Diaszpóra 146 csillagozás

Greg Egan: Diaszpóra

Íme, ​az árva! Olyan világba született, amely nem is valódi. Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, semleges nemű, virtuális polgár szondák, műholdak és szerverek végtelen hálózatában, mely átszövi az egész Naprendszert a külső bolygóktól a Nap háborgó felszínéig.
A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikus változásokat eszközölt önmagán. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költözve nem vesztették el a kapcsolatot az erők és a súrlódás fizikai világával. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. Ők a Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek: egyesek álommajmokká sorvadtak, mások a tengerben lubickolnak vagy a levegőben repdesnek, a statikusok és a hídverők pedig élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak.
A polgárok… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

Tartalomjegyzék

>!
Ad Astra, Budapest, 2013
ISBN: 9786155229244 · Fordította: Huszár András
>!
Ad Astra, 2013
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229237 · Fordította: Huszár András

Enciklopédia 8


Kedvencelte 27

Most olvassa 6

Várólistára tette 162

Kívánságlistára tette 122

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Greg Egan: Diaszpóra

Hard SF mélyvíz.

Bevallom, egy pillanatig sem tudom kárhoztatni azokat, akik pár oldal után inkább partra evickéltek, és nem próbáltak meg átvergődni a regény túlpartjára.
Bár bizonyos értelemben mondhatjuk azt, hogy élveztem a könyvet – annak minden elvetemült kockasága ellenére – azt is zokszó nélkül elismerem, hogy voltak benne fejezetek, amelyekből gyakorlatilag egy kukkot sem értettem*. De ez nem feltétlenül zavart.**

A könyv – önmagához képest – érthetően, egy mesterséges intelligencia teremtésének folyamatával nyit, ami nagyon izgalmas, és még érthető is némi odafigyeléssel.
Azonban a következő fejezet, a magasabb dimenziójú testek geometriájával kapcsolatos eszmefuttatásokkal már olyan alattomos örvény volt, ami jó pár próbálkozó olvasási kedvét magával ránthatta már – kis híján az enyémet is.
Aki úgy érzi, hogy ez bizony unalmas, s megmagyarázhatatlan nyilalló fájdalom vonul végig az idegi receptorain, az jobb, ha abba is hagyja a könyvet, mert bár később lesz jobb, de néhányszor még ennél is sokkal mélyebbre vájnak a matematikai tételek az agy védtelen szürkeállományába***.

A könyv leginkább regényszerű részében fő konfliktus egy olyan mérvű kataklizma spoiler körül bonyolódik, amelyre még Bruce Willis is csak sajnálkozva vonna vállat, hogy nem gondolta volna, hogy van olyan gebasz a világegyetemben, ami ellen még ő is tehetetlen.

A katasztrófát az emberiség biológiai leszármazottai nem is vészelik át, így a túlélő virtuális személyiségekre marad, hogy megpróbálják kideríteni, hogy kell-e még hasonló katasztrófára számítaniuk. S ha már itt tartanak, akkor azon is eltűnődnek, hogy az ellen mit tehetnének. S mivel ez teszi ki a regény kétharmadát, tekintsük mondjuk ezt a fő cselekményszálnak. Bár nem muszáj…

Érteni nem értettem ugyan tökéletesen, de úgy érzetem, hogy Egan igen erősen ironizál egy rakásnyi dolgon. spoiler
Mindenesetre szerintem ez is csak amolyan kocka humor, amire csak közepesen vagyok fogékony.

Olvasás közben egy dologra mindenesetre ráébredtem: hard SF-fel tényleg csak annak érdemes próbálkoznia, aki legalább egyszer az életben egyet tudott érteni a matektanárjával, amikor az egy bonyolult bizonyítás levezetésének eleganciájáról beszélt.
Akinek nem volt meg az a zen meditációs állapot, amit ilyenkor érez az ember, az reménytelen, hogy igazán élvezze az ilyen típusú science fiction-t.

* Ennek a könyvnek a dekódolásához a Hogyan pusztítsuk el az univerzumot sajnos határozottan kevés volt.
** Vannak kézzelfogható előnyei, ha egy hard SF olvasó posztmodern prózával is próbálkozik időnként. :P
*** Nekik inkább Lovecraft-et javaslom: az ő írásainak része a magasabb dimenziójú geometriától való kozmikus iszony és értetlenség, amely az őrületbe kergeti azt, aki megpróbálja megérteni. :P

18 hozzászólás
Chöpp >!
Greg Egan: Diaszpóra

Nem is tudom, mit mondhatnék, hogy érzékeltessem, hogy mennyire elképesztően dimenzionált műről van szó. Én meg a matematika talán kicsit messzebb vagyunk egymástól, mint én és a fizika, és talán kicsit még távolabb, mint én és a biológia, aztán még említhetném a biofizikát, a kvantumfizikát és az informatikát és ezek rengeteg szegmensét, amik szintén nagyon távol állnak tőlem megértésileg. Viszont ennek ellenére én nagyon élveztem ezt a rémületesen hatalmas időintervallumot átölelő tapasztalás-folyamot. Pedig még csak kalandos sem volt, bár itt-ott egész magasra szökött fel a vérnyomásom, ami kb. a feléig szinte álomkóroséval vetekedett. Ámde a dimenziókkal és felfedezésekkel együtt egyre gyorsabban faltam a történetet. Van benne egy jó kifejezés: „előreiramlás”. Hát szinte ez történt velem is. Előreiramlottam a történettel, majd visszaléptem, amikor képtelen voltam felfogni valamit, aztán előre megint. Az idő igen viszonylagos a Diaszpóra olvasása közben.
A nézőpont egészen elképesztő. A legtávolabb tőlünk a hozzánk leghasonlóbb húsvérek lesznek – már ha nem vesszük figyelembe az álommajmokat, akik kommunikáció negatívak –, és legközelebbiek azok a poszthumánok, akiken keresztül érzékelhetővé válik valamilyen szempontból az érzékelhetetlen. És most eltekintünk attól, hogy egy idő múlva ők maguk is számtalan nehézségbe ütköznek az „érzékelés” és megértés szempontjából.
Valószínűleg ez az a könyv, amit semmilyen szempontból nem tudnék felvázolni anélkül, hogy a teljes „emberidegenséget” (ez nem jó szó, de momentán jobbat nem tudok) akár csak nagyon röviden is, meg ne próbáljam felvázolni. Nem próbálom. Tessék elolvasni!

csartak P>!
Greg Egan: Diaszpóra

Greg Egan Karantén című könyvével kapcsolatban írtam azt, hogy totál agyedzés. Nos, itt nem csak edzésről van szó. Mondjuk egy több napig végzett folyamatos cardio gyakorlat. Izzad is az agy, finomhangolás szükséges, mert ennek az olvasása magasabb szintű gondolkodást és koncentrációt igényel. Egan egy jó értelemben vett matematikai perverz, és ebben a könyvben több az esszencia, mint a történet. Az esszencia sűrű matematikai levezetésekkel, többmintnégy dimenziós geometriával, kvantumfizikával, kémiával, biológiával. A legérdekesebb rész számomra a Wang-csempe segítségével történő levezetés volt, micsoda fantasztikus gondolat: egy olyan világ, ahol a szénhidrát játszik minden biokémiai szerepet, és a tudatos létforma egy biológiai számítógép mélyén bújik meg.
A könyv végén hiányérzetem támadt. Egyrészt azért, mert mennyivel többet jelentene nekem, ha mondjuk felső szintű matematikai programozó akárki lennék, így valószínűleg minden sora a gyönyör netovábbja lenne számomra, ahol végig a kedvenc témámat boncolgatják, ráadásul egy regény is megbújik mögötte. Viszont belegondolva: egy igazi különlegességet olvastam.
A másik pedig csak a szokásos nyavajgásom, hogy mennyivel színesebb az írói fantázia, mint a saját magába dőlt világunk, ahol egyelőre esélyt sem látni semmilyen változásra.
Az idő kezelése csodálatos, ezen is eltűnődtem. Felgyorsított idő, pörgessünk előre ezer évet, és mennyire semmi a mi kis fizikailag leterhelt pár évtizedünk.
Jól beleástam magam a könyvbe, véres kardként hurcoltam körbe a lakásban. Ilyenkor általában álmodok vele. Itt is megtörtént: nem sokkal a vége előtt az álmodtam, hogy egy makro méretű penteraktba beleköltöztem, és kívülről néztem. Szerintem ez lázálom volt.
Végül Egan még poénkodni is tud: Azt a rész szórakoztató, amikor egyik szereplő Lissajous-görbét rajzolt a vizeletével a levegőbe. :)

