Értékelések 5

ftamas>!
Greg Keyes: Lelkek ura

Nem volt rossz történet, mondjuk az írónak nehéz dolga volt, hogy bizonyítson, mert a játék elég komoly alapot szolgáltat. Umbriel és a világa okos és ötletes. Egy repülő világ, amely Oblivionból származik, vagy származhat. Oblivion, meg ugye a pokol, helyi megfelelője. Umbiel pedig Tamriel fővárosára támad.

Viszont bár elvarázsolt Umbriel, de Tamriel és Skyrim világa, amelyet a játékból ismerek nem jött át és bevallom igen elfogult vagyok. Elder Scrolls világában ugyanis a városokat összekötő utak mellett banditák által elfoglalt erődök vannak, melyekből a rablók utazókra lesnek. Ha pedig letérünk az utakról, akkor ősi romok várnak és ha bűnözők a lakosai, akkor szerencsések vagyunk, mert lehetnek ott dremórák (démonok) is.
Ezen kívül a világon mindenhol Oblivion kapuk nyílnak, ahonnan elérhetjük a poklot, lávatengereken lévő szigeteken, démonokkal teli ősi tornyokkal.
Skyrim meg megfejeli a magas gyönyörű hegyeivel, amelyekről romokra és városokra látunk rá. És még a sárkányokról nem is beszéltetem. Na szóval ez a hangulat hiányzott.

Popovicsp87 P>!
Greg Keyes: Lelkek ura

A Pokoli város hőseinek kalandja folytatódik.
Mere-Glim és Annaig kijutni, de főként túlélni Umbrielen, Sul és Attrebus Umbra kardját keresik, hogy megállítsák a repülő várost, és Colin a belső cselszövést nyomozza.
Feltűnik még két karakter, az ork nő Mazgar és Brennus, a varázsló, akiknek csipkelődései nagyon jó hangulatot teremtenek.

A szálak jól el vannak varrva, egyedül Mazgarékat keveseltem, szerepelhettek volna többet. A hercegék kutatása egyébként kalandos, itt is feltűnnek a daedrák.
Van benne pár olyan fordulat, amire nem számítottam, és a lezárás is meglepett.
A sorozat összességében jól sikerült, kellően visszaadja a TES hangulatát,

>!
Delta Vision, 2016
472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951606 · Fordította: Varga Csaba Béla
Noro >!
Greg Keyes: Lelkek ura

Visszatérés a pokol konyhájába! A duológia második részében továbbra is a démoni város mélyén zajló események a legizgalmasabbak: a botcsinálta alkimista és gyíkember barátja különbözőképpen próbál alkalmazkodni börtönük körülményeihez. Annaig egyre inkább megkérdőjelezhető döntéseket hoz, miközben feljebb lépdel a szörnyetegeket kiszolgáló konyha ranglétráján. Glim eközben arra kénytelen rádöbbenni, hogy a város szülöttei ugyan nem természetes lények, de az alsóbb osztálybeliek igenis emberként éreznek és viselkednek. Élményeik szembefordítják őket egymással, ez a konfliktus pedig számomra sokkal izgalmasabb volt, mint a lebegő város és a lent elterülő birodalom csatája.
Ezzel együtt a regény más szálaira sincs panaszom: az Oblivion urai között saját fontosságát átértékelő herceg, az intrikákba keveredő nyomozó, és az inváziót testközelből átélő ork felderítő szemszögéből izgalmasan és változatosan épül fel a válság története. Ezen a ponton már különösebb Elder Scrollsos előképzettségre sincs szükség, bőven elegendő volt mindaz, amit az első kötetben magamra szedtem.

Hirdetés
Nuwiel SP>!
Greg Keyes: Lelkek ura

A könyvről
Az első rész olvasása óta eltelt időben játszottam kicsit (úgy másfél órát :P) az Elder Scrolls III: Morrowinddel, olvastam néhány szócikket az Elder Scrolls wikiben, és nagy átéléssel hallgatom a játékok soundtrackjeiből összeállított listákat takarítás közben. A világ még mindig vonz, most azonnal rohannék haza, hogy átéljem az élményt, de a napok még mindig huszonnégy órából állnak csak.

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért. Ahogy Gandalf mondaná, a tábla készen áll, a bábuk mozgásba lendülnek: már szinte mindenre fény derült, csak egy valami maradt hátra. Umbriel megállítása, és Tamriel megmentése. A végjátékhoz kapunk egy új nézőpont karaktert is, az elbűvölő modorú ork hölgyet, Mazgar gra Yagasht, egy birodalmi felderítőt társával, egy ember mágussal. Rajtuk keresztül a földön zajló eseményeket követhetjük, amíg Annaig és Glim továbbra is a repülő város fogjai, Attrebus és Sul pedig az Oblivionon át ide-oda ugrálnak Tamriel tájain, daedra hercegekkel alkudozva és egy fegyvert keresve.

A hangulat és Keyesnek hála a történet is magával ragadó. Szívesen olvasnék még regényeket ebből a világból, és talán egyszer lesz időm elmerülni a játékokban is.

A fordításról
Az első résznél még csak a fülszövegben lévő tévedés spoiler szúrt szemet, most viszont két újabb zavaró hibát találtam, amik végig jelen voltak a könyvben. Az egyik, hogy Glimet rendszeresen mernek hívta, ami Tamrielen nagyjából az elfet/tündét jelenti, miközben ő egy szíriuszi gyíkember argóniai. A másik, hogy a redguard-ok, akik itt egy emberi rassz, vörös őrök lettek. Irtó hülyén hangzott, amikor először belefutottam, ezért utána is olvastam, és arra jutottam, hogy ezt vagy nem kellett volna lefordítani, vagy nem így. Aki ismeri az Elder Scrollst, az itt fogja kidobni a könyvet, aki nem, az meg nem fogja érteni, hogy miért kell külön kiemelni egy birodalmi katonánál, hogy ő vörös őr, amikor csak egy névtelen mellékszereplő az illető, aki ráadásul meg is hal fél mondattal később.

Tanulság a Delta Visionnek: franchise regényt olyannal fordíttassanak és szerkesztessenek, aki legalább felszínesen ismeri az adott világot, és hajlandó utánanézni a dolgoknak, és nem a Google Translate-et használva spórol időt.