A ​végtelen térségek örök hallgatása 51 csillagozás

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

„Úgy ​akarnak rajtunk abortuszt végrehajtani, hogy már régen megszülettünk.”
Perzselő, kora nyári nap, és egy filozófiatanár, akinek elhullnak az érettségizői. Az egyik holnap nélkül, öntudatlanul várja a halált. A másik végigvágja az ereket a csuklóján. Nincs más nyom, csak az óránkénti SMS, ez tudatja, hogy a lány még nem vérzett el.
Mi ez, egy különös hatalmi játszma? Vajon hol a pendrive, ami kulcsot ad mindenhez, és megállíthatja a pusztulást?
A cinikus, fiatal filozófiatanár küzd, kutat, megpróbálja megakadályozni a megakadályozhatatlant, és visszafordítani a visszafordíthatatlant. Válaszokat keres olyan kérdésekre, melyeket senki sem szeretne feltenni.
Útján nem csak halál, de nagy filozófusok gondolatai is elkísérik. A létezés új értelmet nyer, ha közel a pusztulás.
Egy olyan világban, ami a szeretet tagadására épül, létezhetnek még hősök?
Vajon akad bárki köztünk, aki ártatlan?
„Ha az ember elgondolja, milyen végtelen az idő és a… (tovább)

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2016
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633997567

Kedvencelte 2

Most olvassa 6

Várólistára tette 173

Kívánságlistára tette 184

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Hogy ez milyen végtelenül jó volt! És ezt a könyvet vajon miért nem a Magvető, vagy egyéb ilyen kortárs, magyar szépirodalmi dolgokkal foglalkozó kiadó adta ki? Ja tudom, thriller állítólag, meg még horror is, és esetleg krimi. Ha a címkéket nézzük.
Felőlem meg nevezhetjük akár ontológiai kriminek, akár episztemológiai thrillernek, akár kortársmagyarszépirodalomnak, akár mélylélektani/szociológia akárminek, mindenhogyan egy baromi jól megírt, nagyon okos, legkisebb részletéig kidolgozott, bizonyos olvasatban valószínűleg rémesen vicces, ráadásul meg még torokszorítóan izgalmas, szupermeglepetést okozó debütáló regény ez.
Persze fel kell arra készülni, hogy a hol lehet? – mi történt? – odaérünk időben? típusú izgalmak helyett egy idő után már a megszokott valóságérzékelésünkért és éntudatunkért is aggódni kényszerülünk, de annyi baj legyen. Hiszen ez nem a valóság. :))
Részemről megtaláltam az összekötő kapcsot Szabó Magda és Philip K. Dick életműve között, köszönöm szépen.

9 hozzászólás
>!
ponty P
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Hogy én mennyit nyűglődtem azon, hogy megvegyem-e ezt a könyvet! Nem lesz nekem túl okos? Nem lesz nekem túl izé? Nem lesz esetleg béna? Na és mennyire felesleges volt az egész hajcihő. Ha lett volna lehetőségem beleolvasni, akkor kettő oldal után mondtam volna, hogy ide vele azonnal. Körülbelül addig tartott a fejbúbomig elmerülni benne, és onnantól egy tömény élvezet volt az utolsó oldalig.

Nagyon érzékeny, nagyon jól felépített, igényes, tartalmas, hatásos és stílusos szöveg. Nekem leginkább a lelkiismeret regénye a tanár-diák viszonyról.
El tudnám képzelni elegánsabb, a belbeccsel jobban harmonizáló külcsínnel is, mert ezek a förtelmes, vérvörös színű kiemelések a hátoldalon elég félrevezetőek (meg a horror címke is), de ez végül is nem az én dolgom. Én csak ajánlani tudom. Főleg tán azoknak a rugalmas olvasóknak, akiket nem kötnek műfaji elvárások meg hiedelmek, és akiknek a színvonal az egyetlen mércéjük. Csak senki ne ragaszkodjon foggal-körömmel a hús-vér valósághoz.

