Bovaryné 940 csillagozás

Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné

Flaubert első megjelent regényében, a Bovarynéban, Emma a főhős életének és szerelmi csalódásainak leírásával a romantikus illúziók kudarcáról fest ironikus, tragikus képet. Emma sorra kiábrándult férjéből és szeretőiből is, mert felismeri, hogy viselkedésük csak felvett póz, s nem hősök, hanem valójában kisszerű, közepes átlagemberek. Írói mestermunka, ahogy a szerző az érdektelen köznapi eseményeket ábrázolja, úgy, hogy egyúttal a kor jellemző vonásait is visszatükrözi.
Flaubert-t első regénye, a Bovaryné teszi híres íróvá. Realista regény; tája a leghétköznapibb francia kisváros, emberei valamennyien átlagemberek; nem típusok, mint Balzac alakjai, hanem olyan még csak nem is tipikus emberek, akikkel az olvasó mindennap találkozik. A regény meséjét adó tragédia is mindennapi tragédia.

Madame Bovary címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1857

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · A világirodalom klasszikusai Kossuth · Európa Klasszikus Regények Európa · A világirodalom klasszikusai · A világirodalom klasszikusai Európa · Európa Diákkönyvtár Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
382 oldal · ISBN: 9786158193177
>!
PairDime, Szeged, 2020
ISBN: 9786156123237
>!
Európa, Budapest, 2018
416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059233 · Fordította: Pór Judit

37 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Emma Bovary · Léon Dupuis · George Sand · Honoré de Balzac · Rodolphe Boulanger

Helyszínek népszerűség szerint

székesegyház


Kedvencelte 77

Most olvassa 67

Várólistára tette 454

Kívánságlistára tette 167

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

NannyOgg>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Nagy kópé ez a Flaubert, pont olyan kegyetlen, vicces és igazságtalan, mint az élet. Elmond mindent, amit a szerelemről tudni kell:
– Túl sok romantikus regény olvasása veszélyezteti az ifjú hölgyek realitásérzékét.
– Hogyha a szőke hercegre vársz, nem veszed észre a kevésbé szőke kevésbé herceget, aki viszont a fele királyság nélkül is hajlandó lenne pont akként a királylányként kezelni életed végéig, aki vagy.
– Meg amúgy is megszívod, mert a szőke herceg egy tahó, aki csak a bugyidba akar bemászni.
– Ugyanakkor egy érzelmileg egyoldalú házasság egyenes út a súlyos depresszióhoz.
– Arról nem is beszélve, hogy ha megfojtod a pasit a szerelmeddel, jól ott fog hagyni a slamasztikában, aztán sírhatsz. Megint.
– Minden pasi disznó. Viszont minden nő ribanc, így, vagy úgy.
– A szerelem vak.
– Amiről nem tudsz, az nem fáj. Csak utólag.
– Nemcsak a szerelem öl, hanem annak hiánya is.
– És a gyerek aztán végképp nem tehet róla, de mindig ő szívja a legnagyobbat.

Csak azt nem tudom, hogy mit kellett volna csinálnia annak szerencsétlen Emmának, hogy mindez ne így legyen. Mennyire volt divatos válni a 19. századi Franciaországban?
Úgy látszik, nekem nagyon bejönnek ezek a 19. századi franciák. Ez a világ pont olyan, mint Zola világa, csak több komikus-szatirikus elemmel (Rudolf széptevése a Gazdagyűléssel párhuzamosan már-már A tanút idézte bennem, jókat rötyögtem közben), de ugyanannyi ki nem fizetett váltóval és alattomos kiskereskedővel, szerencsétlen házasságokkal és ennek megfelelő véggel. Kár, hogy anno nem volt kötelező a suliban, azt hiszem, már akkor is tetszett volna.

