A ​Szépfiú 87% 357 csillagozás

Georges Duroy számomra nem maga a született romlottság.

„A vele született normand lelkiismeret, amelyet kicsiszoltak a kaszárnyaélet
mindennapos szokásai, kitágítottak az afrikai rablókalandok példái, a meg nem
engedett jövedelmek és gyanús furfangok, viszont felkorbácsolt a becsületnek a hadseregben érvényes fogalma, a katonai vitézkedés, a hazafias érzelmek, az altisztek között szájról szájra járó nagylelkű históriák és a mesterséget ölelő dicsfény, ez a lelkiismeret, mondom, afféle hármas fenekű skatulyává lett, amelyben mindenből meg lehetett találni valamit.
De legerősebb az érvényesülés vágya volt.”

A körülötte lévő nők viselkedtek úgy-eleinte saját döbbenetére is- , hogy
egyre gyengítették nem létező jellemét. A könyv végére pedig a csinos arc egy gonosz,
aljas , számító, mindenkin átgázoló embert takart.

„– A barátod hódított meg – felelte a nő. – Igazán csinos fiú. Azt hiszem, képes volnék bolondságokat elkövetni érte. Duroy megriadt, és nem tudott mit mondani.”

Felkavaró könyv volt, a női gyengeségekről és bukásokról ugyan úgy mesélt mint arról,
hogyan képesek az emberek a pénzért és hírnévért odavetni lelkük darabjait.

Ritka irritáló alak Georges Duroy. Mármint a végeredmény, Maupassant kiválóan dokumentálja, hogyan válik egyre ellenszenvesebbé ez az alapvetően meglehetősen képlékeny anyagból gyúrt fiatalember, aki néha egészen szánandóan sodródik a világban, készen a jóra és a rosszra egyaránt. Vannak rokonszenves oldalai is, ám a siker utáni hajsza meglehetősen egyoldalúan szelektálja az ember érzelmeit. Georges Duroy nem valami született gonosz. Mint a társadalom oly sok tagjának, a körülmények szabják meg élete keretét. Maupassant zsenialitása azonban rögtön megmutatkozik abban, hogy ezeket a körülményeket sosem tekinti egyirányú utcának. Lehet, hogy ezekből az utcákból sosem jön ki szent, vagy velejéig romlott bűnös, de még a legsivárabb utcában is vannak választási lehetőségek, s vannak ott mások is, akik szintén folytonos döntési helyzetben vannak. És a többiek sem feltétlenül az önzetlenség bajnokai. Még azt sem mondhatom, hogy Georges Duroy gátlástalanabb, vagy célratörőbb, mint a többiek. Egy versenyben mindig van győztes, még akkor is, ha az csak egyetlen pillanatra tud vetélytársai fölé kerekedni. Van amikor egy-egy ilyen pillanat egy egész életre eldönti valaki sorsát. Georges Duroy ezeknek a pillanatoknak a mestere. Óriási hiba lenne egyszerű stricinek tekinteni. A nők hátán kapaszkodik a magasba, de többségük hasonló versenyző, mint ő. Ők is valami hasznot akarnak húzni kettejük kapcsolatából. Van aki szexet, s van aki mutatós biodíszletet lát benne. Nem sokat vethetnek egymás szemére. Ami igazán elgondolkodtató, az a regény másik fő vonulata, a az a sajtóbirodalom, amelyik az akkori polgári társadalmat már meghódította. Ez a sajtó már rég leszokott az igazmondásról, s betegesen irtózik a valóságtól. Az igazságnak azért tartozunak annyival, hogy rosszabb azóta sem lett. A valóságnak most is ugyanúgy tartalmazza legalább az 1 százalékát, mint Maupassant idejében. Az egyetlen különbség talán az, hogy ma már egyetlen közszereplő sincs, akiben lenne annyi bátorság, hogy párbajra állna ki valakivel. Lehet, hogy a párbaj egy ostoba szokás, de legalább bizonyos jól bejáratott fokmérője a bátorságnak. A regény viszont párbaj nélkül is remek lenne.