17 hozzászólás
>!
Bíró_Júlia
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Pedig az első harmadban még bőven azt hittem, hogy én ezt utálni fogom. Hogy mit vétettem, hogy már megint annyira kortársmagyar a főhős, hogy a feneketlen alkoholizmusa közepette a puszta létezésével felolvassa a hungaropesszimista meg a tanult tehetetlen akadémiai definícióját spoiler , a nevek egyike-másika fizikai fájdalmat okoz, másokat el sem nevez a narráció, legyenek személyek vagy helyszínek, mert izé, okokból.
Na de amikor mindettől függetlenül sikerül nemcsak a cselekménynek, a szövegnek is külön behúznia minden örvénybe, amibe be akar húzni spoiler , másfelől pedig az imént sorolt fenntartásaim mindegyike beintegrálódott és valamiképpen reálissá vált, hát ott szereztem egy virtuális kalapot, megemelhetni. Mert ezt itt sikerült olyan finoman cizelláltra és hiperintelligensre alkotni, hogy közben nyers, dühös valamint az életképtelen szürrealitásig elveszett hatást keltsen, ami annyira hatalmas teljesítmény, hogy ipari mérleggel is csak saját felelősségre javaslom méricskélni. Mindehhez a történet és a tálalt dilemma zseniális, és nem, őszintén szólva sokkal kevesebb filozofálás van benne, mint arra a fülszöveg után számítana az ember. Bírtam volna még egy-két adaggal, egyébként, de értem a marketingmegfontolást a töménységlimit dolgában. A szociológiai vonatkozások pedig ott lapulnak az üres osztálytermek padjai alatt bújócskázva, és várják, ki találja meg őket.
Őszintén szólva a lezárás kiváltott egy fájdalmas sóhajt, hogyaszongya valamiképpen méltatlan a felépítményhez, a személyes drámák és a thrillerbe illő következményeik tíz-tizenöt oldalanként áttervezett, vélt és/vagy valós mozzanatokat bedolgozó szerzői és olvasói munkához. Khm, szóval az én ízlésemnek rohadt sok volt benne a deus ex machina jellegű mellékíz, de inkább húzok én is a szobámba Poétikát olvasni. A küszöbig meg még elhatározom, hogy fél csillagnyit sem méltó levonni könyvtől, pusztán mert nem tetszik a vége.

2 hozzászólás
>!
Naiva P
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Ez a könyv szépen megvezetett és teljesen megtévesztett. Amikor valaki megkérdezte tőle, hogy mit olvasok, nem tudtam annál kifejezőbb választ adni, hogy „könyvet”. Amikor a kérdés pontosítva lett, hogy „akkor miről”, azt már valóban nem tudtam neki megmondani. Most se tudnám.
Még az olvasás előtt, a fülszövegből kiindulva arra gondoltam, hogy ez egy klasszikus thriller lesz, de már néhány oldal után éreztem, hogy mégsem. Thrillerhez híven végig fent tudja tartani az olvasó érdeklődését és közben filozofál. Minden, amiről először azt gondolod, hogy biztos, pár sorral lejjebb már bizonytalanná válik.
A hangulata szinte végig nyomasztó, a skandináv krimikre jellemző és mégis érdekes volt, ahogy a filozófiatanár próbál versenyre kelni az idővel.
Egyedül azt furcsálltam, hogy spoiler A könyv végén csak néztem ki a fejemből. Akkor ez, hogy is volt?! spoiler
Határozottan komfortzónámon kívüli olvasmány volt, viszont annál jobban tetszett.

>!
Csabi MP
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Egy ideje kerülgettem ezt a könyvet, de mivel a következő havi Merítésben a szépirodalom és krimi kapcsolatával foglalkozom majd, ezért előbbre hoztam az olvasást (x).
Amennyiben lehet hinni az általam felállított tézisnek (https://moly.hu/karcok/985266), akkor ez inkább szépirodalom, mint krimi. De ez esetben ez is sántít – közbeszúrom, hogy Gulyás végzett filozófiatörténész –, mert a szerző képzettségéből adódó terheltsége miatt ez inkább egy filozófiai-irodalmi-krimi. Ilyen állat pedig nincs. És mégis egész jó lett. Pedig első könyv, és ha lehet hinni egy riportnak, akkor Gulyás nem levelezte rongyosra korábban az irodalmi folyóiratok postaládáját a novelláival. Ja, ez aranyos, azt mondja a riportban, hogy írt azért ő mindenfélét, más ember doktori dolgozatát, etikai kódexet, szép páros.

A könyv tényleg úgy indul, mintha krimi akarna lenni, meghal egy lány, igaz, ő még betegségben, de aztán egy másik öngyilkossággal fenyegetőzik, no ez sem igazi krimi még, de úgy tűnik, hogy belekergetik ebbe az öngyilokba, az azért mégis csúnya dolog, ezért aztán a narrátor/főhős el is indul, hogy megtalálja időben a lányt. Itt egy kicsit ugyan kliséssé válik a sztori azzal, hogy az egyik helyszínről megyünk a másikra alapsémát alkalmazza, mint egy mászkálós játékban, igaz, utalásokat is tesz erre, szóval biztos direkt van. Amúgy erőssége a regénynek, hogy filozófia ide, filozófia oda, van ritmus, nem süllyedünk el a bölcselkedések mocsarában. Ahogy haladunk előre, egyre csavarosabb lesz a történet, és kiderül, hogy filozófiatanárunk sem makulátlan, mondhatom noirba csap át a sztori, ahogy egyre sötétebb dolgok derülnek ki a szereplőkről, aztán meg azoknak az ellenkezője.
Persze a végén Gulyás nem hazudtolja meg magát, senki se számítson egy krimiszerű lezárásra, a befejezés többféle értelmezési lehetőséget ad, pszichopatológusok előnyben.

A regény tele van filozófiai idézetekkel, ill. filozófiai alapproblémák tárgyalásával, de szerencsére nem nyomják agyon a történetet. Igaz, néha kételkedtem benne, hogy 18 éves fiatalok ilyen magvas gondolatokkal foglalkoznak, meg is értik őket, sőt, ki is forgatják azokat. Mintha egyéb vendégszövegek is lennének a könyvben, pl. az a sztori nagyon ismerős, amikor a kisfiú rendszeres kifigyel egy lányt, aki a házuk előtt megy el, aztán egyszer csak nem jön a lány többet. Bár lehet, hogy ez minden férfi alapélménye gyerekkorából. ;)
Amik viszont idegesítettek, azok a zárójeles kurzivált beszúrások, amik néhol kapcsolódtak a mondandóhoz, néha nem tudtam rájönni, hogy mi közük van az előzőekhez, de hogy ki mondja/gondolja ezeket, az teljesen zavaros, és szinte biztos, hogy nem egyvalakitől származnak ezek, így csak zavaróak. Meglenne nélkülük ez a könyv.

Összességében felettébb ígéretes első munka, akit a bűn utáni kutatás jobban érdekel, mint csak egy újabb krimi, az megtalálja benne a számítását.

8 hozzászólás
>!
Juci P
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Namost én ezt kétszer egymás után elolvastam, mert elsőre nem akartam elhinni, hogy nem lettem átverve/nincs benne hiba, és jelentem, nem lettem, nincs, viszont nagyon kell figyelni (és simán elbírja a kétszeri olvasást). Nagyon durva kollektív vádbeszéd a felnőttek ellen, égni fog az arcodon a bőr, de jó lesz. Gulyás Pétertől pedig várjuk a további köteteket sok szeretettel!
(Jó, bevallom, ott lettem megvéve, hogy a narrátor a Hattyú utcában lakik, mert ÉN IS OTT LAKTAM kilenc évig, és ugye mondtam már, hogy irodalmi-földrajzi viszonylatban kényszeres vagyok, szóval esélyem se volt.)

13 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Stílus és szenvedély – mindkettőből rengeteg rejtőzik ezen a kétszázötven oldalon, olyannyira, hogy hatalmába kerítenek, befolyásolnak és teljesen átszabják a valóságérzeted.
És itt elsősorban nem arra gondolok, hogy kegyetlenül jól van megírva a próza, bár természetesen ez is igaz: kimunkált, egyedi hangvétele, gyönyörű, jól eltalált képei és izgalmasan tekeredő, a „szokottnál” több figyelmet igénylő (de nem zavaros vagy túlbonyolított!) mondatfűzése pillanatok alatt rabul ejt, hogy aztán az utolsó mondatig ne eresszen. Visz magával, remek a tempója, élvezzük a finom humorát, még akkor is, amikor elkezdünk gyanakodni, hogy egyre kevesebbet értünk a történetből. Külön megnyerőek a szövegben nem túlzóan, de meghatározóan jelen lévő filozófiai gondolatok, amik már jellegüknél fogva is adnak egy szokatlan ízt a történetnek, mintegy más szintre helyezve a thrilleres cselekményt.
Gulyás Péter remekül játszik velünk: utal és célozgat, sosem egyértelműsít, amitől egyre inkább olyan a cselekmény, mintha valami sűrű ködben járnánk, és nem látnánk tovább a következő mondatnál. Gulyás szülői erő nélkül, légüres térben mozgó diákok tragédiájából kiindulva jut el olyan általános érvényű, örök kérdésekig, amikre képtelenség örömteli választ adni. És ami a legszörnyűbb: közben hiába ismerünk magunkra, hiába ismerünk saját kérdéseinkre, saját dilemmáinkra, nincs megnyugtató megoldás.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-02-20+…

3 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff P
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Néha úgy gondolom, az, hogy az ember értelmessé vált, valahol a legsötétebb vicc: hiszen emiatt kell úgy élnie, hogy tudatában van, egyszer meg fog halni. A halálról mindenki eltöpreng az élete során, és mindannyian szembesülünk vele valamilyen formában. Szembesülünk azzal, hogy a világegyetem léptékeiben mi csupán porszemek vagyunk. Feltesszük a kérdéseinket, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, miért most és nem máskor, miért oda születtünk, ahová, van-e oka és okozata az életünknek. De ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok. És e végtelen térségek örök hallgatása rettegéssel tölt el. Nem csak Pascalt, de engem is.
Gulyás Péter egyetemi filozófiatanár, és talán nem járok messze az igazságtól (?), ha azt mondom, meg is látszik a regényén, hogy folyamatosan foglalkozik az embert leginkább érdeklő kérdésekkel. Olvasás közben örvényszerűen magába szippant a szöveg, mert az egész, még a legextrémebb helyzetek is – és akad itt belőlük néhány, ezért nem is ajánlanám olyanoknak, akik nem bírják az erősebb jeleneteket – tocsognak az emberi lét kérdéseitől és az ismerős érzésektől. A haláltól való félelem csak a legerősebb, legtónusosabb eleme ennek a grandiózus palettának.
Meggyőződésem, hogy ez a regény és a szerzője az orránál fogva vezeti az olvasóját, és titokban kacag rajta sőt, mikor elmondtam ezt neki a dedikáláson, élőben is jót nevetett ezen. Nem igazán tudnék beszélni a szövegnek erről az aspektusáról anélkül, hogy el ne áruljak főbb csavarokat, de mindenkinek azt tanácsolom, nagyon figyeljen olvasás közben. Figyeljen, mert a szerző maga hívja fel erre a figyelmet a sorok között, egyszerre leplezi le saját turpisságát és mutat rá arra, hogy ez mekkora zseniális húzás is igazából. Mert amikor rájövünk, hogy egy hatalmas trollal van dolgunk (jobb szót nem tudok erre), akkor mégis elismerően csettintünk, ugyanis csak azt mondja ki, ami a művészet sajátja.
Ez a könyv olvasás közben ránk üvölti a kérdéseit, melyekre nekünk kellene választ adnunk. Rajtunk múlik, hogy mit válaszolunk, vagy, hogy egyáltalán tudunk-e válaszokat adni. A végtelen térségek örök hallgatása azoknak ad válaszokat, akik vágynak rájuk, miután bezártak egy könyvet. De valójában, a mélyben, nincsenek válaszai – és ezzel sokkal erősebb, mintha lennének.
És nekem sincsenek válaszaim, mert még mindig nem tudom szavakba önteni, miről szól ez a könyv. De egy biztos, nem lehet anélkül letenni, hogy ne gyakorolna hatást ránk.

(És hogy mire a fél csillag levonás? Nem fogok egy trollnak örömet okozni azzal, hogy maradéktalanul megdícsérem a munkájáért – még ha igazából meg is érdemelné :P )

Bővebb katyvasz és porhintés itt:
http://www.prozanostra.com/iras/nincsenek-valaszok-guly…

>!
kvzs P
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Aztabüdösmindenitneki. Mondták, hogy jó ez a könyv, de nem gondoltam, hogy ennyire.
Lassan már nem mondhatom, hogy régen olvastam ennyire erős prózát, mert jönnek ezek a kortárs magyarok, és röhögve földbe döngölnek. Mert bizony ez a könyv nem kedves, meg nem könnyű. Kegyetlen, őszinte, zavarba ejtő. Elkap az első oldalon, hogy aztán csak azt vedd észre, hogy befejezted ugyan, de nincs vége. Vagy van, csak nem akarod tudni.
Annyi minden van ebben a történetben, hogy felsorolni sem lehet. Filozofál úgy, hogy közben igazi thrillerként végig fenntartja az izgalmi szintet. Kérdéseket tesz fel, meg tükröt tart, de a válaszokat mindenkinek magának kell megtalálni. Magába szippant, és az agyadba mászik, úgy, hogy még sokáig mocorogjon benned.
Ha valaki szereti a nehezebb történeteket, szeret megkérdőjelezni mindent, akkor kötelező olvasmány.

6 hozzászólás
>!
ggizi P
Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Biztos vagyok benne, hogy nem sikerült mindent befognom és értelmeznem, de amit igen :P az nagyon tetszett.
Kimondottan jól estek a rövid fejezetek, mert a haladás érzetét keltették egy olyan szövegkörnyezetben, amit lassan emésztgetve bírtam/próbáltam magamévá tenni. (Számomra) nem egy gyorsan fogyasztható nyelvezettel bír, ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem esett jól elmélázni egyes mondatok fölött, hogy mégis mi lehet az értelmük, de épp ettől volt különleges, ez a filozófikus megközelítés tette érdekessé az eléggé meghökkentő történéseket. Mert nem a történet számít, hanem az elbeszélés. Egy elsőre viszonylag egyszerűnek tűnő szituáció egy olyan szürreális végkifejletbe vezetett, aminél csak még inkább éreztem, hogy nem vagyok elég ehhez a könyvhöz. Kétszer is elolvastam a végét, hogy segítsen az értelmezésben, de bőven maradtak bennem kérdések (amit még megfogalmazni sem tudnék rendesen… ahh…) És a fura az egészben, hogy bár nem klappol össze a fejemben minden (vagy a nagyja… vagy legalább a vége… :P), mégis úgy érzem, hogy ez egy nagyon különleges könyv. Érti ezt valaki? :P

Amúgy ezért nem vagyok nagy filozófia-barát. Gyakorlatias ember lévén úgy be tud húzni a csőbe, hogy sokszor sík hülyének érzem tőle magam. Ami nem feltétlenül fedi a valóságot… Bár persze ez csak az én nézőpontom…:P :))

22 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Diaval

(…) szerinte a legcsodálatosabb dolog az, ha két ember képes egymás mellett olvasni, és néha, lopva, a másikra nézni, majd megkeresni a sort, ahonnan felemelte a tekintetét.

106. oldal

>!
Diaval

Filozófia szakon végeztem, ami a gyakorlatban csak annyit jelentett, hogy érdekesebbnek gondoltam a kérdéseket, mint a válaszokat. A válaszok csak időleges fix pontok a káoszban, magyarázták az egyik első előadásunkon. A kérdések viszont nem múlnak el soha.

150. oldal

>!
shadowhunter1975 P

Mivel az egyetem elvégzése után rá kellett jönnöm, hogy az államnak semmi szüksége filozófiatörténészekre, filozófiatörténészek képzésére viszont valamiért annál inkább, a tanulmányi osztályon kezdtem dolgozni, méghozzá, ahogyan neveztük, a táblázatgyártó alegységben. A munkánk abból állt, hogy kimutassuk, az egyetem minden kormányzati igénynek megfelel, akárki legyen is kormányon, vagy akárhogyan is változzanak az igények egy kormányon belül.
Ha erre lett volna szükség, akár azt is be tudtam volna bizonyítani néhány táblázattal, hogy minden angol szakos zöld szemű, és hogy általában azok mennek egyiptológusnak, akik sok paradicsomot fogyasztottak gyermekkorukban. A kormányok elégedettek voltak, hogy minden úgy van, ahogyan akarják, és az egyetem is elégedett volt, hogy mindenről kimutatható, úgy van, ahogy a kormányok akarják.

