Central ​Park 83% 247 csillagozás

Az írói gondolkodás néha elképesztően bátor, páratlanul színes, és nem torpan meg akkor sem, ha megközelíti az értelmezhetetlen tartományait. De azt mindig szem előtt illik tartani, hogy a bájos és a bárgyú között nagyon vékony a határvonal. Mert Musso könyve attól még nem lesz jó, hogy tele van jól felépített és időzített fordulatokkal. Ahhoz sokkal, de sokkal több kéne. Például olyan emberek, akikről többet tudunk meg pár szónál, akik nem az író kénye kedve szerint mozgatható báboknak tűnnek, hanem élő, lélegző, hiteles figuráknak. És itt merül fel újból a kérdés, hogy egyetlen ötlettel végig lehet-e írni (vinni) egy könyvet. Lehetett volna-e nem ehhez az ötlethez ragaszkodva ugyanezekből a cselekményszálakból egy érdekesebb történetet papírra vetni? Nyilván, csak az már egy másik regény lett volna… Lehetett volna felkavaró, nyomasztó, megdöbbentő vagy letaglózó is, de nem lett. Kár ezért a történetért. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy egy krimi vagy akár horror is lehet megindító, és drámai, akkor ne akarjunk már mindenáron romantikust alkotni.

”Vannak az életben olyan ritka pillanatok, mikor kinyílik egy ajtó, megadatik egy olyan találkozás, amiben az ember már nem is reménykedett. Mikor megleli a másik felét, aki elfogadja olyannak, amilyen.”

A Central Park tipikus példája annak, amikor egy író olyan magasra teszi saját maga számára a lécet, hogy legújabb regényében ezt egyszerűen képtelen megugrani. A nyomozás csak néhol igazán izgalmas; a karakterek érdekesek, de valahogy nem életszerűek; a csavarok bár valóban kiszámíthatatlanok, pont ezért igen különösek is. A végső fordulatot garantáltan egy olvasó se fogja kitalálni, hiszen eléggé erőltetett, már-már érezni a papírlapokból áradó verejtékszagot. Musso ráadásul, hogy maradjon a már szinte védjegyévé vált műfaji keveredésnél: a thriller romantikával történő vegyítésénél, csak beszúrt a végére egy szerelmi szálat is. Bár szeretem a szépen megírt egymásra találásokat, a második esélyeket, ez a regényt különösen záró romantikus befejezés inkább elvett számomra az olvasás élvezetéből. Musso rajongóknak feltehetően csalódás lesz, az íróval barátkozók pedig vagy egy egyedi, fordulatokban bővelkedő történetet, vagy egy „te jó ég, ez meg mi volt”-ot kapnak tőle, ízlés szerint.

Annyira egyszerűnek tűnik az egész, de semmi sem az, aminek látszik. Van benne rejtély, nyomozás, drámai élethelyzetek, romantika. Végig lehet érezni, valami nem stimmel Alice és Gabriel párosában. Gabriel szinte szuperhősként száguld végig a lapokon. Alice karaktere árnyaltabb, szembe kell néznie múltjával, félelmeivel. A történet magán viseli Musso különleges világát, de nagy robbanásra ne számítsunk.

Egy újabb mélyen érintő műve lett ez az írónak, ami nagyon lenyűgözött, és megvallom őszintén letaglózódtam teljesen. Talán ez a melankólikus már-már kiábrándult alaphang ismert azoknak, akik szeretik Guillaume Musso írásait, és nem meglepetés, hogy az utolsó oldalakon nyűgöz le. Nekem egy sötét alagútból való kibolyongást, a fényt mutatta meg, hogy soha ne keseredjen el az ember, mert a remény a legerősebb, az életet adó élni akarás, amivel bármivel megküzdhet az ember. Persze most is egy gyönyörű szerelmi szál is kibontakozott, és a fehér lovon ülő hercegre is reményt adott ez a könyv. Egy kór, mely darabokra tépi az emberi elmét, és a szerelem, ami reményt ad. Gyönyörű könyve lett ez is az írónak.

Imádom Musso-t!!!!!!! Ez a könyv megint más, mint a többi könyve, nem lehet ráfogni, hogy sablonosan ír. Nagyon izgalmas volt, már az elején éreztem Én is, hogy valami nagyon nem stimmel a főszereplőkkel. Nem igazán kedveltem meg egyiküket sem. Nem ez volt a cél persze, de letehetetlen, mint a többi könyve. Nagyon kevés olyan könyvet olvastam úgy, hogy miután vége lett, ott ültem és azon gondolkodtam, hogy miért nincs tovább, miért van már vége :) Hát ez a könyv is ilyen :)

Tetszett a könyv, nagyon érdekes volt a helyzet.
Mivel szeretem a krimiket, nagyon vártam hogyan alakul , hogyan tudnak főhőseink kikeveredni ebből a fura helyzetből.
Szeretem Musso- t, így gondoltam majd valami csavar lesz a dologban.
Nos, lett csavar, és éppen addig tetszett.
A vége agyoncsapta az egészet.
Felbosszantott, nem tetszett.
Pedig nagyon jól indult.

Már a kezdés is ütős volt. A cselekmény, a pergő események pedig folyamatos figyelmet igényeltek, azaz letehetetlen kategóriába tartozó olvasmányt nyújtott. Csavar is volt benne bőven. Elszánt főszereplőnek bizonyult Alice, a rendőrcsajszi. Őrület, hogy miket állt ki, miket élt át.
Ezzel az olvasmánnyal végre megoldom a tojásos kihívás problémáját. :) Így került a látóterembe, de megérte! Olvassátok!

Az első Musso könyvem…hát, nem vagyok teljesen megélegedve vele…3-szor gondolkodtam el azon, hogy én ezt nem fejezem be..3-szor!!! Az elején még nagyon érdekes volt, aztán egyre gyengébb lett számomra a cselekményszál..
A nővérem mostanság ki van akadva, hogy sok könyvet félbehagyok, úgy voltam vele, hogy jó, ezt nem fogom…amit valamilyen szinten jól tettem, mert a végére egyáltalán nem számítottam!!!! De, akkor is a 3/4 elég uncsi volt számomra, úgyhogy ez csak 3.5 csillag. :/

Nagyon izgalmasan kezdődött, akár egy kirakós játék, vagy egy szabadulószoba: belecsöppensz egy adott szituációba és meg kell keresd a nyomokat, hogy rájöjj a játékszabályokra, hogy mi is akar ez az egész lenni. Nagyon tetszett ez az együttnyomozás, bár én teljesen máshogy indultam volna, spoiler. A regény közepe körül úgy éreztem, hogy kis könnyed szórakozás ez a regény, semmi extra, hogy aztán a csattanónál leessen az állam. Akkor kellett volna abbahagynia Mussonak a művet, mert az a tetőpont nagyot ütött ám, teljesen leesett az állam és minden értelmet nyert. Akkor úgy voltam vele, hogy igen, ezt megérte olvasni! De sajnos a könyv folytatódott és műfajt váltott spoiler és ez elég rossz szájízt hagyott maga után. Még így is megérte olvasni, de így már nem fogom annyira ajánlani másoknak.

Nagyon izgalmas a kezdés, hisz a szerző egy szinte lehetetlen helyzetből indít, ami eléggé felfokozta a kíváncsiságomat. Alice személye nem volt annyira szimpatikus az elején, de miután megismerhettük tragikus hátterét, egyből érthetővé vált (nemcsak a helyzetből adódó) zárkózott és bizalmatlan viselkedése. Nagyon megfogott egyrészt az a profizmus, amit Alice produkált a nyomozása során, másrészt a magyarázat, amit a végén az egész szituációra kaptunk. És igen, többször is elolvastam a Lesz még… részt, annyira jólesett a lelkemnek.