Vera 41 csillagozás

Grecsó Krisztián: Vera

Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Magvető, Budapest, 2019
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438291
>!
Magvető, Budapest, 2019
336 oldal · ISBN: 9789631439069

Kedvencelte 6

Most olvassa 35

Várólistára tette 126

Kívánságlistára tette 132

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kovaxka P
Grecsó Krisztián: Vera

Nagyon vártam, nagyon szerettem. Gyakorlatilag le sem tudtam tenni. Vera története, szerelme és családja azonnal beszippantott, nem engedett. Csak Szabó Magdánál találkoztam eddig ennyire hiteles lányszereplővel, de a többi karakter is tökéletesen megformált. Nekem benne volt Nemecsek is az igazságkereséssel, a tettek felvállalásával, a lázas rohangálással. Barátság, szerelem, szeretet, felnőtté válás, titkok és elhallgatások – mindez a nyolcvanas években. Az igényes külső igazi gyöngyszemet rejt.

3 hozzászólás
>!
dacecc P
Grecsó Krisztián: Vera

Elképesztő, hogy mennyit számít egy borító. Csak ránéztem a boltban a könyvre, és két érzés is elindult bennem: megkívántam egyrészt Szeged hangulatát, másrészt pedig rögtön kézbe akartam venni a könyvet. Szóval elég igényes lett a megjelenése.
Grecsóval az ember amúgy előnyből indul, ha olvasott már tőle egy-két regényt, nagyjából sejtheti mire számíthat, ez azonban nem negatívum, mert amit eddig olvastam tőle, mindnél azt éreztem, hogy működött a szöveg. Nem volt ez máshogy a Verával sem, elég szép felnövéstörténet lett egy kislányról, akinek helyt kell állnia egy csomó új helyzetben. Vannak hibái a könyvnek, de szinte mindet megbocsátom egy dolog miatt: nagyon átélhető a gyerekperspektíva. Vera érzésvilága, gondolkodása a kibontakozó új érzésekkel, a saját fogalmakkal ezekre az új tapasztalatokra mind hihető, el tudom képzelni, hogy egy 11 éves kislány így gondolkodik. Ennek tudom be azt is, hogy a 80-as évek és a város hangulata nem kap akkora szerepet, mert egy ekkora gyermek számára az talán mellékes, hogy milyen korban történnek ezek a dolgok.

>!
Cipőfűző P
Grecsó Krisztián: Vera

Tulajdonképpen szerintem Grecsó egy jó regényt tett le az asztalra. Amit én egy kicsit hiányolok, az az enyhe korhangulat. Persze van helye (Magyarország, Szeged) és ideje (1980) a történetnek, de én nem igazán éreztem, hogy körbe ölelné az atmoszféra. Egyébként azt nem lehet mondani, hogy ne próbálkozna a regény (és lehet, hogy a Szegedet ismerő olvasókat jobban meg is örvendezteti majd ez a része), csak hát van egy sokkal izmosabb és relevánsabb aspektusa, egy tíz éves gyerek gondolkodásmódjának, felfogóképességének, problémaérzékelésének, fejlődésben lévő személyiségének kivesézése. Ez roppant nehéz feladat, de Grecsó becsülettel bevállalta, és azt hiszem, meg lett a foganatja.
Van egy-két bájosnak szánt hasonlat, ami mellé ment és itt-ott csikordul egyet halkan a kislány kommunikációja. Szerintem egy gyerek, aki ismeri azokat a szavakat, hogy ripacs és magamutogató, és még értelmezni is tudja, az ismeri azt is, hogy szorongás, és nem használja helyette a kétségtelenül nagyon aranyos szomorú-izgulást. Aztán például nehezen tudom elképzelni, hogy egy tíz éves gyereket leköt, ahogy játszik a terítőn a fény. Ezek persze csak apróságok, sokkal több erénye van a könyvnek, mint ami negatívumot kipréseltem belőle.
A gyermeki személyiségjegyek kidolgozása igen nagy horderejűre sikerült, komplexitását Grecsó jól visszaadja, nem csúszott el ezen a banánhéjon, pedig nem lett volna nehéz. Tátrai Vera tíz éves, éppen a serdülőkor elején jár, félig-meddig még a kisgyereklétben pancsikol, ábrándos, de tekintetét már a felnőttesebb világ felé fordítja. Egyik kezével már egy fiú kezét fogja, a másikkal még kétségbeesetten kapaszkodna babáiba. Az egyik hiba érzésem szerint, amikor Vera erre rádöbben. Azt hiszem, hogy ekkor még erre nem lehet képes. A serdülőkor legelején nem foghatja fel, hogy átmenetben tartózkodik a személyisége. Szorongásai inkább még gyermekiek. Például ha a szülei szomorúak, vagy mérgesek, az szerinte csakis miatta lehet. Még azért is ő a hibás, amit nem követett el. Nagyon jól felszínre kerül, hogy kialakul egyfajta igazságképzet benne. Eddig készen volt minden, amit mondtak neki, és ahogy, az létezett a fejében, mi viszont tanúi leszünk öntudatra ébredésének. Leglátványosabb megnyilvánulása ennek, amikor az edzőnek odaböki a csalást. Kiderül számára, hogy a felnőttek sem tévedhetetlenek, és főleg nem támadhatatlanok. A gyermek és felnőtt közötti konfliktus, gondolkodásbeli különbségek megfelelő kontúrt kaptak. Láthatjuk, hogy egy gyereknek mennyire nincs eszköze igaza védelmében egy felnőttel szemben, és hogy eleve hátrányból indul.
A regény fő konfliktusa tulajdonképpen nem maga a tény – tényleg spoiler lesz (!!), bár eléggé az elején az arcunkba (és Vera arcába) ordítja a Sári nevű szereplő, mi onnéttól tudjuk, a főszereplő viszont nem, hiszen még gyerek, és korlátozott a felfogóképessége, meg hát nem szereti a rosszat, ezért még gondolni sem akar rá – hogy spoiler, hanem ennek a titokban tartása. Egész pontosan annak a kérdésnek a problematikája, hogy ezt mégis mikor mondja el a szülő a gyerekének, vagy, hogy egyáltalán elmondja-e neki. Mert tegyük fel, hogy el akarja mondani. Mikor történjen ez? Mikor lesz érett a gyerek rá? Mert hát olyan nincs, hogy tegnap még nem volt elég érett hozzá, holnap meg már igen. Persze hollywoodi módon mondhatjuk rébuszokban, hogy majd eljön az idő, de hát mikor könyörgöm? És ez azért nagyszerű, hogy egy talán nem is annyira nagy kunszt dologból lesz egy ordas nagy kunszt, a könyvben szétterül a homályos köd, amit felvált a sűrű feszültség Vera jellemformálódása folytán, pusztán azért, mert a szülő egy kellemetlen igazságtól óvni szerette volna a gyerekét. Egyébként az, hogy a szülőknek nehezen jött össze a gyerek, talán megmagyarázza a sokszor idegesítő túlféltést, ami nem teljesen egészséges, de annál gyakoribb. Ezt eredetileg negatívumnak szántam, de belegondolva nem túltolt írói jellemzés.
Ez így nagyon rendben van. A két barátnő, Vera és Sári viszonyának hirtelen változása az új fiú miatt nekem nem volt teljesen világos annak fényében, hogy mi a könyv legelején már ebbe a hűvös viszonyba csöppenünk bele. Sári féltékenysége, innen jövő undoksága, és elszólása nem egy holdvilágos tisztás. A hirtelen nagy lángú, de tili-toli gyerekszelem ábrázolása amúgy remek.
Van ám másik konfliktus is, egy másik titok (meg van még másik is, csupa titok ez a könyv), aminek a motorja viszont smafu ahhoz, hogy az ember tíz évig ne beszéljen a másikkal, és hogy még próbálkozást se tegyen a félreértés rendezésére. Főleg ha az a másik gyakorlatilag az apja, és nem a sarki gyrosos. Ezt a vonalat így erőtlennek éreztem, de végül is szépen lefolyt a háttérben, így mindenképp hozzátett a projekthez.

Kis hősünk mindeközben bizony-bizony cseperedik, tapasztal, csalódik, a regény végén már nem az a naiv kislány, hanem egy kicsit komolyabb.

>!
Ellie_Andrews P
Grecsó Krisztián: Vera

Azt hiszem, hogy túlzás nélkül mondhatom, Grecsó Krisztián ezúttal túlszárnyalta nem csak az én hatalmas elvárásaimat, de minden bizonnyal önmagát is. Nem tudom, ő maga tisztában van-e vele, hogy amit a Vera c. regényében leírt, és ahogyan leírta, az a tökéletes isteni kegyelem bizonyítéka. Ugyanis ő ezt nem tudhatná! Egy negyvenes férfi ugyan mit tudhat egy 11 éves kislány lelkivilágáról, első szerelméről, belső pokláról? Nem egyszerűen arról van szó, hogy az író kitalált valamit, megteremtette a főhősét, azután papírra vetette, ami eszébe jutott. Bármit lehet mondani, persze, de szívem mélyéből hiszem, ez alkalommal a kezét a Jóisten vezette, amikor írni kezdett. Mindezt mondom úgy, hogy alapvetően, szabályok szerint nem számítok hívő embernek.

Mindaz, ami a Vera c. regény lapjain történik, színtiszta igazság, az első betűtől az utolsóig. Nincs apelláta, nincs kiskapu, nincs elírás, félrecsúszás. Ez a történet, így, ahogy van, akár meg is történhetett volna. Én magam a ’80-as évek közepén születtem, mégis ismerős volt számomra ez a világ. Ez az egyik ok, amiért szeretem Grecsó Krisztián írásait. Otthon érzem magam bennük. Az én világomról ír. Az én szeretteimről. Az én gyermekkorom poros színhelyeiről: úgy ismerem a vidéket, ahol ő meg én felnőttünk, mint a tenyeremet. Élhetek én most bárhol, az otthon a szívemben a nyomorult pusztát jelenti, az ócska falvakat, és Szegedet: a világvárost. Ez a vidék az én gyermekkorom színhelye is, tehát a bölcsőm, és mindaz, ami nagyrészt meghatároz. Ez vagyok én. Ezért olvasok Grecsót. Mert, bár nem ismer engem, mégis szívmélyig ismeri minden gondolatom és érzéseim. Ám ez alkalommal engem is nagyon meglepett.

Nem vagyok képes nem szuperlatívuszokban fogalmazni. Elragadtatott vagyok. Megindított vagyok. Ihletett vagyok. Szomorú vagyok. Boldog vagyok. Mindezt azért, mert elolvastam Grecsó Krisztián Vera c. új regényét. A szavak után keresgélek, de olyan, mintha csak érzések lennének bennem. Puszta csontvázak, lecsupaszított alap. Mindig ilyenné tesz. A lényeg marad meg bennem, és ezúttal még valami más is: a kérdés, hogyan képes valaki megírni egy ilyen nagy horderejű könyvet? Mert ugyan csak egy egészen kicsike lányról szól, látszólag, aki megéli az első szerelmet, és közben feltárul előtte családjának és származásának borzalmas titka. Ez a kislány a regény lapjain hol bolondul boldog, többnyire rajong, hol a fiúért, hol az anyjáért. Sokszor bánatos, sokszor haragos. Bátor és harcol, csökönyösen, csak azért is. A legnehezebb az egészben az, ami mindig a vége az ilyen történeteknek, hogy sajnos, a gyerekek felnőnek. Ennek az ösvénynek az első kockáin lépeget kis főhősünk, Vera is. Elindul a felnőtté válás rögös útján, és igazából – ahogyan, valljuk be, mi is így voltunk vele – gyűlöli. Mert a felnőtt élet kiábrándító. A felnőtt élet kíméletlenül a képünkbe vágja az igazat. Mert az álmok, amikor valósággá válnak, hirtelen annak látszanak, amik valójában, és úgy már nem is olyan szórakoztatóak. Ezzel kell szembesülni ennek a kicsi lánynak. Ennyiről szól az egész. Mégis minden benne van, ami az életről elmondható. Kendőzetlenül, kíméletlenül, pőrén.

