Az ​ember szíve 15 csillagozás

Guy de Maupassant: Az ember szíve

„Miért ​nem talál rá soha, akiről álmodik az ember, miért csak mindig a majdnemmel találkozik?” – ezen tépelődik keserű szívvel a regény főhőse, Adnré Mariolle, akit pedig az az öröm ért, hogy Párizs legvarázslatosabb asszonyainak egyike a kacér, de feddhetetlen erkölcsű Michéle de Burne meghallgatta szerelmét, és a kedvese lett. Mariolle-t először győzi le a szerelem, az első hetekben boldog megindultságában legszívesebben elrejtőzne a világ szeme elől. Nem úgy Michéle. Az ő életeleme a társaság, az állandó tündöklés. Okosan és mértékkel szeret. Ez a hűvös vonzalom gyötri és megalázza Mariolle-t. S hogy emésztő szenvedélyétől szabaduljon, vidékre menekül. Itt találkozik a szép és egyszerű kis Elizabeth-tel, akiben viszont ő kelti fel ezt a sóvárgó szerelmet. A helyzet fanyar megoldásban kínálja a teljességet: Mariolle végül is két nőben találja meg azt, akit teljes odaadással szeret, s azt aki őt szereti teljes odaadással.
A nagy művészi tudatossággal szerkesztett történet… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1890

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1971
178 oldal · puhatáblás · Fordította: Pór Judit

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Hoacin>!
Guy de Maupassant: Az ember szíve

„A képzelet táplálta meggyőződés sokszor gyötrőbb, mint a bizonyított tény, mert attól meg nem szabadul, abból ki nem gyógyul az ember.”

Maupassant történeteinek olyan varázsa van, hogy majdnem annyira izgultam olvasás közben, mint főhőseink a lélekboncolgatásaik idején. A tökéletesen hétköznapi szituációk is mind valamilyen érdekes színben tűnnek elő, köszönhetően a különleges stílusnak, és a nagyon őszinte elbeszélésmódnak. Úgy éltem át a szereplők banális szerelembe esését, csalódását, merengését, mint amikor életemben először leptek meg ezek az érzések, és újszerűségük végett elementáris erővel hatottak. Az író valahogy úgy ragadta meg, és kristályosította ki ezeket a hangulatokat, hogy magam is együtt tépelődtem Mariolle-al és Michéle-el, miközben ők lelkük legmélyét is alaposan kielemezték előttünk.
A szerelem sötét verem… (különösen, ha letakarják, és ráülnek, vélte Rejtő). Maupassant regényei alapján kevés ennél veszedelmesebb dolog történhet velünk, és szerelembe esve esélyesen úgy fogunk szenvedni, hogy a fal adja a másikat. Háttérdíszletként persze felvonul a komplett romlott párizsi társaság, és az erkölcsi fertőből csak a meseszépen ábrázolt, titokzatos természet adhat menedéket… de minek is meneküljünk az erdőbe, ha mi magunk sem vagyunk jobbak, ugye. Nagyfokú sirámaink kicsit hatása vesztettek lesznek, ha hirtelen bezárul a kör, mert magunkba pillantva esetleg olyasmi néz vissza, amit nem várnánk… nem szórtam spoilert, a könyv fülszövege ennél sokkal bőbeszédűbb.
Tökéletes jellemábrázolások, különlegesen dús érzéspaletták, finoman gúnyos fricskák, és nagyon igaz megállapítások a ritka lehangoló emberi viselkedésről. Mindez valahogy olyan szimpatikus tálalásban, hogy az egész kajla szereplőgárda szerethetővé válik általa.
Kedvenc karakterábrázolás: „Nagyon elegáns, szellemes vén kecske volt.” :D

(Néhol még enyhe Desmond Morris féle felhangja is volt a sztorinak, ahogy szüntelenül a „brutális hím”, „nőstény állat” jellegű megállapítások potyogtak a vadul szerelmes figuráinkra, a történet igazából impresszionista festményekkel ábrázolt antropológiai tanulmánynak is tökéletes.)

„Milyen boldog ember ez a Prédolé! Egyetlen szerelme van, a művészete, csak arra gondol, csak azért él, az betölti, vigasztalja, felvidítja, boldoggá és széppé teszi az életét. Igazi régi vágású művész. Ó! Őt nemigen izgatják a nők, a mi cicomás, csipkés, maskarás nőink. Vette észre, milyen kevés figyelmet szentelt a mi két szép hölgyünknek, akik pedig nagyon vonzóak? De neki tiszta formák kellenek, nem mesterségesek. Az is természetes, hogy a mi tündérszép háziasszonyunk kellemetlen hülyének találta.”

Minka>!
Guy de Maupassant: Az ember szíve

Tipikus Maupassant könyv. Érdekes, részletes, megrázó.


Népszerű idézetek

tearDrop>!

Bennük nincs meg az, amit vár tőlük, vagy benne nincs meg a képesség a szerelemre?
Azért szeret az ember, mert egyszer csak találkozik valakivel, akiről úgy érzi, hogy az Isten is neki teremtette, vagy mert az ember szerelemre született? Olykor azt gondolja, hogy a szívnek magának is karja van, gyöngéd, kitárt karja, azzal vonja magához, azzal öleli, szorítja, akit kíván; és az ő szíve nyomorék. Annak csak szeme van.

tearDrop>!

Hát van mértéke annak, aki szerelmes? Meg tudja mondani, hogy igazán vagy csakugyan szerelmes? Ha roppant szeretünk valakit, azt jelenti, hogy kedveljük. Ha szeretjük, akkor szeretjük. Ehhez nincs mit hozzátenni. Nincs mit gondolni, nincs mit mondani e mellé a szó mellé. Rövid és tökéletes szó. Benne van a test, a lélek, az élet, az egész lét. Érzi az ember, mint a vére melegét, belélegzi, mint a levegőt. magában hordja, mint a gondolatot, mert az lesz egyetlen gondolata. Már nincs más a világon, csak az. Nem szó hanem valami kimondhatatlan állapot, amelyet néhány betűvel fel lehet jegyezni.

105. oldal

tearDrop>!

Miért nem talál rá soha, akiről álmodik az ember, miért csak mindig a majdnemmel találkozik?

162. oldal

tearDrop>!

Néha úgy érzem, hogy a megfoghatatlant akarom megfogni, néha meg azt, hogy jeget ölelek, és mire felenged a karomban, engem magamat megdermeszt.

103. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Émile Zola: A föld
Pierre Alexis Ponson du Terrail: Frakkos banditák
Malot Hector: Pompon
Émile Zola: Három elbeszélés
Alexandre Dumas: Mária Antoanette lovagjai
Jules Verne: César Cascabel
Alexandre Dumas: A gavallérbandita
Émile Zola: Lourdes
Jules Verne: A bundák hazája
Jules Verne: Az Orinocon fölfelé