Szörnyszülöttek ​anyja 88% 30 csillagozás

Bár Maupassant regényei sincsenek ellenemre, azért korántsem vagyok akkora rajongójuk, mint novelláinak. Első találkozásom a szerzővel a Gyöngy kisasszony c. novelláskötet volt, és nem épp ma történt, de azóta is tervezem, hogy egyszer majd sort kerítek a Maupassant-összesre.
Addig is ezt a kis kötetet kóstolgattam, az író horror- és rémtörténeteiből készült válogatást. Hát kérem, elég volt az alig több mint 130 oldal is ahhoz, hogy továbbra is a rövid próza nagymesterei közt tartsam számon Maupassant-t. Minden sallangtól mentes, pontos, lényegretörő ábrázolásmód, remek emberismeret, megfigyelőkészség, történetalakítás.
A rövid, alig pár oldalnyi novellák többségében a borzongást kiváltó ok nem a külvilágban, hanem a belsőben keresendő, az emberi lélek félelmei, az elme rémei törnek felszínre. Az elbeszélő pedig nagyon ért ahhoz, hogy ezeket hitelesen, érzékelhetően, libabőr-reakciót kiváltva közvetítse az olvasónak. Ráadásul ezek a hétköznapi életből kisarjadó rettenet-momentumok – álmok, hallucinációk, megbomló elmék, transzállapotok, énkettőződések – nem hagyják nyugton az embert, belefurakodnak a gondolataiba, újra és újra rádöbbentik az emberi psziché mechanizmusának rejtélyességére.Talán ez is az oka annak, hogy a pszichológiai aspektusokra alapuló horrortörténetek számomra sokkal hatásosabbak tudnak lenni a fizikailag érzékelhető szörnyűségekben tobzódó elbeszéléseknél.
Bár a kötet novelláin egyértelműen tetten érhető Poe hatása, bevallom, Maupassant rémtörténetei még a hollós mesteréinél is jobban tetszettek, letisztultabbak, puritánabbak, gyakran erőteljesebbek. És itt is ugyanúgy érződik a saját démonokkal való küzdelem. Különösen érdekes ebből a szempontból az első személyű elbeszélő és a keretes elbeszélés választásának gyakorisága is – míg az elsődleges elbeszélő megbízhatónak tűnik, a beágyazott történet elbeszélője gyakran a szemünk előtt csúszik át a racionális gondolkodás területéről az irracionálisba, és próbálja önmaga, valamint az olvasó számára fenntartani az épelméjűség látszatát, logikus magyarázatot adni az illogikus tetteknek, érzéseknek, gondolatoknak. Szinte minden novella az őrülettől való félelem, az állandó szorongás talajából nőtt ki – az ép elme küzd az irracionálisban való elmerüléssel, a magány őrjítő erejével. És többnyire nincs megnyugvást hozó lezárás sem, nem oldódik a feszültség. Csak a vissza-visszatérő kérdés marad: „De én vagyok-e én?”

Izgatottan vágtam bele ebbe a novelláskötetbe. Sokat vártam Maupassant rémtörténeteitől. Sajnos azonban novelláról novellára csalódtam. :-( Mindegyik írás remekül kezdődött, feszültség felkeltve, vártam a csattanót, csakhogy mindegyik novella befejezése annyira laposra sikerült! :-( Kiváló alapötletek sikkadtak el, és ezt nagyon sajnálom, mert némelyiket még filmen is el tudtam volna képzelni.
Természetesen tudom, hogy ezek a történetek saját korukban biztosan nagyon népszerűek voltak, de még így sem tudok több csillagot adni a könyvre.

A családunkban hagyomány, hogy szeretjük Maupassant novelláit. Apánk kezdte, rongyosra olvasta a Gyöngy kisasszonyt például. Meg mi is. Aztán mást is. Nem kétséges, hogy nagy mesélőről van szó: nyílegyenes történetvezetés, csak semmi fölösleges cifrázat, csak semmi terjengős jellemábrázolás, beszéljenek magukért az események. Jellemző a nagy társaság, dinom-dánom, szalonkavadászat, … plusz valami szentségtörés, baleset, pajzánság, ilyesmi.
Ez a kötet a rémtörténetek közül válogat. Általában nem véresek ezek, inkább az őrületbe kergető félelmetes és/vagy megmagyarázhatatlan jelenségek, valamint a saját rettegését feldolgozni nem tudó tébolyultak tárháza. Ez is jól áll neki, nagyon ismeri a jó ízlés határát.