38-39. oldal, II. A Vágy tárgya és oka, 1 fejezet (Könyvmolyképző, 2016)

>!
shadowhunter1975 P

Nem az a bajom, hogy előrefelé kell élnem, miközben csak utólag nyerhet értelmet bármi, hanem az, hogy utólag valóban értelmet nyer minden. Kényszerítettem magam, hogy emlékezzem, mert nem akartam, hogy az emlékezet kényszere eltemessen.

9. oldal Prológus (Könyvmolyképző, 2016)

>!
Bíró_Júlia 

Kiabáltam, hogy hívják a rendőrséget, a mentőket és bárkit, akit csak hívni szoktunk, amikor úgy érezzük, hogy valaki nyitva hagyta a pokol kapuját.

188. oldal

>!
Risus P

– És mik ezek a lényegi kérdések?
– Hogy miért éppen itt élünk, nem pedig másutt. Hogy miért éppen most élünk, nem pedig máskor. Hogy miért éppen azok vagyunk, amik, és nem mások. Hogy miért emésztik fel önöket a saját lángjaik még ma. Ha az ember elgondolja, milyen végtelen az idő és megmagyarázhatatlan pontja ő e végtelenségnek, megrémül. Ha nincs hazugság, csak rémület marad. A végtelen térségek örök hallgatása ugyanis rettegéssel tölt el bennünket.

69. oldal, 10. fejezet, II. A vágy tárgya és oka (Könyvmolyképző, 2016)

2 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir

Nem az számít, hogy igaz-e a történet, csak az, hogy hogyan hat azokra, akiknek elmondjuk.

144. oldal, II. A vágy tárgya és oka - 29. fejezet

>!
Risus P

A kozmosznak nincs értelme, mi azonban a lehető legerőszakosabban próbáljuk jelentéssel teli beszédre bírni az univerzumot. És ebből következnek játékaink.
Ebből következnek a mindennapok keretéül szolgáló élethazugságaink.

84. oldal, 14. fejezet, II. A vágy tárgya és oka (Könyvmolyképző, 2016)

>!
shadowhunter1975 P

Olyan sok párhuzamos valóságot sikerült legyártanunk, hogy fogalmunk sem volt, melyikben lelhető fel az igazságnak valamilyen minimuma; minden jel szerint senki sem tudta, hogy ténylegesen mi zajlik az egyetemen. Tulajdonképpen mulatságosnak találtam, hogy sokan azok közül, akik ma érettségiznek, nemsokára abban az alternatív valóságban találják majd magukat, amit részben én hoztam létre – anélkül, hogy tudtam volna, minek is dolgozom ki az alternatíváját egészen pontosan.
(Ha végig tudja, hogy hamisságokat épít maga köré, miben különbözik ön azoktól, akiket olyannyira lenéz, amiért ugyanezt teszik?)

39. oldal, II. A Vágy tárgya és oka, 1 fejezet (Könyvmolyképző, 2016)

>!
Risus P

Egy igazolhatatlan hipotézist állítottam fel: tegnap még egy önmagát normálisnak mutató világban feküdtem le, ma meg a karikatúrák földjén keltem fel, és magam is karikatúrává váltam. Aztán rájöttem, hogy a hipotézis nem igazolhatatlan, hanem hamis; a világ továbbra is normálisnak mutatja önmagát, sőt, most mutatja magát igazán normálisnak.

29. oldal, 8. fejezet, I. Utólagosság (Könyvmolyképző, 2016)


Hasonló könyvek címkék alapján

Helena Silence: Ezüsthíd
Lakatos Levente: Aktus
Stephen King: Tortúra
Sebastian Fitzek: A Terápia
B. A. Paris: Összeomlás
Claire Douglas: Lány a mólón
Stephen King (Richard Bachman): Blaze
Karine Giébel: Csak egy árnyék
Pierre Lemaitre: Téboly
Sophie Hannah: Kiszolgáltatva