Erős, ​mint a halál 50 csillagozás

Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A századvégi francia regény egyik legkiválóbb mesterének remekműve, két öregedő ember bánatos szerelmének története. Olivier Bertin festőművész, a párizsi jó társaság dédelgetett kedvence már úgy hiszi, élete fogytáig zavartalanul örülhet kedveséhez, Guilleroy grófnéhoz fűződő – már-már családiassá nemesedő – szerelmének, de Annette, a grófné fölcseperedő leánya akaratlanul földúlja szíve békéjét, s Olivier szenved a kétségek, szerelem és féltékenység közt hányódó grófnéval együtt, míg nyugalmat nem ad neki a jótevő – és talán keresett – halál. Körülöttük az örök emberi szenvedélyeket villogtató regény lapjain opálos fényben ragyog a Harmadik Köztársaság arisztokráciájának csaknem császári pompája, a századvégi Párizs varázsa.

Eredeti megjelenés éve: 1889

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, A világirodalom klasszikusai, Guy de Maupassant összes munkái, Kincses Könyvek

>!
Digi-Book Magyarország, Budapest, 2016
ISBN: 9789633985083
>!
Palatinus, Budapest, 2006
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639651079 · Fordította: Király György
>!
Európa, Budapest, 1976
272 oldal · ISBN: 9630705702 · Fordította: Király György

4 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Éjfél is elmúlt már és én kis naiv azt gondoltam, esti „mesének" olvasok pár oldalt elalvás előtt ebből a könyvből, hiszen úgyis még a fele hátra van! Aztán azon kaptam magam, hogy már nincs több mondat…És hajnali 3 óra van…Lekapcsoltam az éjjeli lámpát és csak bámultam magam elé a sötétben. Végtelen szomorúság töltött el és nem értettem, miért is létezik szerelem a világon, miért annyira fontos a fiatalság vagy a kinézet az embereknek….Miért olyan erős az élet, mint a halál? Avagy miért halálosan szomorú a lét, miért az elmúlással van kikövezve rövidke utunk eme valóságban? Miért nem lehet pusztán szeretni gyötrelmek nélkül és miért ez a sok-sok miért? Kerestem, kutattam a válaszokat, de még nem leltem…Így hajnali 5 óra lett és megkezdtem a reggeli tornámat. Hamarosan indulok a buszhoz. Végem van.

6 hozzászólás
regulat >!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Azt írja a, azaz inkább az egyik fülszöveg, hogy két öregedő ember bánatos szerelme…
Hát így is lehet olvasni.
Meg úgy is, hogy két ember beleszorulása egy olyan kapcsolatba, ami valójában mind a kettőnek fáj. Mert soha nem lehet teljes. Amiből csak kitörni lehet. Radikálisan, fájdalommal telve, fájdalmat okozva. Ez utóbbit nem tudják, nem akarják felvállalni. Talán tényleg azért, mert ők lennének az igaziak egymásnak. De a békés, egymás melletti öregségre esélyük sincs.
Nem, nem a szerelmük reménytelen, az életük.

Aki még nem volt hasonló helyzetben, annak talán megható, aki átélte, annak inkább megrázó lehet. Olvasva átélni a lopott percek boldogságát, a reménytelenséget, a féltést, a féltékenységet, a ragaszkodást, a gyötrelmet…

És az, hogy ehhez a XIX. század végének Párizsa, vagy éppen más kor, más város a helyszín igazából mellékes. Az érzések mindenhol és mindenkor ugyanolyanok. spoiler

>!
Európa, Budapest, 1964
278 oldal · keménytáblás · Fordította: Király György
tgorsy>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

A Szépfiúban ezt már megírta, csak sokkal erősebben, durvábban, realisztikusabban. Ez lányregénynek is lightos. Első csalódásom Maupassantban.

