Gyertyák ​a szélben 5 csillagozás

Grigorij Kanovics: Gyertyák a szélben

A három részből álló regény cselekménye a harmincas évek Litvániájában kezdődik. Főhőse Dániel, egy mindenre érzékeny kisfiú, majd ifjú, a zsidó Klájnász család legfiatalabb tagja. Az ő személyes élményei révén, gondolatain és érzésein átszűrve jutnak el hozzánk a második világháború előtti és a háború alatt lezajlott tragikus események.
Dániel mellett felvonulnak a városka jellegzetes és nagyon egyénített, néha kicsit furcsa lakói is: a nagymama, akinek dohogó bölcsessége és örökös morgásba bújtatott emberszeretete iránytűt jelent unokájának a teljesen összezavarodott világban: Lájzer, a tehetséges lakodalmi muzsikus: Hájem, az eleinte teljesen élhetetlennek látszó templomszolga és még sokan mások…
És az író könnyes humora teszi elviselhetővé azt, ami egyébként elviselhetetlen lenne. A megdöbbentő és gondolkodásra késztető könyv maradandó élményt jelent minden olvasója számára.

Eredeti megjelenés éve: 1979

>!
Európa, Budapest, 1983
682 oldal · ISBN: 9630732289 · Fordította: Árvay János

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

XX73 >!
Grigorij Kanovics: Gyertyák a szélben

Kicsiny kelet-európai faluban járunk, valamikor a harmincas években. A zsidók és katolikusok külön temetkeznek, de életük sok ponton összefonódik. Ismer mindenki mindenkit. Főhősünk, Dániel úgy gondolja: ha élete véget ér, őbelőle madár lesz, nem temetik a föld alá. Sok halottja van amúgy, akiket mind a falábú sírásó kísér a temetőbe, ahol a düledező kis viskóban az ő asztalánál mondják el a káddist az elhunytért.

Aztán az elholtat földbe teszik, az asztalt letörölgetik, és vacsora kerül rá. Mellé pedig egyszer csak Dániel, mert többé nincs más, ki viselje gondját. A sírásó fiai pedig meghaltak már. Utódra vágyik, mert az életet mindig folytatni kell.

Itt ér véget a szimfónia első tétele. A harmóniába a továbbiakban már sok disszonáns akkord keveredik: nagypolitika, kommunista mozgalmak, börtönélet, erősödő (gerjesztett) vallási ellentétek. Mire a záró tételhez eljutunk, meghalljuk a kisvárosi gettó kakofóniáját, ahonnét főhősünk spoiler

A Kilenc kapu első olvasása óta rajongok a galíciai zsidó misztikusok világáért. Kicsit emlékeztetett engem erre a könyv. Közeli tájak és sors, de (főleg a harmadik tételben) elég sok az elszállt dallam és a félrefogott hang. Hiszen Kanovics már a II. világháború helyi eseményeiről is tudósít.


Népszerű idézetek

Avenyir>!

– Le-lehet, h-hogy az Úristen m-még megkönyörül r-rajtunk – mondta Hájem, a samesz, ahogy elnézte a gettó fölött függő palaszürke, őszi fellegeket. Há-hányszor me-megmentette már n-népét a b-bajtól, sze-szerencsétlenségtől… H-hányszor…
Hájem arca áttetsző és sárga volt, madárszeme rezzenéstelen. Tele bánattal és hervadással. Úgy rémlett, fél, hogy megégetik az alkonyi fények, a bíborszínű levelek, amelyek olyan hangtalanul és magadóan keringtek a Stikliu utca fölött, mint elaggott gondolatai.
– N-nem kell csü-csüggedni – folytatta a samesz, egyre a sűrű, borongós idővel és a hideggel bélelt felhőket bámulva. – Ahogy atyám m-mondta, eljön az év ötödik sz-szakasza is.
– Az ötödik évszak? – kérdezte Lájzer, a lakodalmi muzsikus.
– Igen.
– A halál?
– N-neked cs-csak a ha-halál jár az eszedben – korholta Hájem. – H-hova s-sietsz annyira? Rá-ráérsz… N-nem f-foglalja el se-senki a h-helyed. N-ne félj!
Egy félóra múlva, vagy tán hamarabb is, biztosan összekapnak, gondoltam. Mindig ezt csinálják. Először összebújnak, aztán valami apróság miatt összecsapnak, leggyakrabban az Úristen miatt, aztán az egyik a jobb sarokba, a másik a bal sarokba ül, és szótlanul bámulnak egymásra, mint a lovak a vásártéren: akárhogy kapálod is a patáddal a földet, akárhogy rugdalózol is, a hámot nem tudod ledobni magadról, a zablát nem haraphatod el, a fogad már nem a régi, no meg a gazda is résen van…
A szobában ősziesen zizegtek kiszáradt gondolataik.

487. oldal, HARMADIK RÉSZ - A hóember bölcsődala, II, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983

Avenyir>!

A szobát átfűtötte a kályha, az itóka és a magány.

572. oldal, HARMADIK RÉSZ - A hóember bölcsődala, II, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983

Avenyir>!

A sárga csillaggal senkit sem csaphatsz be. Az is kell, hogy a bőröd sárga legyen, a gondolataid sárgák legyenek, az egész múltad, jelened és jövőd ezzel a lemoshatatlan sárga bélyeggel legyen megjelölve.

521.-522. oldal, HARMADIK RÉSZ - A hóember bölcsődala, II, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983

Avenyir>!

– (…) Rajta, igyunk, testvér.
– Majd máskor.
– Néha azt kérdem magamtól: Leo Parovoznyik, miért szenvedsz? Három vaksi borbélytükörért? Két büdös bőr karosszékért, egy vacak nyírógépért meg a párizsi kölniszóróért? Tán mégis ihatnánk egy keveset?
– Nincs kedvem.
– Miért olyan antialkoholisták a zsidók? – fordult a cégtáblán pompázó miniszterhez Leo elégedetlenül az elutasításom miatt.
– Miért?
Az angol se tudta, akárcsak én, honnan van a zsidóknak ez a végzetes józanságuk.
– A mi első számú ellenségünk a józanság – vágta ki Leo…


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Alex Rosenberg: A krakkói lány
Anthony Doerr: A láthatatlan fény
Mary Chamberlain: A dachaui varrónő
Clive Irving: A tengely
Kristin Hannah: Fülemüle
Wendy Holden: Túlélőnek születtünk
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Luca Cognolato – Silvia Del Francia: A láthatatlan hős / Franco Perlasca visszaemlékezésével