Lazarus ​1. (Lazarus 1.) 93% 11 csillagozás

A Lazarus legnagyobb erénye, hogy miközben egy igazi vérgőzös sci-fi disztópia, mégis hiteles, átélhető és emberközeli tud maradni. Jobban belegondolva, ez egy elég kegyetlen kombináció.

A nem túl távoli jövőben a Föld erőforrásai és teljes területe felett 16 család diszponál. A népesség három rétegre tagolódik: a családok gyakorlatilag teljhatalmú tagja, az őket kiszolgáló szolgaréteg és a „szemét”, akik gyakorlatilag az uralkodó családok adósrabszolgái. Meg persze a Lazarusok, a családok végső problémamegoldói, szuper fejlett harcosok.

Noha a képregény klasszikus sci-fi elemeket is használ (génmódosítás, kiborgok), hangsúlyosabb a disztópikus világkép. A Lazarus világa pedig egyáltalán nem áll annyira távol a jelenünktől, hogy kényelmes távolságból szórakozhassunk rajta. Adott egy terület, mely egy család, azon belül is leginkább a családfő kényének kedvének van kitéve, az őket kiszolgáló szervilis réteg jól él, a többiek pedig boldoguljanak ahogy tudnak. Nem kell messzire tekinteni, hogy hasonlót lássunk…

A szereplők kapcsolata és interakciói érthetőek, a dilemmáik és döntéseik kiválóan illeszkednek a világ és a karakterek közötti viszonyok logikájába. A sorozat viszonylag lassan építkezik, a szűkebb alapokról indulva folyamatosan nyitja ki a világot, adja hozzá az újabb elemeket, de közben megmarad a cselekmény dinamikája is. Az események haladtával egyre jobban megismerjük a háttérben húzódó motivációkat, a 16 családos felállás pedig elég nagy változatosságot ad a nem várt fordulatok bemutatására. Ezek mellett pedig még olyan brilliáns jelenetekre is van tér, mint amilyen spoiler.

A Lazarus jelenleg a 26. résznél tart és Greg Rucka szerint 70-80 rész van a sztoriban. Remélem el is jutnak odáig ugyanezen a színvonalon.

A Lazarus a képregény, amivé a Black Monday Murders válni szeretne. Okos, jól felépített, szuper karaktereket mozgat és legfőképpen: hihető annyira amennyire a formátum azt megköveteli. Itt abszolút el tudom fogadni, hogy a közeljövő Földjét tizenhat nagy hatalmú család irányítja, hogy az emberek látszólag meritokráciában élnek (valójában a könyörtelen hűbérurak rabszolgái) és hogy a kiválóknak is folyamatosan meg kell küzdeniük saját és családjuk boldogulásáért a gazdasági és környezeti válságok tépázta bolygón, míg a lakosság nagy többsége „nem polgárként” vagy „hulladékként” tengeti mindennapjait.

A családok eszközei a sorozat címét adó Lazarusok, olyan emberek, akiket a harcra és hűségre neveltek, kibernetikai és biotech eszközökkel turbóztak fel, hogy az adott hatalom kardjai legyenek. Az egész lázár koncepciót körüllengi egyfajta romantika, ami a sorozat egyik legfőbb vonzereje: a történet nyilván működne tömeghadseregekkel, vagy valamelyik egyszerű családtaggal, mint főszereplővel is, ugyanakkor az azonosulást kétségkívül könnyebbé teszik a hagyományos szabályokon, a napi politikán felül álló Lazarusok, akiket a hűség ugyan a családjukhoz köt, de igazán csak egymáshoz kötődnek, akiktől mindenki más retteg vagy undorodik és akik megölhetik ugyan, de sosem gyűlölhetik egymást.

A sorozatnak két olyan sajátsága van, amely hibaként és erényként is felfogható egyszerre. Az egyik a viszonylag lassú építkezése (nálam ez piros pont volt), valamint, hogy a szórakoztatást a realitás kárára is előtérbe helyezi, ezzel kicsit szembe menve a zsáner főáramával (ha egyáltalán létezik ilyen). A szerzők az egyes részek végén található levelezésben és a sorozat felvezetésében is hitet tesznek a szórakoztatás mellett, amely azt is jelenti, hogy a történet – legalábbis az első három gyűjteményes alapján – sokkal naivabb, mint azt az ember a díszletek alapján várná: a pozitív és negatív felütésű karakterek közötti határvonal meglehetősen markánsan, ugyanakkor utóbbiak között nem találunk egyetlen igazi gennyládát sem (szemben a már felemlegetett Black Monday Murderszel), machinációik bizonyos korlátok között maradnak. A brutalitással is szőr mentén bánnak a szerzők: a képregény meglehetősen véres és nyers, ugyanakkor a brutalitás nagyobb arányban irányul arctalanokra (maszkos katonák, ismeretlenek), mint nevesített (ezáltal az olvasó által megszemélyesített és átélt) szereplőkre. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a „realista” művek által előidézett erős, fájdalommal felérő érzelmi reakciók itt korántsem annyira erőteljesek, ez azonban összességében csak szórakoztatóbbá teszi a Lazarust. S őszintén: a fantasztikum főáramában mostanában meglehetősen divatos „Halál és kilátástalanság” könyvek mellett ez, valljuk be, tökéletesen elfér.

Köszi a tippet @phetei és @Hackett!

Számomra a Lazarus az utóbbi évek legjobb képregénye, sőt, egyben az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi története is.
A Lazarus világképe végletekig precíz és húsba vágó, amely ráadásul a ma divatos disztópiákkal szemben egy valóban borzongatóan valósághű jövőbeli világot tár elénk az élelmezési és vízproblémákkal küzdő, globális felmelegedéssel sújtott, saját mocskában rekedt Földről, ahol tizenhat, nagyon gazdag család kezében lévő gigakonszern birtokolja a világ termőföldjeit, fél kontinensnyi területeket felügyelve. És ők rendelkeznek az emberek felett is.
A Föld népessége gyakorlatilag három társadalmi rétegre oszlik. Vannak a családok, néhány elképzelhetetlen hatalommal rendelkező taggal, akik köré egy szolgákból álló személyzet/hi-tech hadsereg épül, akik a szolgálatért cserébe jólétet és a családjaik számára biztonságot nyernek cserébe. És vannak a hulladékok, az értéktelen emberek, akik ugyan jó esetben szerződés alapján használhatják, művelhetik a földeket, de a termény jelentős része a családoké.
A Lazarus cím az egyes családok genetikailag továbbfejlesztett szupertestőreire utal, akik látszólag családtagok, stratégiai vezetők, tanácsadók és legyőzhetetlen harcosok is egyben. Akiket ha mégis legyőznek, akkor gyakorlatilag regenerálják őket.
Ez az igazi disztópia, olvasás közben a zsigereimben érzem a realitást, hogy akár még ez is megtörténhet.
Mindemellett zseniálisan megírt karakterek és gyönyörű rajzok és kivitelezés jellemzi a sorozatot.

Bővebben, az első három kötetről az SFmag.hu-n: http://sfmag.hu/2015/04/08/greg-rucka-michael-lark-laza…