Tartsd ​a szád! 90% 43 csillagozás

Tömény borzalom. Nem, ez nem az írói fantázia szüleménye. Megrázó és lélekölően kemény olvasmány. Ami a leírtakat még inkább felkavaróvá teszi, az az, hogy igaz történeten alapul.
https://gaboolvas.blogspot.com/2023/08/tartsd-szad.html

Edzett lelkű thriller- horrorolvasóként nem sok minden tud már megijeszteni. Itt sem a vad erőszak volt, ami lesokkolt, hanem a lelki gyötrés, a kegyetlenség, az értelmetlen, cél nélküli és végtelenségbe nyúló megalázás. Ez az, amire nem találok szavakat. No meg hogy az édesanya kezdetben a saját gyermekeit, később az unokaöccsét, végül már kvázi „idegeneket” is terrorban tartott.

Az ilyen esetekben valami beteg, torz módon általában van okuk, céljuk az elkövetőknek. De ez a „l'art pour l'art” erőszak felbőszít és nem találok rá semmi mentséget, hacsak nem egy elborult elme súlyos károsodását vagy betegségét. A másik, amit nehezen emésztek meg, hogy senki, de senki… sem a gyerekek, sem a felnőtt áldozatok nem kértek segítséget. Nyilván más világ volt évtizedekkel ezelőtt, a szociális háló sem volt olyan sűrűre szőve, a rendszer sem tökéletes, de b@sszus, amikor már sikerült volna spoiler, mégis spoiler, amikor Shelly „levadászta”.. Döbbenet..
Végtelen szomorúsággal tölt el, hogy ez megtörténhetett, senki nem nyitotta ki a száját, senki nem mert semmit sem tenni. Valahol pedig megértem őket mégis, hiszen egy ilyen szadista pszichopata olyan személyiséggel bír(hat), akitől érzelmileg is nehéz szabadulni.

Gregg Olsen egyébként remek munkát végzett, habár itt-ott érződik rendesen az időbeli ugra-bugra, de nem lehetett könnyű dolga utólag a dokumentumok és interjúk alapján összerakni az eseményeket.

A könyvet nem ajánlom senkinek, mert az évtizedeken át tartó lelki nyomorításon, (halál)félelemben tartáson és testi-lelki megalázáson túl csak a szomorúság, az ember kiszolgáltatottsága, a kétségbeesés és a félelmetes tehetetlenség dől belőle.

Erre a könyvre nem tudom azt mondani, hogy remek volt. Erre, csak azt tudom, mondani, hogy egy kiválóan megírt igaz történet, tele borzalommal.

Nagyon sok hasonló történetet hallottam már, olvastam, illetve láttam dokumentum filmeken. De még mindig elképedek, hogyan lehet ilyen rossz a világ. És rá kell jönnöm újra és újra, hogy ez csak egyre rosszabb lesz.

Egy anya, hogy bánhat így a gyerekeivel. Kiskorában is megmutatkoznak azok a jelek, hogy nincs rendbe valami Shelly-vel.
Felnőttként viszont ez jobban látszik rajta, ahogy anya lesz.
Szörnyű folyamat, amit művelt a családjával évtizedeken át. A gyermekei bántalmazása, mind lelkileg és testileg. És minden kiváltó ok nélkül, aláztá őket, rájuk kényszerítette az akaratát, mindig irányítani akarta őket.
Engem az borzasztott el, hogy egy gyermek kivan sajnos ennek téve, Ő kiskorában nem nagyon tud változtatni rajta. De mikor egy felnőtt férfi vagy egy nő, ugyanezeket elviseli, és nem tesz elleni semmit, olyankor nem tudom mit gondoljak. Hagyják magukat eltiporni, elviselik a bántalmazást, ami egészen a gyilkosságik fajul.
A másik pedig az, hogy Shelly férje, ugyanúgy elnézett mindent, és egészén a végéig állította és bízott abban, hogy a felesége igenis ártatlan, semmit sem követett el, mindenkinek csak segíteni akart.
Vagy ennyire szerette, vagy ennyire ostoba volt! Esküszöm nem tudom eldönteni….
Szavakat nem találok még most sem! Nehéz is leírni, hogy mit is gondolok.
Tényleg csak annyit tudok mondani, hogy így felnőni sosem könnyű. Egy életen át nyomot hagyott mindenkin, akinek ehhez köze volt, vagy áldozat lett.

