Guy de Maupassant · Gyergyai Albert (szerk.) · Kardos László (szerk.) · Illés Endre (szerk.) · Trencsényi-Waldapfel Imre (szerk.) · Kardos Tibor (szerk.) · Szigeti József (szerk.)

Maupassant ​válogatott novellái I-II. 8 csillagozás

Guy de Maupassant: Maupassant válogatott novellái I-II.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A világirodalom klasszikusai · A világirodalom klasszikusai Európa

>!
Új Magyar, Budapest, 1956

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Képzeljétek – mondta barátom –, néhány napja egy vén boszorkánymester limlomjait adták el, ismerték az öreget az egész környéken, minden héten seprűnyélen lovagolt a boszorkányszombatra, fehér és fekete mágiát űzött, megrontotta a teheneket, hogy kék tejet adtak, s farkukat úgy hordták, mint az ördög, aki Szent Antalt megkísértette. Annyi bizonyos, hogy a vén gazembernek kedves emléke volt ez a szörnyűség, azt mondta, egy hírhedt bűnös keze, akit 1736-ban kivégeztek, mert a hites feleségét fejjel lefelé bedobta a kútba – ezt a tettét nem kárhoztatom –, aztán a papot, aki összeadta őket, felhúzta a templomtoronyra. A kettős hőstett után nekivágott a nagyvilágnak, és rövid, de mozgalmas pályafutása alatt kifosztott tizenkét utast, rágyújtotta a kolostort vagy húsz szerzetesre, és egy apácazárdából háremet csinált.

A nyúzott kéz

Kapcsolódó szócikkek: 1736

Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Rimbaud: Arthur Rimbaud összes költői művei
Alfred de Musset: Egy fehér rigó története
Maár Judit – Ádám Anikó (szerk.): A bűvös kéz
Anatole France: Le Miracle de la Pie / A szarka csodája
Anatole France: A hajnal
Anatole France: Arcképek
About Edmund: Egy jegyző orra
Borbás Mária (szerk.): Halhatatlan szerelmesek I–II.
Jules Verne: Dráma Mexikóban / Költemények
Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák