Trükkös ​tigristrió 33 csillagozás

Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Ez ​a remekmű az egyik legjátékosabb regény, amely Latin-Amerikából valaha eljutott a világba. Guillermo Cabrera Infantét egy csapásra a spanyol ajkú halhatatlanok sorába repítette, a magyar fordítás mégis több mint ötven évet váratott magára.

A Trükkös tigristrióban feltárul az ötvenes évekbeli Havanna: kultúra, moziklasszikusok és lüktető muzsika – a város kakofóniája és az élet szabadesése. Elsőre úgy tűnhet, hogy a mű néhány kubai bohém éjszakai kalandjait beszéli el, ám valódi főszereplője maga a nyelv: elsősorban a beszélt nyelv, a nyelvi játékok, kétértelműségek, szimmetriák (eredeti címe: a Tres tristes tigres már eleve egy nyelvtörő). A regényt méltatói az Ulysseshez hasonlítják, ám egyesek szerint „frissebb”, „erotikusabb”, „viccesebb”; ugyanakkor Salman Rushdie jegyzi meg Cabrera Infantéval kapcsolatban, hogy emigráns íróként „ugyanúgy szinte teljes mellőzöttségben élt Londonban, mint Elias Canetti”. A hazájától és fiatalkorától eltávolodott szerző az emlékeit… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1967

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
576 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767600 · Fordította: Kutasy Mercédesz
>!
Jelenkor, Budapest, 2020
576 oldal · ISBN: 9789636769871 · Fordította: Kutasy Mercédesz

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Kuba · Havanna


Kedvencelte 1

Most olvassa 10

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 65


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Egy kubai imposztor vallomásai

És egy további személyes vallomás az év legösszetettebb, legkaotikusabb könyvéről. A Trükkös tigristriót kifejezetten csak a nagyon makacs, végsőkig elszánt olvasóknak ajánlom.
Ez a regény színtiszta nyelvi bravúr, stílusparódia, karibi kavalkád, parádés, de szinte teljes mértékben követhetetlen. Néha felcsillan egy csepp remény, hogy talán most végre el lehet kapni azt a fonalat, ami igazából sosem volt meg, de aztán ez az érzés egy pillanat alatt tovaszáll. Az a fajta kötet, amit az egyik percben legszívesebben dühös három csillaggal elhajítanánk, a következőben viszont hangosan felkacagunk rajta, élvezzük, ha elkap a sodrása, hogy aztán tanácstalanul mélázzuk tovább az elkövetkező ötven oldalt.
Hogy miért érdemes mégis elolvasni? Talán azért, mert az ötvenes évek Kubájának tömény esszenciáját adja, lüktet benne a dzsessz, pezseg az éjszakai élet, és elképesztő irodalmi, kulturális és nyelvi sziporkákat zúdít minden percben a gyanútlan olvasóra. Humora egyedi, tarkasága kiszámíthatatlan.
Lehet, hogy egyszer majd újra nekivágok, a kubai nemzeti italt, a jeges daiquirit kortyolgatva.

7 hozzászólás
giggs85>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

A magyar könyvkiadás sokáig eléggé mostohagyerekként bánt a latin-amerikai irodalommal. Igaz, a nagy négyes (García Márquez, Vargas Llosa, Borges és Cortázar) legtöbb műve már nem sokkal az eredeti megjelenés után megvolt magyarul is (ha őszinte akarok lenni, akkor már itt is csúsztatok némiképp, hisz Cortázar több jelentős alkotása is csak a 21. század elején jelent meg idehaza), aztán voltak még páran a periférián viszonylag sok könyvvel, ám nem túl nagy olvasottsággal és ismertséggel (Amado, Onetti, Fuentes, Carpentier, Rulfo), de például a jelen ismertető apropójául szolgáló Guillermo Cabrera Infante hiába számított a legelitebb spanyol nyelvű írók közé, itthon egyetlen könyve sem jelent meg. Eddig, ugyanis a Jelenkor rögtön a főművével, a sokak által csak kubai Ulyssesként emlegetett Trükkös tigristrióval állt elő, ami az idei nyár egyik legnagyobb durranása lehet.

