Egy ​bőrdzsekis pap vallomásai 7 csillagozás

Annak idején a szemináriumban nem tanultam harcművészeteket, de azért ha valahol kitört a csetepaté, nem húzódtam félre a breviáriumot olvasni.

80. oldal

Egy nap a 19. kerület papcsapatának, amelyhez én is tartozom, egyik káplánja lélekszakadva érkezett az iskolai ügyeletre. Éjjel ellopták a mopedemet. Azt feleltem ne idegeskedjen, s mindjárt diszkrét nyomozásba kezdtem. A minket megrohanó délelőtti suhanc seregben kell lennie valakinek, aki tudja, mi a helyzet. Nem sokára megtaláltam a tolvajt. Röviden kérdőre vontam:
– Elloptad a káplán haverom robogóját, ez nem járja!
– Oké – válaszolta – visszaadom!
A koma még előző éjjel kicsontozta a járgányt. Most újra összeszerelte és beindította, hogy visszaadja. Megállapította, hogy a gép motorja kifújt, nem bírja tovább. Gyorsan lefülelt egy ugyanolyan márkájú új mopedet, kilopta a motorját és beszerelte a másik helyére; hogy meglegyen a súlya, két új oldaltáskát is elkötött, és aztán visszavitte a mopedet, paptársam templomához, arról sem feledkezve meg, hogy lopásgátlót vásároljon neki, amelynek kulcsát ezzel az odafirkantott üzenettel küldte el: Itt a mopedje, a lopásgátlót ajándékba küldöm a tolvajok ellen!
A káplán örömében, repesve fedezte fel a következő napokban, hogy a halom ócskavasából, időközben egy Boeing 747-es lett. Mivel aztán erkölcsi kérdésekkel gyötörte magát a turbó fokozatban működő robogóval kapcsolatban, csak annyit mondtam neki, hogy csukja be a szemét. Nem motorozás közben, és hozzátettem, az Úr úgyis megismeri majd az övéit!

Elsősorban olyanokat esketek, akiket ismerek. Pontosabban fogalmazva, nem én szolgáltatom ki a szentséget, hanem én vagyok a fiatalok házasságának első tanúja. Egy diakónus, aki fiatal jegyeseket készített fel az egyik francia egyházmegyében, egy alkalommal azt mondta: – Az általam esketett párok 50%-a el fog válni! Egyfajta képmutatás uralkodik az egyházban, amely úgy esketi a párokat, hogy közben arra gondol, jórészük el fog válni, és aztán megvonja tőlük az eukarisztiát, kijelentve: mivel elváltál és újranősültél, többé nem járulhatsz az Úr asztalához, hogy magadhoz vedd az oltári szentséget! Az eukarisztia nem jutalom, hanem erőforrás! Vallom, hogy azoknak is engedni kell az eukarisztiában való részesülést, akiknek házasságuk zátonyra futott és bűneiket megbánták. Nem volna szabad még mélyebbre taszítani őket a kudarcban, hiszen tudjuk, hogy az Úr éppen értük jött, a vesztesekért, tehát a válásuk után újraházasodottakért is!

Egyszer egy ismerős fickót eskettem az élettársával, amikor kértem, hogy mondják ki a szentségi értékű igent a kérdésre: – Hűséges leszel? Szabad akaratodból szereted a másikat? Gondoskodni fogsz a családodról és elfogadod a gyermekeket?
A fickó odajött hozzám és a fülembe súgta: – Hé, Guy, gondolj bele! Ezt ötven évig elviselni?! Félelmetes!
A fülébe súgom: – Idehallgass! Beverem a képed, ha nem mondasz igent!
Sajátos liturgia volt, de nagyon spirituális és suhanchoz illő. Azóta is együtt vannak!

Vagy húsz éve már, hogy eskettem egy másik, rettenetes jellemű suhancot. Három évig nem fogja bírni, mondtam magamban… Nem sokkal az esküvő után megtért. Egy nap elég erőszakosan fordult hozzám: – Annak a rohadt házassági szentségednek az ereje – mondd csak meg az embereknek – az aztán valami!
Hát, most elmondtam!

Az eukarisztia ünneplése az áldozással ér véget. Ez fontos pillanat! Megfigyeltem, hogy azokban a falvakban, nevezetesen Rougon-ban és La’Prue-ben, ahol rendszeresen misézem – így lettem falusi plébános – muzulmánok, zsidók, buddhisták és ateisták is eljönnek az eukarisztia megünneplésére. Többször előfordult, hogy az áldozásra várók közt muzulmánokat is észrevettem, akiket megérintetett az imák egyszerűsége, és azzal fejezték ki az oltári szentségben való osztozás iránti vágyukat, hogy kinyújtott kézzel várták a szent ostyát. Természetesen nem áldoztathattam meg őket. Így a következőt találtam ki, a La’Prue-i pékkel süttetem egy szép kovásztalan kenyeret, amely tökéletesen illet a liturgiához. Felajánláskor a magasba emeletem ezt a kenyeret – mely erőfeszítéseinket, szenvedéseinket és örömeinket jelképezi – és kettétörtem. Az egyik felét átváltoztattam, a másik fele azon férfiaké és nőké lett, akik nem vehetik magukhoz a szentséget. Áldozáskor a keresztények az oltárhoz jöttek. Adtam nekik egy darab kenyeret – Krisztus testét – amelyet borba – Krisztus vérébe – mártok. Amikor aztán mindegyikük megáldozott, visszamegyek az oltárhoz és odaadom a kenyér másik – át nem változtatott felét – azoknak a keresztény, vagy nem keresztény férfiaknak és nőknek, akik nem áldozhattak, de részt vettek a misén. Hány könnyes tekintetet láttam a kápolnában és hány kezet, mely a barátság kenyeréért nyúlt!
Nagyon szép ez, mert nem keresztény emberek megtisztelnek bennünket azzal, hogy osztoznak eukarisztikus ünnepünkben, és ezáltal azt is megérthetik, hogy nem állnak idegenül a misztérium előtt, akit Istennek hívunk, és akit ők, nem neveznek néven, vagy nem ismernek. Ők, ami egyetemes fivéreink és nővéreink!