spoiler A korabeli szürke… ;) Aztamindenitneki, meg is értem a népszerűségét, ez a történet, ebben a formában még ma is magával ragadó. :) Őszintén, egy kicsit meglepődtem a végén, az utolsó mondatig más befejezésre gondoltam, de azért így sem volt rossz. :) Sőt, már gondolatban a következő regényét olvasom… :)

A cím Szépfiú, én pedig azt mondom szédelgő. Maupassant jellemző stílusa a jellemek színes, aprólékos és izgalmas feltárása. Az emberi kapcsolatoknak és viszonyoknak nagyon tanulságos és fordulatokban gazdag leírása ennek a könyvnek az erénye. Végig érdekfeszítő. Ez a jellem nem példát állít elénk, inkább elrettentésül szolgál. Az író fricskája korához. Két könyv után kifejezetten kedvet kaptam hogy keressek Maupassanttól további történeteket.

Ez a második Maupassant regény, amit olvastam eddig. Nem csalódtam igazából, igazán komplett és tanulságos történetet írt a szerző. Stílusa számomra hasonló volt Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe és kissé Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején című kötetekhez is. Ennek igazán örülök mellesleg, mivel ezek a művek is a kedvenceim közé tartoznak. (Fél csillagot a vége miatt vontam le, nekem kicsit befejezetlen volt…)

Mennyi mindent befolyásol a pénz! Vajon a társadalmi rang vagy a tisztesség, becsület és hűség a fontosabb? Igaz-e az, hogy a szegényebbek tisztességesebbek, mint a gazdagok? Megtagadhatjuk-e származásunkat? Hódíthatunk-e hazugságokra építve? Számít-e az emberek véleménye? Önmagunk miatt legyünk jók vagy mások miatt? Érdemes-e kihasználni másokat? És a legfontosabb kérdés talán: a pénz valóban boldogít?

Egy szó mint száz : olvasd el ezt a könyvet és ítéld meg magad a helyzetet!

„ – Na és! Azé a világ, aki élheti, aki nem vesz, annak nem lesz.”

A Szépfiú, avagy egy züllés története. A Filozófia a budoárban, Az apáca és a Veszedelmes viszonyok után újabb rizsporos francia regény okozott kisebb meglepetést a kendőzetlen szókimondásával, bár igaz, ami igaz: A Szépfiú a maga szerény eszköztárával messze nem veheti fel a versenyt (mondjuk) a perverz De Sade márkival. :) Ám ettől még értem, miért tartotta a korabeli kritika erotikus írónak Maupassant-t.

A Szépfiú, alias Georges Duroy kackiás bajszával, szép szál termetével egyértelműen rászolgált a becenevére, amelyet egyik szeretője kislánya adott neki. Tekintve, hogy a név találó volt, hamarosan széles körben elterjedt, és nem csak a kislány anyja, de majd' minden szeretője, sőt! még ismerősei is így hívták Georges-ot.
Ha rosszmájú akarok lenni, azt mondom, a szépségen kívül más talentum nem is jutott neki. Ha megpróbálok igazságosabb lenni, akkor hozzáteszem, hogy de…, hiszen megvolt a magához való esze, és a jóság csírája is ott szunnyadt benne. Hiába volt az ő esetében egészen picike ez a csíra, én azért hajlok rá, hogy azt higgyem, Georges nem a pszichopata ember 19. századi prototípusa, csak a környezeti hatásokra kifejezetten fogékony, gyenge jellemű, képlékeny emberé. Ilyenből egyébként igencsak sok akadt abban az előkelő körben, amely kezdetben – míg szegény volt – lekezelőn, távolságtartón viselkedett vele, majd' egyre elfogadóbban és hízelkedőbben, ahogyan nőtt a vagyona és a befolyása. A nagy különbség Georges és ő köztük – és talán ennek a számlájára (is) írható, hogy a Szépfiúból a történet végére érve gyakorlatilag érzelemmentes szörnyeteg lett –, hogy ő kezdetben nincstelen volt, és míg felemelkedett, rengeteg sérelem érte. Mivel nem mellesleg mérhetetlenül becsvágyó is volt, alapvetően két cél vezérelte: minél nagyobb vagyont és befolyást szerezni, és bosszút állni mindenkin, aki akadályozza őt a tervei megvalósításában. Szép fiú lévén, céljai elérésében főként a nők segítették vagy gátolták (mikor hogy), úgyhogy nem meglepő módon ennek a kiváló jellemábrázolásokban bővelkedő, fordulatos regénynek a cselekménye zömében házasságtörésről, csábításról és tiltott szerelmi kapcsolatokról szól.