2 hozzászólás
Pernilla>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Ebben a kisregényben minden benne van, amit az öregedésről és a féltékenységről tudni lehet.

rakétaember>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Hanyatlunk, s ha parodisztikus öregségünk mégis belekapaszkodhatna valamibe (rút ideákba, mi másba), az nem zuhan velünk, könnyen elereszt. Tudjuk.
Példázataink mégis – elégtelenek.
S amikor már a bőrünkön a felismerés, akkor tudjuk meg igazán:
Rajmali-aga s vele Förgeteges Edigej, Olivier Bertin, majd Gozsdu Elek.
Mindannyikat kasztrálta és fához kötötte a társadalom, és a nők szemeinek nem-lehet fényei, melyek elmondják, ami mondhatatlan.

sanni243>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Maupassant-nak nem a novelláit érdemes olvasni, akármilyen nevezetesek is, hanem ezt a kisregényét. Súlyos és fontos témákat vesz elő ebben a műben az író (nem véletlen a címadás), és a hősök olyan jól vannak megírva, hogy valóban élnek. Magával ragadó, nagyon szép történet!

1 hozzászólás
Zolesz P>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Nagy bajban vagyok én ezzel a Maupassant-nal. Gondolatainak megfogalmazásairól csak is a legnagyobb elismeréssel tudok szólni. Van bennük egyfajta könnyedség még a legkeményebb témák papírra vetésénél is. Valahogyan mindenféle ellenállás nélkül gördülékenyen fogadja be az ember mindazt amit Ő közölni szeretne. Nincs felesleges szószaporítás, ezáltal az olvasónál sincs menet közben elkalandozás vagy felesleges agyalás, vagy ne adj Isten értelmezhetetlen eszmefuttatásokon való zsákutcába jutó egy helyben álló töprengés. Leegyszerűsítve mindezt azt mondhatom, jó őt olvasni.
Csak hát…
Nekem valami folyamatosan hiányzik belőle. Nehéz ezt megfogalmaznom, de valahogyan, sok esetben túl egyszerűnek tűnnek a történetek. Csodásan leír ő mindent, de a drámaiság sokszor elmarad amit a nagy elődeitől/kortársaitól megszoktam. Persze tudom én mások meg a túlzott, lelkileg igencsak megviselő sorokat nem kedvelik. Én nem gondolnám, hogy irtózatosan szeretek szenvedni egy történet olvasása közben, de bizony azt kell mondanom azért egy picikét jó eggyé válni szereplőkkel, sajnálni őket vagy éppen erős indulatoknak átadva magam gyűlölni némelyiket. S az sem utolsó mikor a végén mondjuk én is a főhőssel, főhősnővel halok egy cseppet. Nem, nem vagyok mazochista, de talán egy-két kedvelt íróm által meglehetősen kitolódott az ingerküszöböm. Lehet ezért gondolom mindezt? Félreértés ne essék, Maupassant regényeit kedvelem, de bizony ezek nekem hiányoznak a történeteiből. Tudom más pedig pont ezt szereti benne. Azt, hogy a fent leírtak kevésbé vannak nála jelen.
Az Erős, mint a halál egy jó regény. Csodásan, szinte tökéletesen megírva.
Az is igaz, hogy a történettől nem dobtam magam hanyatt. Pedig a sztori nagyon jó, illetve… sokkal jobb is lehetne. Balzac nagy valószínűséggel széttördelte volna a regényt a sok-sok leírásával és teljesen a lelkek legmélyebb pontjára ásva drámázott volna. Zola a lélek olyan rezdüléseit mutatta volna be a regényben, ami inkább hatott volna kiselőadásnak egy egyetemi pulpitusról, olyan karakánul közvetítve véleményét a hallgatóságnak ami ellentmondást nem tűr. A végére nagy valószínűséggel, mindenféle konzílium összehívása nélkül egyedül állított volna fel valamiféle érdekes diagnózist, s ajánlott volna rá orvosságot, mindezt receptre írva, amit igazából csak is ő tudott volna maradéktalanul értelmezni és az apothekában beváltani pirulákra.
