Kriptaherceg (A tövis és a csont országai 2.) 18 csillagozás

Greg Keyes: Kriptaherceg Greg Keyes: Kriptaherceg

A félelmetes Hangakirály felébredt, hogy oly szörnyetegek segítségével pusztítsa az ősi erdő fái között élő embereket, amilyenek korábban csupán a népmesék világában léteztek. Fehér Aspar, a király főberkésze lehetetlen küldetésre indul: meg kell ölnie a rémséget. Az erdőjáró azonban hamar rádöbben, hogy a Hangakirállyal kapcsolatban semmi sem az, aminek látszik.

Eközben Leoff, az ifjú zeneszerző félénk természete ellenére tanúja lesz egy kisváros pusztulásának, majd a királyi udvar cselszövései folytán Crotheny megözvegyült királynéja, Muriele segítői között találja magát. A családja életéért küzdő asszony elküldi maga mellől hűséges lovagját, Neilt, hogy megmentse legifjabb leányát. Lehetséges, hogy Anne életén múlik az egész birodalom fennmaradása. Talán a hercegnő volna a próféciákban megjósolt megmentő? Az orgyilkosok elől menekülő Anne egyre inkább úgy érzi, anyja tervei nem csupán őt sodorták életveszélyes helyzetbe, de rettenetes veszedelem fenyegeti az egész birodalmat is.

Eredeti mű: Greg Keyes: The Charnel Prince

>!
Delta Vision, Budapest, 2016
788 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633951996 · Fordította: Varga Csaba Béla
>!
Delta Vision, Budapest, 2016
456 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633951989 · Fordította: Varga Csaba Béla
>!
Delta Vision, Budapest, 2016
332 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633951972 · Fordította: Varga Csaba Béla

2 további kiadás


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

>!
Dominik_Blasir
Greg Keyes: Kriptaherceg

Röviden: pont olyan, amilyennek egy klasszikus stílusú epic fantasy-nek lennie kell.
Hosszabban: én jobban élveztem, mint az első részt. Az első kötetének második felétől kezdve nagyjából letenni sem akartam, annyira pörögtek az oldalak, rajongtam lényegében minden szereplő minden megmozdulásáért (Leoff!), no meg kegyetlenül élveztem az utolsó száz oldalának „összeérnek a szálak / régóta felépített esemény végre megtörténik” kötelező körét. Egy pillanatig sem tagadnám kiszámíthatóságát, a történet alkalmankénti egy helyben toporgását, vagy úgy egyáltalán az egész eszképista-olvasóiálombeteljesítőségét, de mentségemre legyen mondva, én fantasy-ből ilyesmin nőttem fel. Ráadásul, ha jobban belegondolok, tulajdonképpen Keyes ügyesen tolta el az egész high fantasy irányt a soft felé, amiért minimum egy plusz pontot felírok neki. Azért meg még egyet, hogy ezerötszáz oldal elteltével sincs fogalmunk arról, mi a szösz történik az események hátterében.

>!
zamil
Greg Keyes: Kriptaherceg

Nagyon vártam, hogy megjelenjen ez a könyv. Mondhatni ahogy meg lett egyből neki is álltam.
Könnyen visszazökkentem a történetbe, és hamar be is szippantott.
Talán egy fokkal gyengébb, mint a kezdő rész, de lehet, csak az újdonság ereje hiányzik belőle, az, hogy itt már a megszokott „arcokkal” találkoztam. Pedig az eddig többszálas cselekmény leírás még bővül is egy karakterrel, akit nehezen tudtam hova tenni, de a végére sikerült ezt is a helyére terelnie az írónak.
Engem még mindig magával ragad, ahogy az író ír, egy pillanatra se érzem, hogy lankadna a könyv, végig olyan érzésem van, mint mikor gyerekként mesemondót hallgatott az ember, vagy mikor a fűbe ülve elvarázsolódtunk egy-egy Vitéz László előadáson.
A karakterek nagyon élnek, és szépen fejlődnek is a történettel, ami szintén nem elhanyagolható.
A cselekmény egyre érdekesebb, szépen lassan derülnek ki a dolgok, és néha meglepetés is éri az embert, mert eddig másra gondolt, eddig mind az olvasó, mind a hősök tévúton jártak.
Egy problémám van a sorozattal, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy ezt ezen a szinten lehet folytatni, de remélem ebben is tévúton járok.
Én már most olvasnám a következő részt.

>!
elge76 P
Greg Keyes: Kriptaherceg

Első könyv.

Igazából én mindig is szerettem az olyan történeteket, amelyek képesek megújulni ahogy halad előre a sztori.
A folytatásban Keyes átvált egy kicsit grimdarkosabb stílusra, ami nagyon jól áll ennek a könyvnek, mert rengeteg izgalmas fordulat jön létre általa. Ráadásul ebben a részben néhány pillanatig már felbukkan egyfajta sötét mágia is, ami persze az első részben is szerepelt, de ott szinte csak egy villanás erejéig volt látható, és még itt sem kaptunk róla teljes képet, de mégis kicsit többet láthatunk belőle, spoiler Ez persze nem lehet véletlen, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy tőle függ a birodalom jövője is, amit már spoiler, de ott még nem volt ekkora tétje. Pontosabban, nem volt kifejtve ennyire részletesen.
Aztán ott van a Hangakirály is, akinek a tevékenységei által, akarva vagy akaratlanul, de spoiler
Az hogy Fehér Aspar, Winna és Stephen történetszála mit és hogyan fog megváltoztatni a történetben, illetve hogyan lesznek szerves részei a nagy egésznek, arról még mindig nem derült ki semmi kézzelfogható konkrétum, pedig ők is elég forró nyomon járnak. Egyelőre ők csak egyik konfliktusból esnek a másikba, és szerintem még ők sem tudják hogy mi vár rájuk.

Szóval nagy mágus ez a Greg Keyes, olyan fondorlatosan szövi a szálakat, hogy az ember csak olvassa, olvassa, nagyjából érti is hogy mi történik, csak hiába próbálja kibogozni ezt a gubancot, a létrejövő minta sehogy nem stimmel.
Rettentően izgalmas olvasmány, ami egyre csak jobb lesz. :)

.

Talán fél tucatnyi helyesírási hibára bukkanhattam rá, meglepően jobb az arány, mint a legelső részben.

Második könyv.

Kikészít ez a könyv, de a szó jó értelmében.
Hiába tartunk a sztorinak majdnem a közepénél, még mindig semmilyen komolyabb utalás nem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a történet végkimenetele, de legalább a sok megpróbáltatás után végre felcsillant egy halvány reménysugár.
Komolyan, annyira magával tud ragadni ez a történet, hogy a pozitív dolgok megjelenésekor már szélesen vigyorogtam, aztán amikor végre sikerült az aminek sikerülnie kellett, én is éreztem hogy végre megnyugszom egy kissé. :)
Ettől függetlenül nem sok választ kapunk, egyre csak nő a kérdések száma, felhalmozva és maga előtt görgetve a cselekményt, folyamatosan elodázva annak végét.
Keyes úgy játszik az ember idegeivel, hogy amikor azt hinnéd, hogy hősünk ezernyi megpróbáltatás után végre kimászik a gödörből, akkor aljas módon mögé ugrik és hátulról lök rajta egyet, pont abba az irányba, ahol egy még mélyebb gödör várja szerencsétlen flótást.

Régen olvastam már ennyire jó kalandregényt, aminek minden szála érdekes és le tudja kötni a figyelmemet. Mindamellett, hogy elég gyakran átmegy grimdarkba, amit ebben a világban egyes helyeken a fekete mágia sötét gonoszsága lengi körbe, ami persze egyáltalán nem baj.
Tűkön ülve várom a folytatást!

.

Talán féltucatnyi hibába botlottam bele, elenyésző volt a számuk, ami kedves a lelkemnek. :)

>!
Profundus_Librum
Greg Keyes: Kriptaherceg

a könyv egyetlen oldala sem volt unalmas, vagy akár egy kicsit is érdektelen, ám az igaz, hogy nem kell észvesztően pörgő történetre számítani. Az események nyugalmasan, lassan, de kérlelhetetlenül követik egymást, és míg a Hangakirályt úgy értékeltem, mint ami egy ezer oldalas Prológus, kénytelen vagyok élni a gyanúperrel, hogy tévedtem, és bizony az egész sorozat ilyen marad a végéig. Észrevétlenül, de biztos kézzel – a sorozat abbahagyásának lehetőséget sem engedve – szippantja be az olvasót. Nem az orgyilkosságok, párbajok és harci jelenetek miatt – egyik sem hiányzik természetesen! – marad emlékezetes a könyv, hanem a történet kidolgozottsága, a zseniális (mert váratlan és teljesen egyedi) új főszereplője és persze a régi ismerősök miatt.

Bővebben a blogon:
https://profunduslibrum.blogspot.hu/2017/09/greg-keyes-…

>!
kvzs P
Greg Keyes: Kriptaherceg

Keyes szerencsére a második részre is hagyott elég puskaport. Egyre inkább összeérnek a szálak, az olvasó viszont egyre kevesebbet tud. A világ itt nem nagyon építkezik tovább, az új információk szépen belesimulnak az eddig ismertekbe.
Talány, hogy ki a halott és ki az élő, ki a rossz és ki a jó, ki kinek a pártján áll, és az egyes érdekcsoportoknak mi a célja. Tetszik, hogy nem két oldal -a jók és a rosszak- állnak egymással szemben, hanem mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és sokszor még azok is akadályozzák egymást, akiknek alapvetően ugyanaz a céljuk.
Remélem a befejezésre nem kell sokat várni!

4 hozzászólás
>!
ftamas
Greg Keyes: Kriptaherceg

Ez a könyv úgy hiányzott mint egy falat kenyér, ha éhes vagyok. Mostanában egyre többen újítani akarnak a fantsysn belül, így high fantasyt egyre kevesebbet lehet olvasni, pedig hozzám ez áll a legközelebb. Ebből a történetből az első részben meglebegtetett „Hanga király” szinte teljesen kimarad. Viszont tovább folytatódik a régi idők szörnyeinek és legendáinak visszatérése. A királyság egyre nagyobb bajban, de egyelőre még van egy halovány reménysugár is. Leof, Neil és Anne története is tetszett. Valahogy úgy van megírva a könyv, hogy bár lassan tör előre a sötétség, de vele együtt azt sejteti a történet, hogy a jók is megjelenhetnek. ( De, ha nem, majd összekapják magukat azok, akik életben maradtak… )
A borítók nagyon szépek, de ennek ellenére jobban örültem volna, ha kisebb betűmérettel jelenik meg és nem kell kettévágni.

Várom a következő részt!

>!
CaptainV P
Greg Keyes: Kriptaherceg

BAH, még mindig olyan jó!
Nyilván halad a történet és fejlődnek a karakterek, tehát nem pont ugyanolyan, de minden pozitívumot és ügyességet megtartott az első részből. Továbbra is Stephent kedvelem legjobban, ő a jólelkű Nyelvész Man, az új kedvenc szuperhősöm, és egy új karakter, Leoff is gyorsan szimpatikus lett. Valójában könnyebb lenne felsorolni, ki nem az. Kezdenek kialakulni a csapatok, ahogy haladunk, egyre kevésbé random minden, de ettől még nem ül meg soha. Keyes mestere annak, hogy amikor már épp megnyugszol, mert egy fejezet végén sínre tetted a karaktert, azt gondoltad, hogy most már csak eljut épségben ez a szegény pára oda, ahova elindult, akkor dirr, történik vele valami, ami újabb fordulatot hoz az sztoriba.
Minden szép és jó és fenséges – tűkön ülve várom a harmadik részt!

>!
Zsoofia
Greg Keyes: Kriptaherceg

Kicsit gyengébb volt az elődjénél, amit talán az okozott, hogy már ismertem a karakterek zömét, viszont az új karakter és a történetszála valami fantasztikus. Egy zeneszerző csatlakozott a hercegnő-harcos-pap sémába. Egyrészt a szolid szinesztéziája miatt hatalmas változatosság. Másrészt igencsak ráfért már erre a könyvre egy jót akaró intrikus (mondjuk kaptunk rajta kívül még egyet, de ő nem brillírozik ennyire látványosan). Harmadrészt mind tudjuk, hogy a fantasykben minden dalnak jelentősége van – ezek után a fiatalúr szerzeménye egyszerre szól önmagáról, az aktuális politikai helyzetről ÉS egy szinttel kintebb a könyvről magáról is. Gyönyörű.

Ez a könyv nyerte meg az év legjobb helységneve címet. Mondom ezt február végén. spoiler

A cselekmény továbbra sem fejkapkodósan gyors. Keyes szabadabban próbálkozik a horrorelemekkel, aminek a regény egyáltalán nem látja kárát. A címszereplő herceg viszont nem annyira lett hangsúlyos, mint amennyire azt a Király elérte az előzményben. A karakterek is jó irányba fejlődnek tovább, még Neillel is tud mit kezdeni, pedig egy csökönyösen morálisan megkérdőjelezhetetlen karaktert elég nehezen lehet úgy érdekesebbé tenni, hogy közbe jó is maradjon.

Bátran javaslom azoknak olvasásra, akik nem szeretnek sokáig várni a sorozataikra.

>!
Nandy
Greg Keyes: Kriptaherceg

Ez egy rendhagyó fantasy könyv lett tele varázslattal, árulással, lovagokkal és szörnyekkel, kíváncsian várom a folytatást és azt is, hogy felül tudja-e múlni az első két részt.

>!
A_Ruszki
Greg Keyes: Kriptaherceg

A előző részhez mérten továbbra is igen lassúnak mondható volt a cselekmény. Abszolút pozitívum volt számomra az új karakter bevezetése, mert egy zeneszerző szemszögéből ritkán élhetünk át fantasy történetet. Egyetlen bajom volt Leoff szerepével: nem láttam jelentőségét, h neki be kellett kerülnie a sztoriba. Míg mindenkinek megvan a maga szerepe, addig Leoff olyan tölteték karakter volt számomra, aki nélkül is teljes lett volna a sztori. Persze valószínűleg a folytatásokban már kiteljesedik a neki szánt szerep, ami eddig bár üdítően hatott, még is jelentéktelen volt. Emellett nekem a Kirptahercegből hiányzott az előző rész „varázsa”. Ami valószínűleg a világépítés hiánya miatt volt, hisz itt már egy ismert történet, ismert világába kerültünk, ismert karakterekkel és gondjaikkal. S bár kaptunk újabb misztikus rejtélyeket, újabb felvetődő kérdéseket, ám valamiért ezt a vonalat hanyagolta a szerző és inkább a karakterekre koncentrált jobban. Amit viszont továbbra sem értek, az pedig, hogy miért nincs még mindig világtérkép a könyv oldalain! Ez pedig szerintem ma már alapnak kellene, hogy számítson egy ilyen kategóriájú könyv esetében… De továbbra is se szerettem ki a Csont és tövis országa sorozatból. Mindösszesen kicsit többet vártam a folytatástól, ami egy fokkal gyengébbre sikeredett számomra a Hangakirály nyitányától.


Népszerű idézetek

>!
elge76 P

– Zajt hallok! – mordult fel Martyn, és megrántotta foltos, szürke ménje kantárját.

(első mondat)

>!
elge76 P

A következő pillanatban meghallotta a bezáródó ajtó hangját. Odalépett az ablakhoz, és megragadta. Nem értette, a napfény hogy lehet ennyire sötét.

177. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Naomi Novik: Rengeteg
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Patrick Rothfuss: A szél neve
Brent Weeks: A vakító kés
Robin Hobb: A végzet hajója I-II.
Raymond E. Feist – Janny Wurts: A birodalom úrnője I-II.
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Terry Goodkind: Az első szabály I-II.
Patricia McKillip: Boszorkányerdő