Harminc ​év napsütés 116 csillagozás

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Vajon a család jelentheti-e nekünk az otthont az időben, vagy minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ezért az otthonosságért? Grecsó Krisztián történetei legszemélyesebb emlékeinket idézhetik fel: a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat.
A szerzővel ismerős terepen barangolhatunk, mégis minden más. A falu és város közötti kulturális váltások megélése, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciája most is ott van az írásokban, de mindent közelről látunk, így a történetek egyszerre komikusak és drámaiak.
A Harminc év napsütés – az író első tárcanovella-gyűjteménye – olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Magvető, Budapest, 2017
196 oldal · ISBN: 9789631436303
>!
Magvető, Budapest, 2017
234 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435986

Kedvencelte 9

Most olvassa 44

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 92

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Grecsó Krisztián lassan bestseller-automatává válik: bedobod a témát felül, és alul kijön egy pikk-pakk novella, már el is lehet helyezni az Élet és Irodalomban, a Nők Lapjában, vagy akár a GoodFood magazinban, mikor hogy. (Tényleg, miért nem adattak ki még eddig szakácskönyvet Grecsóval? Nagyon menne a piacon. Figyelem! Az ötletet levédettem, ha bejön, százalékot kérek!) Tényleg irtózatosan profi munka ez. Jó, hát nekem kis csalódás, hogy (legalábbis ami a kötet gerincét illeti) a Jelmezbál keménységéhez képest visszalépést érzékelek a Megyek utánad irányába – többek között Daru is feltűnik –, és engem (ezt megfogadtam) akkor fog érdekelni, hogy Krisztián kamaszkorában miképp szedte fel a lángossütős kiscsajt a Balatonnál, ha őt is érdekelni fogja, hogy én miképp. Hát… nem meghívtam egy lángosra, annyit mondhatok. ;) A legtöbb elbeszélés igazi kasszacsörgető, biztosra menős szöveg, nem zsigeri fájdalom, hanem „napsütötte” szomorúság, amit aranyló sztaniolpapírba csomagolt nekünk a szerző – de hát fincsi így is, és azoknak, akik a Jelmezbál deprimáltságát sokallták, ez nyilván jó hír. Én meg elégedjek meg annyival, hogy összességében élveztem a kötetet. Végül is az a fontos.

Ui.: Azért alighanem Grecsó az egyetlen író, akinek egy köteten belül tudnak tarsándoros, meg müllerpéteres mondatai is lenni… Ha utóbbiból lesz kevesebb, akkor még jobban fogom becsülni.

7 hozzászólás
>!
pepege MP
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Pont annyira nem leszek népszerű ezzel az értékelésemmel, mint amilyen népszerű Grecsó Krisztián.
Több sebből is vérzik ez a kötet – számomra legalábbis. Egyrészt szegényke rossz hátszéllel indul, mert novelláskötet és nem regény. Bár ezt csak így halkan jegyzem meg, mert erről senki sem tehet, hogy én inkább regényista vagyok, nem novellista. :) Hiába, no! Akkor sem tudok mit kezdeni ezzel a ténnyel. Engem a nyúlfarknyi történetek nem tudnak úgy lekötni. Főleg, ha nagy részük olyan, mint ebben a kötetben. Ami már-már inkább tárcás, amiben az író csupán egy-egy érzést, egy régi emléket tol a képünkbe, nem kerek történetet. De ezt sem érzem helyes megfogalmazásnak vagy indoknak. Mert az emlékezős, nosztalgiázós írásai között mégis vannak nagyon jók is. Főleg azokat a trükköket kedveltem, amikor az adott novella utolsó (ki nem mondott, le nem írt) mondata maga a novella címe volt. Játékos. Pazar.
Na jó, nem szidom én Grecsó Krisztiánt! Mert azért szívből ír ő, és főként a szívünknek. És jól is van ez így, csak én a Jelmezbált olvasva azt hittem, hogy talán elindulunk valami egészen új és jó irányba. Ehelyett visszakanyarodtunk Daruhoz, aminek én nem örülök annyira (@Kuszma – val mélyen egyetértve).