7 hozzászólás
Csabi>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Amikor az ember végre sort kerít egy ilyen igazi klasszikusra, akkor két féle érzés küzd benne az elején. Egyrészt nagyok az elvárások, másrészt meg ott a félelem, hogy ez mégis csak egy másfélszázados mű, mennyire lesz elavult. Pedig annak idején igazi botrány könyv volt, első közlése után perbe fogták Flaubert-t és a kiadót, igaz, felmentették őket. Még jellemzőbb talán, hogy a felmentés ide vagy oda, a magyar fordításra majd’ fél évszázadot kellett várnia az olvasóknak, vagyis a franciák ugyan felmentették Flaubert-t, de a magyarok fél évszázad szilenciumra ítélték.
Az ellenszenv nem meglepő, hisz oly mélységeiben és valójában ábrázolja az asszonyi hűtlenséget, ami az akkori erkölcsöket mélyen sértette. A történet maga nem túl bonyolult, egy fiatal feleség egész másról álmodik, mint amit kap a házasságtól, így a hűtlenséget választja, ami végül a teljes bukásba rántja. Egyszerű szerelmi történet, de Flaubert zsenialitása mégis sokrétű művé teszi.
Olvashatjuk úgy is, mint leszámolást a romantikával. Emma ifjúkorát a romantikus képzelgések határozzák meg. Oktatásban nincs része, a környezete sivár, egy zárdában nevelkedik, de a vallás szigora helyett inkább a szerelmet választja. Már amit ő annak gondol, de Charles-al kötött házassága után rá kell ébrednie, hogy a könyvekben nem ezt olvasta. Így aztán élete azzal telik, hogy a tökéletes szerelmet üldözi. Kétszer is azt hiszi, hogy megtalálta. Az elején tulajdonképpen sajnáltam Emmát, aki a korának áldozata lett, „csak” egy nő, aki előre megírt szerepeket kell eljátsszon, és ehhez nem fűlik a foga. Szinte már lázadás a hűtlensége. Később aztán már mániákusan üldözi ezt az ideált, és itt elszállt a szimpátiám, főleg, amikor már anyagi téren is romlásba dönti a családot. A romantika megmutatja igazi arcát, ami már általában kimarad a történetekből.

De olvashatjuk erkölcsi tanmeseként is, hisz olyan példákat mutat, amik egyértelműek lehettek az olvasónak. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér, talán, ha Emma is jár óvodába, és megtanulja ezeket a közmondásokat, akkor egész másképp alakul az élete. De persze nem csak Emma bukik el ebben a történetben, hanem szinte mindenki. Charles vaksága ugyanúgy oka a bukásnak, ő sem teljesíti be a szerepét a családban. Emma szeretői is mind elbuknak, hátat fordítanak neki a bajban, és lesz, aki éppen ekkor próbálja kihasználni a helyzetét. Homais, a patikus a legnagyobb bajban is csak magára gondol, etc. A vidéki élet teljes panoptikuma felvonul, és Flaubert egyiküket sem kíméli.

Harmadszor nézhetjük ezt szatirikus korrajzként is. Merthogy végig húzódik az egész könyvön Flaubert finoman adagolt humora, amivel kigúnyolja ezeket a kisszerű figurákat. Pl. az állatvásáron megjelenő potentátok szervilizmusát és ostobaságát (egy az egyben átültethető lenne a mába), vagy a pap elmaradott nézeteit (hát ebből sem minden veszett ki azóta). De fő célpontja Homais, a patikus, ez a kisszerű vidéki alak, aki a maga kis dágványában nagyobbnak képzeli magát mindenkinél, okoskodása végig kíséri az egész történetet, és jellemző módon a regény utolsó mondatában megkapja a becsületrendet.

Ami nem igazán tetszett, az pl. Charles alakja. Túlságosan is leegyszerűsített karakter, kissé bugyuta, de azért a faluban nagyra becsült ember, aki feltétlen rajongással van felesége iránt, amolyan igazi Moliére-i buffó, eléggé hihetetlen figura egy realista regényben, aki hosszú évek alatt sem fog a szikrányi gyanút sem felesége viselt dolgai iránt. Sőt, még a végső bukás után sem egy ideig.
A másik a lezárás, kissé szétesőnek éreztem, sok volt a felesleges apró részlet, miután a történet valójában véget ért.

