A ​végességről 7 csillagozás

Günter Grass: A végességről

Gondoljunk bármit az öregedésről és a végességről, íme, egyszer csak mintha megint lehetséges volna szinte minden: szerelmes levelekkel és monológokkal, féltékenységi drámával és hattyúdallal, társadalmi szatírával és boldog pillanatok emlékével telik meg a papír. A ritmizált kisprózára epikus burjánzású vagy poénba futó versek visszhangja válaszol. A rajzoló mutatványait a mesemondó folytatja, a mesére rajz a válasz. Ilyen humorosan keseregni és keserűen vidulni csak az tud, aki sokszor dacolt már a halállal. Megható történetek sorakoznak, lényegülnek át itt és most játszódó lírai miniatűrökké ebben a kötetben. A végességről igazi Gesamtkunstwerk: a Nobel-díjas Günter Grass haláláig írt, lírából, prózából és rajzból szőtt, utolsó nagy műve.

>!
Európa, Budapest, 2016
176 oldal · ISBN: 9789634053798 · Fordította: Kurdi Imre

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Angela Merkel


Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Juci P
Günter Grass: A végességről

Azért nagy huncut ez a Grass. Azt hiszed, csak úgy elmolyolgat, -bíbelődik gondolatokkal, emlékekkel, hol versben, hol prózában; közé beszúr egy-egy rajzot; kicsit szidja Merkelt; elmondja, hogyan készíttettek koporsót a feleségével; lerajzol egy fűcsomót, amiben csak egy percnyi bámulás után veszed észre a döglött madarat; eszébe jut az utolsó foga, egy kirándulás vagy egy zacskó pörkölt mandula: szóval öregesen elpakolászgat, úgy tűnik, mintha csak úgy összehordana mindenfélét, mint egy bácsi a buszon, és közben egy frászt. Nagyon tudatosan felépített kötet ez, úgy tudom, egészen haláláig dolgozott rajta, de nem érződik rajta töredékesség vagy befejezetlenség – már azon túlmenően, hogy alapvetően töredékes az egész, de az íve hiánytalanul kirajzolódik. A könyv eredeti címe Vonne Endlichkait – ami, ha jól sejtem, az utolsó előtti szövegrészben megidézett kihaló dialektusban, az Északi- és Keleti-tenger között fekvő falvak nyelvjárásában íródott –, tele van az elmúláson való merengéssel és elpusztult állatok rajzaival, mégis folyton megcsillan az a tekintet a szemüveg mögött.

>!
Chöpp
Günter Grass: A végességről

Mit is mondhatnék… Az idős Günter Grass „várja” a halált. Komoly, kimosolygós, ironikus. Azt mondja, nem érdeklik már a mai kor dolgai. De aggodalma kicseng a fakuló, kikopó szavak mögül. Már ha éppen magáról ír, ugyanis ez végképp nem biztos. Számtalan önéletrajzi elem tarkítja a hosszabb-rövidebb írásokat – prózát, költeményeket egyaránt –, mégis ott az a játékos mesélő kedv, ami garantál/hat/ja, hogy a Mester nem dobja sutba nagy mesélő kedvét holmi Végesség vagy halál miatt, még ha ez a sajátja is.
A kötetet egyébként önkeze által rajzolt művei díszítik – legfőképpen az elmúlás témakörében –, olyan, amilyen például a borítón is látható.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp

Éppen most voltunk, éppen most vagyunk, éppen most leszünk, mindezt egyszerre, ebben a szent pillanatban.

68. oldal Amikor elveszítettem ízlelésemet, szaglásomat

Kapcsolódó szócikkek: most · pillanat
>!
Nazanszkij 

KEDVES ÁRNYFÉNYKÉPÉSZ, DRÁGA SCHNURRE

annak idején, amikor közöttünk időztél még, elmeséltél nekem egy történetet anekdotáid kiapadhatatlan tárházából, úgyszólván ajándék gyanánt, későbbi szabad felhasználásra.
Egy gyermektelen házaspárról szólt ez a történet: az olasz határ közelében laktak egy családi házban. A falu nevére nem emlékszem már. Történt pedig, hogy egy szép napon szőrin-szálán eltűnt az autójuk: ellopták. Mondhatni, nem teljesen szokatlan veszteség.
Pár nap elteltével azonban egyszer csak ott állt a garázsban a Fiatjuk, kikalapálva, újralakkozva, kitakarítva. A slusszkulcs mellett egy levél hevert a sofőrülésen: a tolvajok szíves köszönetet mondtak benne a „kölcsönjárműért”, amelyre – úgymond – sürgős szükségük volt, és mellékeltek két belépőjegyet a meglopott házaspár részére a milánói Scalába: Verdi valamelyik operáját adták, fogalmam sincs már, melyiket, alighanem a Traviatá-t.
Boldogan kelt útra a házaspár, csakhogy amikor röviddel éjfél után, még mindig a zsongító zene hatása alatt hazaérkeztek, üresen találták a családi házukat: kipakolták az utolsó szögig.