A vége pedig… Nem nem és nem. Én nekem ez az ítélet kevés! Minimum dupla ennyi járt volna!!!

Aki szereti olvasni az ilyeneket, annak mindenképpen ajánlom!

Nem szabad hazudni a gyerekeknek: szörnyek igenis léteznek. És sokkal félelmetesebbek, mint a mesékben.
Mielőtt elkezdtem a könyvet, utánanéztem az esetnek. Nálunk egyáltalán nem ismert, pedig ennek a bolond nőnek még wikipédiaoldala is van. A neten elég sok helyen elolvasható, mi történt, a könyv annyival több, hogy részletesebben és olvasmányosabban mutatja be a történteket. Már ha lehet olvasmányosnak nevezni azt, hogy egy anyuka csak úgy kínozza a gyerekeit és a hozzá közel állókat, mert éppen olyan kedve van.
A férjen sokat gondolkoztam, vajon folie à deux lehetett? Nem értettem, habár ebben a könyvben egy csomó mindent nem értettem, főleg az áldozatokat, miért hagyták magukat? (Oké, ez kőkemény áldozathibáztatás, de egyszerűen nem értem őket.)
Egy csomó mindent tudnék még írni, mert kavarognak a gondolatok a fejemben, ezekről a sztorikról órákig tudnék beszélni.
Jó ötlet ez a true crime sorozat, sajnos van elég történet, amiből lehet válogatni.

Akármilyen szörnyűségeket is kellett elszenvedniük a gyerekeknek, és a Shelly környezetében élőknek, ez engem nem rázott meg annyira, mint vártam.
Sokáig szenvedtem vele, csak hát, ez nem a téma miatt volt.
Túl lassúnak éreztem, ahogy csak sorolta a tényeket, oda-vissza ugrálva az időben, ráadásul tele rengeteg, unásig ismételt mozzanattal.
A közepétől aztán már jobb volt.

Kíváncsian várom a True Crime sorozat többi részét. Hátha majd a következő…

Annyira szörnyű volt, hogy tegnap este egyszerűen nem tudtam már letenni a könyvet, tudnom kellett, mi lesz a vége. Az igaz történetek valahogy mindig nagyobb hatással vannak rám, sajnos a beleérző képességem ilyenkor méginkább túltolja a dolgot… ez most is így volt, de azt azért be kell vallanom, hogy egyszerűen nem értem, miért nem spoiler. Borzasztó volt olvasni a gyerekek szenvedését, Shelly spoiler. A lányok összetartása spoiler… senkinek nem kívánok ilyen családot, ilyen életet… de ha belegondolok, Sami és Nikki spoiler. És ami a legdurvább… ezek az emberek spoiler!
Akit érdekel az eredeti történetről egy kis plusz infó: https://magazin.libri.hu/ismeretterjeszto/gregg-olsen-t…

Ez a könyv, leginkább dokumentum regény. Csak mondja mondja a borzalmakat. Ha nem tudnám, hogy igaz eseményeken alapul, azt mondanám de sz*r történet. Tudom, hogy ilyesmi létezik a földön sajnos, és hogy mindenki másképp reagál traumákra. Tudom én, de mégis, ahogy itt a szereplőket cselekedtek néha egyáltalán nem tudtam megérteni. Végül már mindenkire haragudtam, természetes az anyára legjobban, aztán az apa, a beköltözők, a nagymama, a hatóságok, de még a lányokra is, sorrendben nem is tudom közülük kire jobban. Szóval nem egy felemelő történet, a végén a bűnös szenved az ártatlan nyer. Mert végül is, itt mindenki vesztes. Őszintén, nagyon vártam, hogy vége legyen. Inkább ne olvasd el.

