Vallató 1 csillagozás

Érdekelt, hogy egy olyan Szerző, aki elsősorban a prózája miatt érdemelte ki az irodalmi Nobel-díjat, vajon lírában mennyire tud nagyot alkotni. Ez a válogatás ugyan adott némi ízelítőt a Szerző zsenialitását illetően, de végeredményben eléggé kétes arc bontakozott ki a sorok között.
Le kell szögeznem, hogy csak nagyon kevés vers nyerte el a tetszésemet a kötetből. Főként azok, melyek gyermeki könnyedséggel kötnek össze tárgyakat, hogy egy teljesen új képet formázzanak. Élénk fantáziavilág jellemzi, fiatalos erővel ír komor, néhol meglepően alpári alaphelyzetekről. Gyakorta csak a költemények utolsó soraiban válik világossá, kinek szánja a közleményét, és egyáltalán, miképpen kapcsolódik a gondolatmenete az össz-emberiséghez. Emiatt a Nyitott szekrény, Szúnyogjárás, Vérsejt c. versei képi világuk miatt nagyon megragadtak. Ezen kívül ama 3-4 egymásra épülő vers is elnyerte a tetszésemet, melyek a demonstrációk értelmetlenségét támasztják alá. És érdekes módon pont ezekben a költeményekben érte el a költő a saját formabontó stratégiájának csúcsát, mely egyúttal kizökkentett a kötet iránt táplált rokonszenvből – hogy érthető legyen, a disznófejes kocsonya receptjét szó szerint a költeményhez csatolni lehet költői újítás, de én enyhén szólva nem hidaltam le tőle.
Egy szó mint száz, az olvasói élmény nagyon ingadozó lett a végére, de csupán annyira hullámzó, mint az emberek kedélyállapota, vagy mint az élet görbéje – emiatt pedig igazán nem lehet rá haragudni, hiszen aki rossz dolgokról ír, az még nem feltétlenül rossz ember, ugyebár… mindenesetre nem lesz a kedvencem, csak az a pár vers számított nálam maradandó élménynek. A célomat elértem a kötet elolvasásával – megismertem egy elsősorban íróként elismert alkotó lírai oldalát is, és meggyőzött. Ezek után kíváncsian várom a prózáját is.