Einstein ​harangjai 19 csillagozás

Grendel Lajos: Einstein harangjai Grendel Lajos: Einstein harangjai Grendel Lajos: Einstein harangjai

A szerző eddigi műveiben is az egyén és a társadalom viszonyát, a kiszolgáltatott ember erkölcsi kérdéseit, a kisebbségi lét alaphelyzeteit és életstratégiáit ábrázolta. Ennek a regénynek az élményanyagát az 1989. évi rendszerváltás eseményei adják, amelyeknek Grendel aktív részese volt. Ám nem csupán a forradalmi események sajátos alulnézetből ábrázolt képe a mű – amely időközben német, francia és szlovák fordításban is megjelent –, hanem egyben szatirikus-ironikus leszámolás is a szocializmussal, negyven év történelmi zsákutcájával.

>!
Kalligram, Pozsony, 2000
160 oldal · ISBN: 8071493368
>!
Kalligram, Pozsony, 1992
154 oldal · ISBN: 8071490059

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

balagesh I>!
Grendel Lajos: Einstein harangjai

Egy ideje tartogattam már ezt a könyvet a polcon. A groteszkre ugyanis nincs igazi belső igényem. Igazából az fokozta a kíváncsiságom, hogy a Bukott angyalokban az író közönségtalálkozón felolvas „egy, a saját ízlése szerint közepes regényből, amelyet viszont a franciák szerettek.” (24.o.) Én ezt a regényt az Einstein harangjaival azonosítottam. Hogy közepes-e? Az életműben mindenképpen. Ami nem azt jelenti, hogy nem jó. Csak éppen könnyedebb, kevésbé fajsúlyos, ugyanakkor nagyon frappáns: szatíra vagy még inkább bohózat a rendszerváltozás(ok) káoszáról. Kellemesen illúziótlan, és ha belegondolok, hogy közvetlenül a kommunizmus bukását követően született, nem tudok nem meghajolni ilyen mértékű higgadtság és tisztán látás előtt.

1 hozzászólás
eme>!
Grendel Lajos: Einstein harangjai

(…) attól, hogy kényszerzubbonyt húznak rá, az őrült még nem gyógyul meg.

Abszurdisztánban vagyunk – Kelet-Európában (vagy bárhol a nagyvilágban), a rendszerváltás környékén. Főhősünk matematika-fizika szakos, kissé naiv, kiszolgáltatott értelmiségi, aki tehetetlenül sodródik a hazugság, kiszámíthatatlanság, értelmetlenség átláthatatlan összevisszaságában. Nem csoda, ha az elénk tárt történet is töredezett, mintha jelenetek, történetfoszlányok sorozata volna. Sem a világ, sem a személyes élet nem rendeződik egységbe. A logika, az ésszerűség csődöt mond – Einstein csak fura látomások formájában tör be az abszurd és groteszk világába. Harangszóhóz hasonló, búgó hangon szólal meg, a főhős Utolérhetetlen Énjeként, mely valahol, a matrjoska babaként egymásra rétegződő ének legbelső magvaként létezik, és küld életjeleket magáról. Einstein a romlatlan, a lélektől lélekig és nem poloskától poloskáig vezető kapcsolatok kábeleinek ássa az árkot. Igen, árkot ás… Ebben nemcsak a sérthetetlen, tiszta emberi érintkezés lehetősége van benne, hanem ennek eltemetése is. Az illúziók felszámolása. Hiába mond mindig igazat Utolérhetetlen Énem, ha tudom: soha nem hallgatok rá. Hiába javítja Einstein a harangokat, hiába tűnik úgy egy pillanatra, hogy végre utolértem magamat, azonos tudok lenni önmagammal, ha végül rá kell jönnöm: a nagy szabadság pillanatát elbódítva, mintegy önkivületi állapotban éltem át – és helyettem mások, mindig ugyanazok léptek. Ők mindig is „haladók” voltak. Mások -köztük én – meg örök kezdők, akik kábulatukból felébredve túl későn és túl erőtlenül próbálnak cselekedni. Értü(n)k szól a harang, akár a Sátántangó sejtelmes-titokzatos harangzúgása. Mészáros-Péter cár meg fekszik itt kiterítve, majd végül engedelmeskedve Einsteinnak, Utolérhetetlen Énjének – felkel és jár. Na de hogyan…

Grendel regénye egy őrült világban indul, és egy kényszerzubbonyos, de nem kevésbé őrült világ képével int búcsút az olvasónak – mintha semmi sem változott volna. Csak a felszín. Csak az elnevezés, a fedőnév, legyen emberről, intézményről vagy bármi másról szó. A lényeg, a megnevezett azonban ugyanaz.

Ha valaki azt gondolná a fentiek alapján, hogy ez egy nehéz, filozofikus passzusokkal, elmélkedésekkel tele regény – az nagyot téved. Grendel úgy ad remek képet a rendszerváltásról, az ezt megelőző és követő, egymástól valójában csak a felszínen különböző világról, hogy közben néha azt az érzést kelti: ő maga is inkább csak a felszínhez nyúl hozzá. Szatírája rendkívül olvasmányos, a humora remek (igaz itt-ott erőltetettnek, poénra gyúrósnak tűnik), hősének pesszimista, perspektívátlan világát úgy tárja elénk, hogy minden borzongásunk ellenére mindvégig jól szórakozunk. Úgy érezzük, hogy szabadok vagyunk és boldogok, miközben kényszerzubbonyunkat igazgatjuk Bokrétás Jim mellett az állatkertben. Ha már a paradicsomba nincs bejárás.

tgorsy>!
Grendel Lajos: Einstein harangjai

Az eleje vicces, humoros, kedves. De aztán átmegy groteszk iróniába és az már szürkés lila köd volt számomra.

Gregöria_Hill>!
Grendel Lajos: Einstein harangjai

Az első fele nagyon tetszett, aztán kb. az elrablós résztől kezdve kicsit kevésbé.
Az eleje inkább szatíra volt, egy önmagában is elég abszurd világról, amiben az a csavar, hogy ha visszagondolunk rá, tulajdonképpen akár meg is történhetett. Ezért el tudom képzelni, hogy azok, akik nem tudnak rá visszagondolni, mert már csak tankönyvből ismerik, nem találják vagy nem értik meg benne a viccet (én nevettem az AKI-s részeken). Persze, lehet, hogy de. Még olvasás közben Páral regényi is jutottak eszembe. A második feléről viszont azt gondoltam, hogy olyan, mintha adnának egy írónak egy ilyen hülye mondatot, amibe 4 másik ember javasol szavakat találomra, hogy mondjuk A nőnemű péklegények begurítottak a varrodába és akkor eköré kell egy történetet kanyarítaniuk. Játszódjék mindez (Cseh)szlovákiában.
Ez a mondat a 147. oldalon szerepel.
Péter cár :)

Zoltán_Nádor>!
Grendel Lajos: Einstein harangjai

Nagyon jópofa könyv. Izgalmas szatíra a rendszerváltásról, de nem sokkal több. Ám ezt is értékelni kell: olyan kevés a kelet-közép-európai rendszerváltásokról szóló jó regény.


Népszerű idézetek

eme>!

attól, hogy kényszerzubbonyt húznak rá, az őrült még nem gyógyul meg.

157. oldal

1 hozzászólás
balagesh I>!

Rájöttem, hogy mindent meg lehet szokni, az egész csupán idő és intelligencia kérdése.

45. oldal, Boldog tudatlanságom évei, I.

eme>!

A tömeg a hazug eszméket mindig konkrét személyeken bosszulja meg. Egyébként helyesen teszi. Hiszen a hazug eszméket hazug emberek találták ki.

95. oldal

eme>!

A szocializmusban a legfőbb érték a szocializmus.

78. oldal

Gregöria_Hill>!

A hatvanas évek második felében kirobbant forró promiszkuitás fényében bizonyosnak látszott, hogy a ránk köszöntő új esztendőben ezek a fiúk és lányok a permutáció, kombináció és variáció törvényeit követve, még sokszor kicserélik egymást.

24. oldal

Gregöria_Hill>!

Utolérhetetlen énem, akit én abban az időben Lenin szellemének hittem, utánozhatatlanul búgó hangján azt jövendölte, hogy ha felnövök, Lenin lesz belőlem is.

11. oldal

Gregöria_Hill>!

Dóra, például, azt mondta:
– Az ellenség már megint szervezkedik. – Erről nekem, ki tudja, miért, a luminiszcencia és a fotovezetés elmélete jutott az eszembe, s akaratlanul valami olyan blaszfémikus kijelentés csúszott ki a számon, hogy:
– Szigetelők esetében az alaprács-abszorpció során elektronlyuk-párok keletkeznek.
Az elektronlyuk-párok viszont Dóra fantáziáját a szexualizmus forró-fojtó ingoványa felé terelték, s egész eszmecserénk kiadós szeretkezéssel végződött, mely testgyakorlatot, kímélő pózban, kezelőorvosom melegen ajánlotta.

144. oldal

4 hozzászólás
Gregöria_Hill>!

– Jól megfizetjük őket – mondta Microfil. Külföldre természetesen nem utazhatnak, az intézetről idegeneknek nem beszélhetnek, a lakásukat állandóan megfigyelés alatt tartjuk, a telefonjukat lehallgatjuk, a leveleiket felbontjuk, a gyerekeiket nem engedjük főiskolára, egyébként azonban szabadok.

79. oldal

Gregöria_Hill>!

– Az elnök elvtárs – bólintottam, úgy, ahogy azt a pisztolyos-cukros bácsi előzőleg meghagyta nekem.

14. oldal

balagesh I>!

Gyűlölöm az erőszakot, a legkisebb, a legszelídebb erőszaktól is irtózom, s ezért a gyengeségemért megfizettem már néhányszor.

10. oldal, Találkozásaim Utolérhetetlen Énemmel


Hasonló könyvek címkék alapján

Hunčík Péter: Határeset
Dobos László: Sodrásban
Dobos László: Földönfutók
Irena Dousková: Weöres Csepel
Jan Novák: Betonszívű nagyapám
Milan Kundera: Tréfa
Jáchym Topol: Kátrány
Száraz Miklós György: Lovak a ködben
Száraz Miklós György: Az Ezüst Macska
Hidasi Judit: Április út