Hongkongi ​aktok 84% 20 csillagozás

Amerikában, ha valakit megmar egy csörgőkgyó, azonnal rohannak vele a kórházba. Vietnamban, ha valakit megmar egy kígyó, leül, és várja a halált. A halál ott az élet része. Sokak számára megváltás.

135. oldal

Számomra a külső csak másodlagos. Felhasználtam arra, hogy előnyösebb munkákat kapjak, bolond lettem volna, ha nem teszem, de engem mégis zavarba hoz. A szépség csupán olyan véletlen genetikai adottság, amely nem az én érdemem.

68. oldal

Mindannyian elkövetünk szörnyűségeket azokkal szemben, akiket szeretünk, Jordan. Ez emberi tulajdonság.

69. oldal

Kedvenc könyvem a Rejtelmes sziget. A könyveimet egy reklámkatalógusból rendelem, amelyet a tanárnő osztott ki az osztály minden egyes tanulójának. Emil és a detektívek. Fehér agyar. Meg hasonlók. A pénzzel mindig szűkében vagyunk, de ha könyvekről van szó, anyám tékozlóvá válik. Annyi könyvet rendelhetek, amennyit csak akarok. Itt ülök nap, mint nap, és várom, hogy a könyveim megérkezzenek. Az én könyveim. Egy hónapba is beletelik, de mikor végre megérkeznek, amikor a tanárnő kinyitja a nagy dobozt, és kiosztja a megrendelt könyveket a gyerekeknek, ellenőrizve a címeket az asztalán lévő rendelési listáról, nos , én akkor csakúgy sugárzom. Soha nem a legújabb ruhákban járok vagy a legdivatosabbakban, de mindig előttem tornyosul a legmagasabb könyvkupac. Kisméretű, puhafedeles könyvek, a még nedves nyomdafesték illatát árasztják. Államat a hűvös borítóra helyezem, és már előre várom a bennük rejlő történeteket, és tudom, a többi lány el sem tudja képzelni, mi az ördögöt akarhatok én annyi könyvvel.

328-329. oldal

Kaiser leteszi a telefont, és bizonyára azon gondolkozik, hogy soha életében nem ismert nőt, aki a zuhany alatti meztelenségből öt perc alatt képes elkészülni.

224. oldal

A munkám lényegében nem állt másból, mint hogy a világban tudósítsak a halál rettenetes képeiről. A halál akár természetes dolog is lehet, számomra azonban leggyakrabban a gonoszság megtestesítője. És a többi szakmabelihez hasonlóan, akik a halál igazi arcát látják – rendőrök, orvosok, papok – , a fotósok is jóval gyorsabban öregszenek az átlagembernél. Az öregedés nyomai nem feltétlenül láthatóak, de az ember ott érzi őket a csontjaiban és a szíve mélyén. Ólomsúllyal nehezednek rá, melyet a nem szakmabeliek közül kevesen éreznek csupán. Ebben a munkában kevés a nő. Nehéz meghatározni, hogy miért.

6. oldal

– De ha maga nem az apja stílusát követi, milyen fotósnak tartja magát? Mi hajtja?
– A kényszer. Soha nem hoztam tudatos döntést a munkámat illetően.
– A világot akarja megváltoztatni?
Nevetni kezdek. – Eleinte ez volt a szándékom. Ma már nem vagyok ilyen naiv.
– Pedig talán többet változtatott rajta, mint a legtöbb ember. Mert az emberek gondolkodását formálja, ahogyan a dolgokat látják. És szerintem ez a legnehezebb feladat a világon.

92. oldal

Könnyű függetlennek érezni magad, amikor fiatal vagy, és úgy érezni, hogy senkire sincs szükséged. De az idő múlásával egyre fontosabbá válik a család.

169. oldal

Nem gyújtom meg a fürdőszobai lámpát, úgy mosok fogat és arcot. Egy pillanatig morfondírozok, hogy kisminkeljem-e magam, de úgy döntök, nem éri meg a fáradtságot. Ha nem tetszem neki így, ahogy vagyok, nem vagyunk egymáshoz valók.

232. oldal

A nyugati világban a halállal kapcsolatos magatartás általában a tagadás. A nyugatiak a fiatalságot tisztelik, rettegnek az öregségtől és a betegségektől. És legfőképpen a haláltól. Keleten ez másként van.

135. oldal