Pár szó a kiadásról is. Ez Gyergyai fordítása, ami maga is több mint 70 éves, de igazából nem is az a bajom vele, hogy sokszor régies a szóhasználata, a mondatfűzése, ez végül is passzol a regény klasszikus voltához, de elég sok az apró félrefordítás benne (kettőt ki is tettem a bakikba, de olyanra is emlékszem, hogy pl. ribizli lekvárt csinálnak, amit befőttnek hív, vagy hánytató szerrel akarja kitisztítani a beleit, stb). Az új fordításban remélhetőleg ezek nincsenek benne. Másrészt ott vannak a lábjegyzetek, amik vélhetőleg a fordítótól származnak, ezek sokszor teljesen lényegtelen dolgokat ismertetnek (pl. mi a relevanciája annak, hogy a szereplő halcsont pálcája az első szövegváltozatban ébenfa pálca volt?), máshol meg, ahol elkelne a magyarázat, nincs semmi.

Összességében ez tényleg egy időtálló klasszikus, érdemes olvasni.

1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Újraolvasás vége.
Töprengés.
Amihez kétség nem fér: ez a könyv gyönyörű. Nem amiről szól, hanem ahogy meg van írva. Hajszálpontos megfogalmazások, néhány mondattal megragadott hangulatok, élénk színekkel kiemelt, apró képek, mint egy japán festményen.
És közben azok a végtelenül nevetséges és mégis sajnálni/utálni való szereplők, egymás mellett elcsúszó gondolatvilágukkal, ahogy mind bezárkózik a saját világába, és a saját korlátoltsága vagy gőgje miatt nem lát ki belőle, nem látja meg még azt sem, aki közvetlenül mellette eszik, alszik, lélegzik.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/18/gustave_fl…

3 hozzászólás
Zsuzsi_Marta>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Mesterien megírt, mélyen megindító, érzelmeket felkavaró regény, mely kitűnően jeleníti meg, miként mérgez meg testet-lelket az örök elégedetlenség, csalódottság, a nagyravágyás, ami Emmát tartotta markában és hatalmában, megkeserítve saját és családja életét. S itt nem a nehéz gyerekkor, neveltetés számlájára róható fel e meghasonlott jellem, nem élt bántalmazott feleségként, nem nélkülözött.
A semmi sem elég és elég jó, a mi lett volna, ha, a mindig, minden viszonylagos uralták gondolatait, érzelmeit.

Emma Bovary története örök aktualitással bír, személye, jelleme nem avult el, története sok esetben ma is visszacseng, ma is sokak élik ezt az életet. Saját boldogságukat, elégedettségüket másoktól teszik függővé, átrakva a felelősség terhét az ő vállukra, s a csalódottságból fakadó mérgük céltáblájává válik.
Ahogy Charles Bovary. Mélységesen sajnáltam őt és a kis Berthe-t! Charles igyekezete, hogy felesége és kislánya számára megteremtsen mindent, ami a kényelmüket, jólétüket szolgálja, megkérdőjelezhetetlen. Érzékenysége, s talán félénksége, s főként felesége iránt érzett szerelme, de leginkább a kommunikáció hiánya akadályozták abban, hogy időben felmérje, mi megy végbe Emmában, s hova vezethet mindez.

Korábbi olvasmányaimból igyekeztem olyan nőalakokat felidézni, mint Emma, de egyet sem találtam, aki ennyire ellenszenves, számomra taszító lett volna, még ha olykor némi hasonlóság fellelhető is köztük. Nem tudtam megérteni Emmát. Bosszantott ostobasága, aljassága, agressziója (kislányával szemben pl)

Kitűnő, magával ragadó regény, melyben Flaubert nem a cselekményre, sokkal inkább a szereplői belső történéseinek ábrázolására tette a hangsúlyt. Kiválóan!