Maupassant velük ellentétben kerekített egy érdekesen, finoman csordogáló történetet, melynek befogadó medrét sem kisebb öblök, sem nagyobb zúgók nem törnek meg. Viszont nekem épp ezért van vele szemben hiányérzetem s ezért nem tud a kedvencemmé válni. Persze a regény hordozz magán valamit, ami magasra emeli az írást. Az pedig az egész történet pszichológiája. Merthogy mind a festő mint pedig a grófné által kapunk egy meglehetősen érdekes lélektani elemzést, két „öregedő” ember gondolatain, érzelmein keresztül.
Na most akkor itt álljunk meg egy picurkát!
A két „öregedő” ember említése meglehetősen érdekes számomra. A regény olvasása előtt megvoltam arról győződve, hogy valóban a kifejezetten idősebb korosztályból fognak kikerülni a főszereplők. Számoljunk csak utána, hogy a grófné tulajdonképpen hány éves is lehet? Meglepően „alacsony” számot fogunk kapni! Manapság az ebben az életkorba tartozó hölgyekre mindent szoktunk mondani de azt semmi esetre sem, hogy „öregedő”. Főleg akkor nem ha igazán jó karban vannak tartva. Márpedig Anne a leírtakat értelmezve meglehetősen jó bőr… akarom mondani dekoratív! Na persze itt megint csak szóba kerülhet az ahány ember annyiféle fajta olvasat esete. Mert hát, nyilván másként tekintenék a szereplőkre ha mindezt húsz éves fejjel olvastam volna, mint ahogyan másképpen látom most középkorúan…
És ha már itt tartunk. Szent-Györgyi Albert mit is mondott a kilencvenedik születésnapján?
– Ha én még egyszer 75 éves lehetnék!
Ez tökéletesen rámutat erre az egész „kor mizériára”! Miért írtam le mindezt? Azért mert így egy picikével ugyan de más értelmet kapnak a regényben szereplők. S azt se felejtsük másképpen hat ez az egész a mai korban mint mondjuk 1889-ben a regény születésekor. Mai olvasatban olyan ez mintha legalább 15-20 évvel idősebb emberekről szólna a történet, még akkor is ha tudom van egy olyan dolog mint például a kapuzárási pánik.
Persze mindenkinek saját magának kell eldöntenie azt, hogy ezek a lélektani ábrázolások mennyire állják meg a helyüket, és mennyire lehet mindez objektív. Nálam a regény mindenesetre ezen támaszkodott igazán, ez volt az amibe beleástam magam s az olvasás végén is ez az ami foglalkoztat. A kitalált történet külső héjainak eltávolítása után valóban ez az ami igazán megmaradt az emlékezetemben. Ha így közelítem meg a regényt akkor viszont mindenképpen nagyszerűnek kell tekintenem.
Csak hát..
Már másodjára írom, azt hogy „csak hát”. Azt el kell ismernem, hogy Maupassant valóban nagyon jól tudott a lélek nyelvén és úgy tűnik igazán jó emberismerő lehetett. Legyen itt akár a női akár a férfi nemről. De mintha igazából ő is elbizonytalanodott volna az írás közben mert egy bizonyos pontnál tovább nem ment el, és befejezte (félbehagyta?) az elemzést. Na itt az én problémám mindezzel! Mert ha már túlzottan nagy drámaiságot nem kaptam, akkor ebből kívántam volna magamnak még egy kicsikével többet a könyv oldalain keresztül.
Ki tudja?
Nagy bölcsen lehet mindezt azért tette az író, hogy utána is legyen min elgondolkodni?

Összegzésként azt mondhatom egy olyasféle regény Az erős mint a halál amit egy nagyon jó, és gyönyörűen írni tudó szerző simán kirázott a kisujjából, de valahogyan azok a pluszok amik miatt kiérdemelné nálam az öt csillagot vagy éppen a kedvencelést kimaradtak belőle.

