A ​bádogdob (Danzig-trilógia 1.) 88% 178 csillagozás

Leltár egy skizofrén világról egy olyan ember szemszögéből, kit ez a világ elmebetegnek tart. Oskar háromévesen elhatározza, hogy többé nem hajlandó nőni. Származása éppoly bizonytalan, mint a világ, melyet a két apaaspiráns valamelyikének hathatós közreműködésének eredményeként jelenlétével megtisztel. Oskar kicsi és kiszolgáltatott. De Oskar tisztában van hatalmával is, melyet üvegrepesztő sikítása jelent. Nem nehéz erről Hitler őrjöngő “szónoklataira” asszociálni, legalábbis könnyebb, mint egy habcsókos tavaszi délutánra. Oskar nem egy közkedvelt figura. Kevés barátja akad, a legjobb mégis a bádogdob, melyen minden gondolatát ütemekben teszi közhírré. Nem ösztönlény, minden lépését alaposan megfontolja. Kevés ember vált ki belőle érzelmeket, többnyire mindenkit hűvösen kezel. Összességében nem túl kellemes figura. Története mégis szenzációsan jó lett. Finom iróniával áttört mérnöki pontosság, és olyan áradó mesélőkedv, amit a huszadik század második felében általában csak a legkiválóbb latin-amerikai szerzőknél tapasztaltam. Ettől persze még nem kell ráragasztani a mágikus realizmus címkét.

Meghatározó élményt nyújtott számomra ez a regény, amellyel Günter Grass 1959-ben debütált, első regényeként, Németországban botrányt, azon kívül világsikert aratva. Nem véletlenül!
Habár az első mondatától kezdve magával ragadott, elvarázsolt, mégis nehéz olvasmánynak tartom, s nem a terjedelme, a 700 oldal miatt, hanem a sokfelé elágazó, idő- és térbeli ugrásokkal spékelt cselekménye miatt. Emellett a folyamatos átváltások E/1 személyből E/3 személybe kezdetben nehézkessé, később már megszokottá váltak.

A regény főszereplője Oskar Matzerath egy elmegyógyintézet lakójaként idézi fel gyermekkorát, újraéli a múltat, mintegy kapaszkodót keresve a jelen egysíkúsága, eseménytelensége ellen, amit még Bruno, az ápoló törődő és tevékeny jelenléte sem tud kompenzálni.
Oskar fizikai fejlődése 3 éves korában – saját szándékából – megállt, a születésnapjára kapott bádogbob nem csupán kedvenc játékává, hanem meghatározó társává, az események előidézőjévé, kísérőjévé, a fiú folyamatosan jelenlévő barátjává vált. Oskar élénk, pontos megfigyelő, a körülötte élők személyét és az eseményeket illetően egyaránt.
A regény több, külön címmel ellátott fejezetre tagozódik. Kiemelném a groteszk emlékképei révén megjelenő, kibontakozó fasizmust ("Hit, remény, szeretet" c. fejezet), a négy kandúr történetén ("akik közül az egyiket Bismarcknak hívták", és Meyn, az SA embere) keresztül. Legintenzívebb és legfontosabb fejezetnek tartom a regényben, valamint annak ábrázolását, milyen veszteséget is jelentett Oskar számára a II. világháború: megfosztotta kedves játékkereskedőjétől, akit elhurcoltak, s akitől rendszeresen beszerezték újabb és újabb bádogdobját.
A mű egyszerre groteszk és cinikus. Oskar dobolásával, sikításával, amellyel üveget képes széttörni, szétrobbantani protestál a világ ellen, a történelem ellen, az őt körölvevő felnőttek – számára – gyakran érthetetlen, felháborító, megbotránkoztató viselkedése ellen.
30 éves lett Oskar, a kérdés nyitva marad, mi is lesz vele, mivé válik. Mint ahogy többször is utalnak rá, ebben a korban Jézus tanítványokat gyűjtött maga köré……. Mazerath – Názáret Én ezt a párhuzamot véltem felfedezni ebben, talán nem véletlen az író névválasztása.
És úgy érzem, valahol mindannyian Oskarok vagyunk bádogdobbal a kezünkben, amit gyakran megszólaltatunk mi magunk is.
Egy igazi remekmű, mely felejthetetlen olvasmányélményt hagy maga után bennem, és mély tiszteletet az író iránt. Kiváló regény!

„Mit mondjak még? Villanykörték alatt születtem, hároméves koromtól szántszándékkal nem nőttem tovább, dobot kaptam ajándékba, üveget énekeltem szét, vaníliát szagoltam, templomokban köhögtem, jóllakattam Luziet, hangyákat néztem, elhatároztam, hogy tovább növök, eltemettem a dobot. Nyugatra utaztam, Keletet elvesztettem, kitanultam a kőfaragómesterséget és modellt álltam, ismét elkezdtem dobolni, meglátogattam a betont, pénzt kerestem és őriztem ujjat, elajándékoztam az ujjat és kacagva megszöktem, mozgólépcsőztem, letartóztattak, elítéltek, elmegyógyintézetbe szállítottak, nemsokára szabadon engedtek, ma ünneplem harmincadik születésnapomat, és még mindig félek a szurkos boszorkánytól – Ámen.” (688.oldal)