Persze joggal felvetődhet a kérdés, hogy egy ötvenhárom éves regényt mennyire szükséges most kiadni, ha eddig nem tették meg, de erre azt kell mondanom, hogy bár már hiába nem túl újszerű (sőt, inkább kifelé megy a divatból) ez a fajta történetnélküli, csapongó, elképesztően sok és sokféle kulturális utalásokkal megspékelt és elsősorban magában a nyelvben élő alkotás, de mégis van olyan egyéni és eredeti, hogy egy viszonylag bővebb olvasói réteg érdeklődésére számot tarthat. Ezt pedig leginkább egy embernek köszönhetjük, mégpedig a fordítónak, Kutasy Mercédesznek.

Ugyanis egyáltalán nem véletlenül írtam, hogy az egész szöveg elsősorban a nyelvben él (az előszóban maga Guillermo Cabrera Infante szögezi le, hogy amit olvasunk, az igazából nem is spanyol, hanem kubai, vagyis inkább havannai, és ha egy mód van rá, akkor ne magunkban, hanem hangosan olvassuk fel), mert itt annyi szójáték, nyelvi stílus, regiszter és szint játszik, ami egészen unikális. Minden elbeszélő gyökeresen más és más, de vannak itt félanalfabéták által írt levelek, álomleírások, részeg monológok, irodalmi paródiák és még folytathatnám.

Szóval az egyik főszereplő egyértelműen a nyelv, a másik pedig Havanna, különösen pedig a havannai éjszakai élet. Alig egy évvel vagyunk annak a Fidel Castrónak a hatalomra jutása előtt, akit kezdetben maga a szerző is támogatott, és így elég magas pozíciókat tudott megszerzni, ám később szembekerült a kommunista diktátorral, hogy végül londoni száműzetésben haljon meg. Infanténél minden egyes lapon lüktet a végtelenül lezser életstílus, egyik pohár rumot, daiquirit, mojitót hajtják le a másik után a fehér öltönyös, napszemüveges, nagydumás dzsigolók, illetve a többnyire végzet istennőiként tündöklő félvér lányok, miközben a trópusi háttérben ott bömböl a dzsessz vagy a boleró.

Így persze nem meglepő, ha eléggé háttérbe szorul az összes narrátor (írók, fotósok, zenészek, énekesek, színészek, életművészek és éjjeli pillangók), és hol összeáll valami történetszerűség, hol meg marad a puszta nyelvi pulzálás – az első száz oldalon ember legyen a talpán, aki talál különösebb összefüggéseket, vagy meg tudja tippelni, hogy merre is fogunk elindulni.

A Trükkös tigristrió mindenképpen az egyik legegyedibb könyv, amit idén olvastam: egy olyan alkotás, amit az egyik oldalon imádtam, a másikon inkább bosszantott, a harmadikon untam, hogy aztán a negyediken ismét magával ragadjon – és ez így ment végig (hiába, a nyelv irodalomban betöltött szerepéről én inkább úgy vélekedek, mint Hazai Attila: „Mindig az a könyv ragadott magával, amelyik komolyan vette a nyelvet. A nyelv egy eszköz, amivel közölsz valamit, és lehetnek ugyan szép fodrai meg díszei, de hogy eleve fejjel lefelé fordítsuk, azt én sohasem akartam”). Szóval elsősorban azoknak ajánlanám Guillermo Cabrera Infante monumentális művét, akik a nyelv, a nyelvjátékok és a nyelvi virtuozitás miatt olvasnak, nekik minden bizonnyal telitalálat lesz – köszönet érte még egyszer a fordítónak!

1 hozzászólás
Ottilia P>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Mindenekelőtt a fordítót emelem ki, mert ezt a leleményes, sokrétű, nyelvi bravúrokkal teli szöveget csak egy kiemelkedő tehetségű fordító varázsolhatta élvezhető és átélhető formába. Minden elismerésem Kutasy Mercédesznek zseniális munkájáért.

