Bovaryné 661 csillagozás

Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné Gustave Flaubert: Bovaryné

„Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle.”
Henry James

Madame Bovary címmel is megjelent.

Eredeti mű: Gustave Flaubert: Madame Bovary (francia)

Eredeti megjelenés éve: 1857

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, A Világirodalom Remekei, Horizont könyvek, A világirodalom klasszikusai, Európa Klasszikus Regények, A világirodalom klasszikusai, A világirodalom klasszikusai

>!
Európa, Budapest, 2018
424 oldal · ISBN: 9789634059233 · Fordította: Pór Judit
>!
Európa, Debrecen, 2018
424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634059004 · Fordította: Pór Judit
>!
Hermész Média, Budapest, 2015
494 oldal · ISBN: 9786155549946 · Fordította: Ambrus Zoltán

26 további kiadás


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Emma Bovary


Kedvencelte 54

Most olvassa 52

Várólistára tette 331

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Bleeding_Bride ISP
Gustave Flaubert: Bovaryné

Kedves Bovaryné, kedves Emma!
Szegény, szegény buta lánykám. Szívem szakad, ha belegondolok, hogy körülményeid és születésed margóján a lehető legjobb házasságot köttetve a sors mily kegyes volt hozzád, de mégis nagyravágyó szíved és csekély tehetséged elvezetett oda, ahová kerültél. A sírba. Tán életed legokosabb döntése a halál volt.
Megértem dicső asszonyom, hogy becsvágyad és önnönmagad értékének túl magasra tétele okozta, hogy mindenáron kitörni szerettél volna abból a sanyarú hétköznapi létből, hol mindened megvolt, körülrajongtak. Tétlen napjaid csupán a hiúságod táplálására, hobbijaid fejlesztésére és az olvasásra szántad. De ó jaj annak, kinek elméje szárnyalna, szomjazza a tudást és rossz eszközt választ segítségül! Szegény, szegény Bovaryné. Kis vidéki lánykából lett dáma, de sosem tanultad meg értelmezni az igazi drámákat, nem vártad ki a színdarab végét, így csak saját bőrödön tapasztalhattad, hogy a tragédiák vége sosem boldogságos. Emma, sajnálom, hogy nem volt a te idődben moly.hu, hogy sekélyes létezésed határait miután romantikus könyvek lapjaival egybefontad, nem tudva már elválasztani a valóságot a mesétől, igaz társakra találj és fantáziádnak ily módon nem volt táptalaja, miben igazi gyökeret ereszthessen.
Kedves Bovaryné, én megértettelek, szívemből mondom, minden tetted, döntésed oka tiszta számomra, meg sem kérdőjelezném. Mégsem szerettelek, utálatos személyiséged nagyon távol áll mindattól, miről én képzelődöm, közöd nincs neked azokhoz a főhősökhöz, kikkel mind szimpatizálunk és te egyesülni próbáltál.
Nyugodj békében.

6 hozzászólás
>!
NannyOgg SP
Gustave Flaubert: Bovaryné

Nagy kópé ez a Flaubert, pont olyan kegyetlen, vicces és igazságtalan, mint az élet. Elmond mindent, amit a szerelemről tudni kell:
– Túl sok romantikus regény olvasása veszélyezteti az ifjú hölgyek realitásérzékét.
– Hogyha a szőke hercegre vársz, nem veszed észre a kevésbé szőke kevésbé herceget, aki viszont a fele királyság nélkül is hajlandó lenne pont akként a királylányként kezelni életed végéig, aki vagy.
– Meg amúgy is megszívod, mert a szőke herceg egy tahó, aki csak a bugyidba akar bemászni.
– Ugyanakkor egy érzelmileg egyoldalú házasság egyenes út a súlyos depresszióhoz.
– Arról nem is beszélve, hogy ha megfojtod a pasit a szerelmeddel, jól ott fog hagyni a slamasztikában, aztán sírhatsz. Megint.
– Minden pasi disznó. Viszont minden nő ribanc, így, vagy úgy.
– A szerelem vak.
– Amiről nem tudsz, az nem fáj. Csak utólag.
– Nemcsak a szerelem öl, hanem annak hiánya is.
– És a gyerek aztán végképp nem tehet róla, de mindig ő szívja a legnagyobbat.

Csak azt nem tudom, hogy mit kellett volna csinálnia annak szerencsétlen Emmának, hogy mindez ne így legyen. Mennyire volt divatos válni a 19. századi Franciaországban?
Úgy látszik, nekem nagyon bejönnek ezek a 19. századi franciák. Ez a világ pont olyan, mint Zola világa, csak több komikus-szatirikus elemmel (Rudolf széptevése a Gazdagyűléssel párhuzamosan már-már A tanút idézte bennem, jókat rötyögtem közben), de ugyanannyi ki nem fizetett váltóval és alattomos kiskereskedővel, szerencsétlen házasságokkal és ennek megfelelő véggel. Kár, hogy anno nem volt kötelező a suliban, azt hiszem, már akkor is tetszett volna.

6 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Gustave Flaubert: Bovaryné

„– Jaj, hát nem tudja, hogy vannak örökké gyötrődő lelkek? Nekik álmok kellenek, aztán a cselekvés, a legtisztább szenvedélyek és a legféktelenebb élvezetek, s ezért mindenféle hóbortba, őrültségekbe vetik bele magukat."

A regény lapjaitól jelenleg egy kifacsart citromnak érzem magam.
Azt eddig is sejtettem, nincs tökéletes férfi (ahogyan nő sem), de most ez még inkább bizonyossá vált számomra.
Hogyan tehetjük izgalmassá megunt életünket? Mit tegyünk, ha nem tudunk felnézni szeretett férjünkre, akit a kezdetekben annyira imádtunk? Tehetünk-e valamit egyáltalán, ha megüresedett az életünk és lassacskán haldoklik a lelkünk? Hihetünk-e szerelmes szavaknak? Kötelességünk-e a másokhoz való hűség vagy inkább magunkhoz maradjunk meg hűek? És ha még saját magunkhoz sem vagyunk azok, elszámolhatunk-e a lelkiismeretünkkel? Békésen belenézhetünk-e a tükörbe? Tudunk-e együtt élni önmagunkkal?

Papír zsebkendőt készíts ki magadnak a könyv mellé, ha érzékeny lelkületű ember vagy!
Bovaryné számomra a francia Anna Karenina. Mindketten rokonlelkek.

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP
Gustave Flaubert: Bovaryné