Kilgor_Trout>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

A könyv, amivel a kedvencem lett Maupassant.
Egyszerû szerelmi történet, gondolnánk, de Mauoassantnál semmi sem,egyszerû. Szereplôi lelki vilaga általában irgalmatlan kanosszajárást szenvednek el, mire megmenekülnek, vagy eltávoznak. Minden esemeny több szintû, minden mondat egy csavar. Bel-ami méltó társa.

valdav>!
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

A Világirodalom Remekei sorozat kötete két kisregényt tartalmaz. A Péter és János témája örökség miatti testvérharc. Vagyis nem harc (mert igen egyoldalú), hanem belső küzdelem, féltékenység, igazságtalanság-érzés, elhidegülés. Végig vártam, hogy a végén a fokozódó feszültség valamiféle tragédiába torkollik, de igazából elmarad a nagy kitörés, helyette csendes drámát látunk. Zavart, hogy a Pierre és Jean neveket magyarra fordították, így végig olyan hangulata volt a regénynek, mint egy bibliai történetnek… A második, címadó műben történést / klasszikus cselekményt ne keressünk. Kétszáz oldalon keresztül lényegében egyetlen érzelem „elmesélése” zajlik. Alapjában szeretem a szenvedős, beteljesületlen szerelmeket megéneklő történeteket, de itt már túlzó, és valahogy mégis felszínes volt a negédes, alárendelt, de mégis plátói szerelem boncolgatása, ráadásul mindez valódi esemény nélkül. Mindezek ellenére, Maupassant olvasóbarát stílusának köszönhetően mindkét kisregény nagyon olvasmányos.


Népszerű idézetek

Minka>!

Én magát úgy szerettem, amennyire csak szeretni lehet egy asszonyt. Őt is úgy szeretem, mint magát, hiszen magát szeretem benne. De ez a szerelem valami ellenállhatatlan, valami pusztító hatalommá lett bennem, erősebb mint a halál. Nem tudok szabadulni tőle, ahogy égő ház sem tud szabadulni a tűztől.

218. oldal

sztimi53>!

Igen, kedves barátnőm, abban a korban vagyok, amelyben a legényélet elviselhetetlen, mert nincs már énnekem semmi új a nap alatt. A legényember fiatal, kíváncsi és mohó legyen. Ha ez elmúlik, akkor veszedelmes a függetlenség. Istenem, hogy szerettem azelőtt a szabadságot, míg magát annál is jobban meg nem szerettem! És most mily súlyosan nehezedik a vállamra! A magamfajta agglegénynek már csak üresség a függetlenség, üresség mindenütt, halálba vezető út, amelyen semmi sem akadályozza a szemet, hogy a végét ne lássa; folyton feltolul a kérdés: „Mit tegyek? Hová menjek, hogy ne legyek egyedül?” És elmegyek egyik barátomtól a másikhoz, kezet szorítok hol ezzel, hol azzal, egy kis barátságot koldulok. De csak morzsákat tudok fölszedni, egyetlen falat sem telik belőlük.

107. oldal, (Európa, 1960.)

6 hozzászólás
Lunemorte P>!

Mire való a szerelem, az odaadás, ha hirtelen megtörténhetik, hogy az, akinek egész lényünkkel és életünkkel odaadtuk magunkat, akinek fölajánlottunk mindent, ami a mienk a világon, egyszeriben kisiklik a kezünkből, mert egy másik arc jobban megtetszik neki, és íme néhány nap alatt szinte idegen lesz számunkra?

210. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
sztimi53>!

Ha fiatal az ember, a távolból, levelek, gondolatok útján, tiszta epekedéssel is szerelmes lehet, talán azért, mert még maga előtt érzi az életet, talán azért, mert még több benne a szenvedély, mint a szív kívánsága. De az én koromban a szerelem beteges szokássá fajul, ápolni kell vele a lelket, melynek megbénultak szárnyai, és nem tud többé eszmei magaslatra emelkedni. A szívben nincs már lelkesedés, csupán önző igények. Aztán, nagyon jól érzem, nincs már sok veszteni való időm, ki kell élvezni azt a keveset, ami még megmarad.

121. oldal, (Európa, 1960.)

sztimi53>!

Olivier Bertin úgy imádta a zenét, ahogy mások imádják az ópiumot. Álmodozásra késztette. Alighogy a zene zengő hullámai megütötték a fülét, úgy érezte, mintha valami ideges mámor ragadná magával, s rendkívül érzékennyé tenné testét és szellemét. Képzelete őrült száguldásnak eredt, megrészegítették a melódiák a csöndes álmodozások és a kellemes ábrándok közepette. Lehunyt szemmel, keresztbe vetett lábbal, elernyedt karral hallgatta a hangokat; szeme előtt és a lelkében látomások vonultak el.

71. oldal, (Európa, 1960.)

Qwerf>!

Pedig az ember sohasem gondol rá, nem néz körül és nem veszi észre, mint szedi áldozatait a halál, és hogy nemsokára mi is sorra kerülünk. De jó is, hogy nem nézünk körül, nem gondolunk rá, s a világ elszórakoztat, felvidít és elkápráztat, mert különben elviselhetetlen lenne az élet, megőrjítene bennünket a végtelen mészárlás látványa.

Második rész, 1 fejezet

p_m_linda>!

Még mindig a csontok divatja járja, mert azokra jobban illik a ruha, mint a húsra. Én a kövér asszonyok nemzedékéhez tartozom! Manapság azonban a sovány asszonyok nemzedéke uralkodik! Eszembe jutnak az egyiptomi tehenek. Nem tudom megérteni a férfiakat, mi csodálnivalót találnak a ti csontvázaitokon. Az én időmben követelőzőbbek voltak a férfiak.

58. oldal

madrugada>!

Mért van az, hogy semmi ábránd nem tud megvalósulni? Mért nem tudjuk elérni soha azt, amit kergetünk, vagy miért csak törmelékeit tudjuk elérni, amelyek még fájdalmasabbá teszik ezt a csalódással teli vadászatot?

Lunemorte P>!

Maga az enyém, s ez annyit tesz, hogy időről időre elrablok magától egy darabot.

133. oldal

sztimi53>!

– Nem, maga, amint nagyon jól mondta vacsora előtt, olyan asszonyt szeret bennem, aki kielégíti szívének vágyait, aki sohasem okozott magának szenvedést, és aki egy kis boldogságot vitt az életébe. Érzem, tudom. Igen, én jól tudom, kimondhatatlanul örülök neki, hogy jó, hasznos voltam magának, és a segítségére lehettem. Maga szerette mindazt, ami kellemes volt bennem, most is csak azt szereti, a figyelmességemet, a bámulatomat, a vágyamat, hogy tessem magának, a szenvedélyemet és önmagam teljes odaadását. De nem én vagyok az, akit szeret, értse meg jól! Ó, érzem én azt, ahogyan a hideg légáramlatot érzi az ember. Maga ezernyi dolgot szeret bennem, múlékony szépségemet, az odaadásomat, a nekem tulajdonított szellemességet, a rólam alkotott társasági véleményt, meg azt, amelyet én alkottam magáról a szívemben. De nem engem, semmiképpen sem csak engem.

124. oldal, (Európa, 1960)


Hasonló könyvek címkék alapján

Gustave Flaubert: Madame Bovary
Charles Dickens: Kis Dorrit
Charles Dickens: Szép remények
Charles Dickens: Nagy várakozások
Émile Zola: Hölgyek öröme
Émile Zola: Thérèse Raquin
Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös / Az eladó birtok
Charles Dickens: Ódon ritkaságok boltja
Dickens Károly: Ritkaságok régi boltja