Jó a borító is, de a magyar cím az különösen frappáns.

Nehéz olvasmány, nem lelkileg visel meg, hanem óriási koncentrációt igényel, nem egyszerű követni, bonyolult, csapongó és kusza, de mégsem enged. Többször is érzékeltem, hogy a kimerültségig lefárasztott, és néha értelmetlennek is tűnt (Pl. Egy bot története, A gyilkosok délutánja) . Időnként belém hasított, hogy félbehagyom olvasását, de aztán jött egy fordulatos, sziporkázó történet vagy oldalakon át kanyarogva a nyelvi játékosság („szósakk”, szójáték, szóvicc, „nyelvtörő-fejtörő”) és az író újra magával ragadott. Az irodalmi nyelv váltakozik a beszélt nyelvvel, megjelenik a szleng, a dialektusok, sokszor ennek alapján tudható, hogy honnan jött a szereplő, mely társadalmi rétegbe tartozik. Ami zavart, a nyelvek keveredése, a spanyol a francia és az angol, amiből az angolon kívül semmit sem értettem, bár látom a koncepciót.

A helyszín Kuba, időben az 1950-es évekbe utazunk, végig zeng a zene, átöleli és átszövi az egész történetet, keresztül pulzál a könyvön, a nyüzsgő, érzéki, féktelen és szenvedélyes kubai éjszakán, de azért végig a nyelv zenéje marad főszerepben.
Folyamatosan jelen van az irodalom, a filmművészet és a zene, tömérdek számú a kulturális hivatkozás, bámulatba ejtő a kulturális és nyelvi találékonyság, a szellemes tréfálkozás, kiismerhetetlen a sokszínű elmésség, és még az afro-kubai mágia is feltűnik a műben.

Hazai vonatkozásként megjelenik egy magyar együttes, amelyik az egyik bárban játszik, aztán Moholy-Nagy László fotográfus is megemlítésre kerül, végül Lugosi Béla színművész, mint Drakula gróf többször is feltűnik a könyvben.

Azoknak az olvasóknak ajánlom, akik még egy kis önsanyargatásra is képesek egy különleges irodalmi, nyelvi élményért.

3 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Előre is elnézést a fura képzettársításért, de erről a könyvről – főként, amikor az utolsó oldalakat is elolvasva a kezemben tartva a csodás borítóban gyönyörködtem – nekem a Belga együttes A gyaloglás vége című száma ugrott be elsőre. (Nem tudom, hogy emlékszik-e még egyáltalán valaki erre a számra?).

Na szóval ez a könyv egy végtelen éjszakai suhanás, három fiatal író céltalan autókázása a fülledt kubai éjszakában. Miközben körbejárjuk velük az ötvenes évek havannai éjszakai életének emblematikus helyeit, ahol furcsábbnál furcsább szereplők vonulnak fel egymás után. A trükkös trió a csinosabbnál csinosabb nők között viccelődve issza egyik koktélt a másik után és csak úgy mellesleg a lét nagy kérdéseiről filozofálgat, egymást ugratva politizál és moralizál.

Egyáltalán nem könnyű olvasmány, ráadásul eléggé széttartó és kaotikus is a történet, így az első száz oldalon szinte csak kapkodtam a fejemet és próbáltam lépést tartani hőseinkkel.

Cabrera könyve igazi ínyencfalat az olvasó számára, szinte minden oldalon csak úgy dúskálunk hihetetlenül jó szójátékokban, nyelvi bravúrokban, telis – tele irodalmi, filmes és politikai utalásokkal. A különböző dialektusok, műveltségbeli és kulturális különbségekből adódó eltérő szlengek, valamint a rengeteg külföldi – főként angol és francia – szöveg folyamatos keveredése valódi kis csemegék, de pont ezek miatt meglehetősen nehezen is lehet haladni vele.

Bevallom őszintén, hogy a Trockij meggyilkolásáról szóló kb 100 oldallal kellő háttértudás hiányában nagyon nehezen boldogultam. Mivel ez a rész különböző kubai írók stílusparódiája (Így írtok ti kubai verzió), akik közül én senkit sem ismerek, így hát ennek a résznek sajnos nem sok élvezeti értéke volt számomra.