2 hozzászólás
Lunemorte P>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

„– Jaj, hát nem tudja, hogy vannak örökké gyötrődő lelkek? Nekik álmok kellenek, aztán a cselekvés, a legtisztább szenvedélyek és a legféktelenebb élvezetek, s ezért mindenféle hóbortba, őrültségekbe vetik bele magukat."

A regény lapjaitól jelenleg egy kifacsart citromnak érzem magam.
Azt eddig is sejtettem, nincs tökéletes férfi (ahogyan nő sem), de most ez még inkább bizonyossá vált számomra.
Hogyan tehetjük izgalmassá megunt életünket? Mit tegyünk, ha nem tudunk felnézni szeretett férjünkre, akit a kezdetekben annyira imádtunk? Tehetünk-e valamit egyáltalán, ha megüresedett az életünk és lassacskán haldoklik a lelkünk? Hihetünk-e szerelmes szavaknak? Kötelességünk-e a másokhoz való hűség vagy inkább magunkhoz maradjunk meg hűek? És ha még saját magunkhoz sem vagyunk azok, elszámolhatunk-e a lelkiismeretünkkel? Békésen belenézhetünk-e a tükörbe? Tudunk-e együtt élni önmagunkkal?

Papír zsebkendőt készíts ki magadnak a könyv mellé, ha érzékeny lelkületű ember vagy!
Bovaryné számomra a francia Anna Karenina. Mindketten rokonlelkek.

2 hozzászólás
SteelCurtain >!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Véres leszámolás a romantikával. Bravúrosan elmesélt történet egy hétköznapi családról, egy földhözragadt, asszonyát istenítő férjről, s egy álomvilágban élő, boldogságot hajszoló elégedetlen asszonyról. Tragikomikus történet, tökéletesen megrajzolt karakterekkel. Flaubert egy olyan jelenséget, a tömeges magányosságot helyezte regénye fókuszába, amiről azt hinnénk, hogy 20.-21. századi fejlemény. Talán a patikus familiája kivételével mindenki magányos ebben a történetben, függetlenül attól, hogy van e családja. A házasság mintha csak arra lenne jó, hogy két testközelben élő ember magányburka folyton egymáshoz dörzsölődjék és feszültséget generáljon. Mondhatnánk, hogy mindez a provincializmus hozadéka, csakhogy a világvárosból, Párizsból visszatért szereplő semmivel sem különb mint a kisváros lakói, s fővárosi életéről csak annyit tudhatunk meg, hogy ott még sokkal magányosabb volt. Ellenszenves, ámde esendősége miatt sajnálatra méltó főszereplő. Jól kivehető, előre látható út vezet a tragikus befejezéshez, ám úgy tetszik, a magány vaksággal párosul. Minden megjósolható, de látni senki sem akar. Ha feledjük a környezetet, ma is időszerű történet.

Szürke_Medve>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

@Lunemorte igérte, hogy jó lesz – igaza is lett! :)

Ahogy ez a regény meg van írva az tökéletes. Minden a helyén van. Csak ámultam Flaubert írói nagyságán, nincs egy felesleges félmondat vagy szó sem, úgy hogy közben mégis végig természetes a szöveg. A cselekmény fő vonalai, és az apró kis motívumok, a lényeges szereplők, és az apró mellékfigurák mind-mind a helyén van. Közhely de igaz: remekmű ez a regény.

Emma Bovary tragédiájáról nagyon hosszan lehetne írni. Az önismeret hiánya, a hamis eszmék, és az ezekből fakadó boldogtalanság okának külső okokban való keresése, ma is sok ember életét keseríti meg, és szerintem a társadalomra is komoly destruktív hatást fejt ki. Flaubert más műveiben is foglakozott ezzel a problémával, bizonyítva, hogy nemcsak szépírói vénája, de társadalmi éleslátása is kiváló volt.

