A ​bolondok könnyei és imái 2 csillagozás

Grigorij Kanovics: A bolondok könnyei és imái

„Hej, ​ezek a zsidók!” – sóhajt fel az író, amikor mást nem tehet már, s talán az egész regény, sőt Kanovics eddigi teljes életműve egyetlen fájdalmas sóhajtás. A litvániai zsidóság sorsa, szenvedése, az Európa nagy részéből kiűzött, a történelmi Oroszországból kirekesztett, állandóan pogromoktól reszkető zsidók számkivetettség-érzése szólal meg ebben a sóhajban, de sokkal több is. Kanovics zsidó és litván író, s bár ezek a jelzők sem fölöslegesek, még fontosabb, hogy az írót saját népének-népeinek sorsán keresztül az egész emberiség problémái izgatják. A regény nagy kérdése: a „beteg időt” vagy saját „beteg lelkünket” kell-e gyógyítanunk. S a világnak ezen a táján, Kelet-Európában máig sincs érvényes válasz; a kelet-európai idő ma is beteg, talán éppen azért is, mert túl sokan próbálták gyógyítani.
Az író izgalmas történetbe ágyazza, s olykor mégis szinte példabeszédszerű tömörséggel eleveníti meg a múlt századi litvániai zsidóság életét. Felejthetetlen alakok egész sora… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1983

>!
Európa / Kárpáti, Budapest / Uzshorod, 1990
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 5775703960 · Fordította: Árvay János · Illusztrálta: Bencsik János

Enciklopédia 19


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Grigorij Kanovics: A bolondok könnyei és imái

„Az Úristen füléig csak a bolondok könnyei és imái jutnak el, mivel az Isten a legfelsőbb bolond, az okosokat nem szereti!”
Nagyjából a könyv felénél jöttem rá, hogy ez nem is igazán regény. Cselekménye nem nagyon van. Becsületszavamra, odáig fel se tűnt. :) Annyira erősen vonzott és tartott a regényvilág, hogy semmi más nem érdekelt, csak az, hogy minél többet lássak belőle. Meg főleg halljak. :)
Nem, nem regény ez, hanem festmény. Kanovics azt a regényt írta meg, amelyet Chagall írt volna, ha regényíró lett volna.

Idő: XIX. század. Tér: Oroszország, azon belül az orosz cár fennhatósága alá tartozó Litvánia, azon belül egy nyomorúságos kis zsidó falu, amelyet a környező vidékhez és a távoli fővároshoz csak vékony szálak kötnek. Zsidó, litván, orosz nyelv – zsidó, katolikus, pravoszláv vallás – egy távoli, láthatatlan és szinte személytelen cár uralma – emlékek és hírek a valósággal megszokásig ismétlődő pogromokról. Többszörös feszültség, sokszoros lehetőség arra, hogy oldalanként lecsapjon valami rettenetes.

És nem csap.
Ez nem az a regény.
Az egész könyv összesen három dologból áll. De azokból nagyon.

Egy: X db nézőpont. (X < 30, de nem sokkal.) Az elbeszélő ráérősen lépked egyikből a másikba. Igen ügyesen csinálja: a végére senki se marad, se zsidó, se litván, se orosz, akit mindenestül el lehetne ítélni vagy fel lehetne menteni. Itt nincsenek hótiszta, szent áldozatok – valamiért mindenki felelős –, és nincsenek mocskos gazemberek – valamiért mindenkit lehet sajnálni, még szeretni is. Pedig kinek jutna eszébe szeretni egy rendőr őrmestert (hithű csinovnyikot!) vagy egy kapzsi, fukar, erőszakos kocsmárost? Na, az ilyen ember készüljön fel mindenre. :D Csak elérzékenyülésre ne. Ez nem az a könyv. Ez, ahogy megríkatna, azonnal fintort vág.

Kettő: X db őrülten szórakoztató, groteszk párbeszéd. (X > 130, és kár, hogy nem több.) Ha a zsenialitás mércéje az, hogy a szerző olyan szófordulatokat tudjon produkálni, amilyeneket én akkor se, ha száz évig élek, mindennap ötkor kelek, két órát tornázom és sajtot eszem olívabogyóval – akkor ennek a regénynek minden oldala zseniális. Pillanatok alatt önmagára tudja irányítani a figyelmet a regénynyelv, hiszen éppen ezért tartott a könyv feléig, mire rájöttem, hogy nincs is cselekmény. Addigra már régen nem is érdekelt, hogy legyen. Kérdések hangzanak el, és röppen rájuk azonnal a válasz, könnyedén és olyan természetesen, hogy az olvasó utólag már nem is érti, hogy nem jött rá a magától – pedig ha négybe vágják, se tudott volna magától ilyeneket kitalálni. Oldalakon keresztül lehetne idézni őket. Ha így beszélgetne két ember a jelenlétemben, órákig tudnám hallgatni.

Három (amitől végül is lesz eleje meg vége a regénynek, ha cselekménye nem is): 1 db bölcs és/vagy őrült vándorpróféta. Az elején belép a regénybe, a végén kilép a regényből. Pontosan az ő érkezésétől kavarodik fel a falu állóvize, mert mindenkit önmagával szembesít, sok-sok szent és kifordult beszélgetéssel, némi beteljesülő átokkal és jóslattal, egy-két megszólaló halottal és épp csak annyi óvatosan adagolt szürrealitással, amennyitől az egész könyv elkezd egy Chagall-képre hasonlítani.

Bolond könyv ez, úgy, ahogy van, és tisztelni való.

1 hozzászólás
>!
Olya
Grigorij Kanovics: A bolondok könnyei és imái

Talán ez az első olyan könyv, melynek minden harmadik mondatát kiidézném.
Van benne minden: humor, gúny, igaz és kemény, lágyan simogató szó, de fájó igazság is.
Hosszú ideig olvastam, mert valahogy nem szerettem volna, ha vége szakad ennek a falusi, bűnöket kereső és kergető társadalom emlékhullámának, mely csak azért buzog a felszínre, mert egy idegen ismeri a folyamat elindításának módját.


Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

Az éjszaka Icik Mágid számára azzal az első csillaggal kezdődött, amely, akár egy csibe, áttörte csőrével a mennybolt bársonyhéját. Áttörte egy, utána meg, nézd csak, egész fészekaljnyi szaporázott elő, szétszaladtak az égen, akár az udvaron, csak a pelyhük fénylik.

14. oldal

2 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Az igazat megvallva, az Isten hibát követett el – két fület, két szemet, de csak egy hasat adott az embernek. Meg lehet tömni akármivel, krumplival, tojással, retekkel. Rosszabb, ha a fej éhes, azt semmivel nem tudod megtömni. Azóta, amióta a felesége meg a gyerekek meghaltak, a mostohafiát, Áront meg elvitték katonának, Ráhmiél feje állandóan valamilyen táplálékot követelt. Megpróbálta jóllakatni feledéssel, de ez sem adott neki nyugalmat.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: felejtés
>!
Timár_Krisztina ISP

A hatalom mindig át tudja alakítani a maga kívánságát valakinek a bűnévé.

271. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hatalom
>!
Timár_Krisztina ISP

– Az ember meglehet szeretet nélkül… de a kecske – az nem… A kecske egy évig se húzza… rögtön megdöglik.

125. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség · kecske · szeretet
1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

– A hitet nem védelmezheti meg sem a pallos, sem a vérpad. Mert a világon mindennek van teste, a hiten kívül.

183. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hit
>!
Timár_Krisztina ISP

Az Úristen füléig csak a bolondok könnyei és imái jutnak el, mivel az Isten a legfelsőbb bolond, az okosokat nem szereti!

117. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
>!
Timár_Krisztina ISP

Mindenki fél a másiktól, töprengett a jövevény, ahogy a faluhoz közeledett, a madarak is, az emberek is; a félelem az egyetlen eledel, amely mindenkit táplál, a jóllakottakat és az éhezőket is.

132. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem
>!
Timár_Krisztina ISP

Az, aki Áronnak mondta magát, nem sietett. Teli tüdővel lélegzett, szívta be az éjszaka nyirkos levegőjét, amit a hervadó virágok és fenyőtűk illata itatott át és a föld fanyar illata, amely hatalmas, ázott, félig sületlen cipóhoz volt hasonló.

132. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Uri rabbi az asztalhoz ült, két kezével átfogta a bekormozódott petróleumlámpát, amelynek melege átjárta szikkadt, dohányszárhoz hasonló ízületeit. Elárasztotta az ujjait, aztán tovább kúszott, utat tört magának az erek kiszikkadt hálóján át, föl a két hajlott vállhoz, a kiolvasott papírtekercshez hasonló nyakhoz, azután onnan lefelé ereszkedett a szívhez, a beteg lélekhez, és a beteg lélek átmelegedett, és tépett szárnyú kis lepkeként megrebbent s az ablakpárkányra röppent. Magasan, ó, milyen magasan.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rabbi
>!
Timár_Krisztina ISP

Kár, hogy nem kérdezte meg Iciktől, hogy az az Isten küldötte… hány éves lehet. Valószínűleg harmincöt vagy negyven. Legtöbben harmincöt-negyvenévesen bolondulnak meg.

13. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Maria Kuncewiczowa: Az erdész
Saulius Tomas Kondrotas: A kígyó pillantása
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
Ram Oren: Gertruda esküje
Uri Orlev: Sziget a romok között
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Jiři Sotola: Szent a hídon
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Ken Follett: A Titánok bukása