3333 ​fogalom biológiából 4 csillagozás

Gutai Zita: 3333 fogalom biológiából

Kiadványunk a Maxim Könyvkiadó megújult fogalomtár sorozatának kötete. Minden olyan biológiai szakkifejezés magyarázatát tartalmazza, amely az új kerettantervű középiskolai biológia-tananyag, valamint a kétszintű érettségi követelményrendszer része. A tananyaghoz szorosan nem kötődő, ám a tantárgyi alapműveltséghez nélkülözhetetlen fogalmak magyarázatával kiegészítve a középiskolások mellett a felsőoktatásban továbbtanulók számára is hasznosítható. A magyarázatok a tudomány jelenlegi állása szerinti legkorszerűbb definíciókból állnak, és figyelembe veszik a középiskolai tanítási gyakorlat módszertani szempontjait. A könyv nemcsak a tanítási órákra és az érettségi vizsgákra való eredményesebb felkészülésben segít, hanem napjaink biológia tárgyú információözönének értelmezéséhez is útmutatásul szolgál.

>!
Maxim, Szeged, 2014
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632611181

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Hopelight>!
Gutai Zita: 3333 fogalom biológiából

Megkönnyítette időnként a dolgomat, hiszen nem kellett bajlódni az egyes fogalmak megtalálásával. Csak felcsaptam a fedelét és átnézni azt amire éppen szükségem volt.
Akadt egy-kettő amit hiányoltam, de ennek ellenére is tökéletesnek bizonyult.

Fanni_214>!
Gutai Zita: 3333 fogalom biológiából

Jól jött tanácstalan perceimben. Ámbár volt olyan, hogy tanácstalan maradtam.

Kiwi>!
Gutai Zita: 3333 fogalom biológiából

Rendkívül hasznos könyv, főleg olyanoknak, akik már kiestek a középiskola nyújtotta kényelmes tanulási ritmusból. Vannak hiányosságai, pl. én örültem volna kicsit több biokémiai fogalomnak, mert az egész tananyagból az a legproblémásabb számomra, de végülis ott rámondhatjuk, hogy már nem a biológiához tartozik, hanem inkább kémiához, viszont épp ezért lett volna lényeges ezeket is belefoglalni, hogy a kémiából nem annyira felkészültek, de biológiai tanulmányokat folytatók is ki legyenek segítva anélkül, hogy guglizgatni kelljen.

Jellemzően szépen megfogalmazott, érthető definíciókat tartalmaz, ami megkönnyíti a bonyolultabb fogalmak megértését is. Sok tankönyv hibája, hogy egy egy előző években már „megtanult” fogalmat nem magyáráz el újra, alapnak veszi, hogy te azt bizony megtanultad akkor anno sok éve, ÉS még emlékszel is rá. Legyünk őszinték… senki (kérem, aki mégis, az ne fellebbezzen, az is a szabályt erősíti) nem tanul meg mindent éppen akkor, amikor azt az iskolában oktatják, és alkalmanként évek telnek el, mire az ember újra előveszi a könyveket, akár egy vizsgára való felkészülés során, és igazán idegesítő, ha lépten nyomon belebukik az ember egy egy ködösen magyázott témába, miközben egyre lejjebb süllyed az elkeseredés bűzös mocsarában, hogy bizony semmit sem tud, hiába tanul.

Ezen segíthet ez a kis fogalomtár, amit én mondjuk alap hangon ajánlanék biológia fakultációra járó gyerekeknek, mint egy tankönyv mellé, vagy mint említettem, rutinból kieső évekkel később újraérettségiző fiataloknak.

Plusz szimplán jó szórakozás olvasgatni. :D


Hasonló könyvek címkék alapján

Kriska György – Lőw Péter: Biológia – Állati szervezetek
Csányi Vilmos: Etológia
Oláh Zsuzsa: Biológia II.
Berend Mihály – Szerényi Gábor: Biológia I.
Berend Mihály – Szerényi Gábor: Biológia II.
Kun Ádám: Evolúcióbiológia
Mándics Dezső – Molnár Katalin: Biológia – Ennyit kell(ene) tudnod
Kiss Ferenc – Szentágothai János: Az ember anatómiájának atlasza I-II.
Jámbor Gyuláné – Csókási Andrásné – Horváth Andrásné – Kissné Gera Ágnes: Biológia 7. – Életközösségek, rendszertan
Mándics Dezső – Molnár Katalin: Biológia