Guillaume ​Apollinaire versei 9 csillagozás

Guillaume Apollinaire: Guillaume Apollinaire versei Guillaume Apollinaire: Guillaume Apollinaire versei

Guillaume Apollinaire (1880-1918), az új francia líra úttörő vezére és szervezője, a költői nyelv megújítója, az első világháborúból súlyos fejsebbel tér vissza és fiatalon meghal.
Formabontó, de ugyanakkor formateremtő költő, a francia chanson továbbfejlesztője; a képalkotását tündéi báj és és újszerű groteszkség jellemzi. 'Legvadabb' újításai mögött is hagyomány van, bátor kísérletező, de Villon és Verlaine hagyományainak is legméltóbb örököse.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Lyra Mundi, Sziget Verseskönyvek

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
Lunemorte MP
Guillaume Apollinaire: Guillaume Apollinaire versei

Íme egy klasszikus, akit szavakkal értékelni nem is tudok. Íme egy zseni, aki előtt leborulnia kellene minden verset szerető egyénnek…Szavaimat bezárom egy szelencébe és az idézeteim beszéljenek helyettem! Felnézek Rád, hatalmas költő (és író)!

>!
csiripelek
Guillaume Apollinaire: Guillaume Apollinaire versei

Olvastam én már jó verseket, de erre nincsenek szavak. Apollinaire elhasználta mindet. Kedvenc.


Népszerű idézetek

>!
Horvát_Klára

Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sohase látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

Vas István fordítása

1 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

LORELEY

Jean Sève-nek

Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép boszorka
A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba

Pörbe idézteté s alighogy látta volt
Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt

A szemed csupa drágakő gyönyörü Loreley
Miféle mágustól ered varázslatod felelj

Az életet meguntam a szemem átkozott
Püspök ki belenézett az mind elkárhozott

A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel
A lángra csak a lángra a férfibűvölővel

A lángjaidban égek gyönyörü Loreley
Megbűvöltél most téged már más ítéljen el

Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a Szűznek
Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek

Kedvesem itthagyott már elment messzire
A halált szeretem s nem vágyom semmire

Szívem úgy fáj úgy fáj már meg kell halni nékem
Magamra nézek és bele kell halnom érzem

Szívem úgy fáj úgy fáj mióta nincs velem
Elindult és szivem megfájdult hirtelen

Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás vitézre
Az őrült nőt e három a klastromig kisérje

Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát
Fekete és fehér lesz kolostori ruhád

És úgy mentek tovább az úton mind a négyen
Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény az égen

A sziklafalra föl hadd másszak lovagok
Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom ragyog

A tükröm hadd legyen megint a folyam árja
Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába

A szélbe odafönt kibomló haja szállt
Loreley Loreley három lovag kiált

A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz
Szeretőm benne ül meglátott hív magához

Szívem megédesül lent szeretőm suhan
Előrehajlik és a Rajnába zuhan

Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain
A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín

(Vas István fordítása)

93-94. oldal

>!
Lunemorte MP

ÁTKELÉS
LA TRAVERSÉE

Az ékes Port-Vendres-i hajónak
Matróza volt a két szemed
S micsoda lágy habok csoboltak
Palosnál part-szegélyeket

Ó mennyi tengeralattjáró
Várja lelkemben jöttödet
Pazar hajód ahol parázsló
Kórusként zeng tekinteted

Nagy László fordítása

>!
Lunemorte MP

TŰNŐDÉS

Oly szép az éj hol turbékol a sok golyó
Folyik fejünk fölött egész gránát-folyó
Világítva az éjt olykor rakéta gyúl
Virág mi kivirúl s hirtelen szirma hull
Jajong a föld s akár apály után dagály
Krétakő-fedezékemig dalol az ár

(Nagy László fordítása)

226. oldal

>!
Lunemorte MP

HOLDVILÁG

Mézzel itat a hold eszelős ajkakat
A kertek és faluk ma éjjel szomjasak
A lugas levelén fényszűrte méz csöpög le
S ügyes kis méhei a csillagok fölötte
Mert édesen s ahogy az égből hullva száll
Valahány holdsugár mind egy-egy mézsugár
S én rejtve készülök a mézédes kalandra
Arcturus-méhe tűz fullánkjától riadva
Csak áltatták kezem csalárd sugarai
És holdmézét a szélrózsából lopta ki

(Rónay György fordítása)

109. oldal

>!
Lunemorte MP

SZERELMEK TOLONGANAK

A szerelmek tolonganak
A színevesztett alkonyatban
Túlnő árnyunktól távolabb
Emléked láncon mozdulatlan

Kiket emlék láncolt ide
Kezek lobogtok mint a máglya
Végső főnix a fekete
Tökéletesség hull a lángba

El-elkopnak a láncszemek
Emléked gúnyol incselegve
Szökik hallod rajtunk nevet
S én visszahullok térdeidre

(Vas István fordítása)

124. oldal

>!
Lunemorte MP

DELFIN

Tengerben játszó delfinek,
A hullámok keserüek.
Hogy néha sírok örömömben?
Azért az élet csak kegyetlen.

9. oldal

>!
Lunemorte MP

CLOTILDE

A kökörcsin a harangláb
A kert mélyén felszökött
Mélabú alussza álmát
Szerelem s megvetés között

Árnyaink is ideérnek
Kiket szétszór majd az éj
A nap is melytől sötétek
Velük együtt kihunyni tér

A források istennői
Gyűrűztetik fürtjüket
Menj azt a szép árnyat űzni
Kit nem akarnod nem lehet

(Vas István fordítása)

55-56. oldal

>!
Lunemorte MP

TŰZKOSÁR

Paul-Napoléon Roinard-nak

Ráraktam a legnemesebb
Tűzre melyet hordok s imádok
Élő kezet s kiszenvedett
Múltat meg e csontkoponyákat
Láng amit akarsz azt teszek

S mert nem más csak majd ami még lesz
Hirtelen csillag-ügetés
Vegyül el a kentauri ménes
Nagy hímnyerítéséhez és
Amit jajongnak a növények

Hol van már sok halálfejem
Ifjúságom istene hol van
Elromlott már a szerelem
Tűzkosárban a láng ha lobban
Lelkem napfényben meztelen

A síkon felszöktek a lángok
Citromfán csüngnek szíveink
Sok levágott fej rámkiáltott
A csillagok vérezve mind
Csupa asszonyi fej virágzott

A városhoz ez a folyam csak
Úgy odatűzve rátapaszt
S te is bűvöltje Amphionnak
Figyelmezed a hangokat
Melyektől a kövek rohannak

*

Az imádandó izzású tűzkosárban lángolok én
És a hívők kezei oda vetnek vissza számtalanszor és megsokszorozva
A feldaraboltak tagjai lángolnak körülöttem
Távolítsátok el a tűzkosárból a csontokat
Elegendő vagyok én az örökkévalóságig táplálni gyönyörűségeim tüzét
És a madarak védik szárnyaikkal arcomat meg a napot

Ó Emlékezet Hány fajta mely elfajul
A Tyndaridáktól a boldogságommal izzó viperákig
És a kígyók mi mások mint megannyi hattyúnyak
És e hattyúk halhatatlanok voltak és nem tudtak énekelni
Íme az én megújult életem
Nagy hajók járnak oda és vissza
Mégegyszer megmártom kezemet az Óceánban

Íme az utashajó és megújult életem
Óriási lángjaival
Többé semmi sem közös köztem és
Azok közt akik félnek az égéstől

*

Elhagyva a tetőt ahol a fény tünődik
Pávázó kertek a mozgó egek fölött
Az álarcos jövő átlángol minden égen

És várjuk jóleső gyönyörödet barátnőm

Nézni alig merem az égi maszkabált

Mikor kékell a távolban a Várvavárt

Atmoszféránk fölött egy színház áll a féreg
Zamir felépité nem volt szerszáma sem
Majd visszatért a nap tündökölni a téres
Tengeri városon mely túlnan megjelent
Tetőire galambok megpihenni tértek

S a szfinxnyáj visszatér lassan a szfinxkarámba
Halálig hallgatand a pásztori danára
A színház odafenn a megbízható tűzből épült
Akár a csillagok az űrnek étkül

S a látvány itt ragyog ma
És én örökre már egy karszékben borongok
Fejem térdem könyököm hiú pentagramma
Lángok kihajtanak rajtam akár a lombok

Embertelen szinészek fénylő új állatok
A megszelíditett embert már idomítják
Ó a szétszaggatott
Földet a folyamok foltozva kijavítják

Szeretnék éjjel-nappal inkább a szfinxkarámban
Akarni tudni hogy szétmarcangoljanak

(Vas István fordítása)

86-89. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Victor Hugo: Rettenetes évek
Victor Hugo: Victor Hugo válogatott versei
Karafiáth Judit – Szabics Imre (szerk.): Francia költők antológiája
Victor Hugo: Victor Hugo versei
Charles Baudelaire: Baudelaire válogatott művei
Arany János: Arany János balladái
William Shakespeare: Szonettek
Arany János: Arany János összes költeményei
Babits Mihály: Itt van az alkony, jó takaró