Csellóval ​a világ körül 4 csillagozás

Gregor Piatigorsky: Csellóval a világ körül Gregor Piatigorsky: Csellóval a világ körül Gregor Piatigorsky: Csellóval a világ körül

Irodalomtávoli ​művészetek képviselőinek élvezetes könyveit olvasva mindig elfog a tamáskodás, hogy valóban a könyvet jegyző nagy név-e a kötet szerzője, vagy valaki „négerként” megírta az általa szóban elmesélt történetet. Manapság a részleges polihisztorság tényét is nehezen éri fel az elme. A hivatás is szakma, és ha más területre akarunk kalandozni, át kell képezni magunkat, sugallják a modern társadalom elvei.
Gregor Piatigorsky életrajza esetében néhány oldal után egyáltalán nem foglalkoztatott ez a kérdés. Nem lehet letenni a könyvet. Cselekménye több regényre is elegendő.
Rejlik benne egy gyermekkor, amely a szegénységről szól, de regél a terveinkkel való önfeledt találkozásról éppúgy, mint az éjszakai mulatókban végzett zenészi munkáról, a néma gyakorlásról és a nővér sorsa miatti apa–fiú konfliktusról, mely oda vezetett, hogy Piatigorsky kisgyerekként a saját lábára állt. Aztán következnek a dolgos diákévek, a külföldi kurzusok, a háború és a karrier. Mindezt… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2000
324 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630767804
>!
Gondolat, Budapest, 1970
250 oldal · Fordította: Feuer Mária

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

csellista

Helyszínek népszerűség szerint

London · Chicago · Dallas


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Gregor Piatigorsky: Csellóval a világ körül

Az elején kicsit csalódott voltam, önkéntelenül is Yehudi Menuhin életrajzához próbáltam mérni. Nyilvánvalóan nem mérhető, legfőképpen pontosságban és részletességben nem. A könyv az első harmada után kezdett kicsit érdekesebb lenni.
A gyerekkori történetek egy része kicsit/nagyon hihetetlen, utólag legendásra átfogalmazottnak, csöppet talán hatásvadásznak tűntek. Pl. az a történet, amiben az alig 9 éves (akkor még) Pjatigorszkijt apja és bátyja magára hagyta Asztrahanyban (mert csak két fő vonatjegyére elegendő pénzük volt), hogy ott egy zenekarban dolgozzon és egyedül megéljen, majd mikor kirúgják, csellóval-bőrönddel tizenkét napig vándorolt-utazott – természetesen pénz nélkül – hazafelé, Moszkvába… (Moszkva – Asztrahany távolsága kb. 1400 km.) Ez akkor is nehezen hihető, sok szempontból, ha tudom, hogy akkortájt, az 1910-es években másként tekintettek a gyerekekre.
Rengeteg zenei anekdota van a könyvben, ezeket élveztem a legjobban. Nagyon érdekesek a híres ill. mára elfeledettebb zenészekkel és zeneszerzőkkel való találkozásai, a zenészélet mindennapjai. Sok zeneművet is kijegyzeteltem belőle, amiket szívesen meghallgatnék.
A könyv külső borítója nem valami szép, bár a karikatúra hasonlít a művészre. Viszont én borító nélkül olvasom a könyveket, és a kemény fedél nagyon tetszett: kék alapon csupán egy fehér cselló képe látható, átlósan, és a cselló „hasában” a cím. Jó az, mikor az ember örömmel néz rá az épp olvasott könyv fedlapjára.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

ppeva P>!

– Emlékszel, mit mondtál az ígéretekről? – kérdeztem.
– Mit?
– Azt, hogy elég gyenge vagy, hogy megígérj valamit, de elég erős, hogy ne tartsd meg.

209. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Amikor Oscar Wilde partra szállt New Yorkban, és megkérdezték, milyen származású, azt válaszolta: Ember.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: New York · Oscar Wilde
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Egyszer egy hölggyel beszélgettem, s fogalmam sem volt róla, kicsoda. Bevallottam, hogy nem jut eszembe, hol és mikor találkoztunk, de nagyon ismerős az arca, s a nyelvem hegyén van a neve. Szerényen közölte, ő a spanyol királyné.

254. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Az azonban bizonyos, hogy a többség szívesen hallgatta azt a zenét, amit már ismert. Minden egyéb területen az embereket az újdonság izgatja. Nem akarják ugyanazt a könyvet másodszor elolvasni vagy ugyanazt a filmet még egyszer megnézni, sőt még azonos ételt sem esznek kétszer egymás után, de zenében, úgy látszik, egész életükben mindig ugyanazt akarják hallani. Szervezők és muzsikusok kénytelenek ehhez alkalmazkodni. Mindez nem tartozott a csellista gondjai közé, hiszen bármit játszottam a kisebb városokban – Brahmsot vagy Beethovent, vagy Prokofjevet –, valószínűleg úgyis először hallották.

228. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csellista
ppeva P>!

Amerika minden nagyobb zenekarában játszottak orosz muzsikusok. Többnyire a vonósszólamban ültek; a fafúvósok túlnyomóan franciák, a rezesek németek voltak. Az oroszok érzékisége, a franciák eleganciája és a németek ereje egyesült a többi nemzet különböző iskoláival és kultúrájával, ez biztosította az amerikai zenekar magas színvonalú egységét. Amikor velük játszottam, nekik játszottam, és hogy mennyire voltam elégedett az előadással, az az ő magatartásuktól függött. Időnként a próbákon hátat fordítottam az üres teremnek, és szembeültem a zenekarral. Látni akartam őket, akikhez „szólok”, és úgy gondoltam, ha látjuk egymást, akkor személyes és zenek kapcsolatunk egyaránt erősödik. Ez az eljárás gyakran kockázatot is jelentett. Néha olyan unott arckifejezést vettem észre valakin, hogy azt kívántam, bárcsak a teremmel ülnék szemben. Tudom, hogy a legtöbb zenekarban legalább egy muzsikus allergiás a zenére. Kellemetlen volt rábukkanni.