Elvesztem egy világban, ahol sohasem léteztem és nem is tudom, hol áll most a fejem…Rettegtem az első oldaltól az utolsóig és keserédes borzongás fogott el minden novella után. Van-e megoldás az őrületből? Létezik-e egyáltalán őrült ember vagy csak szójáték ez? Van-e még remény az emberiség számára? Létezik-e felsőbbrendű Hatalom vagy csak mi kattantunk be? Te mit gondolsz? Én azt, hogy Maupassant bácsi most végképp bebizonyította, hogy lelki társam még a Halálon túlról is!

Sok az őrült, sok a magános vagy magányra váró szereplő, sok a kísértet… Azt hittem, jobban fogok cidrizni olvasás közben, mert alapvetően nem szeretem a horrort, a rémtörténeteket, de végül nem féltem. Lehet, hogy segített a verőfényes napsütés meg az, hogy a borítóján felsorakozott valamik leginkább debil édesburgonyára emlékeztettek és nem szörnyekre…
Összességében tetszettek a novellák, a legjobban A menedékház, a Horla, a Jelenés, az Őrült? és A haj.

Tetszettek ezek a misztikus novellák. A legjobb Maupassant, amit eddig olvastam. Miért nem ez van fenn az 1001-es listán?
A novellák frappánsak, érdekes problémákat vetnek fel. Az őrület határai, különleges tehetségek tolerálása, más intelligens lények, a félelem plasztikus leírásai.
Érdekes kis könyvecske, jó volt kicsit borzongani, és abszolút illik a horror kezdetei kihíváshoz!

Első olvasásom a szerzőtől. Lélektani, misztikus novellák gyűjteménye. Nem mind tetszett egyformán, de érdemes volt elolvasni.

Most olvastam először Maupassanttól, a történetek stílusa kicsit emlékeztetett Lovecraftéra. Volt pár tetszetős történet (pl.: Vendetta, Horla) ebben a válogatás kötetben, a nagy részük azonban kissé unalmas volt számomra. Ennek ellenére ajánlom minden rémtörténet iránt érdeklődő embernek.

Jobbnál jobb novellák, megérdemelnének egy normális kiadást. Régóta a polcomon volt, de a borító mindig elvette a kedvemet az olvasástól, pedig nagyon szeretem Maupassant novelláit.

Eddig is ellenszenves érzéseim voltak a hosszú, szőke haj iránt, most ez az érzés erősödött.
Megtudtam, hogy este a folyó félelmetesebb tud lenni a tengernél.
Kiderült, hogy jobban szimpatikusak számomra egy zseni, ámde őrült ember gondolatai, mint egy egyszerű, ámde műveletlen emberé.
A Szörnyszülöttek anyja hősnőjének praktikája – meg vagyok róla győződve – nem kitaláció, ha manapság is léteznének ilyen „bizarr” cirkuszok, némely sötétebb bőrű testvérünk nem átallana mutánsokat gyártani jó pénzért.
A gonosz papról szóló történet főhőse egy az egyben az Egy asszony élete gonosz papja plusz a féltékeny férj cselekedeteivel. Érdekes lenne utánanézni, melyik történet fogant meg először Maupassant fejében.
Kiderült, hogy gyakran kutyákból lesznek a legjobb bérgyilkosok.
A szellemek akkor a legijesztőbbek, mikor nem látjuk őket, de tudjuk, hogy mellettünk vannak…

Mindez belesűrítve egy 130 oldalas műbe. Nincs üresjárat, nincs mellébeszélés, lényegre törő, és némely történet hatásosabb mint a mai horrorfilmek nagy átlaga.

…erről miért nem tanultunk a suliban?!!!!