16 hozzászólás
>!
robinson P
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Megteremt egy olyan életérzést ezekkel a történetekkel, ami számomra is ismerős. A Grecsó-féle keserédes hangulat, mert Grecsó az érzelmek nagy varázslója. Olvasása közben megszűnt körülöttem a világ.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/10/harminc-ev-napsutes.html

>!
olvasóbarát P
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

„Hogy írni muszáj, azt gyerekkorom óta tudtam.”

A szülők, nagyszülők, a lányok és a városok ahol tanult a legfontosabb szereplői ennek a kötetnek, a címe és az alcíme a nagypapa meteorológiai fejjegyzéseire utal. A legfontosabb szereplő talán mégis Juszti mama, aki nagyon jelentős szerepet játszott az életében, közös kalandokban vettek részt és mindig tökéletesen értette az unokáját. Össze kéne szedni – jelenik meg a nagyapa az orosz fogságból hazatérve azonnal a praktikus teendőkre utalva a beköszöntő novellában.
A Legmeghatóbb történet a Megszülettem egy kazal tövében Juszti mama feljegyzéseiről szól, ami talán elindította az emlékek folyamatos idézését, elindította prózaírói pályáján az unokát. „ Ha öröklődni tudott, akkor van. Akkor benne is bujkál tehetség.”

6 fejezetben írja családja életét és saját visszaemlékezéseit Grecsó Krisztián.

Kellemes olvasmány, szerethető kötet férfiakról, nőkről, akik vívják küzdelmeiket nemzedékeken át.

>!
eme P
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Az utóbbi időben nem volt szerencsém a tárcanovellákkal, a kötetbe gyűjtött válogatásokkal. Valahogy nem igazán találtuk meg a közös hangot, vagy legalábbis nem eléggé. Most elméletileg nem kellene panaszkodnom, hiszen a témakör és ez az elégikus-nosztalgiázós, gyerekkorra, nagyszülőkre, régi nyarakra visszarévedő, sárgadinnye-illatú és lekvárízű hangulat, amely a kötet novelláinak nagy hányadát jellemzi, bevallom, mindig közel állt hozzám. És valóban, ezekre az emlékidéző, néhol finom humorral bevont írásokra érzelmileg nagyon tudtam rezonálni, ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül.
Nagyon személyes, szomorkás és mégis napsütötte, csendes kalendárium ez a kötet, amely egy-egy megragadott pillanat, gesztus, emlékfoszlány, életkép, hangulat, érzés felelevenítésére épülő novellák gyűjteménye, a hétköznapok apró örömeinek, bánatainak lenyomata, miközben a szemünk láttára alakul, fejlődik egy gyermek kamasszá majd fiatalemberré. A gyerekkor szabad boldogságától az útkeresésen, a különböző elszakadások fájdalmán, a változások miatt érzett veszteségérzésen át az otthon és otthonosság kereséséig, megteremtésének kísérleteiig vezet az út, míg végül, benne állva szegyig az időben felismerjük a morzsolódó percek átélésének, örömének fontosságát.
Nem látványos, egetrengető új felismerés ez, ahogy a kötet egyéb nagy életigazságai, bölcsességei sem túl eredetiek. Inkább közhelyek, amelyek azonban nem véletlenül válnak közhelyekké. A kötet rövid kis írásai azt ragadják meg, ami közös mindannyiunkban, amit mindannyian átélünk, többnyire fel is ismerünk, csak legfennebb nem mondunk ki, vetünk papírra. Többségünknek még olyan kis kockás füzete sincs, mint az elbeszélő nagyapjának, hogy, ha másként nem, legalább a napsütések, átlaghőmérsékletek és felhőátvonulások rögzítése révén érezzük, éreztessük a harminc-negyven-akárhány évet, a létezést magát. A Harminc év napsütés valójában az időjárás semmit(vagy épp sokat)mondó rögzítése mögötti csöndre kérdez rá, azt töri meg, ki nem mondott gondolatokat, meg nem fogalmazott érzéseket szólaltat meg. Picit szeszélyesen és változékonyan, akár az időjárás. Néhol meghökkentő bölcsességgel és remek stílusban, néhol sablonosan és a giccs határait feszegetve, vagy akár átlépve azokat. Többnyire első személyben, néha átváltva harmadik személybe – vagy harmadik személybe és Daruba, derült égből villámcsapásként… A félreértés elkerülése végett: nem Daruval van baj (legalábbis most nem erre szeretnék utalni), hanem a kötet felépítésével és koncepciójával. A Daru-novellák számomra zavaró kakukkfiókák itt, az első személyben megszólaló írások között, jó pár másik novellával együtt. Megtörik a kötet egységét, megzavarják a már-már fejlődéstörténetként felépülő összképet.
Ettől eltekintve, voltak pillanatok, mikor nagyon benne tudtam lenni ezekben a néha borongós, de mégis napsütéses történetekben. Nagyon tudja az elbeszélő, hogyan kell ezekbe érzelmeitől fogva berántani az olvasót. Csakhogy néha túl sok a nyári bejgli, a pozsonyi kifli-kacagás, szinte eltűnik az ember a sütés Bermuda-háromszögeiben. Értsd: néha túl édes- szirupos ez a nosztalgia. Még akkor is, ha, mint említettem, hajlamos vagyok arra, hogy megadjam neki magam.

>!
Ciccnyog ISMP
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Ez bizony hibátlan. Azok a régi szép idők, jó és rossz dolgokkal együtt, de csak úgy kerek az egész. Édes nosztalgia. Amikor még ráértünk, velünk voltak a nagyszülők, szülők, hittük, hogy miénk a világ, és talán a miénk is volt. Jönnek-mennek az évek, mi pedig felnövünk, és az a sok boldog-boldogtalan pillanat egyben sok hiányt is hoz magával. Szívmelengető, olykor szívszorító. Ez az igazi Krisztián, ez az igazi, hamisítatlan Grecsó stílus. A nővéremmel egykorú, nem velem, de így is átérezhetőek a szövegek, és azért akad nem kevés közös pont, hasonló történés és emlék. Végig arra gondoltam, hogy így nem lehet írni, ilyen szépen, ízesen, finoman, és mégis. Magával ragad, és nem tudod nem szeretni. Pedig az az igazság, hogy nem vártam igazán ezt a könyvet. Nem siettem, hogy minél előbb olvashassam. Mert akkor még nem tudtam. Nemcsak azt, hogy rajtunk kívül más is jóízűen ette a dinnyét kenyérrel :), hanem sok minden mást sem. Annyi minden belefér harminc év napsütésébe.

1 hozzászólás
>!
Kek P
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Rajongó vagyok. :))
És nem csak azért mert most olyan rajongó arany fénnyel süt a nap, ahogy ez egy ragyogó október eleji naphoz illik, hanem mert az élet apró részleteit lehet szeretni. Ennyire szeretni. Hogy miattuk azt lehessen mondani: az élet szép. Hogy egy-egy Grecsó-novella miatt azt lehessen mondani: a mai kortárs magyar nem fenékig pesszimista, borúlátó, hűdemodern, életunt, káromkodó deviáns. Kicsi mosoly, kicsi ránc, nosztalgikus patina, ízek és illatok (hű, de utálom a disznótort!!!), kívülállóként a honvágy és idegeneknek a bennfentes patrióta. Néhány írást ismerősként olvastam újra, másoknak egy-egy mozzanata volt ismerős korábbi regényeiből, de legismerősebb az életérzés volt – és ezt köszönöm. Mióta tudom a szerzőről, hogy akkor született, mikor az öcsém, úgy is tekintek rá, mintha (az) öcsém lenne. Családtag. És a történetei akár a miéink is lehetnének. Icipici túlzó hazugságokkak, bájosan beleélő szerepjátékaival. Ahogyan otthon adjuk elő történeteinket, vagy ahogy bennfentes mosolygással hallgatjuk egymáséit. Ezt a könyvet például legelőször anyámnak adnám oda olvasni, sok okból kifolyólag. Tudom, hogy kicsit derűsebbé lennének tőle a napjai. Még akkor is, ha a boldogság az önbecsapás művészete, ez a könyv boldogságot sugall és képes boldogságérzetet kelteni. Nekem, aki nap mint nap ezért küzdök a hétköznapok taposómalmában fiatalok között, tudom, hogy ez művészet. Kellenek ezek az érdek nélkül tetsző, szívmelengető pillanatok.

2 hozzászólás
>!
Baráth_Zsuzsanna P
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Grecsóban az a jó, hogy együtt öregszik velünk és megírja helyettünk az életünk fontos pillanatait. Emberünk egyáltalán nem zseniális író, abban az értelemben véve, hogy minden mondata felperzseli a papírost, cunamiként zúdítja ránk örökérvényű sorait, nem, ő abban nagyon jó, hogy el tudja kapni azt a pillanatot, amit a hétköznapok rohanásában elszalasztunk, és utána évekig keresssük, miközben fogalmunk sincs, hogy ez volt az, amire emlékezni fogunk majd egész életünkben. Az ő sorai a mindennapok szépségét és rútságát tükrözik vissza, hol mézédesen, hol lórugásszerűen, de mindvégig halkan, csendben, úgy peregnek a mondatai, mint a a homokórában a homok, lassan, ráérősen, ízlelgetve a pillanatot. Az új könyvében sincs ez másként, rövid kis novellácskák, vagy inkább etűdök ezek a gyerekkorból, a fiatalságból és felnőtté érés éveiből. Jómagam is abban az évben születtem, mint a szerző, ezért rengeteg olyan élményt ír le, amelyben magamra ismertem, tudom, milyen érzés vidékiként Pesten lenni (máig képtelen voltam rászánni magam, hogy felköltözzek, annyira nincs kedvem itthagyni a nyugis kisvárost), elsőként egyetemet végezni a családból, stb. Nőként nagyon érdekesnek találtam a férfinyűgökkel teli kis történeteket, nagyon érett személyiség kell ahhoz, hogy ennyire le merje mezteleníteni a lelkét egy író olyan fontos dolgok vonatkozásában, mint pl. az apa-fia viszony, a szakítások fájdalma, az igazi keresésének minden nehézsége, a futó kalandok üressége, a női lélek érthetetlensége, a nagymama, valamint a szülőfalu végtelen szeretete. Elgondolkodtató és szépen megírt történetek ezek, amelyekben saját elmúlt első fiatalságunktól vehetünk búcsút, de a katarzis sajnos elmarad.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/09/25/konyvkritika_g…

>!
akire MP
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Kell ez a pozitív vonulat is a kortárs magyar irodalomba, ám Grecsó prózája nem elég meggyőző számomra. Lehet, hogy csak nem vagyunk egy hullámhosszon. Habár emlékeink lehetnének akár közösek is életkorunk okán, én mégis inkább (a nálunk idősebb) Garaczi Lemur-trilógiájában találtam meg a közös nevezőt. Mindenesetre kellemes olvasmány volt…

>!
csucsorka
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Ki nem állhatom a kortárs magyar novellás köteteket, amiknek a kiadója és/vagy szerzője rendszerint mágnesként vonz, aztán Hamupipőke-mód válogathatom az értékes lencseszemeket a pernyéből, és a végén még én kérek elnézést, miközben sorolom a címeket, hogy “hát, nekem most csak ez tetszett, ez is csak valamicskét”.
És én hülye úgy megszoktam ezt a tendenciát, hogy a Harminc év napsütést kivettem a bevásárlókosaramból és betettem a könyvtári zsákomba – mert azt gondoltam, ez egy jel, hogy így majd csak a szívem bánja, de a pénztárcám végre nem.
Pedig a Harminc év napsütés nem ilyen.

Nekem ez a Grecsó a Grecsó.
Vidékkel, Juszti mamával, kocsmákkal, lányokkal, feleségekkel, férfibúval … minden szavával és a kötetben található összes történettel.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Szigorú világ ez, a műhelyablakból látszott a sörgyár, az volt az egyetlen örömem, ahogy a dreheres szakik műanyag vödörből itták a sört, kilógatták a lábukat, nézték a halkan fingogató Kispestet, és üvöltöttek bele a vödörbe.
Milyen szép életek vannak, erre gondoltam akkor, és igenis vannak szép életek, azóta is így gondolom.

83-84. oldal, A monológ-mappa

11 hozzászólás
>!
Kuszma P

Ha nem ejti el az artista a buzogányt, az nem igazi mutatvány. Az addig kézügyesség. Az a csoda, ha leesik, de nem baj. Végigmenni a kötélen? Éppen valami. De okosan leesni, úgy, hogy megütöd magad, szívből, mint egy állat, és nem baj, rohadjon meg, nem baj – na, ez lenne az új vonal. Bejössz egy neveletlen kutyával, és mondod neki hölgyeim és uraim előtt, hogy „hopp, Kifli, hozd vissza!” A kutyát meg nem is így hívják, vagy szarik rád. De mindenki érti, hogy így van. Ilyen szuttyos az élet, hogy a kutyád nem törődik veled, vagy egyenesen a más kutyája, de ez így mindenkinek jelent valamit. Hogy nem pattog a korcs gané, mint egy robot.
Ez már új lenne, művészet. Látnád, hogy az van, ami van. És nem az van, ami nincs.

85. oldal, A monológ-mappa

>!
robinson P

Ilyen hazug és elvágyódó a lélek: egy szerelem csak akkor marad meg virágában, ha kinyílásakor letépjük.

107. oldal

3 hozzászólás
>!
robinson P

Gábor soha nem hagyja el magát, és ez a tartás, ez az örökös készenlét nem csak formában tartja, de ad neki valami pluszt is. Erőt, emberséget, biztonságot, a fene tudja, mit. Hogy jó a közelében lenni.

118. oldal

1 hozzászólás
>!
robinson P

A kamasz gyerek tükörjég, feltörhetetlen, csúszós és rideg.

128. oldal

>!
robinson P

Szakítás után üres maradtam mindig, mint egy kipakolt, elhagyott lakás.

71. oldal

>!
pepege MP

Azon a nyáron mentem felső tagozatba, elmúltam tíz. És senki le nem tagadhatta – mert bármikor megmutatta a fürdőszobamérleg! –, csalhatatlanul több voltam, mint huszonöt kiló. Ez akkor tekintélynek tűnt, ma már tudom, hogy van ekkora kiszerelésben kutyatáp.

14. oldal - A jegygyűrű nyoma

>!
csucsorka 

Az egyetlen ember, aki sört kért ott magának, megszólít, hogy írjam meg az életét, mert gyönyörű és rettenetes élete van; ahogy mindenkinek, gondolom, az élet csak gyönyörű és rettenetes tud lenni, másmilyen nem.

36. oldal, Szent Iván-éji csodák (Magvető, 2017)


Enciklopédia 10


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Tar Sándor: Ennyi volt
Lázár Ervin: Mesék felnőtteknek
Lázár Ervin: Buddha szomorú
Háy János: Napra jutni
Halász Margit: Forgószél
Tar Sándor: Nóra jön
Tar Sándor: Lassú teher
Schäffer Erzsébet: Egyszer volt
Tar Sándor: A 6714-es személy