Mindezt leszámítva remek könyv, ami tökéletesen megeleveníti előttünk azt a pezsgő, színes, zajos latin-amerikai hangulatot, amilyennek Kubát innen Európa közepéről képzelni szoktuk.

Kutasy Mercédesz bravúros fordítói munkája előtt pedig megemelem képzeletbeli kalapomat, hihetetlenül nagy munka lehetett ezeket a nyelvi játékokat magyarra átültetni.

5 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

„De miközben a kikötőt néztem, arra gondoltam, hogy kétségtelenül lehet valami kapcsolat a tenger és az emlékezés között. Nemcsak hogy nagy meg mély meg örök, de folyamatos, egyforma és szüntelen hullámokkal ostromol.”

Több, mint egy hétig olvastam. Az elején repültem, mi több, szárnyaltam. Imádtam minden ízes sorát, minden gyöngyszemét, mert Infante minden egyes mondata játékos gyöngyfüzér csalóka szavakból. A nyelvi játék bravúrosan ravasz nagymestere ő, és olyan színes, vidám, izgalmas jeleneteket villantott fel sorra a könyvében, amibe én minden nonlineáris természete ellenére egész egyszerűen szerelmes voltam. Bohém, rendezetlen, kócos írásmódja, csalfa elbeszélési kedve teljesen lenyűgözött. Levelek, telefonbeszélgetések, memoárok – csapongó, hektikus töredékek Kuba számomra titokzatos, idegen világából.

Ezek után jött a mélyrepülés. Ó, édes istenem! A Trockij haláláról írt különböző változatok biztosan nagyobb élvezeti értékkel bírtak volna számomra, ha ismerem a „parodizált” írókat. Nem ismertem egyet sem. Akadt azért olyan írás, amelynek számomra is érdekes volt a hangzása, a stílusa. Megesett az is, hogy itt-ott érződött a gúny és jó érzékkel elrejtett cinikus megjegyzések tarkították ezeket a szösszeneteket, amik megmosolyogtattak, mégsem tudtam elmerülni ebben a részben igazán. Itt némileg megcsappant a lelkesedésem.

A végén a két fiú hosszas, szinte véget nem érő párbeszéde míg keresztül-kasul bejárták Havannát és a tengerpartot egy kabrióban utazva, már valamelyest idézte a regény elejének hangulatát, de mégis hiányzott számomra valami. Túl sokat filozofáltak, és az őrület határát súrolták szinte gondolataikkal. Persze, átjött a lényeg, vagy legalább is szeretném azt hinni, hogy átjött. Infante minden bizonnyal kiemelkedően zseniális író. Viszont a Trükkös tigristrió esetében kénytelen vagyok megemlíteni, hogy a magyar fordító milyen sokat hozzáadott ehhez az ezerszínű nyelvi kavalkádhoz. Hihetetlenül nehéz lehetett a dolga, és az a benyomásom, hogy valamilyen szinten „új könyvet írt” Infante alkotásából. Másként nem lehetett. Lehetetlen lett volna neki ezt a művet szó szerint lefordítani. Szóval le a kalappal előtte, szerintem csodálatos munkát végzett.

Mindent összevetve nehéz olvasmányt volt. Lassan haladtam vele, mert sok volt a külföldi kifejezés és rengeteg „zagyvaság” is tarkította. (Mondom én: zagyvaság, pedig egyértelmű, hogy mindössze az ismereteim suták.) Hatalmas koncentrációt igényelt, sokszor kellett sorokat, mondatokat visszaolvasnom. Az apró utalások filmekre, könyvekre, írókra néha olyan kifacsart módon történtek, hogy szerintem sokat fel sem fogtam. Alapvetően nem volt összefüggő, alapvetően nem volt logikus, bár ez önmagában még nem lett volna gond. Ha tudnék spanyolul, mármint igazán jól, anyanyelvi szinten, ennek a regénynek biztosan nekiállnék eredeti nyelven.