Ezt a regényt nehéz elkezdeni, de annál könnyebb olvasni. ’59- ben hozta meg a kezdő sikert az írónak, mely egyre népszerűbbé tette. Az önéletrajzi ihletésű regény megosztotta az akkori két Németországot. A bátrabbak éltették, a mérsékeltebben politizálók visszafogottan értékelték. Oskar története tulajdonképp a 30-as, 40-es, 50-es évek német bibliája. Benne van sok minden, mit becsülni érdemes ebben az időszakban, és az is, mit el kell ítélnünk, mi lealacsonyította e nemzetet. Oskar, a gyermekkorban megrekedt felnőtt összedobol és szétdobol mindent, mi számára fontos az életben. Üvegrepesztő kiáltásaiban Hitler beszédjeire ismerhetünk. Közvetlen környezetét oly erősen tudja befolyásolni, hogy ő kerüljön ki győztesen, akár mások halála folytán is. Mégis, a kis Oskar hozzánk nő, vagy mi gyerekeskedünk le hozzá, de nem tudunk rá haragudni. És ez az érdem az íróé. Aztán jön egy hanyatt esés. 2006-ban kiderül, hogy Günter Grass a második világháború vége felé a Waffen SS tagja volt. Egy Nobel díjas író. A világ irodalmi életét megrázta ez a beismerés. De szerintem, jobb későn, mint soha. És most jöjjön a Hagymahántás közben.

Ha lenne egy piros-fehér bádogdobom, én biztos a világot járnám és azt dobolnám rajta, hogy mindenki olvassa el ezt a könyvet.

Oscarka, mint Adolf Hitler gyerek alteregója, szereti ha rá irányul a figyelem. Üvegrepesztő sikolyával és őrjítő dobolásával lebénítja, megszuggerálja hallgatóságát, így ő is aktív részese lesz a 30-as, 40-es évek germán káoszelméletének.Günther Grass nagyszabású vállalkozása világsikerrel zárult,köszönhetően az író groteszk humorának, eleven és vérbő stílusának. A több mint 700 oldalas regényt nem egy archív, fekete-fehér kópiaként, hanem színes, élettel teli moziként élvezhetjük. Oscar a „kisdobos”, a filmvásznon is üt rendesen,ezért csendes őrültnek semmiképpen nem nevezhető…

Döbbenetes.
Azt hiszem, egy ember életében a két mancsunkon megszámolható alkalommal jön szembe ilyesmi.
Mármint persze, olvasunk folyton, közepes, egész jó, akár kiváló köteteket, de tényleg nagyon kevés az olyan, ami, rám legalábbis, ilyen hatást tesz.
Minden kegyetlensége, pikareszk, groteszk különcsége, gyomorforgató naturalizmusa, szinte harapható cinizmusa ellenére, vagy éppen azok miatt érződik a szerző emberiség iránt érzett féltő aggodalma, ahogy békaperspektívából, Oskar szemszögéből láttatja a halványan csillanó humánumot ebben az egyre embertelenebbé váló világban.
Nem találok szavakat, túl van ez már a „jón” meg a „rosszon”, meg egyéb, gyarló ember alkotta üres fogalmakon, olyan szintű irodalmi és szellemi nívót képvisel, hogy egyszerűen nem lehet (és nem is szabad!) figyelmen kívül hagyni.
Növessz gyomrot, mert ezt el kell olvasni és kész.

Megrázó és tanulságos.

Nem könnyű értékelni ezt a párszáz oldalas, de mégis lebilincselő katyvaszt.
Elsőként leszögezném, hogy én az vagyok, aki a Black Sabbath (és összes többi) koncerten végigüvöltöztem a dobszólókat kb így: „hagyd már abba, zenét akarok”
Szóval az agyam nem bírta feldolgozni hogy csak dobolással ekkora eredményeket lehetne elérni. De egyébként sem nyert meg magának Oszkárka. Azonnal eszembe jutott egy ismerősöm bölcs tanítása: „óvakodj az alacsony emberekről”. Örülök, hogy sem rokonom sem ismerősöm a gyerek, mert bizony kapott volna tőlem olyan testvéri pofonokat, hogy a dob adta volna a másikat…
DE, valahogy mégsem untam, mégsem akartam abbahagyni, csak gyorsan elolvasni. Csodás, de nem túl mélységes és bonyodalmas bepillantást kaptam a történelemnek ebből a részéből, és ez tetszett.

Magamhoz képest sokáig olvastam, de ez mit sem von le a könyv élvezetéből, értékéből, jelentőségéről. Egyhuzamban olvasva tömény, megfelelő adagokban lenyűgöző. A naturalisztikus leírások zseniálisak, ahol az író akarta, ott forgott a gyomrom.
Nem is tudok most mit írni erről a műről, egyszerűen el kell olvasni.

Nem szerettem a kis törpét, a gonoszságát. A regény azonban elnyerte tetszésem. Érdekes az elbeszélés módja. A szerző a karaktereket nagyon jól kidolgozta. A történéseket részletesen, életszerűen leírja.