Vérvörös ​hó 94% 11 csillagozás

Ha az ember hozzám hasonlóan eltölt bizonyos időt a fronton, már nem a Führerért, a népért és a szülőföldért harcol, ezek az eszmények rég feledésbe merültek, de a nemzetiszocializmust és a hasonló politikai témákat sem hozza már szóba senki. Beszélgetéseink alapján egyértelmű, hogy harcunk elsődleges célja életben maradni, illetve segíteni bajtársainknak a túlélésben.

201-202. oldal (Hajja és fiai, 2018)

Az ember ilyenkor nem tehet semmit – de tényleg semmit. Az egyetlen lehetőség talán az lehet, hogy kimegy és elszalad. De hová? A megoldás egyetlen előnye, hogy a halál így gyorsabban elragad. Az isten szerelmére, a hadijelentésekben ezek folyton „büszke, sikeres német előrenyomulásról” beszélnek, de itt, Sztálingrádnál én ebből semmit sem tapasztalok. Az egyetlen, amit tudok, hogy úgy lapulunk ezek között a romok között, mint kushadó patkányok, és harcolunk az életünkért. De mi mást tehetnénk az orosz fölény mellett?

38. oldal (Hajja és fiai, 2018)

A románok visszatérhetnek korábbi hadállásaikba, miközben azon tűnődünk, vajon a tisztjeik hogyan indulhatnak bevetésre kiöltözve, élére vasalt uniformisban, mintha díszszemlén lennének. Amikor alkalmam nyílik beszélgetni egy németül jól tudó, a Bánságból származó román katonával, megtudom, hogy a tisztjeik éjszakánként gyakran otthagyják a posztjukat, hogy bekocsikázzanak Jászvásárra nőkkel szórakozni. Ebben a fegyelmezetlen hozzáállásban látjuk az egyik okát annak, hogy a románok minden nagyobb támadásnál otthagyják a lövészárkokat és megfutamodnak. Bizonyára sajátos kapcsolat van a tisztek és a közlegények között, ami alighanem a szolgai alárendeltséghez hasonlatos. Gyakran láttam, hogy a tisztek felpofozzák a katonáikat vagy beléjük rúgnak (mellesleg hasonló viselkedést a magyaroknál is tapasztaltam). Egyszer mikor románok melletti hadállásokban voltunk Jászvásárnál, hallottuk mögülünk a tisztek orgiájának zajait, pedig a legelső lövészárkokat foglaltuk el. Részben csínytevésből, részben mert dühítettek minket, kilőttünk néhány jelzőrakétát és fényjelző lövedéket, a hanghatás kedvéért pedig elhajítottunk néhány kézigránátot. Majd' megszakadtunk a nevetéstől, amikor félrészegen, félpucéran rohangálni kezdtek.

194-195. oldal (Hajja és fiai, 2018)

A tejszerű ködfüggöny felénk közeledik, sőt egyre sűrűbbnek tűnik. Az irányzékon át felfigyelek valamire, ami egy görnyedt emberalak körvonalának látszik, hátán katonai zsákkal vagy valami effélével. Célba veszem, és legalább egy kilométerről leadok rá egy rövid sorozatot. A hatás olyan lenyűgöző, hogy mindannyian nevetésben törünk ki. Iván bizonyára füstgránátokat hozott, és a „ködöt” is ezek okozhatták. Amint lőni kezdek, sűrű, fehér füst kezd dőlni a zsákjából. A fickó ahelyett, hogy megszabadulna tőle, cikkcakkban elszalad, mintha üldöznék. Végül a zsákjában lévő összes füstgránát felrobban, az orosz úgy néz ki, mintha rakéta hajtaná.

214-215. oldal (Hajja és fiai, 2018)

Július 20. Merényletet kíséreltek meg Hitler ellen, melynek okáról senki nem tud semmit. Magas rangú tisztek összeesküvésről suttognak, akiket várhatóan ki fognak végezni. Meglepődve értesülünk arról is, hogy mostantól a szokásos szalutálás helyett karlendítéssel kell köszönnünk, ahogy tudtunkkal az SS-nél teszik. De a parancs az parancs. Nem hinném, hogy az újfajta köszöntés kicsit is erősítené a bajtársiasság szellemét. Ellenkezőleg, azon tűnődünk, miből gondolják, hogy erősíteni kell a kapcsolatot a közkatonák és a párt nagykutyái között. Különben is, ők front mögötti lógósok, és majd megtaláljuk a módját, hogy kezelésbe vegyük őket. Állítólag a törzskarokhoz is politikai tiszteket rendelnek, akiknek jobban meg kell ismertetniük velünk, frontkatonákkal a nemzetiszocialista eszméket. Teljes nonszensz! Mintha ez segítene a túlélésben! Hál' istennek sosem találkoztam személyesen ezzel a típussal. Egyébként sem hinném, hogy van vér a pucájukban csatlakozni hozzánk a lövészárkokban.

216-217. oldal (Hajja és fiai, 2018)

Milyen türelmetlenül vártunk a lehetőséget, hogy végre harcolhassunk a fronton! Most, pontosan három hét harc után már senki sem beszél hősiességről és lelkesedésről, ellenkezőleg, egyetlen kívánságunk, hogy élve kerüljünk ki ebből a halálos csapdából. Ez nem az a háború, mint aminek elképzeltük, és amiről annyit beszélgettünk. Katonák vagyunk, tudjuk, hogy a háborúban akár meg is halhatunk. De tapasztalatok nélkül beszélni róla olyan, mint egy égő házról beszélni úgy, hogy nem vagyunk a lángok közt. Mi napokon át bent voltunk a tűzben, éreztük a perzselő forróságát, és sok bajtársunkat elvesztettük.

86. oldal (Hajja és fiai, 2018)

Az egyik tizedest szintén hadbíróság elé állítják, mert állítólag szándékosan hagyta, hogy mindkét lábfeje lefagyjon. Mielőtt elvitték a katonaorvoshoz, elmesélte, hogy egy orosz támadás után úgy menekült meg, hogy halottnak tettette magát. Hogy az ellenség ne vegye észre, az egész éjszakát egy hótorlaszban töltötte. Amikor a másnap reggeli ellentámadás során egy harcegység kimentette, lábai már jégtömbbé voltak fagyva. Balszerencséjére ebből az egységből senki sem ismerte őt.

96. oldal (Hajja és fiai, 2018)

– A jó ég tudja, hogy ismerheti ki magát az ember ezen a pusztaságon, főleg éjszaka – morogja hitetlenkedve. – Minden teljesen egyforma: a halál fehér leple.

160. oldal (Hajja és fiai, 2018)

Bosszú és megtorlás! Megszólalt a revansra ösztönző belső hang harsonája! Minden hadvezér ilyennek szeretné látni a katonáit. Irgalmat nem ismerő emberekkel lehet csatákat nyerni, akiknek a szíve gyűlölettel és bosszúszomjjal van tele. Ilyenkor a legegyszerűbb katona is hírnévre tehet szert. A félelem gyűlöletbe és haragba csap át, büntetni szeretne. Ily módon a katona késztetést érez a harc folytatására – még a kitüntetéseket viselő háborús hősök is. De a hősöknek életben kell maradniuk, hogy a többiek lássák az érdemrendjüket, és inspirálni kell a gyengébbeket. Épp ezért a hősök – például Josef Spittka, legalábbis a bajtársai szerint – pusztulása pótolhatatlan veszteséget jelent, a háború teljességének viszonylatában azonban csak porszemnek számítanak.

178. oldal (Hajja és fiai, 2018)

De mikor fogják az emberek észrevenni, hogy valamennyien
ki vagyunk téve a hatalomittas zsarnokok manipulációjának,
akik jól tudják, hogyan kell saját céljaik megvalósítása
érdekében mozgatni a tömegeket. Miközben ők tisztes távolban,
biztonságban vannak, egy pillanatig sem hezitálnak feláldozni
népüket a hazaszeretet nevében. Sikerül-e valaha az emberi
nemnek szembeszegülni velük?