Ez a könyv tréfák és aforizmák halmaza, nyelvi trükkök sora, mérkőzés a szavakkal, a kifejezésekkel, gondolatokkal. Van benne logika, de a valódi mondanivalót nem is olyan egyszerű kihámozni a sorok közül. Az életérzés valódi: a bohém, buja levegő, a fiatalság, az elmúlás, a tenger, a város, a nők, a zene, az éjszakai élet minden rezdülése különös, meghatározó árnyalakjaival. Havanna! Érteni kétségkívül nehezebb, mint érezni, ám ha elkap a ritmus, nem ereszt. Téged magadat is elszédít a lehetőségek végtelen halmaza, ahogy a szavakat és az életet ilyen mérthetetlenül sokrétű formában, kifacsarva tálalja eléd, mutatja be neked.

Megdöbbentően újszerű utazás volt, örülök, hogy ezzel nyitottam az évet!

Kitabu_hu P>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Oh, te csodálatos Kuba❣️Olvasás közben még jobban megjött a kedvem, hogy élőben is megcsodálhassalak egyszer.♥
A fülledt, füstködbe burkolózó éjszakák, a mindenhonnan kiszűrődő latin muzsika, a végeláthatatlan dohányültetvények, a tarka mesebeli házikók mind-mind óriási csáberővel vonzanak, hogy egyszer részüké válhassak.
Ez a regény egy hangulat foszlány, ahol néha nehéz megkülönböztetni a valóságot az álomtól. Nem kell benne sem racionalitást, sem végigfuttatott történetet keresni, mert bár helyenként átsejlik, nem ez a célja.
Olyan, mint amikor egy mámorosan zajos, iszogatós este után leül az ember a barátaival és ide-oda csapongva sztorizgatnak az életről, önmagukról és az elszalasztott lehetőségekről.
A nyelvezet játékos, a poènok remekek, ütős gondolatokban ès irodalmi eszmefuttatásokban sincs hiány.
Ajánlom mindenkinek, aki nem fél kilépni a komfortzónájából, ès nem ragaszkodik a vezetett történetekhez.♥

viidori I>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

A fülszöveget olvasva végtelen izgatottság fogott el, nem annyira azért, mert Infantét a spanyol ajkú halhatatlanok sorába sorolja (bár az is egy remek hely), sokkal inkább a játékkosság, Kuba, ’50-es évek és nyelv, mint főszereplő voltak a hívószavak. Alapvetően él bennem egy vonzódás a térség iránt, és reméltem, hogy a könyv egy tényleg hangulatos, erős atmoszférával körülvett éjszakai regény lesz, amin keresztül legalább a kisujjunkat belelógathatjuk a fülledt, karibi napokba. Legyen elég annyi, hogy tévedtem már nagyobbat életemben.

Definíció szerint a Trükkös tigristrió minden bizonnyal regény, érzetre viszont egyáltalán nem az. Kísérlet? Igen. Játék? Abszolút. A dadaizmust kézen fogó betűhalmaz? Akár. Sok minden egyszerre ez a könyv, de leginkább tényleg egy kísérletező játék, játékos kísérlet. Hömpölygő szövegfolyam, ami visszakanyarodik önmagába, ugrál és ismétel. Valóban szóviccek és nyelvi lelemények uralják a szöveget, a törekvés arra, hogy valamit elkapjunk az élő beszédből, abból, ahogy a nyelv a mindennapjainkban működik. Ritmusos felsorolások és szövegvariánsok (talán a kedvenc részem a könyvben, amikor az ottfelejtett/ellopott bot története ismétlődik apró változtatásokkal, árnyalásokkal, mint mikor egy sztorit már többetszerre ad elő az ember, és mutálódó változatok jönnek létre) és meghökkentő pillanatok, mint egy feje tetejére fordítot oldal, váltják egymást. Bátor és érdekes kísérlet, amit Infante csinál a könyvben, mitöbb akár szórakoztató is, ha el tudjuk engedni a görcsös ragaszkodást egy jól és könnyen kivehető történetszálért, ami konzisztensen halad egy konfliktustól a megoldásig.

