Evan Smoak. A Seholember. X Árva. Utolsó mentsvár.
Egy nevelőotthonból került a szigorúan titkos Árva Programba, hogy letagadható, halálos ügynökké képezzék. X Árva azonban szakított egykori mestereivel, majd arra használta tudását, hogy felszívódjon, új életet kezdjen, és segítsen azokon, akiken már senki más sem segíthet. Ő lett a Seholember, akinek nevét csak suttogva ejtik ki.
Ám új életét váratlan támadás szakítja meg. Elfogják, elkábítják, és egy világtól elzárt helyre viszik. Fogva tartói azt hiszik, elég a ketrec, elég a sok őr – nem tudják, hogy Evan nem tehetetlen és kiszolgáltatott bezárva sem. Nem tudják, hogy a világ egyik leghalálosabb és legtalálékonyabb gyilkosával zárták össze magukat, akit egykor arra képeztek ki, hogy bármilyen helyzetből ép bőrrel vágja ki magát.
De Evan megmenekülésétől nem csak a saját, hanem mások élete is függ. X Árvának pedig mindennél fontosabb megmenteni másokat. Bármi áron.
A Seholember (Orphan X 2.) 68 csillagozás
Enciklopédia 2
Kedvencelte 7
Most olvassa 1
Várólistára tette 33
Kívánságlistára tette 15
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Az első kötet nagyon kellemes meglepetés volt, és ez is hozta a szintet. Így a második rész után elmondhatom, eléggé megszerettem a sztorit és a főhőst. Remek kikapcsolódás, ismét olyan volt akár csak egy akciófilm a fejemben, alig tudtam letenni.
Maga a cselekmény teljesen más mint az első részben, de ismét pörgős, érdekes, egy nagyon jól kidolgozott ellenséggel, újabb csavarokkal.
Elfogják Evant, és egy mindentől elzárt, semmi közepén lévő helyen tartják fogva. A személyazonossága kitudódik, és ő bizony sokat ér. Korábbi ellenségei közt akarják árverésre bocsátani, de ha ez még nem lenne elég, mások is fenik rá a fogukat.
Ha lehet, akkor még több az akció, még több izgalom és még több Evan profizmusából. Utóbbi néha még kicsit hihetetlen számomra, de ezt már elfogadtam, és itt most méltó ellenfélre is talált.
Egyedül talán a könyv közepe fele ült le kicsit a sztori a menekülési kísérletekkel, de utána kárpótolt. A vége pedig semmi jót nem sejtet a következő részre nézve.
Na így kell szintet lépni egy könyv folytatásánál, míg a sorozat első rész hagyott némi kívánni valót maga után, addig a Seholember következő kalandja egy páratlan kalandba viszi el az olvasót. Maga a történet az első rész olvasása nélkül is megállja a helyét, bár jobb sorban olvasni. Evan egy küldetés teljesítése után, egy rejtélyes ember fogságába kerül, nem tudja hol van, segítségre nem számíthat és csupán pár napja van, hogy kiszabaduljon és megmentsen egy újabb ártatlan embert. Viszont főhősünk, most igencsak emberére akadt, mivel ellenfele legalább annyira agyafúrt, mint ő, és, hogy sikeresen megszökhessen börtönéből minden erejére és tudására szüksége van. A helyzet tovább bonyolódik amikor fény derül védelmezett személyazonosságára és árverésre bocsátják személyét, amire akad is vevő bőven régi ellenségei köréből, és akkor még nem is beszéltünk, hogy az árváknak is van vele egy rendezetlen ügye.
Méltó folytatása ez a sorozatnak, sőt attól még jobb is, Hurwitz szintet lépett, egy a végletekig feszült sztorit alkotott, ahol főhősét el viszi tűrőképességeinek határáig.
Még mindig nagyon szeretem Evant. Tökéletes példája annak, hogyan lehet olyan hős karaktert írni, aki külsőleg átlagember, esendő, egy halom gátlással és mégis nagyon-nagyon képzett, erős, intelligens és mindenből kivágja magát. Bármilyen történetet elolvasnék, amiben ő a főszereplő.
Ebben a részben az új főgonosz csapdába ejti Evant, és elviszi a hegyek közé, a tél kellős közepébe, egy faházba, ami festői is lehetne, ha nem történnének benne olyan gyomorforgatóan bizarr és persze véres dolgok. René egyébként ugyanolyan jól felépített, izgalmas karakter, mint Evan. Egyáltalán nem a tipikus főgonosz. Miközben a jeleneteit olvastam, szinte megelevenedett az alakja a szemem előtt, láttam a gesztusait, a mozdulatait. Imádom, amikor egy könyvet olvasva megy a mozi a fejemben, és a Seholember pont ilyen.
Amellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni, hogy a könyv közepén a cselekmény nagyon leült. Evan fogságban van, próbál kiutat találni, de nem jár sikerrel, ám ő azért megint megpróbálja, és ez ismétlődik újra és újra. Ebben a kb. 100 oldalban nem éreztem, hogy bárhová haladt volna a cselekmény, és a feszültség sem épült. Aztán a vége persze nagyon felpörgött, és jó kis csavarok jöttek, néha csak kapkodtam a fejemet, és faltam a sorokat, de amiatt a 100 oldal miatt mégsem tudok öt csillagot adni, és nem is érzem úgy, hogy most azonnal olvasni akarom a harmadik részt.
Mivel az Orphan X-et nagyon szerettem, vártam már, hogy A Seholember kész fordítását megkapjam, és így ezt a kötetet már nem mint mezei olvasó, hanem mint szerkesztő olvastam, ami némileg befolyásolja az ember olvasási élményét. :)
Nem kellett csalódnom ezúttal sem, A Seholember hozta az előző kötet szintjét, és úgy lett megírva, hogy az előző ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető legyen. Sőt talán az előző ismerete pár helyen még rontott is az élményen, mivel az ilyen típusú sorozatoknál, ahol a kötetek úgy vannak megírva, hogy önállóan is élvezhetőek legyenek, óhatatlanul belekerülnek a folytatásokba olyan magyarázó részek, amelyek az új olvasókat segítve, összefoglalják az előzményeket. Ezek persze tömörek, és nem zavaróak, de ha az ember gyors egymásután olvassa a folytatásokat azért szükségtelennek érezheti. Amit én még nem szeretek túlságosan az ilyen sorozatoknál, hogy vannak panelek bennük, amik minden kötetben visszatérnek, vannak olyan érdekesebb mellékszereplők, akiket biztosan meg fog látogatni a főszereplő, és én ezeket már több kötet után unni szoktam. Mivel ez még csak a második kötet, itt nem volt zavaró, de bízom benne, hogy Hurwitz nem fog beleesni abba a hibába, hogy sok köteten át kötelezően rak be szinte copy-paste szintű elemeket majd a történetbe.
Ha lehet ez a kötet még akciódúsabb mint az első, és ebben még több a WTF jelenet. Sokszor olybá tűnik, mintha valami logikátlanságon kapnánk Hurwitzot, de ezeknél ő csal minket csapdába, és a történet bizonyos pontjain remekül megmagyarázza, amit először logikai bukfencnek gondoltunk.
Bízom benne, hogy egyre többe fedezik fel maguknak Evan Smoakot, mert megérdemli.
Evan Smoak gyerekkorában került be az Árva-programba, mely keretén belül profi ügynök vált belőle, azonban most visszavonulva segít a bajbajutottakon, ám most őt ejtik foglyul. Vajon a kiképzése elegendő tudással vértezte fel, hogy ebből a slamasztikából is ki tudjon mászni? Nagyon izgalmas, feszült krimi, igazán élveztem.
Véleményem és bemutató az alábbi videóban: https://youtu.be/1NkZZOqSXPQ
Véleményem további Star Wars-regényekről: http://goo.gl/XBEwd
… és Star Wars-képregényekről: https://goo.gl/PUO54i
Mit tesz az ember, ha van egy szabad hétvégéje, ki akar kapcsolódni és a vásárlási „bolondláz” sem hozza fokozott állapotba?
Természetesen olvas.
Ha pedig igazából letenni sem tudja a könyvet, akkor addig olvas, míg be nem végzi.
Hurwitz X-árvájának második kötete meglepetés. Legalább is abban a tekintetben, hogy véleményem szerint jobbra sikeredett, mint az első. Lehet olvasni az első kötet ismerete nélkül, de a kapcsolatok olvashatóbbak, ha sorban haladunk a részekkel.
Még mindig van egy kis fenntartásom – főleg a történet extremitása miatt –, de mivel valamivel jobbra értékeltem az előzőnél, nem kétséges, várom, hogy jöjjön egy darab, amit majd maximális pontszámmal értékelhetek.
Egyébként meg: soha rosszabbat!
Aki olvasta az első kötetet az tudja, hogy mire is számíthat – baromi jó akció regényre .
Evan Smoak semmit sem változott ha segítségre van szükséget ő segít.
Evan Smoak nemaz az ember akit fogságban lehet tartani.
Evan Smoak nem az az ember akit érdemes felbosszantani, nem igazán tesz jót az ember egészségének. gyorsan halnak az emberek körülötte.
Evan Smoak elöl nem lehet elbújni úgy is megtalál.
Szolgálati közlemény Horvátországnak nincs kiadatási egyezménye az Amerikai Egyesült Államokkal.
Népszerű idézetek
Egy meztelen szelfi.
Ezzel kezdődik.
