Egy ​élet története 1 csillagozás

Martin Teréz 1873–1897 – a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővér
Guy Gaucher: Egy élet története Guy Gaucher: Egy élet története

2007 ​szeptemberében Lisieux-i Szent Teréz ereklyéi Magyarországra látogatnak. Az ereklye nem más, mint egy szent jelenlétének és közbenjárásának jele, szimbóluma. Teréz, a legifjabb egyháztanító és a missziók védőszentje ezeket írta önéletrajzában: „Mennyországomat a földön fogom tölteni… A jó Isten nem adta volna nekem azt a vágyat, hogy halálom után jót tegyek a földön, ha nem akarná megvalósítani; hiszen olyan vágyat is ébreszthetett volna, hogy megpihenjek benne. A lélek, akit lángra lobbantott a szeretet, nem maradhat tétlen. Ha tudnák, mennyi tervem van, mit mindent teszek majd, ha az Égben leszek…Megkezdem az én küldetésemet… Elkezdődik majd a küldetésem: megszerettetni a jó Istent úgy, ahogy én szeretem, átadni a lelkeknek az én kis utamat. Ha a jó Isten teljesíti a vágyaimat, Mennyországomat az idők végéig a földön fogom tölteni. Igen, azzal akarom tölteni a Mennyországomat, hogy jót teszek a földön… Vissza fogok jönni… Le fogok szállni… A jó Istennek minden kívánságomat… (tovább)

Eredeti cím: Histoire d'une vie, Thérèse Martin, 1873–1897

Eredeti megjelenés éve: 1987

Róla szól: Lisieux-i Szent Teréz

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Szűzanya testvéreinek! Szent Gellért

>!
274 oldal · ISBN: 9789636963712 · Fordította: Szabó Klára Gabriella
>!
Kármelita Rendtartomány, Budapest, 1997
264 oldal · puhatáblás · Fordította: Szabó Klára Gabriella

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz
René Laurentin: Lisieux-i Teréz mítoszai és valósága
Trochu: Az Ars-i plébános
Laczika Ferenc: Boldog Vianney János ars-i plébános élete
Nemeshegyi Péter: John Henry Newman vándorútja
Émile Bougaud: Boldog Alacoque Margit élete
R. S. (szerk.): Itt vagyok… engem küldj!
Michael Marsch: Az arsi plébános
Bruno de Jésus-Marie: Keresztes Szent János életrajza
Giannina Facco: Bernadette Soubirous