A hősök elhitetik, hogy ők a minden, és hasonlítani kell rájuk. Az antihős a végtelenségig utánozható rizikó nélkül, lehet, hogy vannak képességei, de az is lehet, hogy nincsenek, és csak a gyengeségeit mutatja. Meglepő számomra, hogy azok a szülők, akik érdeklődnek gyerekeik jövője iránt, másról sem beszélnek nekik, mint a siker és a bukás különböző kategóriáiról. A bukásnak is megvan a jelentősége! Egyetértek Rabindranath Tagore-val, aki azt írja: „Ha minden hiba előtt bezárjátok a kaput, az igazság is kívül marad.” Ami a siker szót illeti, az általában „lóvét” jelent, máris a kábítószerek hierarchiájához értünk. Ha van pénzed, akkor úr vagy, ha nincs akkor semmi, ismételgetik a gyerekeknek. Állítom, az a legveszélyesebb ember a világon, aki képes megvetni a pénzt, mert az ilyen elvből nem fog megvásárolni senkit, és magát sem fogja áruba bocsátani. A pénz a legártalmasabb kábítószer.
A kollégiumokban, amelyekben megfordulok, gyakran felteszem a kérdést: Mihez akarsz kezdeni az életeddel? Az örökös válasz: kereskedelmi iskolába megyek! Ezt lesújtónak találom. A pénzre alapozott életnek nincs jövője! …
A fiataloknak nem azt kívánom, hogy sikeresek legyenek az életben, hanem, hogy sikerüljön az életük, és álmaikat megvalósítsák!

Hogyan neveljünk belőle igazi bűnözőt:
• Adjanak meg a gyermeküknek mindent és lehetőleg azonnal.
• Soha ne hagyja el a szájukat az a szó, hogy nem. Ez sokkolná a csemetét!
• Ne büntessék, vagy, ha mégis engednének a büntetés kísértésének, azt azonnal a homlokra helyezett nagy puszi kíséretében vonják vissza!
• Semmiképp ne kíméljék a társadalmat, a gyerek közvetlen környezetét, amelyben él! Ő imád mindent ostobának, hasztalannak és kártékonynak találni. Soha ne méltányolják előtte a társadalom jó oldalait.
• A szülők sose tétovázzanak fennhangon vitázni egymással, így a válás napján nem fog meglepődni. Legalább lesz ideje, hogy felkészüljön rá!
• Ha egy tanárát, aki az osztályból kihajította, sértegetni kezdi, keressék meg nyomban ezt a gyereknyomorító nevelőt és csemetéjük előtt mondják meg neki, mi minden rosszat gondolnak a hatalommal való visszaélésnek erről a formájáról!
• Soha ne kérjenek tőle semmilyen otthoni segítséget és amikor az asztalhoz ült, figyelmesen hallgassák végig a menüre vonatkozó kritikáit!
• Nos, és mit tegyenek, amikor 18 évesen a díványon fetreng, elutasítva az iskolát és a munkát? Hm. Ne szóljanak bele! Egyelőre még szüksége van az otthon melegére!
• Ha ön, mint szülő észreveszi, hogy a gyermek a pénztárcáját könnyítette néhány bankjeggyel, vagy ha az alkohol titokzatos módon eltűnt otthonról, és közben a hamutartók állandóan tele vannak, ne szóljanak semmit! Nehéz korszakon megy keresztül!
• És ha egy nap telefonál a rendőrség, hogy menjenek be a kapitányságra, mert a gyereküknél kábítószert találtak, vagy az imént követett el rablást, csak ennyit mondjanak: Ez az ő dolga! És próbáljanak felidézni minden rosszat, amit fiúkról, vagy lányukról gondoltak, akiből soha semmit nem tudtak kihozni…

Néhány évvel később viszontláttam egykori blidai plébániámat, a szép Szent Károly-templomot, háromméteres magasságig rombolva. Hatalmas mecset került a helyére. Nem álltam meg könnyek nélkül. Aztán egy nap e mecset falának dőlve azt mondtam: „Uram, most ebben a mecsetben laksz. Zengje mindenki dicsőségedet!”

64. oldal

[Egy napját írja le] […] Aztán következik egy lelki olvasmány. Legjobban a Krisztus követését szeretem. Gyakran olvasom Keresztes Szent János, Szalézi Szent Ferenc és más olyan szentek írásait, akik közel állnak hozzám. Ebből az imával és elmélkedéssel töltött órából származik az erőm. A modern szerzőkkel csak kínlódom.

97. oldal