Hector Contrell elküld egy tizenhét éves kölyköt, hogy Kelet-Los Angeles előkészítő iskoláiban trollkodjon. A valószerűtlen módon Addisonnak nevezett kölyök remek csali. Toprongyosan jóképű a maga pelyhedző bajuszával, popsztáros arcvonásaival és rakoncátlan, piszkosszőke hajával. Csuklyával a fején járkál, és gördeszkázik, hogy még inkább úgy nézzen ki, mint egy tizenöt éves. Azt mondja, profi deszkás, már szerződése is van. Azt mondja, rapper egy nagy lemezkiadónál. Pedig valójában csak egy füvező semmirekellő, aki egy bérelt garázsban él a bátyjával meg a barátaival, éjszakánként pedig Call of Dutyt játszik, és egy zöld üveges, Dagi Fiú nevű vízipipát szopogat.
Ebédidőben, órák után iskolák környékén lóg, gördeszkája végig kip-kop-kopog a suli területén épphogy csak kívül eső járda repedésein. A lányok fürtökben kuncognak, ő meg leválaszt egyet közülük a csordáról. Azt mondja neki, hogy csináljon képeket. Az mondja neki, hogy csináljon magának egy titkos Facebook-fiókot, amiről a szülei nem tudnak, és töltse fel oda a fotókat. Azt mondja neki, hogy a középiskolában mindenki ezt csinálja, és ez nagyjából így is van, de azért nem mindenki bonyolódik bele efféle stiklikbe. A kölyök hátrányos helyzetűeknek fenntartott iskolákat és leégett, könnyen lenyűgözhető lányokat vesz célba, olyanokat, akik álmot, románcot, kiutat hajkurásznak. Olyan lányokat, akiknek a szülei szegények, és nem sokat tehetnek, ha a gyerekük eltűnik.
Nem könnyű kiérezni a vodkából a napszítta mazsolát, pedig ott van benne, megmaradt a szájában az utóíz elmúltával. A kis adagokban készített Dash organikus vodkát hétszer párolták, kókuszhéjon szűrték át, aztán addig mikrooxigénezték, amíg a bársonynál is lágyabb lett.
Evan most a fekete bőrkanapéján ülve kortyolgatta, és elnézett a behúzható, lapos képernyős tévéjének otthont adó padlónyílás fölött, hogy szemügyre vegye a kilátást.
Los Angeles, közel 4 millió lámpa konstellációja. Ma éjjel mintha mindegyik égett volna. Bekockázták a szomszédos épületeket, végigfutottak a belvárosi toronyházakon, kiemelték a kaotikus utcákon tetrisező kocsikat.
Evan pedig ott lebegett huszonegy emelettel fölöttük, vodkával a kezében tekintve végig az egészen, a mindenség és a semmi uraként.
Egyedül.
Van Sciver mantrája ismétlődött a fejében: Ez már csak így van, más meg nem számít. De ezúttal másképp hallotta: nem kőkemény iránymutatásként, hanem mélységbe kiáltásként. Végül is lehet, hogy csak erről van szó, hogy mindannyian, ő, M és Y is pusztán elveszett, anyátlan és fivértelen lelkek, akiket megfosztottak az emberségüktől, és örökkön az űrben visszhangoznak.
260. oldal, 51. fejet, Mélységbe kiáltás - A Seholember (Fumax, 2017)
Próbált mondani valamit,de a kiszáradt torkán felerőltetett hang csupán állati nyögésre emlékeztetett.Sosem hitte,hogy a rettegés ilyesmi is lehet,egy minden vénán átrobogó,minden sejtbe beköltöző érzés,amely azzal fenyeget,hogy a legbelsődből robban ki a bőrödön keresztül. A csend elhúzódott,ahogy a fegyver lassan felé fordult,és a csöve teliholddá terebélyesedett. Aztán a teste nekirepült a Town Car oldalának,a biztonsági üvegablak szilánkokká hullott körülötte,ő meg próbálta kivenni a férfi arcát a fegyver mögött,amely éppen cafatokra szaggatta.
330. oldal
A sorozat következő kötete
Orphan X sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Steve Berry: A Romanov-jóslat 86% ·
Összehasonlítás - Dean R. Koontz: Rejtekhely 86% ·
Összehasonlítás - J.D. Barker: A hívás 86% ·
Összehasonlítás - Steve Berry: Alexandria link 84% ·
Összehasonlítás - Mark Greaney: A Szürke Ember 83% ·
Összehasonlítás - Christopher Golden: Uncharted: A negyedik labirintus 79% ·
Összehasonlítás - Don Winslow: A kartell 96% ·
Összehasonlítás - Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd 93% ·
Összehasonlítás - Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz 92% ·
Összehasonlítás - J.D. Barker: A negyedik majom 92% ·
Összehasonlítás