Újraolvasás vége.
Töprengés.
Amihez kétség nem fér: ez a könyv gyönyörű. Nem amiről szól, hanem ahogy meg van írva. Hajszálpontos megfogalmazások, néhány mondattal megragadott hangulatok, élénk színekkel kiemelt, apró képek, mint egy japán festményen. A dolgok sokszor önmaguknál többet jelentenek. Szavak patikamérlegen kimérve, szerkesztés körzővel-vonalzóval, mindenre éppen annyi idő és hely jut, amennyi kell. Oldalanként legalább ötször olyan nyelvi gazdagság csap szembe, amelyet csak irigyelni tudok, szerzőtől is, fordítótól is. Mintha nem is regényt olvasnék, hanem verset. Kb. annyi energiát fordíthatott rá Flaubert, mintha majd négyszáz oldalnyi verseskötetet hozott volna össze.
És közben azok a végtelenül nevetséges és mégis sajnálni/utálni való szereplők, egymás mellett elcsúszó gondolatvilágukkal, ahogy mind bezárkózik a saját világába, és a saját korlátoltsága vagy gőgje miatt nem lát ki belőle, nem látja meg még azt sem, aki közvetlenül mellette eszik, alszik, lélegzik. A férj nem ismeri a feleségét, a feleség a férjét, a szülő a gyerekét, a szeretők egymásban csak a saját vágyaik kivetülését látják, és vagy nagyon meglepődnek, vagy meg is sértődnek, vagy éppen észre se veszik, ha nem azt kapják, amit vártak. Balzac elég sötét képet fest a testi-lelki nyomorúságról – Bovarynénak még ez a Balzac-világ is csodavilág, amelytől boldogságot remélne, de amelybe csak kintről, lábujjhegyen kukucskálhat be.
Bár ki tudja? Ha bejutna abba a világba, amelyre vágyik, valószínűleg azzal is csak percekig lenne elégedett. Tényleg „női Don Quijote” – de az ő példáján látszik igazán, mennyi esze volt Don Quijoténak. Esze bizony. Mert ő pontosan tudta, hogy az eszménykép az eszmények világában tartózkodik, és meg sem szabad próbálni elérni.
Emma ezt nem tudja. De nem tudja ám Léon se, Justin se, akik ugyanolyan megrögzött eszmény-kergetők és légvárépítők, mint az asszony, akit szeretnek. Rodolphe túlságosan gyakorlatias(nak hiszi magát) hozzá, hogy ebbe belegondoljon – ő azt nem veszi észre, hogy a gyakorlatiasságával szerzett függetlensége azért olyan könnyű, mert üres –, Charles viszont szerintem legalábbis sejti. Akármilyen buta a szentem. Számára a felesége az eszmény, akit távolról csodál még akkor is, amikor közvetlen közelből látja-hallja. Elfogadja az asszony lelki-szellemi felsőbbrendűségét (bár ezt a férjet aztán igazán nem nehéz felülmúlni), végtelenül tiszteli és imádja, de meg sem próbál közelebb jutni hozzá. Talán nem is akarja észrevenni, hogy csalják.
Persze könnyű kívülről nevetségesnek ítélni Emmát. Könnyű mondani, hogy bolondság volt az amúgy elég rémes ízléssel megválasztott, és gyakorlatilag kábítószerként használt olvasmányaival azonosítani az életét, és azt képzelni, hogy majd Scott-regényhősök jönnek vele szembe az utcán. Így is lehet nézni a sorsát, persze. De úgy is, hogy: íme, egy asszony, aki többet akart, mint amennyit a társadalmi helyzete megengedett neki – az vesse rá az első követ, aki mindennap reggeltől estig maradéktalanul elégedett az életkörülményeivel.

>!
mate55
Gustave Flaubert: Bovaryné

Azoknak ajánlom Bovaryné történetét, akik szeretnék az alapművekbe sorolt irodalmi alkotásokat elolvasni, ugyanis Flaubert könyvét annak tartom. Aki nem szereti a leíró részeket, vagy nem szeretné olvasni egy elkényeztetett, örökké elégedetlen, nagyra vágyó nő lelki vívódásait, annak ezt a művet nem ajánlom. Régen sem volt könnyű nőnek lenni. Akkor létezett egy nő, ha férjnél volt. Egy asszony már több mindent megtehetett magának, ám ha valaki vénlány maradt, végleg perifériára szorult. Emma boldogságának hiánya, csupán egy papírmasé figurává lesz, akit csak szánni lehet. Szánalmat éreztem Bovaryné iránt, de szerintem ettől a sajnálattól válik teljessé a „szerepe.” Miért: mert Emma nem más, mint egy szegény fiatal nő, akinek tündérmesékkel tömték tele a fejét gyermekkorában, amikről azt hiszi, majd valóra válnak. Aztán ott találja magát a primitív világban, amelynek köze sincs „Csipkerózsika álmához”, A hazug álmok világából egy olyan életbe csöppen, amit hiteltelennek tart, és menekülni akar belőle. Ám a világ, amelybe visszavonul, ugyancsak megtévesztés. Szeretői ugyanolyan közönségesek, mint férje és egész Vonvillei élete. Emmán keresztül, Flaubert a valódi lázadásra képtelen nőt mutatja be, akit senki sem ért meg igazán. Mint a börtönből szabadulni akaró nő, aki maga sincs tisztában vele, hogy pontosan mire vágyik, de semmiképp sem arra, amit az élettől kapott. De (ne legyek igazságtalan) Charles is csak egy szánalmas figura. Véleményem szerint az író úgy írta meg ezt a nőalakot, hogy azt mindenki a maga szájíze szerint értelmezheti. Persze, én is elgondolkodtam, éltem a kínálkozó lehetőséggel, és „felöltöztettem” a saját gondolataimmal, azokkal a női vágyakkal és dilemmákkal, melyek tőlem sem voltak idegenek. Erre (úgy gondolom) csak a kiemelkedő regények adnak lehetőséget. spoiler spoiler A hétköznapi férj feleség (vagy, akár nő férfi) párkapcsolatban, a nő a kiszolgáló, a férfi a kicsapongó, kalandozó fél. Ám Flaubert-nél ez pont fordítva van, felcserélte a szerepeket. És én ezáltal tudom igazán értelmezni, Flaubert legtöbbet idézett mondatát, hogy „Bovaryné én vagyok!”

11 hozzászólás
>!
vighagika
Gustave Flaubert: Bovaryné

Mindenki annyira rossz véleménnyel van a könyvről, hogy nagyon-nagyon szörnyűre számítottam.
Nem lett a kedvencem, viszont jelentősen jobb volt, mint amire felkészítettem magam. Sok rész kifejezetten jó volt, bár néha tényleg halálra untam magam. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam. Ezzel is bővült a klasszikus könyvekkel kapcsolatos ismertségem. :)

>!
entropic P
Gustave Flaubert: Bovaryné

Szokás szerint a lényegre koncentrálva: azon gondolkodtam, mennyire járul vajon hozzá a fordítás (én a Gyergyai Albert-félét olvastam), hogy úgy gondolunk Bovarynéra, ahogy gondolunk (persze elég sokféleképpen lehet gondolni rá, de akkor is – ahhoz mindhez hozzájárul a fordítás), és hogy milyen lehet ez újabb fordításban, és hogy milyen lehet eredetiben, és hogy vajon az eredeti a maga korában olvasva és most olvasva tele van-e kis cuki, apró értékítéletekkel, amelyek mintegy finoman terelgetnek, hogy kiről mit gondoljunk.
De Flaubert szerintem marha agyas és érzékeny és kevéssé didaktikus lehetett, úgyhogy azt gyanítom, nem ő terelget itten, hanem a fordítás, de ezt persze szintén nehéz megítélnem, írtam már, hogy nagyon idegenül hangzanak nekem ezek a régi magyar fordítások, és lehet, hogy amit én most olvasva fölösleges és elég utálatos szarkazmusnak és moralizálásnak érzek, az 1960-ban teljesen oké (irodalmi) magyar volt.

Olyasmikre gondolok egyébként, hogy Bovaryt viszonylag gyakran emlegetik úgy, hogy „szegény fiú”, hát igen, jól kiszúrtak vele, nyilván ő itt a feddhetetlen jógyerek, dolgos, hűséges, meg minden, Emma ezzel szemben folyton kusza tekintettel néz, liheg, fulladozik, pityereg, és gyakran emlegetődik „őnagyságaként”, ami kifejezés mögé én nem tudok nem odaképzelni egy gúnyosan vigyorgó fazont, aki igen jól mulat azon, hogy a falusi nőci, aki nagyszabású szerelemről-életről-kalandról-mindenről álmodik, kénytelen beérni azzal, hogy az év legnagyobb eseménye a tenyészvásár. Szokj hozzá, bébi.
Ettől a gonosz gúnytól én meg egyből Emma pártjára állok.