3 hozzászólás
sebzek>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Talán ez a legklasszikregényesebb regény, amit valaha olvastam.
Adott egy főhősnő (örök elégtelenségre ítéltetett), akivel történnek hétköznapi dolgog: megházasodik, megismer egy fiatal férfit, aki iránt érzelmeket táplál, bevezetődik a házasságtörésbe, satöbbi. Viszonylag kis térben folynak az események, viszont csak azok, amiknek jelentőségük van. A puska, és annak elsütése.
Mégis az az érzés lengi körbe a könyvet, mintha lenne mindenre idő, ami által egyre mélyebbre ássa magát az átlagostól a mestermű felé.

mbazsa P>!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Ha Balzacra azt írtam, hogy dekára ki van mérve nála minden, akkor Flaubert-re ez a kijelentés még annál is jobban érvényes. (Maupassantról nem is beszélve, de róla majd később, egy másik érékelésben.) Flaubert nagyon jól bemutatja, hogy mennyire kicsinyes, kisszerű az emberi természet. Szereplői hol szánalomra méltóak, hol viszont nevetségesek. Az író nagyon jól egyensúlyozik a komédia és a tragédia határán, így az olvasó nem is tudja, hogy akkor most sírjon vagy nevessen. (Móricz is erre a kettősségre játszik rá amúgy „a magyar Bovarynében”, vagyis az Isten háta mögött c. regényében, amelyben szintén az a szatirikus hangnem dominál, amelyet én is Flaubert-nél éreztem.) Az ellenpontozás nagyon jól működik a regényben, amely egyensúlyban, harmóniában tartja ezt a kettősséget. Csak egy-két példa: spoiler Az én olvasatomban sokkal inkább tűnt ez e regény szatirikusnak, tragikomikusnak, mint véresen komolyan vehető „nagy emberi tragédiának”. (Nem úgy, mint mondjuk Tolsztojnál az Anna Karenina.) Flaubert végleg leszámol a romantikus eszmékkel, és megpróbálja realisztikusan megragadnia a valóságot, a maga abszurditásával, amely magában hordozza a tragikusságot és a nevetségességet egyszerre.

2 hozzászólás
mate55 >!
Gustave Flaubert: Bovaryné

Azoknak ajánlom Bovaryné történetét, akik szeretnék az alapművekbe sorolt irodalmi alkotásokat elolvasni. Aki nem szereti a leíró részeket, vagy nem szeretné olvasni egy elkényeztetett, örökké elégedetlen, nagyra vágyó nő lelki vívódásait, annak ezt a művet nem ajánlom. Régen sem volt könnyű nőnek lenni. Akkor létezett egy nő, ha férjnél volt. Egy asszony már több mindent megtehetett magának, ám ha valaki vénlány maradt, végleg perifériára szorult. Emma boldogságának hiánya, csupán egy papírmasé figurává lesz, akit csak szánni lehet. Szánalmat éreztem Bovaryné iránt, de szerintem ettől a sajnálattól válik teljessé a „szerepe.” Miért: mert Emma nem más, mint egy szegény fiatal nő, akinek tündérmesékkel tömték tele a fejét gyermekkorában, amikről azt hiszi, majd valóra válnak. Aztán ott találja magát a primitív világban, amelynek köze sincs „Csipkerózsika álmához”, A hazug álmok világából egy olyan életbe csöppen, amit hiteltelennek tart, és menekülni akar belőle. Ám a világ, amelybe visszavonul, ugyancsak megtévesztés. Szeretői ugyanolyan közönségesek, mint férje és egész Vonvillei élete. Emmán keresztül, Flaubert a valódi lázadásra képtelen nőt mutatja be, akit senki sem ért meg igazán. Mint a börtönből szabadulni akaró nő, aki maga sincs tisztában vele, hogy pontosan mire vágyik, de semmiképp sem arra, amit az élettől kapott. De (ne legyek igazságtalan) Charles is csak egy szánalmas figura. Véleményem szerint az író úgy írta meg ezt a nőalakot, hogy azt mindenki a maga szájíze szerint értelmezheti. Persze, én is elgondolkodtam, éltem a kínálkozó lehetőséggel, és „felöltöztettem” a saját gondolataimmal, azokkal a női vágyakkal és dilemmákkal, melyek tőlem sem voltak idegenek. Erre (úgy gondolom) csak a kiemelkedő regények adnak lehetőséget. spoiler spoiler A hétköznapi férj feleség (vagy, akár nő férfi) párkapcsolatban, a nő a kiszolgáló, a férfi a kicsapongó, kalandozó fél. Ám Flaubert-nél ez pont fordítva van, felcserélte a szerepeket. És én ezáltal tudom igazán értelmezni, Flaubert legtöbbet idézett mondatát, hogy „Bovaryné én vagyok!”

