Ráklépésben 54 csillagozás

Günter Grass: Ráklépésben

Günter ​Grass 1999-ben kapott irodalmi Nobel-díjat, s 2002-ben megrázó kisregénnyel, egyes kritikusok szerint életműve egyik legkiemelkedőbb darabjával „hálálta meg" a kitüntetést. Óvatos, tapogatózó lépésekkel, „mint a rák" közelít meg egy második világháborús tabu témát: a német lakosság, a keleti területek menekültjeinek egyik nagy tragédiáját. Az évtizedekig agyonhallgatott esemény 1945. január 30-án történt, ekkor süllyesztette el egy szovjet torpedó Danzig közelében a Wilhelm Gustloff-ot, amely főleg asszonyokkal és gyerekekkel a fedélzetén biztonságos kikötő felé tartott. Az áldozatok számát kilencezerre becsülik. Grass mégsem pusztán dokumentumregényt írt. Több síkon futtatja a cselekményt, egyik főszereplője Paul, a menekülő Tulla Pokriefke fia, aki a tragédia éjszakáján született. Az ötvenes újságíró kötelességének érzi, hogy felidézze a történteket, emléket állítson az áldozatoknak, az őszinte ki- és megbeszélés eszközével vegye fel a harcot az ifjú neonácikkal, akiknek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Európa, Budapest, 2004
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630777002 · Fordította: Magyar István
>!
Európa, Budapest, 2003
292 oldal · ISBN: 9630772965 · Fordította: Magyar István

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Günter Grass: Ráklépésben

Ingadoztam, mint xenofób szocialista a kvótanépszavazás előtt, hogy ez most négy csillag, vagy négy meg egy fél. Mert egyrészt nem sok van benne a nyelvi síkok csodás karneváljából, amiért Grasst becsülöm, és amivel Grass olyan inspirálóan tudja megkínozni az embert – másfelől viszont a tartalom (a) meg a forma (b) nagyon is rendben van, és hát Grass elég jó író ahhoz, hogy már ennyiből tisztességes regényt üssön össze. (Vagy tisztességtelent. Az irodalomban ez utóbbi is tud bók lenni.) Talán mire megírom eme értékelést, eldöntöm. Úgyhogy legyen még pár mondat.

a.) A tartalom: a könyv mélyén egy pedáns történelmi tanulmány rejlik Wilhelm Gustloffról, a szabályszerűen megmerényelt náci tisztviselőről, valamint a róla elnevezett hajóról, ami csúf véget ért 1945 januárjában: egy szovjet tengeralattjáró torpedója a tenger fenekére küldte – nagyobb baj, hogy ebben a pillanatban fedélzetén menekültek ezrei tartózkodtak, köztük jelentős számban gyermekek. A világháború iránt érdeklődök számos korrekt információt kiszemelgethetnek belőle mártírképzéssel, Harmadik Birodalom jóléti intézkedéseivel, haditengerészettel, és az orosz előretörés által előidézett menekültáradattal kapcsolatban – ha valami felfelé billenti a csillagozásomat, ezek az adatok lesznek azok. A lényeg azonban nem ez, hanem a sérelmi gondolkodás folyamatának kialakulása – így lesz a könyv példabeszéd arról, hogyan sodorják katasztrófába a szélsőségre hajló elmét a kibeszéletlen traumák.
b.) A forma: súlyos dolgok ezek, Grass nem is vállalkozik arra, hogy maga beszéljen róluk – ő csupán saját regényének marginális mellékszereplője (az Öreg) marad. Ráklépésben közelít a témához: megteremt egy elbeszélőt, aki pont a hajó süllyedésekor jött a világra. A születés helye és ideje nem mindegy – talán az a terv, hogy narrátorunk szimbolikusan feloldja a tömeghalál feszültségét azzal, hogy élni kezd. Csak hát az a baj, hogy erre nem képes: túl gyenge hozzá. Ahogy – attól tartok – Grass is túl gyenge ahhoz, hogy választ adjon a kérdésekre, az irodalom eszközeivel megváltson áldozatokat és bűnösöket – még az sem sikerül neki, hogy egyáltalán elkülönítse őket egymástól. De azt hiszem, ez érthető – ehhez a munkához (Grass szerint legalábbis) senki sem lehet elég erős. Mert nincs feloldozás, nincs megoldás, sőt Grass részéről még állásfoglalás is alig van… No mondjuk ez hiányzott, az állásfoglalás. Tudom, tudom, az írói állásfoglalás voltaképpen mindig az olvasó korlátozása, de mégis… Jól esett volna. És ennek elmaradása (így végiggondolva) lentebb is pöcköli a csillagokat.

