Gulya János (szerk.)

Tórem-Isten ​népe 3 csillagozás

Osztják népmesék
Gulya János (szerk.): Tórem-Isten népe

Messze északon, az életet adó Ob-folyó mentén, a vasból való ég alatt, hogy medve-isten az emberek ura, mesélik egymásnak e meséket a rokon osztják nép fiai – ősökről-hősökről, regebeli szép időkről, életről és szerelemről, istenről és emberről…
Szavaik nyomán nemcsak az osztják nép sajátos, szenvedéssel, szépséggel tele világa tárul fel, hanem elénk villan az osztják és a magyar nép őseinek sok évezred előtti, hagyomány- és varázslat szőtte ősi, népi képzeletvilága is.
A kötet első ízben ismertet meg a rokon osztják gazdag népmese-kincsével.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi Európa

>!
Európa, Budapest, 1960
166 oldal · Fordította: Gulya János

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

csgabi P>!
Gulya János (szerk.): Tórem-Isten népe

Ezek az osztják népmesék nagyon különböztek minden eddig valaha általam olvasott-tól.Gyerekkoromban szerettem az orosz népmeséket, de visszaemlékezve az gondolom, hogy nem voltak azok sem tele ennyi erőszakkal. A nemrégen befejezett Tórem-Isten népében viszont ezt tapasztaltam. Sok mese bizony simán lehetne egy horrorfilm, de minimum egy thriller forgatókönyvének alapja is.
Ezzel nem azt mondom, hogy rosszak voltak vagy éppen azt, hogy nem tetszettek, sőt, a maguk nemében kiválóak voltak, csak nekem volt kicsit sok mindez.

Érdekes, milyen mások egyes népek meséi. Azok a japán népmesék például amiket idén olvastam, kifejezetten lírai-varázslatos történetek voltak. A decemberben olvasott afrikai mesék állatokkal teli világa jellegzetesen afrikai volt, de nem voltak erőszakosak. Állattörténetek voltak, ami teljesen természetes egy afrikai népmesében.

Az osztják mesék varázslattal voltak tele, fontos szerepet kaptak az állatok is, de messze voltak a líraiságtól. Néhol olyan durvának éreztem, mint egy zombis filmet.

4 hozzászólás
tschk>!
Gulya János (szerk.): Tórem-Isten népe

Az utószó felejthető, az évszámot figyelembe véve megbocsátható, de ennél több van a kötetben.

Maguk a mesék érdekesek, ismerve a sorozat ezen területről más népektől gyűjtött meséit, azt merem mondani, hogy integrálja a többi nép motívumait és témáit. Ennek nekifeküdhetett volna az utószó, például.

Külön érdekesség volt a felvonultatott háziállatok népes serege. A ló és a rénszarvas váltja egymást (ez tatár hatás, vagy már a betelepített kozákság?), a szarvasmarha is előfordul nem is ritkán, bár ehhez kicsit északra élnek, néha itt is bevillan a rénszarvas csere. Maga a rénszarvas a vad és a háziasított, ez meg egy kicsit túl északinak tűnik, hozzávehetjük, hogy a rénszarvas éves vándorlása nem segíti a letelepült életmódot, ami viszont ellentétes az állandó én folyóm-é földem visszatérő 'szlogenre'. Ja a kutya, osztjákoknál még nászajándék is lehet egy jó kutya, ami az itt élő népeknél elképzelhetetlen eddigi ismereteim alapján, és még külön érdekesség a kutyaszán, szóval nekem rengeteg kérdésem gyűlt össze a kötettel kapcsolatban, amire az utószó még csak kiindulási alapnak sem jó.

Maguk a mesék: mai szemmel vontatottnak tűnhetnek, ha nem vesszük figyelembe, hogy a szóbeli közléshez/hagyományozáshoz elengedhetetlen a memória segítő …* használata. Bevallom én is úgy olvastam, hogy ugrottam az ismétléseknél. A történetek végtelenül egyszerűek, de élvezhetőek. Személyes fájdalom, hogy húg – báty viszony általában negatív, pozitív, hogy a föld -víz birtoklása okán a gyengébb nem, nem gyengébb hanem egyenrangú a férfival, míg be nem kötik a fejét, de akkor rá kell csapni, zsebre vágni, aztán újra földhöz vágni, csókolózni és együtt hálni lehet vele…

Valaki profi írhatna erről a kötetről, furcsa egy világ rajzolódik ki a kötetből.