152. oldal (Európa, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Giuseppe Verdi · Milánó · Traviata
>!
Chöpp

ANYU

Lisztharmat lepi immár körben a márkajelekkel
telitűzdelt tájat – eső se mossa le.
Tűrjük a gyámkodást, csak a fogyasztás nőjön
meredeken. Növekszünk szépen, így
zsugorodunk: agyatlan fogyasztó
lett már a polgár, piackonform
demokrata: lesi, miközben fillérre számol,
egy asszony szavát, aki
ma durcáskodik, holnap
mosolyog negédesen, elleplezve a csalást, hogy
gyapjas birkákká lettünk
a keze alatt.

Agyonhallgatják azt, ami kínos:
maga az asszony nem mond
semmit, csak beszél. Elmarja maga mellől
mind, aki ellentmondani mer, hadd legyen belőle szabad
médiapréda. Rángatja dróton ezerféle
érdek, szorongatja a szent profit
maffiamód. Mind, akik „Anyu”-nak
becézzük, taknyos kölykök vagyunk, habár
kitáncolunk néha a sorból. Csakhogy rendet
rak egykettőre a pedellusok hada, vérontást
kerülve, kíméletesen: vigyázza rendünk, nyugodalmas
álmunk óvó tekintetük.

Összeszűri a levet bárkivel
ez a nő, aztán mind kifacsarva, gyűrötten
lógva ébred a szárítókötélen. Ágyába másztak
minap már a szocik is: méltó
jutalmuk a száraz kegyelemkenyér. Egységben
az erő, hirdeti fennhéjázón a hatalmi
gőg. Elhangzott máris, habárha óvatlanul, a lemondott
császár felejthetetlen mondata, persze szerényen, Anyu
szája íze szerint: Lehetnénk, habár még nem
vagyunk, ámde legyünk mielőbb – mértékkel
adagolva – ne borsa, hanem inkább
sója a földnek.

101-102. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Angela Merkel
>!
Nazanszkij 

Avíttas szó ez ma már: ájulás. Pedig nagyon is szalonképes volt annak idején, amikor repülősóval töltött üvegcsét dugtak még a púderozott hölgyek orra alá, hogy magukhoz térjenek. Hasznos, közszájon forgó kifogásnak számított, ha nem került sor bizonyos tettekre az ilyen-amolyan hatalmak, hatalmasságok ellen. Újabban viszont általánosan elharapódzik.
Miközben újabb és újabb mentőprogramokkal igyekeznek elsikálni egynémely csődöket, amely csődök ezalatt bedőlt bankokban próbálják meghúzni magukat télire; miközben abba a hitbe ringatja magát az egész világ, hogy – ha nem is most rögtön, de legalábbis hamarosan – ránk köszönt a fellendülés, mi több: a haladás újabb korszaka; miközben a számtalan prominens egyik halogató kongresszust rendezi a másik után, mintha bőven lenne még idő: mi magunk mindeközben a teljes és egyre teljesebb behálóztatás mellett döntöttünk, mégpedig szabad akaratunkból.
Elérhetők vagyunk a nap huszonnégy órájában. Megfigyelhetők vagyunk mindenütt. Egyetlen kattintással lehívhatók a személyes adataink. Ügyes-bajos dolgaink – a diszkontáruház, a mozi, a vécé – megörökítvék. Köröm nagyságú chip memorizálja szerelmünk rögös útjait. Nincs hová rejtőznünk, láthatók vagyunk mindenütt. Mások vigyázzák még az álmunkat is. Soha nem lehetünk többé egyedül.
Mit lehet mármost tenni? Ájultan tartózkodom, és visszautasítom az ajánlatot. Nem hever okostelefon a szemüvegem, a dohányom, a pipám mellett, senki ne tanítson engem kimeresztett ujjal szörfölni, guglizni, twitterezni. A Facebook sem tartja számon a barátaimat, se az ellenségeimet.
Elszöszmötölök csöndben a lúdtollal. Magamban dörmögök legfeljebb néha ezt-azt, a tehénlepényről, a kartézi búvárról, a hangyák haladáseszméjéről; és mégis valamiféle felsőbb hatalom igazgat engem is, névtelen hatalom, bármely névvel illessük is.
Nem híreli jöttét semmiféle nesz. Táptalaja a kiokosodott ostobaság. Egykor vallási köntösbe bújtatott mindenütt jelenvalóság létére újabban tárgyilagosnak tetteti, a civil társadalom letéteményesének titulálja magát.
Nem! Átlátszóvá tesz bennünket, kiüríti a memóriánkat. Leveszi a vállunkról a felelősséget. Elcsitítja a kételyeinket. A szabadság látszatával kecsegtet. Gyámkodik felettünk a háló, amelyben fickándozunk.