Bla IP>!
Günter Grass: Ráklépésben

Günter Grass Ráklépésben című könyve meglepett. Az „Anya” végül kikényszerítette, s a vállalkozás alapját a családi élmények és a kényszer mellett egy Macintosh tette lehetővé. Ezzel a géppel nyert szabadsággal és információ-özönnel – írhatnám – tulajdonképpen Steve Jobs is hozzá járult a szerző újabb művéhez, melyben részben önéletrajzot és családtörténetet is olvashatunk a III. Birodalomban tett virtuális látogatások mellett. Ugyanis Grass azt is megvizsgálja, mit tett volna ő – mint újságíró – akkor, mikor az 1945-ben elsüllyesztett hajó bemutatkozó útján a fedélzetre lépett. Hasonlóan gyávának találja magát e helyzetben, mint az egykori tudósítók. S persze eközben lerántja a leplet a náci Németország, az NDK és a mai Szövetségi Köztársaság nemzetiszocialista bajnokai tetteiről is.
Mindenképp írói bravúr, s némiképp odafigyelést is igényel, hogy a sorok, a múlt, vagy a ma, s a kinek a gondolatait idézik éppen, mert a fonalak rendesen összegabajodnak.
De szerintem az üzenet lényege, hogy a világ legnagyobbjának hamisan beállított Titanic-katasztrófa helyett az eddig agyonhallgatott, 1945 januárjában történt Wilhelm Gustloff utasszállító esete a legtragikusabb, ahol egy épp női és gyermek menekülteket szállító német hajó megtorpedózása nyomán mintegy 9000-en vesztették életüket. Az S13-as orosz tengeralattjáró kapitánya, Marinyeszko pedig a háborúban joggal tekinthette a számára ismeretlen hajót katonai objektumnak – s miután Dönitz admirális a menekülteken kívül katonai személyeket is behajózott rá, az is volt –, amely felmenti őt mindenfajta utólagos vádaskodás alól. Az író méltó emléket állít az ártatlan áldozatoknak, egyúttal felveszi a harcot az újra éledő neonáci gondolat és mozgalom ellen
Ahogy azonban mindeközben kiderül, hogy mi történt az író családjában, s hogyan vélekednek minderről ők és az érdekeltek, s a közvélemény, hogyan cselekszenek, politizáltak/politizálnak az elmúlt évtizedekben s szinte máig nyúlóan, az egy nagyon informális, érdekes és a részletekbe oknyomozó módon beavató szövedékét adja mindennek. Még a Katalin cárnőnek ajándékozott, majd később visszarabolt és eltűnt „Borostyánszoba” kincsei is szóba kerülnek, s persze a német történelem kapcsán sok minden más is…
Nagyon tetszett, megragadott a közvetlen személyes sors és a történelem egybefonódásának bemutatása. Ajánlom!

Szürke_Medve>!
Günter Grass: Ráklépésben

A német nép lelkileg beteg. Nem csoda. Óriási teher az egész világ bűnbakjának lenni. Hurcolni a terhet, nem elgyászolni a gyászt, tűrni a vádat, elfojtani a múltat. Egyetlen sémába szorítva emlékezni. Cipelni a saját bűnöket és mások bűnei míg azok a mások a makulátlan győztes fényében tündökölnek. Mindenki más is megroppanna, eltorzulna egy ekkora teher alatt.
Günter Grass hiteles diagnózist állit fel. Annál is hitelesebbet mert rá nem lehet ráfogni azt, hogy politikailag elfogult lenne. Csak érzi amit érez és ezt le is irja. Sokan ezt a könyvét tartják az egyik legnagyobbnak. Nem alaptalanul.