De persze érzem a másik oldalt is (ha Gyergyai tán az is, Flaubert nem tűnik részrehajlónak), hogy tényleg mekkora egy fogalmatlan hülyep*csa ez az Emma, hogy mindig másokban és máshol, valami megfoghatatlan horizonton látja csak az ún. boldogságot lebegni, úgyhogy jóhogy mindig boldogtalan lesz. De nem tudom, az ő korában, asszem, még nem volt feltalálva a feminizmus, meg sok más sem, és olyan opció meg nem is volt, hogy esetleg egy nő megpróbáljon önálló lény lenni, úgyhogy maradt az ábrándozás.
Szóval nekem Emma inkább tragikus, mint nevetséges. Mert a kérdései és kétségei szerintem most is teljesen relevánsak, mert tényleg: mégis miért nem lehet minden színesebb, élőbb, valódibb, tétre-menőbb? (Bovaryné én vagyok.)

16 hozzászólás
>!
csillagka P
Gustave Flaubert: Bovaryné

Nagyon régi kérdés mit is kell értékelni egy könyvben a csodálatos történetet? A hozzád közelálló szereplőket és meseszép tájakat? Vagy valami egészen mást, mikor egy nagyon nem szimpatikus szereplő belemászik az agyadban és hajnalig olvasol mert nem tudod abbahagyni? közben néha falhoz vágnád a könyvet annyira irritál amiket tesz és amit érez.
Nem könnyű a válasz, még is azt hiszem egy jó könyv akkor is magas pontot érdemel ha a benne leírtakkal nem tudok azonosulni, de az érzelmeimet rendesen felpiszkálja és be tudok költözni a regény lapjaiba. Ez egy ilyen könyv, nagyon régen nem éreztem ennyi utálatot egy szereplő iránt mint most Emma iránt, egyszerűen a hálátlanság, nagyravágyás és az önzés olyan magasságain gyalogolt ahova kevesen tudnak felérni talán Jadviga hasonlítható drága Bovaryné kettőhöz.
Egy dolog zavart igazán benne (volt több is de az a természetéből fakadt) hogy falta a könyveket és még ezen a szinten se akartam azonosságot egy ilyen némberrel, ne hasonlítsunk egymásra semmilyen formában.
Gustave Flaubert a maga módján egy zseni volt, aki tökéletes éleslátással vezetett minket végig a teljes erkölcsi, anyagi leépülés útján, fantasztikusan és egyben életszerűen leírva.
Nagyon hatott rám ez a könyv és nem mellesleg mai napon ( 2014.08.23) négy piros keretes kihívás olvasandó része.

>!
Európa, Budapest, 1984
488 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630736586 · Fordította: Gyergyai Albert
>!
Eszter01 P
Gustave Flaubert: Bovaryné

Bovaryné tipikusan az az asszony, akinek semmi sem elég. Jó dolgában nem tudja, mit csináljon. Megismerkedésükkor tetszett neki a későbbi férje, de aztán bemagyarázta magának, hogy mégsem boldog. Igazából ráért agyalni, ez volt itt a legfőbb probléma. És mint tudjuk, ha a nők agyalnak, az senkinek sem jó. :)
Sajnáltam szegény férjét. Nemcsak azért, mert mamlasz volt, és nem vette észre a jeleket, hanem hogy utólag derített fényt mindenre. Mikor már a szíve is megszakadt szinte a fájdalomtól. Ezek után még ezt is el kellett szenvednie.
És ugye ott van még a kislány, a mellékszereplő, akinek eljövendő sorsát akarva-akaratlanul végiggondolja az ember, és látja, hogy valószínűleg ő sem lesz boldogabb, mint a szülei.

Ami hiányérzetem maradt, az a férfiak jellemének bővebb kifejtése. Sem a szeretők, sem a mellékszereplők, sem pedig Bovary nem kerül közel hozzánk. Szerettem volna átérezni a döntéseiket az ő oldalukról is jobban megvilágítva.


