A változatosság kedvéért ez a regény nem egy képregény szöveges verziója. Ez is Marvel, csak egy számítógépes játék kerettörténete. Ezzel együtt meg is vannak benne azok a sajátosságok, amelyeket rendszeresen sérelmezni szoktam az ilyen regényekben.
Nagyon videójátékos lett, ahogy mennek egyik helyszínről a másikra, keresik a kulcsot és közben összecsapnak a Nyáj éppen ott megjelenő tagjával. Olyan kiszámítható a menete… odamegyünk, harcolunk, megyünk tovább… Pedig Keyes törekszik a változatosságra és tesz bele olyan nehezítéseket, hogy ne csak az egymás verése töltse ki a cselekményt. Pl. egy zsebdimenzióban ragad az egyik csapat, és ki kell találniuk, hogyan tudnak onnan kitörni. (Bár ez is nagyon olyan szagú, mint egy pálya a játékban.)
Ezt leszámítva szerettem benne az olyan kis elemeket, amivel Greg Keyes igyekezett a kapott anyagot értékelhető regénnyé írni. Az egyik ilyen lehetősége a humor. Eleve vannak olyan karakterek a Marvel univerzumba, akiknek megvan a maga humoros oldala. Tony beszólásai, ha ezt a történetet nézem. Szituációs poén a cselekmény fajtája miatt kevesebb lehet, de legalább az idézhető egysorosok megteremtésére van kísérlet.
A másik, ami ennél jobban működött, a szereplők némelyikének elmélyítése és adni nekik valamit, amivel többek, mint a Marvel miatt ismerős alakok. Az egyik legszebb pl. Thor esete, aki Amerika Kapitány hatására igyekszik megváltozni. Eddig spoiler
A cselekmény különben végig mozgalmas, a szereplők egyik helyszínről mennek a másikra és szinte folyamatosan van valamilyen harc. Ha nagyon nem is köt le, ahogy összecsapnak egy-egy csillagjeggyel, a fiúknak el tudom képzelni, hogy ez lesz a fogukra való.
Ami még érdekes, hogyan illeszkedik ez a darab a Marvel univerzumba. Egyetlen olyan eleme van, ami visszautalás a korábban történtekre: New York ostromát, ami az első filmben is benne volt, nem keveset emlegetik fel. A karaktereket és a múltjukat is úgy kezeli, hogy mindenki ismeri őket. Mondjuk, a filmek miatt szerintem ez így is van.