szökött_csincsilla>!
Günter Grass: Ráklépésben

A traumák levehetetlen ruhadarabok. Vagy saját maguktól, az idő segítségével vállnak egyre jelentéktelenebbé, vagy folyton gennyedző sebként lesznek érzetre elevenebbek, mint elszenvedőjük maga.
Így van ez az egyénnél, de vajon ugyanígy van-e mindez egy nemzettel?
A német nép saját bűneihez, és elszenvedett traumáihoz fűződő viszonya sajátságos. Hallgatással elsősorban a traumáikat burkolják be vastagon, míg bűneik kibeszéltségi foka minden elvárható szinten túltesz. Erről tanúskodik egyik nem túl közeli ismerősöm beszámolója, aki egy drezdai idegenvezetés során azzal szembesült, hogy míg az idegenvezető készségesen beszélt a nácik bűneiről, és a német megbánásról, szigorúan a város történelmének vonatkozásában, addig Drezda kétszázezer áldozatot követelő porig bombázásának témáját következetesen kerülte, ismerősöm hiába faggatta kitartóan.
A Wilhelm Gustloff-ról elnevezett, menekültek ezreit szállító impozáns hajó elsüllyesztése éppolyan kibeszéletlen trauma a német nemzet lelkében, mint a drezdai, célzott tömegpusztítás.
Kibeszéletlen, mert a bűntudat, amelyet a németek generációról generációra adnak tovább, annyira direkt, és túlpörgetett, hogy az mellett nem mutat jól"saját sebeik nyalogatása". Kollektív szinten biztosan nem.
Pedig a traumák nemzeteket képesek újra összerántani, olyanokat, mint pl a zsidó, amely óriási ellenállás közepette is sikerre vitte ősei egykori földjén az államalapítást. A trauma kötőanyag lehet, egy, azokat nyíltan kibeszélő társadalomban. A német társadalom önnön traumáihoz fűződő viszonya viszont elkerülhetetlenül kitermelte azokat a szélsőségeseket, akik ezekből a sérelmekből építettek új identitást maguknak, egyben elhatárolódtak a többség közönyétől.
Ebben a világértelmezésben a közömbösek nem a nemzet részei, vérségi kötelék ide, vagy oda.

Ugyanakkor ott egy szögesen ellentétes nézetű szélsőség is, a bűnbánók dühe elődeik bűnei iránt. Persze nem a kollektív bűn miatti düh jelenti ebben az esetben a szélsőséget, sokkal inkább az öngyűlölet, amely e dühöt kíséri.
Két, ezen ellentétes oldalon álló fiatal feszül egymásnak, a Grass által kissé esendően, de aranyosan körülírt weben ( 90-es évek).
A szélsőjobboldali fiú dühét az táplálja, hogy apja, aki édesanyja pocakjában, néhány órával születése előtt menekül meg a már süllyedő Gustloffról, elzárkózik a nyílt kitárgyalástól, a trauma feldolgozásától, az érdeklődő fiú nagyanyjára hagyva a sérelem intenzív megélésének unokára ruházását.
A másik fiú szintén apja iránt érzett haragjában lesz az önvádló német archetípusának ifjú megtestesítője. Itt az apa a III. Birodalommal szemben nem volt kellőképpen kritikus, őt támadó fia szerint.
Persze mindkét esetben volt, illetve kellett lennie külső hatásnak is, ami megágyazott a regényben szereplő két fiatal szögesen ellentétes narratívájának, és amellyel nem volt közös nevezőre hozható az apák által tanúsított közönyös, vagy elzárkózó magatartás.
Az, hogy ezen két fiatal párbeszéde miért nem hoz áttörést talán azzal magyarázható, hogy a kultúrális zárvány, amelyben éltek, személyes, különbejaratú traumák megélése, illetve saját igényből keletkező felülbírálat nélkül feltörhetetlen.
Ezt az eleve kudarcra ítélt párbeszédet szövi körül a Gustloff-menekült Pokriefke apuka történelmi igényű beszámolója az1945-ben történtekről, feltárva előzményeket, és következményeket egyaránt.
Günter Grass regénye aktuálisabb mint valaha. Talán maga az író sem gondolta volna, hogy a web jelentősége milyen mértékben, és mennyire gyorsan értékelődik fel a regény megírását követő évtizedben. Azt pedig talán még annyira sem, hogy egy oldal, a facebook véleménybuborékjaiba zárt emberek szektásodása milyen beláthatatlan következményeket hordoz magában. Előrelátó, és nagyon fontos mű, ami 20 év távlatából rendkívül pontosan trafál bele a jelen információkban dúskáló, de diskurzusoktól mentes, rideg valóságába.

anesz P>!
Günter Grass: Ráklépésben

Több szempontból is megdöbbentett a regény. Egyrészt nem tudtam erről a történelem legnagyobb hajószerencsétlenségéről, másrészt a jelen események is megrázóak. Nézzük sorra! A tragédiáról tényleg dokumentumszerűen értesülünk. A hajó megépítéséről, életéről és haláláról, a kapitányokról, a neve eredetéről stb. Mindezt nem túl szárazon, de a tényeknek megfelelően. Tetszett, hogy a túlélők későbbi életéről is megtudunk dolgokat, mint ahogy a szovjet kapitányról is.
A másik döbbenet az, hogy hogyan dolgozzuk fel a múltat? Hogyan alakulnak ki a szélsőségek? Hogyan lehet erre nevelni, ezt befolyásolni? Ez a neonáci témakör ugyanolyan tabu, mint a hajószerencsétlenség.
Számomra pozitív meglepetés volt a könyv a témája ellenére. Szerintem remekül megírt regény sok gondolkodni- és megbeszélni valóval. Erre lesz is alkalmunk a könyvklubon. A kötetet ugyanis az egyik tagunk ajánlotta, amikor arról elmélkedtünk, hogy mit is olvassunk idén Günter Grasstól, aki 20 éve kapta meg a Nobel-díjat?

nagy_anikó >!
Günter Grass: Ráklépésben

Az író, ahogy a cím is tükrözi, ráklépésben halad a történettel – én sajnos csigalassúsággal haladtam. A könyv több mint fele untatott, ismételte magát, már vagy tízszer elolvastam Wilhelm Gustloff történetét, a róla elnevezett hajóval egyetemben. Tulla Pokriefke vagyis ANYA és a szovjet tengeralattjáró kapitányával szintén ez a helyzet. És amikor már majdnem feladtam az olvasást, akkor egy megrázó fordulatot vett a cselekmény, már nem a múltban tapogatózik Paul, hanem a jelenben érte a sokk, ahogy engem is. Mindent egybe vetve örülök, hogy elolvastam a könyvet, sok tanulsággal szolgált.

hencsa06>!
Günter Grass: Ráklépésben

A szerző eddig olvasott könyvei kőzül ez tetszett a legkevésbé. Az elején kicsit nehezen lehetett követni az esenényeket ez volt az, ami rontott az élményen. A végére azért szépen összeállt a regény. Téma érdekes a regény több szálon fut.

Zizzer>!
Günter Grass: Ráklépésben

Sikerült (ismét) egy jó könyvet levennem a polcomról, nem is tudtam igazán, hogy miről szól, kellemesen is csalódtam. Szerintem ez a regény szép módon állít emléket a „Kusztlóff”-nak, tízezer ember sírjának. Azt hiszem, Grass egy embernél már biztosan elérte a célját: megismertette velem a számomra eddig teljesen ismeretlent, egy aprócska szeletét a történelemnek.
Rövid mű és könnyedén olvasható (más Grasshoz viszonyítva), történelemkedvelőknek pedig garantáltan érdekes és jó olvasnivaló.

Szédültnapraforgó >!
Günter Grass: Ráklépésben

Első olvasmányom G.G-től. Sajnos így elsőre nem vett meg, még adok neki egy esélyt, valószínűleg a Bádogdobbal.
Olyan sok volt benne a politika, ami számomra lehangoló volt. Főhősünk, Pokriefke Paul születését – 1945. január 30 – állítja párhuzamba egy hajó elsüllyedtével.

Egy idézet volt, amivel szimpatizáltam:
„A történelem, pontosabban az általunk kikevert történelem egy eldugult klozet. Folyton lehúzzuk, mégis visszajön a szar.”

Inmelius_Mudri_Jolcsi>!
Günter Grass: Ráklépésben

Ha nincs ez a kihívás, sosem olvasom el végig, lerakom a huszadik oldal körül, az tuti. Abszolút nem érdekelt, hogy az az elsüllyedt hajó mikor épült, hogyan épült, miért épült. A főhős és a fia érdekelt, a főhős anyja is, a többi számomra kínlódás volt. A két harmadánál, ahol végre megdöbbentett és meghökkentett az író: itt kellett volna kezdeni a cuccot.