Mivel a könyv totálisan bele van gabalyodva a saját nyelvébe, ritmusába és leginkább a nyelvvel való játszadozásra épít, muszáj kiemeleni, hogy mennyire emberfeletti vállalkozás lehetett a fordítás. Lehetséges-e egyáltalán egy másik nyelvbe átültetni a viccek és játékok özönét, megteremteni a ritmust és összhangot? Kaphat-e a magyar olvasó akár csak megközelítőleg hasonló élményt, mint a spanyol változatot kézhez ragadó?

Továbbá a kérdés óhatatlanul is felmerül, hogy csak azért, mert valami érdeles és bátor, csak azért, mert különleges vagy legalább is különcködő, attól jó is-e? Tényleg élvezetes-e olvasni, bele lehet-e fejtetőig merülni és ha nem, akkor ez olyan elvárás-e, ami ha nem teljesül, csökkent értékű a mű? Vagy csupán magától az újítástól mérföldkővé válik-e a könyv?

victoria_m997>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Különleges a nyelvezete, amit irodalomkedvelőként nagyra értékeltem. Sosem látott páratlan mondatszerkezetek jellemzik a művet, tarkítva irigylésre méltó, fél oldalas barokkos körmondatokkal. Nyelvészeti szempontból ez a könyv egy kincs, viszont épp ezért olvasói szempontból számomra kevésbé élvezhető. Nem éppen az a mű, amit egy fárasztó nap után kikapcsolódásként szívesen forgatok. Nem jellemezném könnyed olvasmányként, az átlagnál lassabban haladtam vele. Az elején nem értettem, kusza volt, csapongó, aztán végül mégis összeállt. Akadtak benne megkapó történetek, volt, amelyiket imádtam a fordulata vagy a nyelvi játéka miatt. Ha már nyelvi játék… ez úton is szeretném emelni az összes kalapomat a fordító, Kutasy Mercédesz előtt. Zseniális munka, ugyanis sok magyar számára idegen kultúrát kellett élvezhető köntösbe bújtatni, ugyanakkor hűnek maradni az eredeti műhöz. És azt kell mondjam, én át tudtam élni, bele tudtam csöppenni Havanna éjszakai életébe!
Ha ez a mű jókor talál meg, amikor csak szinte kortyolgatnál a kultúra mámoros borából, akkor imádni fogod! Ajánlom, ha szeretnél megismerni egy másik világot bámulatos nyelvi környezetben, egy csodaszép kiadványban! Javaslom, hogy néhány történetet olvass hangosan, beleéléssel! Csodás élmény lesz!

Instagram poszt a könyvről egy bookstagram turné keretein belül: https://www.instagram.com/p/CFRzXvIALW0/…

vegan_with_books>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Bevallom, párszor hadilábon álltam a regénnyel és bizony előfordult, hogy alig értettem, miről van szó egy-egy fejezetben, csak kapkodtam a fejem hogy most mit kellett volna kiolvasnom a sorok közül..
Viszont szerencsére időben sikerült ráéreznem az olvasásra, megértettem, hogy ezt a kötetet nem úgy kell kezelni, mint egy átlagos regényt. Talán először nem látjuk át a történetet, nem áll össze a kép, viszont ahogy haladunk előre, úgy rajzolódik ki a lényeg.
Ami nem más, mint maga a nyelv.
Illetve a nyelv jatékossága, érzékisége, túldíszítettsége vagy épp csupaszsága. Rájöttem, nem várhatom el a regénytől, hogy olyan legyen, mint amihez hozzászoktam, hiszen sokkal egyedibb annál és pont ezért nyújt akkora élményt.
Az én tapasztalatom a Trükkös tigristrióval kapcsolatban, hogy türelmet igényel; idő kell, hogy megízleljük, értékelni tudjuk az olvasottakat, így tisztul ki igazán előttünk a kép.
(Illetve nem szégyen, ha egy-egy mondatot/szókapcsolatot hangosan kimondva értünk csak meg igazán!)

Rega_s>!
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió

Kicsit gondban vagyok, ugyanis szeretnék egy őszinte, viszont igazságos értékelést írni erről a könyvről. Ami azért lesz nehéz, mert bizony ezt most félbehagytam. Azonban ez nem feltétlen a könyv hibája. Talán csak időzítés kérdése.

Teljesen meg voltam bolondulva ezért a könyvért, mert olyan hírverést kapott, hogy tudtam, ezzel elmerülhetek az igazi, pezsgő, különleges, egyedi, karneváli forgatagban, ami a mediterrán országok sajátja. Ezzel nem is tévedtem.

Cabrera könyve a kubai világ kvintesszenciája. Az egész szöveg jókora merítés a kubai (sőt havannai) emberek életéből, éjszakai világából, érzéseiből, az ottani hangulatból, ízekből, illatokból, félelmekből, reménységekből, merítés a táncból, a szavak járásából, a forróság okozta izzadságcseppekből. Úgy működik, mint egy mozgókép, pár fotó. Nem megszerkesztett film, hanem pillanatképek innen-onnan. Folyamatosan pergett a fejemben a film, ahogy olvastam. Nagyon élőbeszéd-szerű a szöveg, ami igazán különlegessé teszi, viszont éppen ezért nagyon kimerítő és fárasztó. Nem a történet a lényeg, hanem a pillanatok, érzések kimerevítése az elmesélés, a nyelvi létezés által.

Alapvetően gördülékenyen olvasható, sőt sokszor rendkívül szórakoztató, de azért olykor-olykor azon kapom magam, hogy halvány fogalmam sincs, hova futott ki egy-egy hosszabb gondolatfolyam, katyvasz az egész, nem sikerült végig követni az elbeszélőt. Olyannyira belehelyezkedik az olvasó az elbeszélő nézőpontjába, hogy nagyon zavaró érzés volt, mikor nem egy hullámhosszon mozogtunk.
Szóval a félbehagyás szerintem valamennyire az én hibám is.
Nagyon különleges kaland volt a könyv feléig olvasni, ezt most úgy hagyom félbe, hogy idővel szeretném folytatni, befejezni. Viszont most azt érzem, más irányba vágyik az olvasói szívem.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Velem szemben egy fiatalember állt (amikor beléptem, még mellettem volt, de megfordultam): fáradt, kócos, fénytelen tekintetű alak.
Toprongyos volt, az inge koszos, rosszul megkötött nyakkendője lógott a nyakánál, ahol gomb híján nyitva volt az inge. Ráfért volna egy borotválkozás, a szája két oldalán puha, gondozatlan bajusz lógott le. Kezet nyújtottam neki, egyszersmind kissé félrebillentettem a fejemet, és ő ugyanezt tette. Láttam, hogy mosolyog, és éreztem, hogy én is mosolygok: mindketten egyszerre döbbentünk rá: ez egy tükör.

15 hozzászólás
Ottilia P>!

A lét a semmiből származik, küzd, hogy megnyilvánulhasson, és aztán újra eltűnik a semmiben.

408. oldal

Ottilia P>!

Ez mi? Megmutattam a könyvet. Úgy olvasta, mint aki csak nemrég tanulta meg a betűket. A folyón át a fák közé. Itt szinte undorodva fintorította el az arcát. Hemingvéjj? Maga Hemingvéjjt olvas? Mintha azt mondta volna, hogy igen. Az nem ment ki a divatból? Azt hiszem elmosolyodtam. Tudja, gyerekkoromban sokat betegeskedtem, Tito sápadtan valamit a fülébe súgott, és miközben ő jeltelen felkiáltásra nyitotta a száját, én folytattam, és most pótolok.

179. oldal

Ottilia P>!

Kis, habos hullámok is voltak, mintha sirályok röpülnének egy fordított égen.

225. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hullám · sirály
Ottilia P>!

Igaz ugyan, hogy a kubai zene primitív, de van benne valami derűs báj, mindig visszafogott, heves meglepetés, és valami meghatározhatatlan, költői, ami fönt, magasan szárnyal a rumbatökkel meg a gitárral, miközben a dob földhöz köti, és a claves – két zenélő ritmusbot – olyan, akár ez a szilárd látóhatár.

226. oldal

szadrienn P>!

De, felelem, ő Silvestre Isla, az Akiért a hajam száll szerzője. Livia barátnője vesztére beleavatkozik: Jaj, kérdezi, nem a harang szól? Dehogynem, felelem, azt is ő írta, csak az az első rész.
Erre a barátnő, hogy Komolyaaan?, és inkább Silvestrének címzi a kérdést.
Komolyan, vágja rá Silvestre pléhpofával. Valóban, állapítom meg, csak álnéven írta őket.

Ottilia P>!

Nem, az irodalom ez a Lehetséges Mestermű: újra kellene írni a Vörös és feketét lapról lapra, sorról sorra, mondatról mondatra, szóról szóra, betűről betűre. Sőt, a pontokat és vesszőket a pontokra és a vesszőkre kellene írni, pontosan ugyanoda, roppant körültekintéssel elkerülve az eredeti pontokat és vesszőket. A i pontját (meg a j-ét is, mondtam erre) az íkre kellene tenni, anélkül hogy a kiindulópont elmozdulna. Aki ezt megcsinálná és megírna egy radikálisan különböző könyvet, ugyanolyat, mégis másmilyet, azé lenne a Mestermű. Aki ezt a könyvet aláírná (Pierre Ménard, szakítottam félbe – Arsenio nem vette zokon, hanem így szólt: Te is azt hitted, hogy erről van szó!) Egyetlen névvel (itt borgesi szünetet tartott), Stendhal nevével előállna a Totális Mestermű.
(A szipmpatikus tintával rajzolt blue-print.)
Nem. Még csak nem is program. Számomra az egyetlen lehetséges irodalom egyfajta aleatorikus irodalom lenne. (Mint a zene?, kérdeztem.) Nem, nem lenne semmiféle kotta, csak egy szótár. (Bustrófedon jutott eszembe?, mert azon nyomban helyesbített.) Vagy inkább egy szólista, amelyben a szavak semmiféle sorrendben sincsenek, ahol Zénón barátod nem csupán kezet nyújthat Avicenának, ami a két vég miatt egyszerű, satöbbi, hanem egyszersmind mindketten közel vannak a bableveshez, a revolverhez vagy a holdhoz is. Az olvasó a könyv mellé kapna egy betűkészletet, a címhez meg egy pár kockát. Ezzel a három hozzávalóval aztán mindenki megalkothatná a maga könyvét. Csak dobni kellene a kockákkal. Ha egy 1-est meg egy 3-ast dob, hát megkeresi az első és a harmadik vagy éppenséggel a negyedik szót, vagy akár a tizenharnadikat – vagy mindet, és aztán önkényes sorrendben olvasná fel őket, ami eltörölné vagy épp felerősítené a véletlent.

418. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Olyan komoly képet vágott, hogy megsajnáltam, és átkoztam a szokásomat, hogy a legjobb dolgokat a legrosszabb pillanatban, vagy a legrosszabb dolgokat a legjobb pillanatban mondom az embereknek. Az időszerűség művészete.

388. oldal

1 hozzászólás
Ottilia P>!

Red Light District. Vajon a kurvák találták ki a közlekedési lámpát? Nem, hisz a feltalálónak emlékműve van Párizsban. Benne van a The Sun Also Risesban."

459. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

– Mit mondott, hogy hívják? Nem hallottam a nevét.
– Mindig így van.
– Igen, a bemutatkozás olyan, mint a részvétnyilvánítás: csak társasági morgás.

112. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Pedro Juan Gutiérrez: Piszkos havannai trilógia
Soler Puig: „Szándékos emberölés”
Edmundo Desnoes: Minden rendben
Luis Rogelio Nogueras: Ha holnap meghalok
Michel Houellebecq: A csúcson
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Ernest Hemingway: Gazdagok és szegények
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Wolfgang Koeppen: Halál Rómában
Françoise Sagan: Kopogtat a bánat