű részeket nagyon szerettem. Aztán közbeszólt a külvilág. Megjelent „ő” és/vagy a „vezér”. Nem tudtam ezeket a részeket hova tenni. Gondolom, a könyv pont ezek miatt (is) íródott, de vhogy nem illett az addigi történetbe. Több ilyen rész is volt, és utána nehezen rázódtam vissza Bach életébe, ahol időközben már Antje is fontos szerepet játszik. Csodáltam, hogy túlélte a születése utáni napokat ez a szegény kislány :) . Egy kis gézengúz felbukkanásával élettel telibb lesz az addigi igencsak csöndes életük. Szóval Bach és a gyermekek életéről szóló részeket szerettem. De ezeket a „töréseket” már nem. Aztán jött a vége, és totál pipa lettem. Mint egy arculcsapás. Nyűglődünk, nyűglődünk, ………, ja kell egy vég ……itt van, tessék. (Csillagozás is a vége miatti felpaprikázódásom miatt ennyi, különben többet adtam volna)

Inmelius_Mudri_Jolcsi>!
Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Megbűvöl, lebilincsel és falatja a sorokat. Vigyázni kell vele: igényes, keménykötetes külseje nagyot tud koppanni a fejemen, ha belealszom a fáradtságtól.

A főhős? Hát ő valami szenzációs muksó. Művelt, de a mindennapi élethez.. hajjaj! Tragédiák sora sújtja, miközben zavarodottan igyekszik úrrá lenni rajtuk. Elfuserált érzései valahogy mindig a helyes irányba lökdösik. Úgy ír szinte mellesleg háborúról, szovjet rendszerről, ahogy még egyetlen műben sem olvastam. Féltem is a könyvtől kicsit, mert nehezen viselem a Szovjetunió akkori eseményeit, hát itt ez csak amolyan keret, amit a főhős tölt ki saját gondolataival, tetteivel.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2020/10/19/a_volga_gyermekei


Népszerű idézetek

Szelén>!

– Márpedig a mese a legjobb kulcs a gyermeki szívhez.

167. oldal

Szelén>!

Az életben támadt ürességet nem lehetett betölteni semmivel, de Bach hozzászokott ehhez az ürességhez, ahogy az emberek hozzászoknak mindenhez: a kezük – lábuk elvesztéséhez, a szülők halálához, vagy a messzi idegenben leélt élethez.

383. oldal

Szelén>!

A Kislány valami több volt: kulcs az öreg szívéhez, sőt talán egyenesen annak egy darabkája.

319. oldal

Szelén>!

… a ház mögötti gyümölcsös fáin öklömnyi rózsaszín és fehér virágok pompáztak, és olyan erősen illatoztak, hogy az ember szinte a nyelvén érezte a majdani almák mézes ízét.

32. oldal

Szelén>!

…a karon ülő gyerekeket rendszeresen bedugták csupaszon egy üres liszes zsákba, aztán az állatoknak való vakaróval letisztogatták róluk a rájuk tapadt lisztport – ez volt a skarlát elleni védekezés.

204. oldal

Szelén>!

A mezők és a dinnyeföldek túlnyargaltak a láthatáron, tarkán, mint a baskír takarók.

9. oldal

Szelén>!

A szél a sztyepp felől a türkmén sivatag és a sós Kaszpi – tenger forró és fűszeres leheletét sodorta.

9. oldal

giggs85>!

Arra jutott, hogy a katolikus, vagy a pravoszláv, vagy a mohamedán hívő fölött elmondott lutheránus ima mégiscsak jobb, mint a semmilyen. Ezért minden halott fölött mondott imát, még a tatárok és a kirgizek fölött is. Jóllakatni nem tudta az éhezőket, de el tudta temetni őket, hogy ne legyen belőlük farkasok étke. Hányat temetett el – nem számolta. Ezt a rettenetes esztendőt pedig elnevezte Az Éhezők Esztendejének.

Kapcsolódó szócikkek: ima
Szelén>!

…a verssorok úgy zuhogtak a bozontos ifjú kobakokra, mint fürdő napján a víz.

14. oldal

Szelén>!

Ritkás, puha szakálla nőtt, mint a boci farka, a tanyán nem akadt borotva.

76. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kate Morton: Felszáll a köd
Anne Jacobs: A villa öröksége
Marente de Moor: A holland szűz
Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés
Emanuel Bergmann: A trükk
Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái
Sven Hassel: Bajtársak
Rachel Seiffert: Lore
Kateřina Tučková: Gerta Schnirch meghurcoltatása
Jenny Erpenbeck: Otthon