The ​Filth 6 csillagozás

Első benyomásom, miután becsuktam ezt a képregényt, az volt, hogy: b*zd+, én ilyen irdatlanul elszabott dolgot életemben nem olvastam. Illetve, de. A Meztelen Ebéd elég közel áll hozzá. Sőt, anélkül valószínűleg jóval kevesebb jött volna át ebből a tényleg minden konvenciót felrugó állatságból. Nem is az, hogy tisztán láttam, hogy mi van védtelen a villám hegyém, én voltam maga a meztelen ebéd Morrison villájának hegyén.
Az a fajta olvasmány, aminek a végén úgy kell kicibálnod a saját fejed a mű teremtette féreglyukból, és újra hozzá kell szoktatnod magad a megkérdőjelezhető „valóságodhoz”, feltéve persze, hogy nem engeded el a „valóság” koncepcióját valahol félúton.
Gondolj Morpheus-ra a Mátrixból, aki felajánlja a két pirulát Neo-nak, csak azért, hogy mielőtt Mr. Anderson választana, hanyatt lökhesse székestől, és aztán saját maga kapja be mindkét bogyót egyszerre. Tobozmirigy-turbulencia.
Egyébként könnyű lenne azt gondolni, hogy ez az egész, elképesztően király képi világgal megáldott (éljen Chris Weston!) történet csak egy játszótér Morrison-nak, ahol a félőrült szerző minden, az emberiség kollektív tudatának legmélyén szunnyadó perverziót és deprimáltságot szabályok nélkül szabadon ereszthet, és valamennyire igaz is, de közben egy nagyon gazdag, nagyon okosan felépített világban találjuk magunkat, szarásig tele a legelvetemültebb gonoszokkal és egyben a legromlottabb „jófiúkkal” is, ahol szembesülhetünk a társadalmunk minden, romlott hüllőagyának legkülső kérgéből, a Perverz és a Gusztustalan felé irányuló szeretetével. Túltolt, szatírikus meta-kritikája a féktelen erőszaknak, és az azt piedesztálra emelő rajongásnak, a kiárusított, leárazott, mindenhova begyömöszölt szexualitásnak. Iszonyú szórakoztató, koponyarepesztgető vádirat is egyben, ahogy rámutat a magasztos, pökhendi emberiségre, aki egy emberként tartja el a kisujját, ha ezek a dolgok szóba kerülnek, mégis úgy vakaródzik, mint a herkás az adagja nélkül, ha nem kapja meg. És Ők szállítják, és az emberiség tátott szájjal lóg a szarcsövön. És ítélkezik saját maga felett önfeledten, miközben, ha senki se látja, kiguvadt szemmel nézi a kannibálsorozatgyilkos „dokusorozatot” meg a hermafrodita, zoofíl pornót.
A cselekményről kicsit problémás beszélni, egyrészt, mert nem sok van, másrészt meg mert az a nem sok is terjedelméhez képest rengeteg szálon fut, az „erőszakos pacifizmussal” házaló proto-szuperhőstől az emberi immunrendszert önmagával behelyettesíteni kívánó nano-mesterséges intelligencián át a világ minden nőjét megtermékenyíteni akaró pornó-keresztapáig. Nagy vonalakban egy The Hand névre hallgató szupermegatitkos-titokzatos, árnyoldalon operáló Men In Black-szervezet machinálásai közé csöppenünk, amely szervezet bármi áron a birkák status quo-ját kívánja megőrizni, és bárhol, bárki renitens próbál a „valóság” érzékeny harisnyáján egy-egy szemet elindítani, a szervezet ukmukfukk ott terem és nekiáll körmösöket osztani.
Rettenetesen sűrű, valódi plot híján panelenként kiscsillió ötletet felvonultató könyv, amit, ha nem olvasol kellő odafigyeléssel, garantálom, hogy el fogod veszíteni a fonalat. Mert mindennek van helye, minden okkal van ott, ahol, de fogódzó semmi, a szerző pedig nem a kezednél, hanem az orrodnál fogva vezet végig ezen az egész, tiritarka agyf*szon. És a végén majd ott fogsz állni tanácstalanul vakarva a fejed, nézel keresztül a negyedik falon, ami időközben detektívtükörből sima, törhetetlen plexivé változott.

„Itt egy tizenhárom füzetet összegyűjtő képregénykötet a szennyről és a mocsokról. Nemcsak a kulturális, a morális és a materiális szennyekről, hanem mindezekről egyszerre, egy nagyívű, de töredezett és egyes részleteiben első olvasásra megfejthetetlen történetben, amelyet böngészve egyszerre ugrik William S. Burroughs narkós delíriuma, David Cronenberg biologizáló világnézete, Palahniuk és Ballard posztmodern perverziói, és a Troma-filmek meg a Garth Ennis-képregények „minden belefér” típusú karneváli őrülete.

A szerző az a Grant Morrison, akitől magyarul is több fősodorbeli szuperhőssztori jelent meg (Batman: Arkham Elmegyógyintézet; X-men: E, mint eltörölni), de a hazai képregénykiadás egyelőre adós az olyan szerzőibb munkáival, mint a We3 állatjogi technothrillere (egyúttal az életmű talán legkönnyebben befogadható darabja) vagy a magnum opusnak is tekinthető The Invisibles- című szuperhősös anarcho-sci-fi-őrület, nem beszélve az olyan ifjúkori zsengékről, mint az Adolf Hitler 1913-as liverpooli kiruccanásáról szóló The New Adventures of Hitler_. A szennyológia traktátus címe értelemszerűen The Filth, és a háromszázvalahány oldal elolvasása után sem vagyok benne teljesen biztos, hogy mi volt ez.

Csak abban, hogy teljes téboly, és szépek benne a képek.”

Bővebben:
http://magyarnarancs.hu/parateka/az-elet-egy-rakas-szar…