13-14. oldal, Ájulás (Európa, 2016)

>!
Chöpp

AMÍG NEM KÉSŐ

Ne mondja senki, mint már annyiszor,
hogy nem tudtunk róla.

Nem maradhat patyolattiszta egyetlenegy sem,
a hallgató igazak közül.

Ne kérjen vasárnap feloldozást,
aki hétköznap néma marad.

Ne építsünk több emlékművet előzetesen
számításba nem vett áldozatoknak.

Egyikünk sem nézhet többé
a tükörbe bűntelen.

Ott sarjad máris a kései szégyen
elültetve a virágcserépben.

107. oldal

>!
Chöpp

BAGOLYTEKINTET

Nem fürge egeret, nem a tekergőző
férget tükrözi tekintete, hanem
bennünket, válaszkeresőket
vasárnap az állatkertben.

111. oldal

>!
Chöpp

A Keleti-tenger partján eltöltött sihederkoromban, amikor gyakran jött derűre ború, pedig nemegyszer örök egyforma, szürke felhőtakaró alatt teltek a szünidő napjai, leginkább felhőtologató akartam lenni, akárcsak később, jóval később Franz, a fiam.

112. oldal A felhőkről

>!
Gregöria_Hill

MÚLATNI AZ IDŐT

Újraolvasni ezt-azt, ingerült
szónoklatokat tartani
magamban, magamnak, történelmet
írni visszafelé, újraéleszteni
rég elhalt szavakat, facsemetéket
ültetni ott, ahol az öreg fákat
vihar döntötte ki, pillangókat
bámulni lehunyt
pillákkal, számlálgatni az ablaknál
a döglött legyeket, rágcsálni
az emlékek jóformán ízetlen rágógumiját,
rejtvényfejtéssel, malmozással
elütni az időt, helyet
keresni a temetőben, meghazudtolni
olykor az órát.

Sok várat építettem sáros
homokból gyerekkoromban
a Keleti-tenger partján;
hullám csapott át rajtuk
nemsokára, vagy kiszárította
őket a szél: eltűntek nyomtalanul, eltűntek
nyomtalanul.

93. oldal

>!
Chöpp

Lemondani erről, amarról: emez alig fáj, amazt
nem gyógyítja a panasz sem.

39. oldal Egy immár megtelepedett utazó panasza

>!
Nazanszkij 

JAVÍTHATATLAN

Hat és fél esztendős koromban – harmincnégyet írtunk akkor –, leszoktattak a bal kéz használatáról, alighogy iskolába kerültem. Esetlenül kapirgált irónom a mattszürke palatáblán.
Írni jobb kézzel írok ugyan azóta is, ahogyan akkor begyakoroltam, ámde gyöngédebb a másik kezem – azzal dobok, azzal ütök, azzal fogom a kést –, és abban a kezemben tartom a sétabotot is, ha – görnyedt öregember – sétálni megyek a csatorna partján a kutyámmal; és persze javíthatatlanul balra állok máskülönben is, messzi balra mindentől, beleértve saját magamat.

130. oldal (Európa, 2016)


Hasonló könyvek címkék alapján

Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Juan Carlos Onetti: A megvalósult álom
Fekete István: Öreg magyarok
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!
Hermann Hesse: Örök változás
Illés Sándor: Búcsúzik a kapitány
Átörökítendő kincseim
Fekete István: Őszi vásár
Bächer Iván: Utóíz