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

Cheril>!

Egy nap, csak úgy hirtelen, mikor már lemondtunk mindenről. Akkor megnyílik az ég, s mintha egy hang az kiáltaná: „Itt van!” Olyankor úgy érezzük, hogy annak, aki így felénk jön, mindent el kell mondanunk, mindenünket oda kell adnunk, mindent fel kell áldoznunk! Nincs szükség magyarázkodásra, egyszerre kitalálunk mindent. Már láttuk egymást álmainkban. Egyszóval itt ez a kincs, miután annyit kerestük, itt előttünk, itt ragyog, itt szikrázik. S mégis mindig kétkedünk, nem merünk hinni a boldogságban; káprázva nézzük, mint mikor a homályból a fénybe lépünk.

1 hozzászólás
poiuzt>!

A bálványokhoz nem szabad nyúlni: kezünkön marad az aranyozás.

274. oldal

Minka>!

… vidéken az ablak pótolja a szinházat is, a sétát is …

126. oldal

Lunemorte P>!

– Jaj, hát nem tudja, hogy vannak örökké gyötrődő lelkek? Nekik álmok kellenek, aztán a cselekvés, a legtisztább szenvedélyek és a legféktelenebb élvezetek, s ezért mindenféle hóbortba, őrültségekbe vetik bele magukat.

136. oldal

Coffee I>!

Koromsötét folyosó a jövő, s a folyosó végi ajtó bezárva.

69. oldal (2008-as kiadás)

Papírszárnyak>!

De ha kisebbítjük, akit szeretünk, mindig némileg eltávolodunk tőle. Nem kell hozzányúlni a bálványokhoz: a kezünkön marad az aranyfesték.

267. oldal

Meszil P>!

Minden mosoly mögött unatkozó ásítás, minden öröm mögött átok, minden gyönyör mögött a csömöre, és a legtökéletesebb csók után is csak a még hevesebb kéj megvalósíthatatlan vágya marad a szánkon.

268. oldal

alaina>!

A szerelemnek, úgy hitte, hirtelen kell érkeznie, villám és mennydörgés között, mint egy égiháborúnak, amely úgy tör az életre, felforgatja, elragadja az ember akaratát, mint a falevelet; és örvénybe sodorja a szívünket mindenestül.

115. oldal

Lunemorte P>!

– Nem háborítja fel ez az ördögűzés? Van-e csak egy érzés is, amit nem kárhoztat a világ? Üldözik, rágalmazzák a legnemesebb ösztönöket, a legtisztább vonzalmakat, s ha végre találkozik két szegény lélek, minden úgy van megszervezve, hogy egymáshoz ne férhessen soha. Azért csak próbálkoznak, vergődnek, hívják egymást. De mindegy, előbb-utóbb, fél év múlva, tíz év múlva majd összekerülnek, majd szeretni fogják egymást, mert ez a sors rendelése, mert egymásnak születtek.

139. oldal

Lunemorte P>!

– Azt hittem, hogy maga nagyon vidám természetű.
– Ó, persze, látszatra, mert ha emberek közt vagyok, felöltöm a tréfamester álcáját; pedig ha holdfényes temetőt látok, hányszor el nem gondolom, hogy nem lenne-e jobb nekem magamnak is azok közt, akik már alszanak…

131. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek
Jane Austen: Emma
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Ken Follett: A katedrális
Mary Westmacott: Befejezetlen portré
Jane Austen: Tartózkodó érzelem
Kármán József: Fanni hagyományai
Susan Kay: A fantom
Márai Sándor: Az igazi