Népszerű idézetek

>!
Cheril

Egy nap, csak úgy hirtelen, mikor már lemondtunk mindenről. Akkor megnyílik az ég, s mintha egy hang az kiáltaná: „Itt van!” Olyankor úgy érezzük, hogy annak, aki így felénk jön, mindent el kell mondanunk, mindenünket oda kell adnunk, mindent fel kell áldoznunk! Nincs szükség magyarázkodásra, egyszerre kitalálunk mindent. Már láttuk egymást álmainkban. Egyszóval itt ez a kincs, miután annyit kerestük, itt előttünk, itt ragyog, itt szikrázik. S mégis mindig kétkedünk, nem merünk hinni a boldogságban; káprázva nézzük, mint mikor a homályból a fénybe lépünk.

1 hozzászólás
>!
Minka

… vidéken az ablak pótolja a szinházat is, a sétát is …

126. oldal

>!
poiuzt

A bálványokhoz nem szabad nyúlni: kezünkön marad az aranyozás.

274. oldal

>!
Coffee I

Koromsötét folyosó a jövő, s a folyosó végi ajtó bezárva.

69. oldal (2008-as kiadás)

>!
Nona

De ha kisebbítjük, akit szeretünk, mindig némileg eltávolodunk tőle. Nem kell hozzányúlni a bálványokhoz: a kezünkön marad az aranyfesték.

267. oldal

>!
Lunemorte MP

– Jaj, hát nem tudja, hogy vannak örökké gyötrődő lelkek? Nekik álmok kellenek, aztán a cselekvés, a legtisztább szenvedélyek és a legféktelenebb élvezetek, s ezért mindenféle hóbortba, őrültségekbe vetik bele magukat.

136. oldal

>!
Lunemorte MP

– Nem háborítja fel ez az ördögűzés? Van-e csak egy érzés is, amit nem kárhoztat a világ? Üldözik, rágalmazzák a legnemesebb ösztönöket, a legtisztább vonzalmakat, s ha végre találkozik két szegény lélek, minden úgy van megszervezve, hogy egymáshoz ne férhessen soha. Azért csak próbálkoznak, vergődnek, hívják egymást. De mindegy, előbb-utóbb, fél év múlva, tíz év múlva majd összekerülnek, majd szeretni fogják egymást, mert ez a sors rendelése, mert egymásnak születtek.

139. oldal

>!
Blair88

Minden mosoly mögött unatkozó ásítás, minden öröm mögött átok, minden gyönyör mögött a csömöre, és a legtökéletesebb csók után is csak a még hevesebb kéj megvalósíthatatlan vágya marad a szánkon.

268. oldal

>!
Lunemorte MP

– Azt hittem, hogy maga nagyon vidám természetű.
– Ó, persze, látszatra, mert ha emberek közt vagyok, felöltöm a tréfamester álcáját; pedig ha holdfényes temetőt látok, hányszor el nem gondolom, hogy nem lenne-e jobb nekem magamnak is azok közt, akik már alszanak…

131. oldal

>!
Cheril

Mindig csak a kötelesség, megölnek ezzel a szóval! Van egy sereg vén szamár meleg alsóruhában, ugyanannyi vakbuzgó dáma lábmelegítővel meg olvasóval, akik egyre ezt a szót duruzsolják a fülünkbe: kötelesség! A kötelesség! Ejh, az ördög vigye mind, a kötelesség azt jelenti, hogy érezzük át azt, ami nagy, hogy szeressük, ami szép, nem pedig hogy elfogadjuk a társadalmi konvekciókat, a velük járó aljasságokkal!


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Albert Camus: Közöny
Voltaire: Kandidusz vagy minden jól van ezen a világon
Johann Wolfgang Goethe: Werther szerelme és halála
Charles Dickens: Copperfield Dávid
Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I-III.
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Italo Svevo: Zeno tudata
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk