Isten ​hozott 123 csillagozás

A Klein-napló
Grecsó Krisztián: Isten hozott Grecsó Krisztián: Isten hozott

A ​Klein-napló egy titokzatos titkárnő irománya, mely arra emlékezik, ami majd csak ezután lesz. Mindenki mást olvas ki belőle, a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy a saját haláluk időpontját jósolta meg benne – nem tudni, ki. Vagyis a Klein-napló egy halottaskönyv. Talán a múltban elkövetett, talán a jelenben és a jövőben megeső bűnökért, esetleg mindkettőért: ez a büntetés. A kétely, a bizonytalanság, a nézeteltérések és az irracionális események sora, melyeket a szöveg rájuk szabadít. Sáraságban életre kelnek az árnyékok, „felkötik magukat" a kutyák, aztán holtukban mégis életet kölykeznek. Gyermekek születnek steril apáktól, akiknek a múlt árnyai adnak útmutatást. Fiatal lányok őszülnek meg csoportosan, egyik napról a másikra, és az emberek torka folyton száraz, szomjuk csillapíthatatlan. Gallér Gergely gimnazista, a fantasztikus Klein Ede Egylet vezetője, megszállottan kutatja a közös múlt csodáit, a falu védőszentjeinek örökségét, egészen addig, míg végül teljesen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
368 oldal · ISBN: 9789631428292
>!
Magvető, Budapest, 2018
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436815
>!
Magvető, Budapest, 2016
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631434606

2 további kiadás


Enciklopédia 5


Kedvencelte 18

Most olvassa 18

Várólistára tette 145

Kívánságlistára tette 95

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Jó könyv. Szerettem a titokzatosságát, azt a misztikus homályt, ami körbelengte, ugyanakkor mégsem haladtam vele gyorsan, mert sokszor nem volt kedvem egyszerűen nekiállni. A vulgaritása helyenként igazán taszított, nem vagyok prűd, de a mi mindent nyomjunk fel a vaginába, hogy aztán az beszoruljon és egy lánysereg a kórházban kössön ki plasztikus leírása nekem felesleges volt például. Aztán volt, hogy eléggé untam is, de az utolsó harminc oldallal minden összeáll, szép, kerek egész lesz a történet. Érdemes lenne újra elolvasni ezzel a tudással egyszer, megnézni, úgy milyen élményt ad, bár kétlem, hogy meg fogom tenni. So many books, so little time… De most kellemes volt ez az élmény. Nem kimagasló, de kellemes.

Goofry P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Egy tipikusan kortárs magyar iromány. Eh, de nagyon beválasztottam ezzel – gondoltam magamban a regény első felében kijutott kínlódásomban, vagyis kábé százötven oldal leküzdése után.

Mert küzdelem volt ez. És ha nem is kifejezetten a könyvvel, de ha szabad így mondanom, már-már saját magammal sikeredett konfrontálódnom. – Nem szoktam barbár mód sarokba szórni az olvasmányaimat, de most > < ennyire közel voltam ehhez.
Untam.
Untam a mitologikus vonulatot, a semmibe játszóan idegesítő monológot, az ismétlésekbe forduló terjengős körmondatokat, a cselekménysor bakugrásait, az egyletesdit, a töcskölést, mindent. Szomjaztam a bonyodalomban! És nem sejtettem, én zavarodott, kelepcébe szorult betű-hörpölő, hogy írói koncepció áldozata vagyok! Nem igazán hiányoltam ugyan, de már csak az öncélú trágárság váratott magára, mint irodalmi-korszellemünk mesterkelléke, ahhoz, hogy aztán teljessé legyen a mixtúra. És jött. Ütött. Győzött. Egyetlen árva és jól elhelyezett vazze, és ha nem is pont innen számítva, hanem már kevéssel korábban, de átfordult bennem valami. Kezdtem kievickélni a sivárságból. Ráleltem a kibontakozás útjára, ami ebben a szorult helyzetben felért egy katarzissal…
(hm, na igen, de akkor mit mondok a végről, amikor az ténylegesen is beütött…
…megrészegültségimben, arra már semmit… )

Gonnng. Magyarán, végül összeállt bennem minden: A poros alföldi vidék atmoszférája, a jól és hitelesen ábrázolt jellemek, a megrajzolt korszak, az életszerű érzések, a regényszerkezet általam szükségesnek ítélt volta. Minden. Az utólagosan indokolttá vált, konstruktívan mesteri késleltetésben tehát átalakult az ellenszenvem és visszájára fordult. Nagy tett. Ha így akarta az író, hát elérte, amit akart. Jó könyv ez. Favorizált.

Alkotónak nem könnyű feladat elfogadtatni művét, akkor amikor már csak arra korlátozódik a tevékenysége miszerint „…üldögélni bent az idegen könyvtár ismeretlen olvasóira várva, akiket már vagy megcsaltak, elhagytak, átvertek a betűk, vagy sohasem vették észre, hogy a mondatokban benne lakik az idő, és a gyönyörű szavakban nemcsak a létező dolgok vannak benne, hanem ott található minden nem létező dolognak az árnyéka is.” A már útjára bocsátott könyvnek önmagáért kell kiállnia, és ahogy az kiérdemli megbecsülésünket, úgy mindkét oldalról nyert ügyet tudhatunk magunknak: Író és olvasója.

Végkövetkeztetés is van: a soron lévő Grecsó-kötettel türelemmel fogok viseltetni… :-)

22 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Szeretem az írásait, azok közé az írók közé tartozik, „akiknek a mondataiban benne lakik az idő, és a gyönyörű szavakban nemcsak a létező dolgok vannak benne, hanem ott található minden nem létező dolognak az árnyéka is.
Fokozatosan tágul a látókör és állít emléket gyermekkora (Szegvár) és fiatalkora (Csongrád = feketeváros) és Békéscsaba helyszíneinek, helyezi fel az irodalom térképére őket. A falusi környezet, az emberek remek képei jelennek meg, a közös szokások, az összetartozás érzése. Kicsit kívülről, de szeretettel szemléli a furcsa jelenségeket. A közös emlékezet visszaidézi a korábbi korok történéseit, tragédiáit.
Ebben a kötetben a szarkasztikus humor a legjobb, későbbi könyveiben már mintha egy kicsit több szomorúság lenne, leszámolás bizonyos illúziókkal.

2 hozzászólás
latinta P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Nem leányálom ezt a történetet végigolvasni.
Hogy fiúálom-e, arról nem tudok nyilatkozni – értelemszerűen. :)

    Lassan haladtam vele. Tovább tartott, mint egy egész sorozat 15 könyvének „letudása”.

    Pedig ez a novellisztikus(?) regény igencsak jó!

    Egy kicsit ismerem már az író mondatait, mesélési technikáját, de azért arra a fordulatra mégsem számítottam, ami itt az utolsó részben felfejtődött. (Azért valahol volt valami halvány sejtésem, de mégsem úgy, mégsem az, ami…)

    Félelmetes ez a zárt közösség, az onnan való kitörni kényszerűség, törekvés, a felemelkedés, elrugaszkodás, a máshová tartozni akarás vágya. De de-vel nem kezdünk mondatot.. :) a saját eredetét, gyökereit nem tagadhatja le senki, ha mégoly fájdalmas úton-módon talál is rá, mint Daru ennek a szövegnek a narrátora: Gallér Gergely.

    És végül a cím is rendesen átértelmeződik, mire az ember a szöveg végére ér.

1 hozzászólás
brigi11 P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Sok hűhó semmiért. A 3 csillag is kizárólag az utolsó 30-40 oldalért jár. Három napig tartott, mire az első 100 oldalon végig küzdöttem magam, és utána se számoltam meg, hányszor akartam a falhoz csapni az egészet. Az alapötlet amúgy tetszett, ez a titkokkal teli kis falu, ahol mindenki ismeri mindenki titkát, az ellopott családi fényképek, a visszatérő árnyékok, de ez a könyv nagyon túl van írva és a végén rengeteg kérdésre nem kaptam választ. Az a két csattanónak nevezett valami, ami miatt végig szenvedtem ezt az egészet, sem ütött olyan nagyot, az egyiket ( a főszereplő vezetéknevét már sejtettem), a másik meg inkább felidegesített. A feleslegesen vulgáris részek pedig még többet rontottak az egészen. Ezek nekem szépirodalmi kategóriába már nem férnek bele.

GTM P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Kétszer kellene olvasni, bár nekem most valahogy nem akaródzik újra elkezdeni. Pedig végig nagyon élveztem, egy pillanatra sem unatkoztam. Izgalmassá tette a mítosz és a profán valóság feszülő ellentéte. Tetszett a falu világának olykor groteszk, olykor kegyetlenül reális ábrázolása, a szerteágazó anekdotákat összefűző gondolat: a közös múlt összetartó, sorsokat meghatározó ereje. Ismerem ezt a világvégi falusi életet, amelyben megállt az idő, ahol olthatatlan szomjúság gyötri az embereket, ahol Metz Dezső sorsa az életpályamodell, és akinek sikerül kitörni, és új gyökeret ereszteni, az sem menekülhet, mert egész életét végigkísérik az emlékei. Kívülálló, „vidékiként” találkoztam ifjúkoromban ezzel a világgal, s valahogy úgy voltam vele, mint az elbeszélő. Megérintett a falu mítosza, idealizáltam azt a világot, melynek szomorú valóságát láttam ugyan, de nem akartam tudomásul venni. Pedig én nem cipeltem a gyökértelenség terhét, mint a regénybeli elbeszélő.
A falu mágikus realista ábrázolásába szövi az író Klein Ede nagyon is valós, tragikus történetét. A figyelmeztetést, hogy a múlt bármikor újraéledhet. Az apák bűnei újra feltörhetnek a fiúkban, ha nem nézünk szembe a múlttal, ha nem értékeljük át a történteket, ha megrekedünk a mítoszok világában.
A regény főhőse, akinek a szemével látjuk az eseményeket, személytelen marad szinte az utolsó fejezetekig. Magáról semmit nem árul el. Nem véletlenül. Csak a legvégén tudjuk meg ki is ő. Helyesebben nem is tudjuk meg, csak lehetőségeket kapunk,amiből választhatunk mi is, és a főhős is. Ahogy a Klein-napló lapjairól is mindenki azt olvashat ki, amit ő akar. Mégis itt lesz kerek egész a szerteágazó, sok-sok anekdotából álló történet, és válik érthetővé minden. Vagy majdnem minden. De ez már mindegy.
Márquez a magyar ugaron. Azt hiszem kedvenc lesz.

7 hozzászólás
Piintyő>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Ha egy 319 oldalas könyv képes 150 oldalon keresztül untatni, további 150 oldalon keresztül egyenesen idegesíteni, nem érdemel kegyelmet. A vége hiába jó, ha addigra már torkig vagyok a minden 10. oldalon jelentkező közönséges szexuális jelenetektől, a trágárságoktól – na, szar az van rendesen – hallatlan!, de szaga van!, a 20-adjára elismételt viccesnek ható (vagy annak szánt) eseményektől. Jajj, a legidegesítőbb Töre tata, az ő golyóival…

Nem, széteső, túl hosszadalmas, nem ritmusos, csak olyan ide-oda ugrálós, nincs meg benne az az összekötő ív, ami pl. a Könnymutatványosokat oly könnyeddé teszi. Ez utóbbi nagyszerű példa rá, hogy lehet az erotikáról ízléssel is, ugyanakkor buján írni, de nem közönségesen.

PTJulia P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Őszintén szólva ha egy faluban már a 14 éveseknek is sört töltenek a kantájába, akkor nincs mit csodálkoznunk ennek a kötetnek a furcsaságain. Így nem csoda, hogy kaliberből meg a kóválygó szellemből is akad bőven a faluban, a különös esetek meg már direkt elvárhatók.
Végtelenül szeretem, ahogy Grecsó Krisztián ír. A témaválasztásait már kevésbé. Valahogy mindig beleválasztok, és sikerül a „fiatal fiú identitást keres”, engem cseppet sem vonzó problematikába belebotlanom. Pedig én úgy szerettem a Nők Lapjá-s Juszti mama-történeteket! Legközelebb már csak az arról szóló kötetet vagyok hajlandó kezembe venni, vagyis a Harminc év napsütés lesz szőröstől-bőröstől az én könyvem.
Ebben a kötetben taszított a rengeteg obszcenitás és aljasság. Nem élek tündérvilágban, tudom, hogy ez hozzátartozik jövőtlen emberek és települések szürke hétköznapjaihoz (meg a nem jövőtlenekéhez is), de nekem egy idő után sok volt. Illetve persze, volt, ami úgy volt megírva, hogy felröhögtem rajta; mert Grecsó legalább képes egy-egy ilyen esetet poénosan is megírni.
Lehántva a sztoriról a szenvedő kiskamasz-kamasz főhős felnőttesedését, a végére azért nagyon összeáll a történet. Az utolsó fejezet sokmindenért kárpótol, és mindent megmagyaráz. Onnan nézve érthető meg igazán, hogy ez a regényi is odatehető a Misi Mókus vagy Varró Zsuzsa-Varró Dani Áfonykája mellé; csak míg azok gyerekregénynek íródtak, ez egy kőkemény felnőtt vándorlásregény. Én úgy gondolom, hogy ahogy gyerekkorban szükség van arra, hogy az úton levéssel, a vándorlással, az élet értelmével (a nagy Miért?-ekkel) foglalkozzunk egy bizonyos szinten; ezt újra és újra elő kell venni, és megrágni, szétcincálni, újra felépíteni a kamaszkor majd a felnőttkor meghatározó állomásain. Ha ilyen a környezet, és ilyen az életút, mint Gallér Gergelyé, akkor így.

Gelso P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Grecsó Krisztián szépen ír, első elolvasott könyvem tőle, véletlen választás, mert mostanság inkább új regényét, a Mellettem elférsz-et olvassa a többség.
Első könyvem tőle, és állítólag a legnehezebb – tényleg az volt az eleje, talán, ha nem közeledik az író-olvasó találkozó vele, lehet, hogy nem is fejezem be. Utólag, nagyon örülök, hogy nem adtam fel a 70-90. oldal táján; nagyon nehezen haladtam, szinte alig értettem valamit a miszikusul-groteszk, groteszkül-misztikus árnyakból, rejtélyekből; mindez fűszerezve egy kis falusi pletykával, szóbeszéddel, némi iróniával, vagy akár öngúnnyal – sokszor azt gondoltam, hogy a regénybeli Gallér Gergely maga Grecsó Krisztián – talán hiba volt ez részemről, mert akkor talán még több regénybeli utalást foghattam volna fel, ill. korábban (esetleg másképp) érthettem volna meg dolgokat, összefüggéseket.
Görgettem magam előtt a sok megkezdett rejtélyt, akár csak egy utcaseprő az utca szemetét: egyre több rejtély, egyre nagyobb rejtélykupac – mikor csomagolom mindezt ki? – aggodalmaskodtam.
Aztán türelemmel végigolvastam, és helyreállt minden betű, sok rejtély rendeződött; közben sok-sok emlék került elém gyerekkoromból és ifjúkoromból, annak ellenére, hogy földrajzilag távol éltünk egymástól a szerzővel, a közös csak Magyarország, mégis sokszor úgy éreztem, hogy közös gyerekkort éltünk, melynek több momentuma ma már történelem.
(Babetta, Hámán Kató asztalosbrigád, üldögélni a suli hátsóudvarán, csíkos melegítők, téesziroda, pártiroda, berendelték-elbeszélgettek-vele-három-hétig-sántított, munka ünnepe, izzadt hónaljak a művelődési házban megrendezett falusi esküvőkön, vödörből bor, kosárból kalács kínálgatás szintén a falusi lagzik emléke, hétfői adásszünet a tévében, többszörös buszátszállásokkal való hazautazás a suliból, s közben várakozás, a csatlakozásokra, amire akkor azt gondoltam egy élet is kevés…)

Sok szereplőjét ismerjük meg a falunak, (legszebb nevet – szerintem – Számfira Helga viseli, a legviccesebb pedig Töre tatáé) hozzájuk fűződő történeteket, jót-rosszat, vicceset-szomorút-tragikusat, groteszket; változásokat, amelyek időről-időre felforgatták az amúgy békés ”szalagfalu nyárfasorral szegélyezett” utcáinak és lakóinak életét.
Vannak kedvenc részeim: ilyen a Fönn van Sziszifusz sziklája, ami talán a legmeghatóbb rész, míg Az ő sötétsége az én sötétségem pedig a legmegrázóbb, legmegdöbbentőbb. Nagyon kedveltem groteszksége és szomorú történelmi üzenete ellenére a koszorú-elrejtéséről szóló részt.
Idéztem is a regényből, talán azért ennyit, mert valakinél olvastam Grecsó által használt ronda nyelvezetről, amit az általam válogatott idézetekkel szerettem volna cáfolni – én nem érzem a szerelemtől és szextől, vágyaktól és szexmerészségektől túlfűtött részeken, hogy pongyola, trágár vagy akár durva lenne a megfogalmazása. Nem, nem az, egészen békésen olvasható, és a szóhasználata is visszavisz egyenest a 80-as évekbe.
Sok mindenben volt részem olvasás közben: régi emlékek, régi történetek felidézésén keresztül egy katolikus faluban rekedt, a reformátusok nyomasztó közegében bukdácsoló, magát katolikusnak valló/tudó, viszont egy elűzött zsidó rejtélyét/nyomait kutató főhősünk: Gallér Gergely rátalál önmagára. A könyv végére pedig kiderül, „mit is rejt” előttünk a Klein-napló, és hogy miért is zárul ezzel a két, az otthoni lét melegét annyira kifejező (és a regénybeli szereplő által mindaddig át nem érzett) szóval a regény: Isten hozott

Nem nagyon szoktam újraolvasást tervezni, de meglehet, hogy erre a könyvre talán még sort kerítek…
A könyv maga 5 csillagot érdemel, mégis most én 4-et adtam, felet az első 80 oldal miatt, másik felet pedig az én alulműveltségem miatt vontam le – sajnos számomra túl sok volt benne a bibliai utalás, amiket sajnos nem értettem.

9 hozzászólás
Chöpp P>!
Grecsó Krisztián: Isten hozott

Tudtam, hogy egyszer olvasni fogok egy ilyen fantasztikus „kalibert”!
„Az Örökkévaló a saját fiát küldte ide… Ha jól értelmezem, azért, hogy megmentsen minket magától.”
Szenzációs!
Mióta Hrabal kirepült az ablakból galambetetés örvén, nem olvastam ilyen gyönyörűséget! Részemről a hála!

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

Goofry P>!

Nem lehet tudni, mi mellett mennek el az emberek, és mibe kapaszkodnak bele úgy, hogy aztán sohasem engedik el.

263. oldal, Ahol bármi előfordulhat

Goofry P>!

Hallgattam a mesét és elhittem. Lehetett így is.

Ahol bármi előfordulhat – 244.o.

robinson P>!

Ekkora fájdalmat nem lehet arrébb tolni, suttogta Bece. Meg kell várni, hogy enyhüljön.

42. oldal

Rita_Sándor >!

(…) üldögélni bent az idegen könyvtár ismeretlen olvasóira várva, akiket már vagy megcsaltak, elhagytak, átvertek a betűk, vagy sohasem vették észre, hogy a mondatokban benne lakik az idő, és a gyönyörű szavakban nemcsak a létező dolgok vannak benne, hanem ott található minden nem létező dolognak az árnyéka is.

59. oldal

robinson P>!

Volt azért néhány csepp öröm is: a tanév vége felé rákaptunk Becével a szeszre. Vérvörös homoki borokat vásároltunk, kékfrankost vagy küvét, amiben olyan okosan keverték össze a mindenféle száraz nedűket, hogy eleinte úgy éreztem, minden korty után józanabb vagyok. Könnyű és gyümölcsös volt a veres lé, mintha nem is szőlőből lenne, hanem a mező eltévedt angyalai sajtolták volna málnából, áfonyából és csipkebogyóból.

235. oldal

5 hozzászólás
Gelso P>!

A szavak erejére, ízére, melegségére, színére kell koncentrálni! Ezt a jó tanácsot igyekeztem megfogadni…

52. oldal (Magvető, 2005)

Futtetenne I>!

Igazán sohasem éreztem addig, hogy valami visszavonhatatlanul rossz tud történni velem. Úgy véltem, véglegesen elromlani mindig másvalaki dolgai szoktak.

96. oldal

Rita_Sándor >!

Sohasem értettem, miért nem átkozódnak, tombolnak, bömbölnek ilyenkor a nők. Miért hagyják befelé lélegezni, burjánzani a fájdalmat, ami, mint a rákos sejtek, daganattá hízik, és akár évekig is fáj. Sokkal szerencsésebb és enyhítőbb gyorsan és intenzíven szenvedni, hogy aztán elmúljon, belázasodni és önkívületben tűrni, hogy fáj. Azt tapasztalom, hogy a nők a legritkább esetben mutatnak meg valami gyöngeséget magukból. Évekig hurcolják inkább, és ha átütne a seb, hamar újrakötözik.

260-261. oldal

robinson P>!

A mustárnál erotikusabban, gusztustalanabbul és felháborítóbban semmi sem csöpög.

176. oldal

Kapcsolódó szócikkek: étel
3 hozzászólás
robinson P>!

Nincs nagyobb tisztesség az életben, mint tudni, a vérünk öröklődött.

37. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Petőfi Sándor: A hóhér kötele
Fehér Béla: Törökméz
Závada Pál: Jadviga párnája
Németh László: Égető Eszter
Miklya Anna: Eső
Szilasi László: Szentek hárfája
Tamási Áron: Ábel
Lázár Ervin: A fehér tigris
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád