Central ​Park 87% 893 csillagozás

A Musso-sorozat valamit nagyon tud. Külalakra érdekes, meglehetősen minimalista a borítók dizájnja, mégis nagyon jól mutatnak együtt a könyvespolcon. A gyűjtők lakberendezési szempontból is jól járnak, nagyon harmonikus a sorozatkép.
Guillaume Musso nagyon tud valamit, hiszen amióta elindult a @Park Kiadó gondozásában megjelenő sorozata alig van elérhető példánya a könyvtárunkban, pedig megvan a magyarul megjelent teljes életmű. Újra és újra felfedezik, egyre nő a rajongótábora.
Nekem a Central Park című regényét többen is ajánlották, volt aki egyenesen a legjobb Musso-műként hivatkozott, az amúgy az egyik legvékonyabb kötetre. Korábban eddig csak „Az írók titkos élete” című regényét olvastam, de nem kerültünk mélyebb barátságba, ezért sokáig vártam vele, aztán ripsz-ropsz elolvastam.
Nagyon haladós, olvasmányos regény. Musso egyik titka, hogy igényesen ugyanakkor gördülékenyen ír, jó olvasni a szövegeit. Ráadásul a történetei mindig nagyon mozgalmasak. Szinte fejezetről fejezetre változik a történet, és ez a nagyon feszes cselekményív tulajdonképpen benne tartja az olvasót a történetben egészen az utolsó oldalakig.
A másik titok vagy a népszerűség legfőbb oka abban rejlik, hogy minden regényének elképesztő a történetvezetése. Nagyon bátran nyúl a cselekményhez, nem fél a teljes koncepciót felrúgni, nagyon sokszor vezeti tévútra az olvasóit, hogy aztán egy csavarral egészen újszerű megoldást hozzon. Musso-t olvasni ilyen szempontból nem komfortos, viszont eléggé izgalmas.
A Central Park remekül illeszkedik a Musso könyvek sorába. Egy kriminek induló történet, ahol Alice és Gabriel az egymás számára idegen páros egy gyilkos nyomába szegődik. Miközben nyomoznak egyre mélyebben merülnek el Alice múltjában, míg végül a felszínre bukkanó emléktöredékek egy egészen különös történtetté alakulnak.
Engem is újra felültetett. Majdnem egy egész regényen keresztül végivezetett egy nyomozáson. Amikor már csak egy centire voltam a végső megoldástól kidobta a kukába az egészet és az utolsó harminc oldalon előállt valami egészen más koncepcióval.
Az, hogy nagyon gyors, és fordulatos volt a történet, sajnos a karakterábrázolás rovására ment. Nem volt igazán felépítve a regény környezete, hiányzott a szereplők hátterének valódi bemutatása, és a jellemrajz is elég felületesre sikerült. Ugyan Alice múltjából kapunk szeleteket, de Gabriel mindvégig titokzatos marad. Bár a szereplők közt jó a dinamika, azért igazán mély kapcsolat nem tud kialakulni a regény időtartama alatt (szerintem).
Nekem Guillaume Musso regényei mindig a hullámvasutat idézik meg. A cselekményük egy pillanat alatt sodor le a lábamról és sohasem tudom milyen sebesen visz beláthatatlan magasságokba és szédítő mélységekbe. Nem szeretem a hullámvasutakat, de megértem mások miért imádják.

Ez milyen jó kis könyv, amilyen rövidke olyan tömör volt számomra. Nagyon élveztem az elejétől a végéiig, no de a vége?? Soha nem gondoltam volna ilyen befejezésre, még álmomba se!
Hatalmas plusz pont a helyszínért, nagy New York fanként, szinte minden helyszínt betudtam azonosítani és imádtam olvasni a leíró részeket is.
Szerettem Alice és Gabirel párosát, mindig tartogattak valami meglepetést, valami új titkot, ami a felszínre került, így folyamatosan agyaltam és fenntartotta az érdeklődésem. Alice-t sokáig nem tudtam hova tenni, hogy kedvelem e vagy csak közömbös számomra, de a végére belopta magát a szívembe. Az amin ő keresztülment és kapott az élettől nem csodálom, hogy ilyen befejezése lett a könyvnek.

„Az ember sok mindent kibír, olykor még azt is, amiről azt hiszi, hogy nem lehet kibírni.”

Musso könyveit olvasni mindig olyan, mintha egy nagyon izgalmas filmet néznék. A sok rövid fejezetnek és a feszes tempónak köszönhetően nehéz letenni, mert igazán olvasmányos. A történet a Central Parkban indul, ahol két idegen egymáshoz bilincselve ébred, és fogalmuk sincs hogyan kerültek ebbe a különös szituációba. Alice és Gabriel összefognak, hogy kiderítsék az igazságot arról vajon mi is történt velük pontosan. Folyamatosan együtt agyaltam a szereplőkkel, de Musso váratlan fordulatai gondoskodtak róla, hogy ne jöjjek rá igazán semmire. Az utolsó nagy csavar viszont különösen meglepett és le is döbbentett egyben. Ez volt az a pont, ahonnan nem voltam teljes mértékben elégedett, mert nekem a befejezés túl cukormázas lett a történet többi részéhez képest.
Nem ez a legerősebb könyve az írónak, de szerintem egy pár órás kikapcsolódásnak pont tökéletes. :)

Az írói gondolkodás néha elképesztően bátor, páratlanul színes, és nem torpan meg akkor sem, ha megközelíti az értelmezhetetlen tartományait. De azt mindig szem előtt illik tartani, hogy a bájos és a bárgyú között nagyon vékony a határvonal. Mert Musso könyve attól még nem lesz jó, hogy tele van jól felépített és időzített fordulatokkal. Ahhoz sokkal, de sokkal több kéne. Például olyan emberek, akikről többet tudunk meg pár szónál, akik nem az író kénye kedve szerint mozgatható báboknak tűnnek, hanem élő, lélegző, hiteles figuráknak. És itt merül fel újból a kérdés, hogy egyetlen ötlettel végig lehet-e írni (vinni) egy könyvet. Lehetett volna-e nem ehhez az ötlethez ragaszkodva ugyanezekből a cselekményszálakból egy érdekesebb történetet papírra vetni? Nyilván, csak az már egy másik regény lett volna… Lehetett volna felkavaró, nyomasztó, megdöbbentő vagy letaglózó is, de nem lett. Kár ezért a történetért. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy egy krimi vagy akár horror is lehet megindító, és drámai, akkor ne akarjunk már mindenáron romantikust alkotni.

Második olvasásra is elvarázsolt Musso. Olyan ez a könyv, mint a szülinapi tortán a csillagszóró. Az elején nem értettem, hogy hogyan kapcsolódik össze Gabriel és Alice élete, története, ám a vége akkorát ütött, amit kevés könyvnél tapasztalok.
Nagyon szépen felépített könyv, igazi krimi hangulattal kezdődik, izgalmas, tele van talányokkal és kérdésekkel. Ám a vége…. ritka az ilyen szintű szeretet.

”Vannak az életben olyan ritka pillanatok, mikor kinyílik egy ajtó, megadatik egy olyan találkozás, amiben az ember már nem is reménykedett. Mikor megleli a másik felét, aki elfogadja olyannak, amilyen.”

A Central Park tipikus példája annak, amikor egy író olyan magasra teszi saját maga számára a lécet, hogy legújabb regényében ezt egyszerűen képtelen megugrani. A nyomozás csak néhol igazán izgalmas; a karakterek érdekesek, de valahogy nem életszerűek; a csavarok bár valóban kiszámíthatatlanok, pont ezért igen különösek is. A végső fordulatot garantáltan egy olvasó se fogja kitalálni, hiszen eléggé erőltetett, már-már érezni a papírlapokból áradó verejtékszagot. Musso ráadásul, hogy maradjon a már szinte védjegyévé vált műfaji keveredésnél: a thriller romantikával történő vegyítésénél, csak beszúrt a végére egy szerelmi szálat is. Bár szeretem a szépen megírt egymásra találásokat, a második esélyeket, ez a regényt különösen záró romantikus befejezés inkább elvett számomra az olvasás élvezetéből. Musso rajongóknak feltehetően csalódás lesz, az íróval barátkozók pedig vagy egy egyedi, fordulatokban bővelkedő történetet, vagy egy „te jó ég, ez meg mi volt”-ot kapnak tőle, ízlés szerint.

Végre megint egy olyan Musso, ami tetszett.
Úgy tűnik, Musso barátunk régebben még nem érzett kényszert arra, hogy a vége előtt még kettőt csavarjon a sztorin, és így sokkal befogadhatóbb a végeredmény. Váratlan fordulatokban egyébként itt sincs hiány, megvan a tipikus musso-i alaphelyzet is, ahol senki nem ért semmit, viszont a végén kapunk egy teljesen elfogadható magyarázatot, ami ugyan távolról sem az, amit vártunk – legalábbis amit én vártam – , de kerekké teszi a történetet. Jó volt!

Annyira egyszerűnek tűnik az egész, de semmi sem az, aminek látszik. Van benne rejtély, nyomozás, drámai élethelyzetek, romantika. Végig lehet érezni, valami nem stimmel Alice és Gabriel párosában. Gabriel szinte szuperhősként száguld végig a lapokon. Alice karaktere árnyaltabb, szembe kell néznie múltjával, félelmeivel. A történet magán viseli Musso különleges világát, de nagy robbanásra ne számítsunk.

Kár érte……..az utolsó 10 oldal ha nem lenne!!!!!!! Miért kell ez? Ki érti?
Azt már megszokhattuk Musso-tól, hogy szereti megvezetni az olvasókat, mindig a végén jön egy csavart labda, hát ez most nálam nem pattogott csak gurult sajnos. Amíg nincs a fordulat, élvezhető, jó is könyv krimis beütéssel, a fordulat se annyira rossz, de a vége nyáltenger.
Ha még nem olvastad a könyvet, akkor csak úgy vágj bele, ne nézelődj itten, hogy mi a szösz ez, mert valaki sajnos a címkék közé elrejtett egy hatalmas spoilert, én is csak most vettem észre. Én azért azt levenném onnan.

Mussót olvasni olyan nekem, mint belebújni egy kényelmes cuccba és meginni egy pohár hideg sört: kellemes. Szórakoztat, olvasmányos, jók az ötletei, ért a fordulatokhoz. New Yorkkal amúgy is mindent el lehet adni nekem, örömmel csatangoltam a főszereplőkkel a Central parkban, a Brooklynban és Manhattanben. Sajnálatos módon a sztori egy idő után kiszámíthatóvá vált és nyálba fulladt, a hollywoodi romantikát tudtam volna nélkülözni. Nem a legjobbja a szerzőnek, de egye fene.