Valaki ajánlana egy igazán szívet melengető könyvet?

Az eleje már meghatározta, mennyire baljóslatú is lesz ez a könyv. Shelly egy igazi pszichopata, és nem vagyok biztos benne, hogy ez az egy szó képes teljesen leírni. Ez a részletesen leírt lelki terror, amit Shelly mindenki ellen elkövetett, a legszörnyűbb. Sokszor mondtam már, bármilyen kaszabolást elolvasok gond nélkül, de a lelki terror mindig megvisel. Talán ez az első, de mindenképp azon kevés könyvek közé tartozik, ahol nem találok szavakat. A szomszéd lánynál éreztem hasonlót, itt is hitetlenkedtem és nem tudtam mit mondani.
Hihetetlen, hogy ha elég ideig mondogatod, hogy az ég zöld, az emberek képesek teljes meggyőződéssel ezt állítani. Mennyivel könnyebb volt elhinni mindent és nem törődni, nem kérdezni. Persze megértem az áldozatok pszichológiáját és értem, miért éltek így ilyen sokáig.
Larát nagyon szerettem, de haragudtam is rá, hiszen nála jobban senki nem ismerhette mennyire beteg és mégsem tett semmit. Igazából senki nem tett semmit nagyon sokáig.
Annyira hihetetlen az egész történet, az meg még inkább, hogy ilyen megtörtént. Nem tudok napirendre térni felette. És a történet vége? Nem vagyok megelégedve a büntetés mértékével egyikőjüknél sem. Kevés. Soha nem lenne szabad újra napvilágot látniuk.

A könyv kivitelezése pocsék: teli íráshibákkal, félreragozással, de ezt most nem fogom az értékelésben jelölni.

A legjobb történeteket az élet írja. De ezeket történeteket jól meg is kell fogalmazni. Gregg Olsen eleget tesz ennek a kívánságnak. Egy végletekig gonosz főszereplő valóban megtörtént bűnügyeit tárja elénk. Hátborzongató, ahogy egyszerű eszközökkel tartja rettegésben vér szerinti és befogadott családtagjait ez a démon.
Jó ötlet a kiadó részéről a valós bűnügyekről indított sorozat. Az első kötettel rögtön magasra tették a lécet.

Nehéz értékelni ezt a könyvet. A téma magában hordozott egy csillagos ötöst, vártam valamiféle „Szomszéd lány”-os borzalmat, de valamiért csak fapofával fogyasztottam az oldalakat. Persze, az áldozatok által átélt dolgok szörnyűek, de a tálalás nem igazán engedte, hogy magával ragadjon a történet. Kapásból ott van például az izgalom szinte teljes hiánya, mert már az előszóban megtudjuk a lényeget: a három főszereplő (a három bántalmazott testvér) él és virul, boldog családban él, tehát nem kell értük aggódnunk. Persze lesz mellettük néhány szereplő, akinek kijut ennek a beteg perszónának a terrorjából, végiggondolva egytől egyig szörnyűek, de sajnos a könyv valóban dokuként kezeli az eseményeket, és néhol csak szenvtelen felsorolást kapunk. Rendes regénnyé gyúrva (és a három lány sorsát elhallgatva) sokkal jobban átjött volna a dolog, esetleg egy-egy fejezetindító valós idézettel. Nem éreztem sem nyomasztó hangulatot, sem félelmet. Értetlenséget igen, mert nem tudom elhinni, hogy senkinek nem jutott eszébe odasétálni a kedves antagonistánkhoz, és beverni neki egyet. Hihetetlen. Szóval nagyobb a füstje, mint a lángja. Aki érdeklődik a beteg bűntények iránt, és szeretne unalmas oldalak százain át abszolút értelmetlen, öncélú családon belüli erőszakról olvasni, az adjon neki egy esélyt, de rendes regényként ez nálam elvérzett. Kár érte.