Sokan hasonlítják ezt a könyvet Szabó Magda műveihez. Én magam nem tudom ilyen könnyen megállapítani ezt a hasonlóságot. Mélységében, drámaiságában, lélektani éleslátásában minden bizonnyal utoléri legendás írónőnket. Olyan, mintha Grecsó mindent tudna, amit az emberről és a lelkéről tudni lehet, legyen az meglett férfiember, asszony, gyerek, paraszt vagy értelmiségi. Mintha minden dimenzió, minden változat, minden lehetőség ott fészkelne őbenne is. Grecsó nem csak lát és ért, de megért és átérez. Ettől olyan félelmetes, ettől olyan megrendítő, ettől olyan magával ragadó a Vera.

Azért jó ez a regény, mert nem feltéltenül kell megérni rá. Elég embernek lenni. Elég a tapasztalat, hogy megszülettél, gyerek voltál, azután felnőttél. Nagyon nagy tévedés, hogy ez egy ifjúsági regény. Ezzel egy gyerek, vagy egy kamasz nem tud mit kezdeni. Ez nekünk szól, akik már túl vagyunk a nehezén: akiket már nem lep meg, hogy semmi sem az, aminek látszik, és hogy az életnek bizony jó nagy, kemény tenyere van. Nekünk szól, neked, nekem! Hogy emlékezzél! Hogy tudjad, hogy bár rázós menet volt, de megéltük ezt is, és közben mindig és mindig azt kutattuk: a rosszban hol a jó? Ismerjük be, sokszor meg is találtuk, csak idővel ez mindig egy kicsit egyre nehezebb lett. Ne felejtsd el keresni a jót. Történjen bármi, legyen bármekkora az a csattanós pofon, veszítsd el szásszor a reményt, de a hitedet soha, és keresd a szépet. Ott van az. Régen is ott volt, most sincs ez másként. Az élet olyan, amilyen, de nem feltétlen kell nyomorultul megélni, álmok nélkül, szeretet nélkül, emberség nélkül. Fel kell nőni, de a léleknek azért nem muszáj jóval a test előtt meghalni.

Nekem erről szólt a Vera. Másnak lehet egészen mást mond. Talán Grecsó nem is ezt akarta mondani. Talán maga sem tudja pontosan, mit akart mondani. Vagy éppen azt szereti, hogy mindenkinek mást és mást mond. Nem tudhatom. Azt tudom, hogy a szentesi gaz közül leselkedve is ő volt már az, akire példaképként felnéztem, és ez mostanra sem változott. Mi több, egyre inkább nagyra tartom őt, egyre nagyobbra. Mert ő fejlődik, tanul, érik, és könyvről könyvre egyre gazdagabb lesz. Mélységesen szeretem minden munkáját, ám a Vera még a számomra sokat jelentő, elfeledett emlékeket idéző, botrányos-szép Pletykaanyut is beelőzte a szívemben. Olvassátok, éljétek át, szeressétek!

Eredeti bejegyzés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2019/03/grec…

>!
Olwen P
Grecsó Krisztián: Vera

Történet arról, hogy a féltve őrzött családi titkok, melyeket védelmi céllal rejtegetünk, elkerülhetetlenül a felszínre törnek és kárt okoznak mindenkinek, felborítják az érintettek, főleg a gyermek biztonságérzetét.
A könyv kívül-belül tökéletes, igényes kivitel, az volt az érzésem, hogy minden részletében tudatosan hibátlanra alkották, hogy az olvasó biztosan szeresse: ízléses borító, harmonizáló színek, finom visszafogottság a külsőben, s ugyanilyen tökéletes precizitás a tartalomban: gyönyörű, régen elfeledett szavak, grecsósan megalkotott, összefűzött, néhol teljes oldalt is betöltő egy mondatok. Olvasás közben végig az volt az érzésem, hogy ez inkább ifjúsági regény, kicsit Szabó Magdára emlékeztetett, talán nem véletlen, hiszen éppen egy Abigél idézettel indul a mű. Rá is tettem volna az ijúsági címkét a könyv adatlapjára, de a Mikulás ünnepség eseményei elbizonytalanítottak, illetve a mai ifjúság nehezen érezheti át, milyen lehetett 1980-ban gyereknek lenni.
Nem tudott érzelmileg teljesen magával ragadni a regény, kívülálló maradtam éppen amiatt, hogy úgy éreztem, túlkoros vagyok az olvasásához. Nekem több mélység kell. Ezért a fél csillag levonás.

4 hozzászólás
>!
borbolya3
Grecsó Krisztián: Vera

Direkt még a fülszöveget se olvastam el, hogy teljesen prekoncepció-mentesen kezdhessek neki a történetnek, amit csak az elején szereplő Abigél-idézet bolygatott meg.
Ennek köszönhetően még jobban tudtam örülni, hogy Grecsó Krisztián ennyire szakított eddigi irányzataival, és nem egy Daru-történetet kaptunk. Meglepő volt, hogy egy felnőtt férfi hogyan tudja ilyen precízen, ilyen szabómagdásan ábrázolni, mi zajlik egy tizenéves lány fejében. Tudja úgy láttatni az eseményeket, hogy nem fűzi fel a mesterkélten lineáris madzagra, hanem azok a maguk szaggatottságukban, összevisszaságukban szerepelnek. Nyomasztónak érezzük, hogy még nem minden eseményre találta meg a magyarázatot, és folyamatosan szurkolunk, egészen a regény végéig, hogy jöjjön rá arra, ami annyira egyértelmű. S miközben a csontvázak hullanak ki a szekrényből, s Vera lassan eltűnik naiv kislánynak lenni, egy tornadressz is tud feszültséget okozni, s mint egy jó kriminél, letehetetlenné válik a történet.
A regény újra meggyőzött, nem szeretnék újra kisiskolás lenni (gimnazista még kevésbé), de ha ez lenne az ára, hogy az első szerelemmel járó furcsa bizsergéseket átéljem, lehet, mégis belevágnék.

>!
gabona
Grecsó Krisztián: Vera

Szerettem volna sokat írni erről a regényről, de már rengetegen megtették előttem, így nem tudok, csak annyit, hogy: hol volt eddig ez a Grecsó Krisztián? A már-már Szabó Magdát idéző világ, a gyermeki (esetünkben 10 éves kislány) lélek pontos és hiteles visszaadása, minden mélységének ábrázolása, a valódi érzések közvetítése tényleg a szerző eddigi legjobb könyvévé teszik a Verát. Éppen ezért próbálkozom meg majd korábbiakkal is tőle, mert eddig csak a Megyek utánad volt meg, de nem hagyott igazán mély nyomokat bennem. Ritkán mondok ilyet, de ez garantáltan újraolvasós könyv!

A fél csillag levonás csupán azért jár, mert ez egy kegyetlen regény volt, tele kegyetlen húzásokkal. Ami legalább pozitívum, hogy a ’80-as évekbe helyezett történet nem fulladt olcsó nosztalgiázásba. Mondjuk a káromkodásokból lehetett volna kevesebb is, de tényleg ez legyen a legnagyobb probléma…

>!
Magvető, Budapest, 2019
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438291
>!
Roxa
Grecsó Krisztián: Vera

Szinte az egész hetemet Verával töltöttem. Sajnos nem jutott hosszabb idő nekünk, csak pár percek a tömegközlekedésen, de az érem másik és pozitívabb oldala, hogy így több nap jutott együtt. Jaj, de mit is mondhatnèk?! Olvastam én nagyon sokat róla mielőtt megjelent, és egy kicsit talán mintha másra is számítottam volna, ami most határozottan jó volt, mert sokkal jobbat kaptam, mint amit vártam.
Emlékszem milyen sokáig próbáltam ellenállni Grecsónak, egy időben idegesítően sokszor láttam a város bármely pontján a Megyek utánad-ot. Aztán jött a Jelmezbál, azzal a csodás őszies borítójával és nem tudtam ellenállni. Őt követte a Harminc év napsütés, ami teljesen lehengerelt. Azóta van egy kis szerelem bennem Grecsó felé, mert ahogy ő adja vissza azokat az elfeledett érzéseket, ami által olyan emlékek tódulnak fel az emberben, amik szinte már elvesztek, úgy nem tudja senki. Van benne mindig valami varázslat.
Annyira tudtam Vera lenni, annyi mindent megértettem és éreztem ismerősnek, egyáltalán nem esett nehezemre azonosulni vele, sőt az a fura, hogy nem akartam, nem volt tudatos, csak megtörtént. Viszont az egészben a legnagyobb kérdés számomra és egyébként teljesen hihetetlen, hogy erre valaki képes, hogy mégis, hogy a viharba tud egy férfi ennyire egy 11 éves lány szemével látni, a fejével gondolkodni és vele érezni?
Ugyanitt az összes karakter annyira eleven, jól megformált volt, mindegyiküket sodorta már velem szembe élet, a történetben mindenkinek megvolt a maga szerepe és nem is hazudtolta meg önmagát.
Olvassátok Verát, mert jó, mert szerethető, mert eleven, mert Grecsó.

>!
Lau1982 P
Grecsó Krisztián: Vera

Zajlik a jég a Tiszán… a napfény beragyogja a frissen megépült Napsugár Áruház falát… kanyarodik a villamos, átsuhan a Hősök kapuja alatt…
Egész más volt ezt a könyvet úgy olvasni, hogy Szegeden élek, ide „pottyantott le a gólya”, itt éltem le életem nagy részét, és egyenlőre, még itt vagyok. Nem sokkal a műben említett időszak után születtem, így még emlékszem a „régi” Szegedre. S mégis, milyen érdekes, hogy vannak dolgok, amik azóta sem változtak…hogy a gyerekek milyen gonoszak is tudnak lenni, ma is, ahogyan akkor is, ami részben azért is van, mert amit otthon látnak, „azt hozzák”. Hogy mennyire meghatározó egy iskolában, egy versenyen, egy munka megtalálásban, a jövődben, hogy kit/kiket ismersz… mert a kapcsolatok, és az érdekek… „mert a felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle”. Mert akinek a szülője ez vagy az, vagy SZMK-s, akkor az mindjárt más. Furcsa érzéseket váltott ki belőlem a könyv, sok ponton együtt tudtam érezni a főszereplő kislánnyal, előjött sok emlékkép a múltból. Ráadásul, amikor a könyvbemutatón ültem és hallgattam, ahogyan Kováts Adél olvasott fel a könyvből részleteket, sokszor visszajött a műben is, mintha Ő olvasná nekem. Grecsó Krisztián , köszönöm, hogy megírtad ezt a kötetet, Vera, téged pedig szeretlek!

>!
kataa_
Grecsó Krisztián: Vera

Te jó ég, hogy én mennyire vártam ezt a regényt! És hogy meddig húztam az utolsó 30 oldalt, mert egyszerűen nem akartam, hogy ilyen gyorsan véget érjen.
Kicsit más volt, mint Krisztián eddigi könyvei, leginkább a főszereplő személye és az ebből adódó különbségek miatt, és közben meg mégsem volt más, mert ott volt benne az az igazi megfoghatatlan grecsókrisztiános stílus, és azt meg aztán felfogni sem tudom, hogy hogy képes valaki erre, hogy minden egyes történetében felfedezzek valamit magamból, és mindig mást. Hihetetlen, hogy egy felnőtt férfi ilyen hitelesen tudott egy kislány fejével gondolkodni, megérteni, hogy hogyan észleli, érzi ő a világot és az eseményeket maga körül. Egy olyan kislány fejével, akiben rengeteg hasonlóságot fedeztem fel a saját tízéves kori énemhez. Legszívesebben adnék egy ölelést az írónak is, de főleg a kis Verának. Jobb híján ölelgetem magát a könyvet, haha.
Fontos témákat érint a történet, és a legszebb, a leggrecsósabb, hogy nem is igazán maguk a megtörtént események a fontosak, inkább az érzelmek és a szereplők közötti dinamikák viszik előre a regényt. Benyomásokat, szimbólumokat ad: szomorú-izgulást és lebegős boldogságot; a saját helyünk keresését a világban, egy talán túl korán jött első szerelmet, a felnőtté válás legelső lépéseit, ahogy egy eltemetett családi titok és trauma lebeg évek óta a levegőben, és ahogy elkezd szétesni egy illúzió, hogy átadja az igazságnak a helyét.
Volt, hogy összeszorult a torkom, volt, hogy nem tudtam visszafogni a mosolygást. Nagyon jó olvasási élmény. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy ismerje meg Verát. <3

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
tsabeeka

Rossz dolog félni. Eddig nem is tudta, mennyire. Várni valamit, ami nem jön. És aztán mindennél jobb megszabadulni ettől a félelemtől.

51. oldal (Magvető, 2019)

>!
Lau1982 P

Mert a felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle.