178-179. oldal

ppeva P>!

Meglátogattam a hollywoodi filmstúdiókat, és sok sztárral ismerkedtem meg. Clark Gable játékát egy vad jelenetben figyelhettem meg, s megkérdeztem, miről szól a film. Nem tudta. Elmesélte, hogy előzőleg megcsókolt egy nőt, és másnap felgyújt egy hajót, de csak akkor fogja megtudni miért, ha összevágták már a filmet.

179. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Clark Gable · hollywoodi sztár(ok)
ppeva P>!

Egyszer Chicagóból Dallasba indultam, s a Braniff Airways megígérte, hogy bevihetem az utasfülkébe a csellót. Azt mondták, ez teljesen szabályos, és örömmel biztosítják helyemet.
A chicagói repülőtéren könnyű szívvel közeledtem a jegypénztár felé. Ezúttal semmit sem kellett elrejtenem. Nem volt szükség ékesszólásra, színjátszásra, vagy arra, hogy különleges elbánást kérjek. Csellómat teljes nyíltsággal vittem, s gentleman-nek éreztem magam, olyan embernek, aki tisztában van jogaival.
– Önök biztosítottak egy helyet számomra – mondtam.
– Természetesen, Mr. Pjatigorszkij – felelte a férfi; nevemet úgy ejtette, mintha ő is Jekatyerinoszlávból jött volna.
Amíg kiállította jegyemet és bőröndömet mérte, körülnéztem, olyan jó érzéssel, mint az utazó, aki élvezi az életet.
– Készen vannak – mondta, és átnyújtott két jegyet. – Ez Gregor Pjatigorszkij, ez Miss Cselló Pjatigorszkij részére – fejenként 47,50.
Megdöbbenve adtam oda a pénzt.
A gép teljesen üres volt. Csellóm a mellettem levő ülést foglalta el. A légikisasszony rákapcsolta a biztonsági övet, és megkért, én is kapcsoljam be a sajátomat. Ő bűbájos volt, én dühös. Ragaszkodtam hozzá, hogy két ebédet hozzanak, a légikisasszonynak kétszer kellett felelnie kérdésemre, és ugyanannyira törődnie csellómmal, mint bármelyik utassal.

216-217. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Chicago · cselló, gordonka · Dallas
3 hozzászólás
Sándor_Langer_Pudingman P>!

Hamburgban történt másik, sokkal komolyabb balesetem. A közönség feszült figyelemmel várta Bach d-moll szólószvitjének előadását. Érthetetlen módon csak arra emlékeztem, hogy üres d-vel kezdődik, azontúl egyetlen árva hang nem jutott eszembe. Hosszan hangoltam, és közben reménykedtem, hátha rájövök a folytatásra. De minél tovább hangoltam, annál kevésbé tudtam, mi következik a d hang után. El kellett kezdenem a darabot. Biztos voltam benne, ujjaim gépiesen rátalálnak majd a folytatásra. Eltökélten szólaltattam meg a d-t, de utána megálltam. Kínos csönd lett, s úgy tettem, mintha további hangolásra lenne szükség. Éreztem, nem ülhetek itt örökké, nem maradt más hátra, mint belevágni. Rögtönözni kezdtem és zakatoló szívvel próbáltam előre elképzelni a továbbfejlesztést és a befejezést. Nagyon hosszú prelúdium lett belőle, de végül is rátaláltam a záróakkordra. Végignéztem a termen, és Jakob Sakom professzort és csellista növendékeit pillantottam meg; zavartan bámulták kottájukat.
– Bámulatos – lelkesedett Sakom a hangverseny után. – Nem ismertem a prelúdiumnak ezt a kiadását. Rendkívül érdekes. Nagy szeretném megnézni.
Másnap eljött reggelire.
– A kritikusok és egyáltalán mindenki rajongott az ön Bachjáért.
Nevettem, és meggyóntam, hogy csakugyan az „én” Bachomat hallották.

174. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Csajkovszkij felháborodottan tiltakozott Tolsztoj nyilatkozata ellen, aki szerint Beethoven tehetségtelen volt, és így írt: „Korlátolt emberek jellegzetessége, hogy a mindenki által elismert zsenit saját értetlenségüknek vessék alá.” És szinte lélegzetvétel nélkül folytatta: „Szívesen játszom Bachot, de nem ismerem fel benne – mint sokan – a nagy zsenit.” És ezt íjra naplójába: „Händel számomra kizárólag negyedosztályú jelentőségű.”

154. oldal

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Közbetapsoltak. Stokowski megfordult, és elhallgattatta a közönséget. A tételek közti tetszésnyilvánítás rossz szokásáról beszélt, és arról, hogy a szép hangzásra törekvő muzsikust ne büntessék a taps szörnyű lármájával. Kérte, a közönség mindenképpen tartózkodjék a tapsolástól, és befejezte a szimfóniát.

226. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tóth Júlia Éva: Borikönyv
Presser Gábor: Presser könyve
Harsányi Zsolt: Magyar rapszódia
Christian „Flake” Lorenz: Villanycigány
Riskó Géza: Pege Aladár
Ottó Péter: A Mesterhegedűs
Mary Gabriel: Madonna
Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
Rakos Miklós (szerk.): Auer Lipót
Fencsik Tamás – Ganxsta Zolee: Döglégy a világ körül