Népszerű idézetek

Zizzer>!

Minden homlok, így az övé is, légmentesen zárt. Senki földje egy szóvadász számára. Zárt övezet. Nincs értelme feszegetni a koponyatetőt. Különben sem mondja ki senki, amit gondol. Ha mégis megpróbálná, már az első fél mondatával hazudna. A mondatok, melyek így kezdődnek: „Egykor arra gondolt, hogy…” vagy „Felmerült benne a gondolat, hogy…” mindig is mankók voltak. Semmi sem zár jobban egy koponyánál. Még fokozódó kínok sem csikarhatnak ki belőle hiánytalan vallomást. Csakugyan, még a halál pillanatában is lehet csalni gondolatban.

261. oldal

Zizzer>!

Anya gyakran járt Berlinben. Újabban egy Golffal közlekedett. Sokat rótta az utakat, és ami a vezetési stílusát illeti, vakmerően. Anya ugyanis elvből előz.

271. oldal

Zizzer>!

Egy nullával több vagy kevesebb, mit számít az? A statisztikák számsorai mögött elsikkad a halál.

179 - 180. oldal

Kapcsolódó szócikkek: statisztika
Zizzer>!

Számukra nem ért véget a háború. Az oroszban az „Ivánt” látták, a három torpedóban a „gyilkos eszközöket”. Ugyanakkor Vlagyimir Korocskin szempontjából az ismeretlenül alámerülő hajó nácikkal volt telepakolva, akik hazájára támadtak, és visszavonulásuk során felperzselt földet hagytak maguk után. Csak Heinz Schöntől tudta meg, hogy a hajó elsüllyesztése következtében négyezer gyerek fulladt a vízbe, fagyott halálra vagy tűnt el a hajóval együtt a mélyben. Ezekről a gyerekekről a matróz valószínűleg még sokáig és vissza-visszatérően álmodott.

126-127. oldal

Bla IP>!

Anya volt az, aki a fiamat… megajándékozta egy Macintosh-sal és a hozzávaló cugehörrel. Konny még be sem töltötte a tizenötöt, amikor Anya rákapatta a számítógépezésre. Anya, csakis Anya a hibás, hogy a fiú élete kisiklott…az egész tragédia azzal kezdődött, hogy Konny kapott egy számítógépet.

cassiesdream>!

A történelem, pontosabban az általunk kikevert történelem egy eldugult klozet. Folyton lehúzzuk, mégis visszajön a szar.

Kapcsolódó szócikkek: történelem
Zizzer>!

A Titanic gyakorta megfilmesített drámája igyekezett az élen maradni. Második helyezett a Lusitania tragédiája volt, ezt a hajót egy német tengeralattjáró süllyesztette el az első világháborúban, előidézve vagy legalábbis meggyorsítva ezzel az USA belépését a habárúba. Egy magányos hang a kácett-foglyokkal megrakottan Cap Arcona elsüllyesztésére hívta fel a figyelmet, melyen angol bombázók ütöttek rajta a neustadti öbölben; ez a tévedésen alapuló akció, mely néhány nappal a háború vége előtt történt, hétezer halottal az internetes tabella élére rukkolt. Aztán – „holtversenyben” – a Goya katasztrófája is. Ám végül minden versengő számadat maga mögé utasította a Gustloff vitte el a pálmát. A fiamnak a rá jellemző szívós alapossággal sikerült az elfelejtett hajót és emberi rakományát a világ diffúz tudatába táplálnia: honlapján, melyen a hajó sematikus rajza cakkos vonallal jelölte a torpedóbehatolások helyét, a Gustloff immár a hajószerencsétlenség foglalataként tett szert globális jelentőségre.

176 - 177. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni
Luca Cognolato – Silvia Del Francia: A láthatatlan hős / Franco Perlasca visszaemlékezésével
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Anne C. Voorhoeve: Liverpool Street
Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
David Benioff: Tolvajok tele
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Adam Makos – Larry Alexander: Felettünk a csillagos ég
Jack Fairweather: Az önkéntes