11 hozzászólás
marschlako>!
Greg Egan: Diaszpóra

Az Isten gépei után egy újabb poszthumán/transzhumán regény, ami le tudott nyűgözni. Egy regény, melynél hardabb sci-fit nem is nagyon tudok elképzelni*; időnként inkább tűnt a modern fizika ötlettárának, mégsem lehetne száraznak nevezni. Érdekes módon tavaly is hasonló jellegű könyvet olvastam a Tisza-tónál**, de Rajaniemi trilógiájával voltak fenntartásaim. Ott a sok kvantummechanikai (és egyéb) elem sokkal inkább tűnt látványos díszítőelemnek, a történetet színező motívumnak, míg Egannél annak szerves részét alkotják a tudományos megfontolások.

Amiből nem árt egy kicsit felvértezni magunkat olvasás előtt***, s így is bőven lesznek olyan részek, ahol bőszen kell vissza-visszaolvasni. Én legalábbis a térgeometriával pl. mindig is hadilábon álltam, így szívesen meglátogattam volna az alábbi idézetben olvasható szemléltető kiállítási tárgyakat:

Nincs olyan, amit ne lehetne megérteni. Még száz kiállítási tárgy, és ide a rozsdás bökőt: ötdimenzióban fogsz álmodni.

Bár volt olyan tanárom az egyetemen, aki egy fényszennyezésről tartott kötetlen vitanapon – már nem tudom, mi oknál fogva – megjegyezte: ha nem tudott elaludni, hatdimenziós ikozaéderek ötdimenziós metszeteit (vagy valami ilyesmit) szokta elképzelni, ő biztos valamelyik makroszférából érkezett.

Mindezek ellenére – bár első sci-finek semmiképp nem ajánlanám –, vagy éppen mindezért kifejezetten élvezetes a történet; tele remek ötletekkel a Wang-szőnyegeken keresztül a hatdimenziós térbeli világegyetem leírásán át az emberlét határait feszegető kérdésekig minden jót megtalálhatunk benne, ami szem-szájnak-elmének ingere.

S ami mindennél többet elmond: úgy sikerült rajongóvá válnom, hogy egy pillanatig sem szeretnék az általa bemutatott világban élni.

* (hacsak nem a biológiára épít, mert azzal mindig is hadilábon álltam)
** Nem, ez nem direkt volt. Eredetileg a 2666-ot terveztem magammal vinni, de féltégla-volta hamar lebeszélt róla (cserébe most hurcolhatom magammal a békávén).
*** Pl. az immár Nobel-díjas Kip Thorne Interstellarjának ábrái, magyarázata kiválóan segíthet a többdimenziós terekkel illetve a féregjáratokkal való ismerkedésben – de szerencsére maga Greg Egan is készített egy weboldalt a regényhez (http://www.gregegan.net/DIASPORA/DIASPORA.html – köszönöm, @pwz, hogy értékelésedben felhívtad rá a figyelmemet:), ahol nem csupán magyarázó ábrákat találhatunk, hanem pl. a háttérül szolgáló matematikai, fizikai összefüggésekre is rálelhetünk. Vagy jól jöhet Brian Greentől A kozmosz szövedéke is, ha a felcsavarodott mikrodimenziókat – s azok szerepét – szeretnénk elképzelni, megérteni.

4 hozzászólás
petamas>!
Greg Egan: Diaszpóra

Egan-hívővé lettem.

A könyv világában az emberiség három ágra szakadt: egy részük megmaradt hús-vér emberi lénynek (bár közülük sokan genetikai változtatásokat eszközöltek magukon), más részük robottestekbe költözött (ők az ún. gleiznerek). A harmadik tábor még tovább ment: ők a polgárok, akik virtuális poliszaikban élik halhatatlan szoftveréletüket.

Más számára már az eddig elmondottak is elég táptalajt adnának egy egész sorozathoz, de Egan jóval tovább megy: természetesen részletesen bemutatja, milyen is a polgárok élete, és hogyan érzékelik a világot (sőt, több poliszt is bemutat, amelyekben poliszonként kicsit más szabályok uralkodnak), de itt nem áll meg, hanem elkezd asztrofizikát és kvantummechanikát keverni a sztoriba, majd megfejeli az egészet egy igazán izgalmas spoiler-elmélettel.

Ami a leginkább lenyűgözött a könyvben, az az, hogy ezt milyen természetességgel teszi: kezdetben azt vártam, hogy még a Kvantumtolvajnál is nehezebben dekódolható, interdiszciplináris jártasságot feltételező könyvet fogok kapni. Azonban Egan igazi profi: nem ködösít, nem lírai jelzőhalomnak és dísznek használja a tudományt, hanem szépen, tételesen elmond mindent, amit tudnunk kell a történet megértéséhez. Nem hallottál még a fermionokról és a bozonokról? Nem gond, így-és-így működnek, és ha megfelelően kombinálod őket, akkor ez történik. Már a legelső fejezet is zseniálisan példázza ezt: egy új, mesterséges tudat kialakulását követhetjük nyomon a kezdetektől az öntudatra ébredésig. Az utolsó bitig ki van minden dolgozva, szépen vegyítve a DNS és aminosavak működését a digitális világgal, és a szerző mindent el is mond, nem kellenek háttérismeretek, teljesen kezdőként is értelmezhető az egész.

Mindenkinek ajánlom, zseniális könyv. Miért nem jelent meg sokkal több Egan-regény itthon? Tudom-tudom, ott a Karantén, meg a novellák a Cherubion-antológiákban, de az nem elég. Még több Egant akarok!

13 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Greg Egan: Diaszpóra

Érezte már Ön, hogy milyen az, ha csákánnyal simogatják az agytekervényeit? Tudja, milyen az, amikor elolvas tíz oldalt egy könyvből, és rá kell ébrednie, hogy a háromnegyedét nem értette? És mindemellett érezte már azt, hogy mégis egy egész jó regénnyel van dolga?

Ha nem, vegye gyorsan a kezébe a Diaszpórát, amely felér egy kvantumfizikai gyorstalpalóval. Minden oldalon neutronok és elméletek tömkelege zuhan a Kedves Olvasóra, aki ezt vagy be tudja fogadni, vagy a szeme is kettéáll, mikor 16 dimenziót próbál elképzelni.

Mindemellett egy nagyon érdekfeszítő történetet tár elénk az író egy olyan jövőről, amelyben személy szerint nem kívánnék részt venni. Valamiért a halhatatlanság nem is tűnik olyan vonzónak, miután végigolvass az ember a regényt.

8 hozzászólás
Morpheus>!
Greg Egan: Diaszpóra

Nagyon érdekes volt, ahogy leírja az emberiség kirajzását, és nagyon helyesen, ezt nem szerves, emberi formában teszik meg (Lásd: Kim Stanley Robinson: Aurora), hanem mindenféle más formában, amit alig lehet felfogni. A történet egyszerű, el kell indulni (vagy meg kell halni), és ezt az utat követjük végig, a lehetséges határáig. A szereplőkkel nem nagyon lehet azonosulni, már annyira messze vannak tőlünk, annyira idegenek, de azért megérteni meg lehet őket. Bár az ember néha elveszti a fonalat a sok virtuális létező és klón között, valamint a tudományos magyarázatok egy része is túlment azon a határon, ahol még értelmezni voltam képes. De sebaj. :) Minden esetre sokdimenziósan monumentális a kép, ami lefestésre került, és ha a technológiai szingularitás bekövetkezne az életemben, akkor átköltözöm ebből a virtuális félmajom test-tudat együttesből a digitális létezés végtelenségébe. Bízzunk benne, hogy ez előbb bekövetkezik, mint ahogy az emberiség elpusztítja a környezetét, amely aztán maga alá temeti.

Noro P>!
Greg Egan: Diaszpóra

Hard sci-fi, ezredvégi stílusban. Egy olyan poszthumán kor, amelyben az ember bármit megtehet önmagával. Az egyedüli abszolútumok a matematika állításai (ki hitte volna, hogy egyszer még hasznát veszem a vektoralgebrának. :) Ez azt a veszélyt hordozza, hogy a faj teljesen befelé fordul, a virtuális valóságok szolipszizmusába. Egy megmagyarázhatatlan űrbeli kataklizma azonban sokakat ráébreszt, hogy a külső valóságban is akad, amit még nem láttak, és nem értettek meg. Így hát mindenkiről készül ezernyi copypaste (fő a biztonság), és végre irány a világűr. De ha célba akarnak érni, ahhoz előbb új irányokat kell definiálniuk, ha pedig odaérnek, akkor a létezés egészen új formáit kell megalkotniuk.

Már a könyv elejének sikerült lenyűgöznie a születés történetével – nem ez az első sci-fim, amelyben valaki „megteremtődik” az első oldalakon, de ilyen szintű feldolgozás még egyikben sem volt. Egan ezután is kompromisszumok nélkül viszi tovább a digitális lét bemutatását, függetlenül attól, hogy mennyire elvont vagy bizarr is ez az olvasó számára – kapunk egy kis kitekintést a hús-vér létforma irányába is, de vé (mint virtuális) szemszögből, így ez is alapvetően a kontraszt erősödését szolgálja. A könyv humora eléggé kocka: én például biztos vagyok benne, hogy a féregjárat-kutatások eredménye tulajdonképpen vicces fricska más sci-fi írók felé, akik mind a dolog könnyebb oldalát fogták meg. Végül azonban arra a komolyan elgondolkodtató következtetésre jutunk, hogy az emberi elme bármit képes befogadni, minden csak megfelelő interfész kérdése – de vajon vállalja-e mindezt az az öntudattal bíró lény, aki a programozás mélyén lapul?

mandris>!
Greg Egan: Diaszpóra

… avagy a szoftverszerű létezés szépségei

Ha van regény, amely megérdemli a hard sci-fi megjelölést, akkor ez az… olyannyira komolyan veszi a tudományos megalapozottságot, hogy a szerző a végén bibliográfiát mellékel az ötleteihez.
Mitagadás, az elején igencsak rám ijesztett a könyv. Kezdtem aggódni, hogy ez tökéletesen élvezhetetlen lesz számomra, és hirtelen kezdtem nagyon azonosulni a bölcsészekkel, amire érdekes módon 5 év bölcsészkaron ritkán volt példa.* Az identitás persze komplex és szituatív dolog, de most ne menjünk bele a részletekbe. Mindenesetre, e könyv olvasása közben éreztem, hogy ennyire azért nem biztos, hogy bele szerettem volna menni a tudományos részletekbe, mindennapi életemben a 3+1 dimenzióban való létezés menedzselése is éppen elegendő energiát igényel, nem áll szándékomban további, még ha mikroszkopikus dimenziókkal is kitágítani a látóteremet, hogy ezzel a képzavarral éljek.
Ugyanakkor a könyvet végül sokkal jobban élveztem, mint az első részek alapján számítottam rá, bár valószínűleg egy elméleti fizikusi vagy asztrofizikusi mesterdiploma még növelhette volna a könyv élvezeti értékét, de még így is meglepően jól fogyasztható volt. Valószínűleg nem árt, ha az ember alapvetően beszélő viszonyban van a matematikával, és nem kap sikítófrászt a szakzsargontól. Szóval, leszámítva, hogy nem mindent értettem teljes mértékben, nagyon jól szórakoztam a regényen, és bár alapvetően nem a cselekményen volt a hangsúly, végig le tudott kötni, és alaposan megdolgoztatta a szürkeállományomat.
Egyébként vicces, hogy milyen kölcsönösen megtermékenyítő dolog több könyvet párhuzamosan olvasni, és milyen sokszor meglepő módon tudnak összekapcsolódni az olvasottak. Így például a nagyon eltérő létformák egymással való kommunikációjának a nehézségei – pl. a vék és a húsvérek, de akár a húsvérek különböző csoportjai, vagy épp a vék és a szőnyegek, vagy épp a remeték közötti kommunikációra gondolok, sok gondolatot ébresztett bennem például a Bibliával kapcsolatban, amely ugyancsak két nagyon eltérő létforma közötti kommunikáció megvalósulási formája.
Szóval elcsépelt dolog ilyet mondani, de ez a könyv igazán gondolatébresztő volt, és a fenti csak egy példa. Úgyhogy még ha személyesen nem is szeretném megérni, hogy a könyvben leírt szoftverszerű létezés megvalósuljon, maguk a leírtak nagyon izgalmasak voltak, kezdve az árva személyiségfejlődésétől, öntudatra ébredésétől a húsvérekkel való kapcsolatfelvételen keresztül az intergalaktikus léptékű katasztrófa által indukált diaszpóra leírásáig, és a Transzmutálók nyomában bejárt makroszférák soráig. Úgyhogy nem lett volna szép azért azért levonni az értékelésből, mert én nem értettem valamit, itt most a könyvet kell minősíteni, és nem magunkat, úgyhogy jár az 5 csillag.

* Nem szándékom bántani a bölcsészeket, csak éppen azt próbáltam itt tömören kifejezni, amit magam is tapasztaltam ismerősi körömben, hogy többen bölcsész létük örömteli velejárójának tekintették, hogy immár nem szükséges még jobban elmélyülniük például a matematika rejtelmeiben. Megjegyzem: Keserűen csalódnak azonban a bölcsészkarra érkező politológia, szociológia és társadalmi tanulmányok szakosok, nekik ugyanis de – mondjuk az meglep, hogy nem számítottak rá.

pat P>!
Greg Egan: Diaszpóra

Sok minden van, mi csodálatos, de az embernél…. talán csak a világegyetem csodálatosabb. N-dimenziós makroszférákkal vagy azok nélkül, neutroncsillagokkal, bozonokkal, matematikai tételekkel, féreglyukakkal, Turing-gépekkel és Wang-csempékkel, egyéb csodákkal egyetemben. Meg az entrópia börtönében élő biológiai testek evolúciós csapdájából kiszabadult emberi lelkek világa.
Eddig is ígéretesnek, noha bizarrul ijesztőnek és idegennek gondoltam ezt az egyelőre még nem annyira lehetőséget, de hogy ennyi mindent lehetne így csinálni, na azt nem gondoltam igazán végig. Lemásolhatod magad rengeteg példányban. Sokezer éves utazásokat tehetsz, közben kikapcsolhatod magad, megkeresheted az öntudat invariánsát, vagy újragondolhatod a Kozuch-elméletet. Átszerkesztheted az „idegrendszeredet” és az „érzékszerveidet ” úgy, hogy háromnál több dimenziós tereket is fel tudj fogni (nagyjából). Szemügyre veheted a saját elméd architektúráját, és megnézheted a gondolataidat.
És végül, eljuthatsz minden világok végének agoraphobiás, magányos, abszolút szabadságába.

(És nem, nem csak azok képesek elolvasni ezt a könyvet, akik valami kvantumból írták a nagydoktorijukat. Persze előny, ha olvastál már egy-két ismeretterjesztő könyvet a témában (Stephen Hawking, Michio Kaku, ilyenek). De nem is annyira a háttértudás számít, hanem az érdeklődés és a kitartás. )

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

marschlako>!

Nincs olyan, amit ne lehetne megérteni. Még száz kiállítási tárgy, és ide a rozsdás bökőt: ötdimenzióban fogsz álmodni.

316. oldal

13 hozzászólás
vöri P>!

Yatima megpróbálta elképzelni, milyen lehet az az idegen faj, amelynek kellően korcs az erkölcsi felfogása a hadviseléshez, és kellően magas a technológiai fejlettsége neutroncsillagok manipulálásához. Undok egy gondolat volt, de nem sokkal valószínűbb, mint hogy az influenza vírus találta fel a hidrogénbombát.

124. oldal

Chöpp >!

Mégis folyton azt kérdem magamtól: hova tovább? A történelem nem mutat irányt. Az evolúció sem.

230. oldal

Chöpp >!

Azzá válhatunk, amivé csak akarunk… és a lehetséges jövőnk eme nyitottsága mellett még a galaxis is eltörpül.

230. oldal

4 hozzászólás
Chöpp >!

Túl sok mindent természetesnek veszel

234. oldal, 235. oldal

Chöpp >!

Hol húzódik a határ valóság és illúzió között?

254. oldal

Chöpp >!

Végül nem marad más, csak a matematika.

388. oldal

Kapcsolódó szócikkek: matematika
Chöpp >!

És megmaradt sok zavaros eszmefuttatás a szabad akaratról. A statikusok általában nem erőszakosak, de úgy tartják, hogy nincs erény rémtettek nélkül… a filozófusok ezt nevezik Mechanikus narancs-tévhitnek.

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mechanikus narancs
AOD>!

A reményben az a szép, hogy semmire nincs hatással.

Kapcsolódó szócikkek: remény
Stone>!

Yatima tudta, egy olyan folyamat betetőzésének szemtanúja, amely ötmilliárd éve vette kezdetét, kozmikus léptékű skálán azonban ugyanolyan hétköznapi és jelentéktelen, mint egy molylepke halála.

143-144. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Hackett: Eldobható testek
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek
Ian McDonald: Luna – Újhold
Alastair Reynolds: Jelenések tere
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Frank Herbert: A Dűne
Markovics Botond: Felfalt kozmosz
Dan Simmons: Hyperion