Macska ​és egér (Danzig-trilógia 2.) 80% 54 csillagozás

Noha nehezen emészhető a cselekmény, nem egyszerű történet, mégis megszerettem.

Furcsa egy darab volt. Tekergőzött erre-arra, felvillantotta és eltemette a jelképeket – kétszer is megjelent a színen, csak úgy odavetve a játékdob, ami azonnal előhozta bennem A bádogdob-ot –, a fiúk elmerültek és felmerültek, próbálgatták erejüket, férfiasságukat, keresték helyüket egy fura világban, ahol háború volt, de amiből ők személyesen még nagyon keveset láttak, és ami egyszerre vonzotta és taszította is őket. Olyan fiús könyv volt, fiúknak való. A nyelvezete nekem néha fura, a macska és egér jelkép is. De ha néha fintorogva is, mégis lenyűgözve olvastam, próbáltam rájönni, merre vesz majd irányt a történet a hihetetlen kacskaringók között.
A vége aztán fejbe kólintott, és még jó darabig fogva tartott, lehunyt szemmel a becsukott könyv fölött. Nem adott ugyan választ jóformán semmire, mégis ott kavargott bennem az egész történet. Még az a része is, amit le se írt, csak utalt rá, vagy én gondoltam tovább.
Jó volt.

Nehéz értékelést írni róla. Jó is volt, meg nem is. Tetszett is meg, nem is. Más volt, mint A bádogdob meg nem is. A nagy ív helyett itt apró részletek vannak, elejtett utalások, a háború pedig dúl, de nem csak a fronton. Nehéz könyv ez, pedig a súlya milyen könnyű…

Sajátos hangvételű kisregény, korrajz. Maga a történet a második világháború idején Danzigban játszódik, hőse néhány gimnazista. A cselekményvezetés az elején nehezen indul be, de aztán ahogyan fogynak az oldalak kezd olvasmányosabbá válni.
A regény látszólag jelentéktelennek tűnő iskolai eseményeken keresztül mutatja be e fiatalok mindennapjait, érzelem-, és gondolatvilágát.
Günter Grass markáns alakja a nyugati világirodalomnak.
Számomra a cím is eléggé felemás (kettős).

A saját magukat próbálgató gimnazisták közül kitűnik egy a sok közül: Mahlke, aki nem csak kinézete, kiugró ádámcsutkája miatt más, mint a többiek. Világhoz való hozzáállása, felnőttebb, érettebb gondolkodásmódja is különbözik társaiétól. S mégis leginkább attól különleges ő, hogy nem tudatosan akar más lenni, nem kérkedik tetteivel, senkinek sem akar velük bizonyítani. Az elbeszélő én nem is barátságban, hanem egyfajta függésben van osztálytársával. Muszáj vele lennie, muszáj néznie.
Akármennyire is egyértelmű, Mahlke áll a történet középpontjában, gondolatvilágáról csak cselekedetein keresztül értesülünk. Grass egyedi szimbólumrendszere nem csak a kötet címében, s annak megfejtésében (de mégsem) jelenik meg, hanem a történet minden egyes rezdülésében.

Fura egy könyv. Már az elején feltűnt, hogy az író hol egyes szám második, hol egyes szám harmadik személyben beszél Mahlkéról, akár egy bekezdésen belül is. Ez engem végig nagyon zavart. Nem jöttem rá a céljára sem. Sajnos sokszor azt sem értettem, hogy mit miért tesznek a szereplők, illetve hogy pontosan mi történt. Persze sok mindent ki lehet következtetni, de néha nem tudtam eldönteni, hogy jól értelmezem -e a történteket.

kicsit mintha Ottlik.

A Patkánynő után mondhatni nagy elvárásokkal láttam neki jelen műhöz, s bár nem volt képes a Patkánynő nyomdokaiba lépni, ahhoz képest, hogy ez elvileg egy trilógia második része, nem éreztem magam elveszve – csak amennyire a Szerző akarta, hogy elvesszek olvasás közben. ;)
Nagyon Günter Grass-os kisregény. Tetszett a címszereplő macska és egér megjelenítése (vagy éppenséggel meg nem jelenítése), a főszereplő, akire csak E/2-ben utal a narrátor, miként lóg ki a sorból a túl nagy ádámcsutkájával (egér), s a nyakába aggasztott mindenféle lánccal – mellyel nyakának vonalát hivatott elrejteni – miképpen hívja fel magára az emberek (mint láthatatlan macska) figyelmét. És akkor még nem beszéltem a háborús repülőgépek, tengeralattjárók száraz ismertetéséről, a kötelező péniszméregetésről és sirályok… khm… megetetéséről… néha komolyan nem tudtam eldönteni, hogy azért pironkodjak, hogy miféle bizarrságot olvasok, vagy attól, hogy éppenséggel bejönnek a leírtak. :D Míg a Patkánynő esetében a mű végére sem tudtam definiálni, mit olvasok, miről szólnak a leírtak, addig a Macska és egér azért ad némi fogódzót, nagyjából a körül a pár ember körül forog a cselekmény, akivel a narrátor érintkezik, és időben és térben sem ugrálunk oly észszerűtlenül, mint az általam olvasott másik műben. De talán éppen ezért éreztem jelen művet kevésbé emlékezetesnek. Merésznek merész volt, de nem kiakasztóan merész. Terjedelméhez mérten pedig nem is tudott annyi agymenést magába sűríteni. De nem mondanám azt hogy nem tetszett, sőt. A végére kikristályosodott pár, addig jelentéktelennek tartott információ, s amire kifutott az elbeszélő kételye, mely felélesztette benne ezen fiatalkori emléket… az mellbe vágott. Nem kicsit, nagyon.

A könyv önmagában kicsit fura , a légkör is fura , de a fura légkör miatt jó. Semmiről sem szól , mégis beleláthatunk a háború idején élő gimnazisták életébe és gondolkodásába. Mivel szeretem Grasst nekem tetszett, de ez a regény nem az azonnal megszerethetők közé tartozik és nem is a legnépszerűbb a Molyon.

A Bádogdob után nem vágódtam hanyatt a sztoritól, de tény, hogy Grass stílusa lebilincselő. Ahogy a szálakat vezette, ahogy olykor átcsapott szürreálisba, ahogy lebegteti a ki nem mondott tényeket, az elképesztő. Nehezen tudtam letenni. Meg persze az sem semmi, ahogy Oskar Matzerath besétál olykor a képbe, és perget egyet-kettőt a játékdobján. A tragédia is erős, de valahogy számomra nem olyan szívszorító, mint, amit vártam.