127-128. oldal

>!
Ellie_Andrews P

Józef bőrének az illatát érzi az orrában, és csodák csodája, nem rossz illat. Hogy lehet az, hogy eredetileg kellemetlen volt, és most mégis jó?
Az meg még furcsább, gondolja, hogy valaki, aki nem az ő családjához tartozik, az mégis olyan tud lenni, mintha mindig ismerte volna.

76. oldal (2019, Magvető)

>!
kataa_

Vera hasát megint szorítja valami, utálja a szomorú-izgulást, ilyenkor jóvátehetetlenül rossz dolgok jutnak az eszébe, nem is meri megkérdezni Sárit, hogy szokott-e ilyet érezni, mert fél, hogy azt felelné, nem. És a mamának sem mondja, mert ő meg nem hagyná békén, így aztán csak véletlenül, néhány napja a tévéből, a Családi körből tudta meg, hogy a szomorú-izgulást nem így hívják, van igazi neve, de neki az nem tetszik. Ő ezen a langyos, október végi délutánon még kedves kedve hívja magában, kicsit abban reménykedve, hogy így sikerül enyhíteni rajta.

>!
kataa_

(…) most úgy érzi, hogy ezt nem fogja kibírni, hogy ezt nem lehet, Józef nélkül nem megy, mert nemcsak különleges nem lesz a világ, de semmilyen sem lesz, hiszen olyan, mint régen, már nem lehet. Akkor hogy lehetne akármilyen?

295. oldal (Magvető, 2019)

>!
Cipőfűző P

(…) de a papa szerint mindegy, mert a torna a lényeg, és hogy Vera elég ügyes legyen.
Az ő lánya pedig mindenkinél ügyesebb.
Ezt egyszerre fájdalmas és jó hallani, mert Vera tudja, hogy ez nem igaz, ő nem jobb mindenkinél, semmiben, még lovastornában sem, nemhogy egyébként, (…)

145. oldal

>!
Roxa

Bemutatkozott, ahogy a papa tanította. Béla bácsi születésnapi buliján lemaradt róla, mert a papa nem figyelt rá, ezért még soha nem tudta kipróbálni, és korábban nem is értette, hogy mire jó ez, ha idegenekkel nem szabad beszélni. Hiszen aki nem idegen, azt meg ismeri.

31. oldal

>!
bobo1019

Vera csodálta a barátnőjét, ő csak Józef miatt volt valaha, például a lovastorna-selejtezőn ilyen bátor, ott szembe mert szállni Géza bácsival, de Sári most magától az, nem kell neki hozzá semmiféle segítség, ő magától lett felnőttes és ilyen jószívű, magától változott meg, és nem azért, mert valaki utánaugrott egy gödörbe. Ami másfelől nézve meg nem egészen igaz, mert lehet, hogy Sári éppen azért lett más, mert szeretett volna valamit, és nem kapta meg.

303-304.

>!
kataa_

(…) és Vera nem mert semerre se nézni, se jobbra, se balra, nehogy elmúljon ez a dolog, ami annyira jó, hogy félni kell tőle, félni, hogy baj lesz belőle, de még annál is jobban félni attól, hogy vége lesz.
Annak, hogy Józef fogja a kezét.

172. oldal (Magvető, 2019)

>!
kataa_

A korábbi élete neki való volt, gyerekhez illő, az volt a normális, neki még nem is kellene tudnia, hogy van ilyen, hogy így is lehet élni; és ekkor megérti, hogy már sohasem lesz úgy, ahogy azelőtt, már nem lehet visszacsinálni, az, ami jó volt régen, többé nem lehet ugyanolyan, mert már nem lesz elég.

176. oldal (Magvető, 2019)


Hasonló könyvek címkék alapján

Teknős Péter: Emberek a föld alatt
Németh László: Égető Eszter
Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek
Fenyvesi István: Időséta I-II.
Tráser Ferenc: Szeged logisztikai szerepköre Trianontól napjainkig
Bodnár Gyula (szerk.): Szeged
Horváth A. János – Thirring Gusztáv: Szeged és környéke részletes kalauza
Tóth György: A kiskundorozsmai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 110 éves története
Szeged várostérkép
Bálint Sándor: Szeged-Alsóváros