* majd ha eszembe jut pótlom, van erre valami szakszó, de most fáradt vagyok.


Népszerű idézetek

Macsfecs>!

Hosszúnak hosszú ideig ment, rövidnek rövid ideig ment. Ötprémes síléce nyomán kárászlevél kis-tavi tavirózsák, nagy-tavi tavirózsák bújtak elő. Ahol megállt, tarka-barka síje alól jégből indult patakocskák, jégből eredt kis folyócskák keletkeztek. Mentében felvert sűrű szemű ködfelhőben, ritka szemű szentséges fergetegben még egy közeledben álló sipkás erdei manószellemet, még egy közeledben lévő kesztyűs erdei szellemöreget sem lehetett volna észrevenni!

Az Asszony-unokája és a Szívnélküli cár (Serkál vidéki mese)

tschk>!

– Ki vett téged dalba, ki foglalt téged mesébe, hogy eljöttél ide a világnak állatok se járta végébe?
– A magam sorsának éneke, a magam történetének a meséje hozott ide.

148. oldal

tschk>!

-Őrizd a nyájadat. Amennyit meg tudsz belőle tartani, tartsd meg! A többit ereszd el, hadd menjen! Másutt is van éhes, másutt is élnek enni akaró emberek.

74. oldal

tschk>!

Nekünk is az asszonyt úgy kell ásóval kifordítani az ágyból, ha azt akarjuk, hogy időben fölkeljen!

99. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ásó
2 hozzászólás
tschk>!

… hát az ember azt mondja a feleségének:
-Én, én is vízzel, én, én is földel bíró ember vagyok. Nekem is van otthonom, birtokom! Valahogy most eszembe jutottak. Ha te is jössz, menjünk együtt! Ha nem jössz, nem jössz. Házad a te házad, ágyad a te ágyad, magabíró ember vagy te is! Erőszakkal én nem viszlek magammal!

128. oldal

tschk>!

Erre azonban a kemence mögül előugrott a leány, a három testvér húga, Parjahta szemét befogta, férjét szép szorosan átölelte.

151. oldal

1 hozzászólás
Macsfecs>!

Ki vett téged dalba, ki foglalt mesébe, hogy eljöttél ide a világnak állatok se járta végébe?

A három fiútestvér húga - Irtis vidéki mese (Európa, 1960: 148. o.)

Zigó_Attila>!

Reggel, ahogy fölkelnek, az ember mindjárt megparancsolja a feleségének:
– Asszony, adj oda a húgodnak egy nyári evetbőrt! – majd odafordul a mosz-nőhöz, és megkérdezi tőle:
– Az öregebbik sógorod mit adott neked?
– Ő nyári menyétbőrt adott nekem – válaszolta a mosz-nő.
– Az öregebbik sógorod tudta, mit kell adnia! Most pedig elmégy. Útközben, az Ob folyása mentén, meg a tengerparton is, sok emberrel találkozol majd. De te ne hallgass rájuk, még csak rájuk se nézz! Ha már elhagytad őket, egy városra bukkansz. Ennek a városnak a szélén van egy fa, a fa tetején egy ház. Ennek a fa tetején levő háznak az. ablaka alatt, egy gerendán, ott van a te subád.15 Mikor a fa közelébe érsz, vedd magadra a menyétbőrt, amit az öregebbik sógorod adott! A fa két oldalán kutyák hevernek sorjában, de te ne félj tőlük, nem vesznek észre. Csak menj csendesen tovább! Aztán kússz föl a fára, vedd vissza a subád. A nyári evetszőrt borítsd magadra, de közben nehogy azt gondold: „Na, végre megvan a subám” – mert a kutyák rögvest széjjeltépnek. Most hát menj, de a szavam ne feledd!

A mosz-nő

tschk>!

Vágja, vágja, eléri már a fa szívét is…

141. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Pap Éva (szerk.): A medvefiú
Nagy Katalin – Fehérvári Győző (szerk.): Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj!
Erdődi József (szerk.): A Hold-szép leány meg a vízikirály
Maria Vagatova: A kis tundrai ember
Guruljborsócska
Dornbach Mária (szerk.): Erős mackó
A kék rénszarvas
Rossana Guarnieri – Nyikolaj Usztyinov: Európa legszebb meséi
Kiss Antal (szerk.): A Huszonöttornyú Vár meséi
T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve