Dumas Három testőrének találkozása a Tolkien maszkja mögé bújt G.R.R. Martinnal! írnám, ha valami bombasztikusan nagyképű borítószöveget kellene kreálnom ehhez a könyvhöz. Szerencsére nem szorulok rá a fülszövegírók sanyarú kenyerére, így aztán hagyom is a süket marketing dumát a francba.
Mindenesetre, miközben olvastam ezt a vaskos spoiler könyvet, nekem ez a három szerző ugrott be, mint a történet lehetséges viszonyítási és vonatkoztatási pontjai.
Dumas Három testőrének késő barokk kori udvari intrikákkal, ármánnyal, szerelmes enyelgéssel, szellemes társalgással és krakéler főhősökkel teli világa ugyanis egy látszatra minden ízében hagyományos epikus fantasy alapra épül, amelyben rég elfeledett istenek és mágikus teremtmények bukkannak fel az idő ködéből, amivel párhuzamosan spoiler az események is kezdenek egyre baljósabb színezetet ölteni, amelynek következtében a kezdeti könnyed hangulatot felváltja valami sokkal sötétebb és komorabb.
Keyes az epikus fantasy hagyományaihoz híven meglehetősen sok szereplőt mozgat, akiknek szálai hol egybeérnek, hol szétválnak, de már ennek a kötetnek a végére is kezd szép lassanként felsejleni a gigantikus tabló, amit a cselekedeteik a további három kötet során majd felfestenek.
A világot egykor uraló, félisteni hatalmú szkaszloikkal leszámoló ősi varázslónő leszármazottaiból álló királyi család, és közülük is elsősorban a kamaszodó – és ennek megfelelően elég süldőlányosan viselkedő – Anne Dare van a történet egyik fókuszpontjában. spoiler
Az események másik fő sodra sokkal inkább megfelel az epikus fantasy hagyományainak: ebben a király erdejének főberkésze spoiler Fehér Aspar próbálja megfejteni, hogy ki vagy mi gyilkolja és mérgezi az vadonban lakó embereket, sefryket spoiler és állatokat.
Bár a berkész kezdetben teljesen szkeptikus a babonás szóbeszédnek tűnő állításokkal szemben, miszerint az erdőben a felébredt Hangakirály, és annak teremtményei kószálnak, és azok pusztítják az ott élőket, mégis kénytelen elfogadni, hogy a dolognak igenis alapja van. spoiler
Az ő eseményszálának történéseibe becsatlakozik egy novícius is, akinek történésein keresztül a világot átszövő isteni-szakrális mágiának a működésébe is betekinthetünk. A mágia ebben a világban a különböző szférákat uraló szenteken spoiler, illetve azok gyakran eltérő aspektusain keresztül nyilvánul meg. Ez a hatalom a beavatottaknál gyakran a fizikai testük és érzékeik megváltozásával jár (nagyobb testi erő és szívósság, jobb memória) de előtte egy nagyon kemény zarándokúton kell részt venni spoiler.
A regény mágikus képét tekintve visszafogott – a világban ismert és gyakorolt praktika a varázslás, de csak nagyon kevesen értenek hozzá, s azok is valamelyik szent aspektusa révén tettek szert erre a tudásra, s jellemzően nem is használják nyakra-főre.
A regénynek néhány apróbb hibája azért akad: az időkezelés például meglehetősen nagyvonalú, és a sok párhuzamos szálon futó cselekmény miatt az egyes események sorrendje és egymásutánisága meglehetősen esetleges. A másik, hogy bármennyire is lendületes olvasmány a könyv – Keyes jó író, úgyhogy nagyon gyorsan pörögnek az oldalak –, és jól kidolgozott a mágikus háttér, és hiába volt néhány drámai csúcspont és csavar is a sztoriban, de nagyon egyedit eddig még nem tudott felmutatni.
Viszont amit letesz az asztalra, az nagyon szórakoztató olvasmány.
Ezt a sorozatot elsősorban a hagyományos, kissé régimódi epikus fantasy rajongóinak tudom szívből ajánlani, illetve azoknak, akik szeretik a téttel bíró, embert próbáló küldetésekben résztvevő hétköznapi hősöket, de elegük van az erőltetetten komor grimdark „mindenkit kinyírok, megcsonkítok és nyomorulttá teszek” stílusából, és szeretnék remélni, hogy a megkedvelt hősök közül legalább egyik-másik túléli mind a négy kötetet.