Én kifejezetten szerettem. Nem a Szépfiút, hanem a regényt. :)

tökéletes, innen loptam az életfilozófiámat

Maupassant stílusát nem tudom megunni. Fantasztikusan ad át hangulatokat, bontakoztat ki helyzeteket leírásokkal és -ból. Imádtam belelátni Duroy fejébe, az egyszerre egyszerű és furmányos észjárását megismerni. spoiler Magából az olvasás élményéből nekem teljesen visszaköszönt az a hangulat, amikor Gustave Flaubert: Érzelmek iskolájat olvastam.

Minden kérdésen túlmenően kimeríti a „kedvenc” fogalmát az a könyv, melyet helyre és időre való tekintet nélkül letenni nem, csak befejezni tud az olvasó, valamint az, amikor hajnali négy után, az utolsó oldal elolvasását követően nem arrra koncentrál az ember, hogy minél előbb elaludjon és kihasználja az éjszakából megmaradt két-két és fél órát, hanem továbbra is a szereplők és a történet körül kavarognak a gondolatai.
A regény számos értékéből mit sem von le, sőt inkább gazdagítja azokat az a tény, hogy az Egerek és emberek című regény olvasása során annyira megtetszett fodítójának, Benedek Marcellnek a szépirodalmi stílusa gyönyörűen megszerkesztett, ízes, lelket símogató mondataival, hogy a várólistámról mindenképpen olyan könyvet választottam, aminek fordítói munkásságát szintén az ő neve fémjelzi.
A regény főhőse bármely korban, bármely országban megállná a helyét – még akár a mai Magyarországon is – de jelen esetben az 1800-as évek Párizsban tengődő, rendkívül előnyös, „hódító” külsővel rendelkező fiatalmeber életét követhetjük nyomon a regény lapjain. A feltörekvő, törtető-könyöklő, kéj- és pénzsóvár, szoknyapecér főhősünk a történet további szereplőit válogatás, gondolkodás és gátlások nélkül saját vágyai és céljai elérésére használja, nem törődve emberi érzésekkel és tetteinek erkölcsi vagy akár anyagi következményeivel. Felfuvalkodott, hiú gőgjében egyre feljebb és feljebb törekszik az újságírói, társadalmi, pénzügyi és politiaki ranglétrákon egyaránt. A határ a csillagos ég, a cél pedig a Szépfiú szemében mindig szentesíteni látszik a többnyire tisztességtelen eszközöket is.
A szerző és a fordító nagyszerű párost alkotnak, mindenképpen fogom még keresni műveiket és bátran ajánlom mindenkinek, hogy csatlakozzon, és kövesse példámat!

Így kell karriert csinálni. Így kell érvényesülni, ahogy Georges. A hozzávezető út vagy megfekszi a gyomrunkat, vagy nem. Mindenki a saját erkölcsi normája szerint döntse el.
Akár a mai korban is játszódhatna egy hasonló történet.
A könyvben fontos a hatalom, a rang, a pénz. Georges a nőkön keresztül éri mindezt el. Hiányzik belőle a lelkiismeret-furdalás. Gátlástalan, mindent megtesz a céljai eléréséért. Fel akar emelkedni, ezért mindent megfontoltan tesz. Néha már úgy tűnt, hogy most tényleg a szerelem, a szeretet érzése miatt cselekszik. Nem egy szerethető figura. Akárcsak a könyv többi szereplője. Remek jellemrajzokat kapunk. Maupassant olvasmányosan mutatja be az akkori gazdag társadalmi réteg életét.