Anyák ​napi kimenő 28 csillagozás

Graham Swift: Anyák napi kimenő

A huszonkét éves, születésekor elárvult Jane Fairchild hat éve dolgozik cselédlányként egy angol birtokon, és titkos szerelmi viszonyt folytat Paul Sheringhammel, a szomszéd földbirtokos fiával. Egy szokatlanul meleg márciusi nap eseményei, amikor a rejtőzködő pár utoljára szeretkezik, örökre megváltoztatják Jane életét.

1924-et írunk, a Brit Birodalom már túlesett a „nagy háború” vérzivatarán, amelyben Sheringhamék két fiukat is elvesztették. Ám a vidéki Angliában mintha mi sem változott volna. Paul éli a dandyk gondtalan életét, amelyhez a cselédlánnyal folytatott viszony is hozzátartozik, s ezt Jane is magától értetődő dolognak tartja.

Ahogy a történet bejárja szinte a teljes huszadik századot, egyre többet tudunk meg a lányról – arról, ahogyan szeret, gondolkodik, érez, lát, emlékezik, felfedezi önmagát. Érzéki, izgalmas és mélyen emberi történet.

Eredeti mű: Graham Swift: Mothering Sunday

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Jelenkor, 2017
128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636766306 · Fordította: Merényi Ágnes
>!
Jelenkor, 2017
128 oldal · ISBN: 9789636767143 · Fordította: Merényi Ágnes

Enciklopédia 4


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Graham Swift: Anyák napi kimenő

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Brit Birodalom. Ez a büszke állam egykor uralta a tengereket és diktált a szárazföldön, és szemmel láthatóan nem kívánta észrevenni, hogy az első világháborúban olyan sebet kapott, amin keresztül szépen-lassan elcsorog a vére. Ebben a birodalomban kétféle ember élt: egyrészt az urak, akik jó illatú lepedőkön aludtak, másfelől meg a cselédek, akinek gondoskodni kellett arról, hogy tényleg jó illatú legyen ez a lepedő. (Jó, hát élt a birodalomban másféle ember is, de róluk majd más helyütt essék szó.)

Fussunk neki még egyszer.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy aktus. Egy szexuális aktus. Mégpedig egy úr (Paul), meg egy cseléd (Jane) között. Ez veszedelmes dolog, mert ugye levetkőzve rögtön nem olyan egyértelmű, melyikük az úr, és melyikük a cseléd. De lehet, hogy nem is az aktus a lényeg – hanem amikor egyedül maradván Jane meztelenül sétál az üres házban, beleértve a könyvtárszobát is, ahol (ó, borzalom!) egy meztelen cseléd látványa eleddig elképzelhetetlennek tűnt. Talán a viktoriánus ideál eme beszennyezése-beszentelése az, amitől minden megváltozik. Jane pedig estére már nem az, aki reggelre kelve volt.

>!
gesztenye63 P
Graham Swift: Anyák napi kimenő

1924-et írunk és talán nem is gondolnánk mennyi minden fér bele egy ilyen aprócska kötetbe!
Egy regény a modern regényről. Az irodalmi ihletettségről, az olvasás erejéről és Joseph Conrad hatásáról.
Két nagyregény egy karcsú kisregényben. Egy nap története, amely szinte csak két történésből áll, és egy évszázad története, amely milliókat pusztít el, és egy kacatok alá rejtett igazgyöngyöt emel az irodalom Parnasszusára.
Egy 20. század eleji derűs tavaszi nap édes ragyogása, amely sokat elárul a nosztalgikus brit birodalmi érzület keserű maradványairól, a magvetés spoiler jelentéséről és jelentőségéről az árva cselédlány és a kegyúr kapcsolatában, de az első nagy világégés mészárlásának, veszteségeinek feldolgozhatatlanságáról is a hanyatló brit arisztokrata elit, esetleg egy dandy szemüvegén keresztül. Mit mutat a kényeskedő, unatkozó „úri nihil” talmi csillogása, hanyag eleganciája, ha mögötte ott kuporog a megmagyarázhatatlan, értelmetlen veszteség, a valódi üresség el nem múló fájdalma?

Egy délutánt elmesélő hangulatregény? Egy rendhagyó, „romantikamentes” tündérmese, vagy több kötetnyi tartalmat rejtő, évtizedek történetét felölelő, drámai tartalmú epikus regényfolyam? Vajon melyiket olvastam? Talán mindegyiket, ilyen sorrendben, csak sokáig nem tűnt fel…
Mindezt ebben a vékonyka kötetben, nem egész 130 oldalon, nahát…

Graham Swift rendkívül cizellált, néhol minimalizmusba hajló, mégis kimagaslóan szabatos prózájára, valamint a regény sokrétű tartalmát kiemelő, ügyes szerkezeti felépítésére valóban nem tudok más kifejezést találni: elegáns. Vagy, ahogyan a klasszikus nóta itt duruzsol a fülemben: „előkelő, akár egy brit naszád…”.

Csupán néhány órácska, esetleg egy estényi olvasás, de fontos, értékes olvasmány. Graham Swift-tel feltétlenül érdemes próbát tenni.

5 hozzászólás
>!
giggs85 P
Graham Swift: Anyák napi kimenő

Van valami végtelen, utánozhatatlan elegancia és könnyedség, ami a brit szerzők sajátja, és ami miatt mindig jó olvasni őket*. Az Anyák napi kimenő is ilyen, az 1949-ben született szerző olyan stílussal és eleganciával mesél egyetlen 1924-es napról a zöldellő angol vidéken, amiért már önmagában is ajánlanám ezt a könyvet, de ha azt is hozzáteszem, hogy ez a 126 oldalas kisregény az egyik legösszetettebb, ugyanakkor legkönnyebben olvasható posztmodern alkotás, amihez az utóbbi időkben szerencsém volt, remélem nem kell győzködnöm senkit, hogy ha teheti, vegye kézbe.

Korábban volt már megismerkedtem Graham Swift két magyarul megjelent könyvével: az egyik legragyogóbb ’80-as évekbeli posztmodern regénnyel, a Lápvilággal, illetve a Faulkner-parafrázisként is felfogható, Booker-díjas Utolsó kívánsággal is. Így örömmel vettem, hogy majd két évtizednyi csend után újra megjelent az angol szerző ezzel a 2016-os alkotással a magyar könyvpiacon, hála a Jelenkor Kiadónak.

Azt összefoglalni, hogy mi történik a könyvben, igen egyszerű: egy 22 éves, árva szolgálólány, Jane Fairchild 1924 március harmincadikán lopva szeretőjével tölti anyák napi kimenőjét (a briteknél ez is kicsit másként van, mint nálunk: hagyományosan nagyböjt negyedik vasárnapja volt a szolgálók kimenője, amit a szüleikkel tölthettek), és ez a nap számára több okból olyan jelentőséggel bír, ami megváltoztatja egész későbbi életét. De hogy, ami történik, hány szinten hat, még megsaccolni is nehéz.

Az Anyák napi kimenőben egy viszony, egy korszak és egy örökre eltűnő világ utolsó pillanatai elevenednek meg igen nagy plaszticitással. Jane ugyanis sejti, hogy a két hét múlva oltár elé álló, gazdag földbirtokos szeretője, Paul Sheringham ejteni fogja őt, és ez a lopva eltöltött pásztoróra az utolsó lehet számukra. A két ember viszonya egy-egy apró gesztusból bomlik ki, ami hihetetlenül alapos és aprólékos megfigyelői munka eredménye. A köztük zajló párbeszéd pedig olyan elmés mód kétértelmű, ami igen ritka. Egy-egy mondat ugyanúgy szólhat az úr-szolga viszonyról, mint egy egyszerű sonkás tojásos szendvicsről. Az olvasó meg győzze eldönteni. De Swift tesz róla, hogy kettejük kapcsolata kibővüljön, és az ő párosuk az egész akkori (az I. világháború után végzetesen megroggyant) társadalomról szóljon, miközben hosszú, eseménytelennek tűnő oldalakon keresztül feleleveníti ennek a letűnőben lévő világnak varázslatos helyszíneit.

És amikor az ember már elkönyvelné magában, hogy ez a kisregény egy élénk színekkel megfestett, jó megfigyelőképességekről tanúbizonyságot tevő romantikus történet, jön a posztmodern csavar, és egyszer csak az írói lét, a történetalkotás (nyelvi) nehézségei kerülnek a középpontba. Jane ugyanis a (szerinte) tökéletesen rögzült emlékeiből történetet kíván kreálni, amihez meg kell találnia a megfelelő nyelvet is. Swift tesz róla, hogy ne egy történet alakuljon ki, és ne lehessen egy szálat követve visszafejteni ezt a szöveget, hanem megkapja itt a magáét a romantikus sztorik kedvelője, a társadalomkritikus írások szerelmese és a posztmodern fanatikus egyaránt.

Az Anyák napi kimenővel Graham Swift egy kis posztmodern gyöngyszemet alkotott. Ezen a 126 oldalon jól megfér egymás mellett a könnyedség és az elegancia, a romantikus hevület és majdnem pornográfia, a precíz, hallatlan emberismeret és a kétértelmű célozgatások, a történet és a történet tagadása egyaránt. Csak bízom benne, hogy ezzel a vékonyka kötettel új lendületet kapott a hazai Swift-kiadás, és itt nem állunk meg!

*Kivéve azokat, akiket nem. :D

5 hozzászólás
>!
Csabi P
Graham Swift: Anyák napi kimenő

Mi az irodalom? Meztelenül sétálni egy tiltott helyen. Akár ezt is mondhatná Swift regénye, és lehet, hogy ezt is mondja.
A rövid történet a szobalány Jane, és a szomszéd birtokos fia, Paul kapcsolatának egy napjával indul, 1924-ben. A könyv rövidségéhez képest nagyon ráérősen mesél Swift a találkáról, a szobában töltött időről, arról a kapcsolatról, ami e két, társadalmilag oly távol álló fiatal között létrejött. Ne gondolj semmi romantikára, nagyon is ésszerűen látják mindketten a helyzetet, titkos és kellemes időtöltés ez mindkettejüknek, Paul különben is nemsokára megnősül. Jól elvoltam velük a szobában, szép márciusi nap volt, és Swift barokkos mondatai a napfényhez hasonlóan simogatják az embert, még ha elég sok mindent meg is tudunk közben a magömlések mibenlétéről.
Aztán szép lassan kibontakozik a történet, rájövünk, hogy tulajdonképpen az idős Jane idézi fel ezt a napot, ami megváltoztatta az egész életét. És Jane/Swift arról mesél, hogy mi is az az irodalom, mit jelent írónak lenni, persze csak áttételesen, beleszőve a nap további eseményeibe, amit most nem lőnék le. Swift sem teszi, meghagy egy értelmezési lehetőséget, amit senki sem mond ki, nem is tűnik valószínűnek, de mégis, ott motoszkál a fejekben.
Swift azok közé a brit írók közé tartozik, akiknek nagyon megtanították, hogyan kell írni, és ez a tehetséggel párosulva olyan műveket eredményez, amik nem csak szépek, de okosak is.

>!
n P
Graham Swift: Anyák napi kimenő

A szobalány és a gazdag ifjú történetekbe mindig úgy kezdek bele, hogy ez úgyis veszett fejsze nyele. Hogy lesz ebből sírig tartó szerelem? Aztán eszembe jutnak a mesék, ahol kellő biztatást kap az olvasó arra, hogy semmi sem lehetetlen. Swift is mesél, egy szobalány kimenőnapját mesélteti el, visszaemlékezve sok-sok év távlatából. Én úgy képzeltem el, mint a Titanic filmben, amikor a néni, élete végén, már minden bölcsességgel megáldva, csak mondja, mondja, hogy mi volt akkoriban. És bár sejtjük (tudjuk), hogy a sok jóságban lesz rossz is, mégis odaülünk, meghallgatjuk. Elsősorban őérte, őmiatta, hogy újra átélhesse, majd megnyugodva bólinthasson, hogy ennek bizony így kellett lennie, nem lehetett másképpen. Valami ilyesmi Jane meséje is. Egy kisregényben az élet nagy regénye, egyetlen napban, de örökre megváltoztatva az összes többi napot. Szép történet, egy még szebb és nagyon találó borítóval. Modigliani (egyik kedvenc festőm), Kék párnán fekvő akt festményén akár a szobalány is lehetne.

>!
Jelenkor, 2017
128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636766306 · Fordította: Merényi Ágnes
1 hozzászólás
>!
ppeva P
Graham Swift: Anyák napi kimenő

@giggs85 és @Kuszma értékelése után meg se próbálok értékelést írni. :) Se ismételgetni, se plagizálni nem akarok.
A könyv egyébként remek, mint az író másik két, magyarul már olvasható regénye is.

>!
kaporszakall
Graham Swift: Anyák napi kimenő

Végy egy rész brit birodalmi nosztalgiát, pirítsd az első világháború lassú tüzén a serpenyő aljára, míg odakozmál, adj hozzá egy rész apróra vágott arisztokrata pökhendiséget, öntsd le osztálykülönbséges-feminista szósszal (inverz Lawrence–Lady Chatterley mártás, kvázipornográf szemcsékkel fűszerezve), ízesítsd meg egy kis álrejtéllyel spoiler, mely a történet virtuális tengelyének van szánva, valójában azonban csak fölösleges műanyag mütyür a tányér közepén, végül körítsd klasszikus népmesei elemekkel, Grimm-módra spoiler, és tálald fel az idegen nyelven tanulókat is hozzászámítva több mint 500 millió főt számláló angol nyelvű olvasóközönségnek. Biztos, hogy elegendő olvasód lesz!

Mivel az angol vidéki miliő és az arisztokrata udvarházak kissé felhígított majd simára kevert püréjének zamata sokaknak kedvére van, s a főszereplő retrospektív irodalmi bölcsességei is kellemesen vegyülnek a többi összetevő ízéhez, kellő sikert fogsz aratni, s csak kevesen hiányolják majd regényedből azt, amitől a csiszolt szavú irodalmi iparcikk a valódi műalkotás rangjára emelkedik (s amit Füst Milán esztétikájának címébe is beemelt): a látomást és az indulatot.

Ezek nélkül sajnos – a brit vidéki tavasz finoman cizellált hangulatfestő elemeinek ellenére is – a jótollú szerző, nem pedig az igazi író kategóriájába sorollak. Ám – mivel a Booker-díjat nem adják ingyen – próbát teszek majd egy másik regényeddel is*. Ez a műved viszont számomra – talán a túlzott várakozások miatt is – csalódás. A búcsúrandevú egy önmagán túlmutató, hangulatos impresszionista novella lehetett volna – ezt sikerült a hozzáfűzött spoiler ballaszttal alaposan elrontani…**

* Booker-díj ide vagy oda: a leírás alapján mégis a Lápvilágot fogom sorra venni…
** A bölcseleti rész egy gondolata azért megtorpantott: vajon az árvaság lehet-e előny a bedrótozott prolicsaládi indulással szemben… Ám hitelesebbnek találnám, ha erről egy valódi árvaházban nevelkedett szerző, nem pedig a cambridge-i Queens’College egykori növendéke mondaná meg a tutit.

>!
György_Dragomán I
Graham Swift: Anyák napi kimenő

Elegáns ellen-Édes Anna. Kosztolányi is biztos mosolyogna rajta.

>!
Black_Venus P
Graham Swift: Anyák napi kimenő

Graham Swift: Lápvilág című regénye életem egyik legjobb olvasmányélménye volt, úgy jó húsz évvel ezelőtt.
Ehhez képest ezzel a kisregénnyel annyira nem érintett meg, ráadásul az az érzésem, hogy valami édes nosztalgiának vagy csipetnyi szívfájdalommal kevert borzongásnak kellene erőt vennie rajtam… de nem. spoiler
A borító is félretájékoztat: értem, hogy miért ez a kép került rá, viszont pont nincs köze a képnek ehhez a sztorihoz.
Egy nagyon jó rész azért volt, spoiler, na jó, attól tényleg borzongtam.

10 hozzászólás
>!
somogyiréka
Graham Swift: Anyák napi kimenő

20-as évek Angliája, tetőtől talpig titkokba, ki nem mondott szavakba, megjátszott, eljátszott kirakatéletekbe csomagolt világ. Éppen csak a leírás szintjén találkozom ezzel, de már ettől is fulladozok.
Mint romantikus regény indít, a szolgálólány és a háziúr szerelme, végre valami élő, végre valódi illat, hang és szín. Hálószoba ajtaja kitár, paplan lehúz, meztelen testek hullámoznak, férfimag ömlik ki fekete betűk közé, oldalakat itat át, lepedőt kell húzni mindennap, nehogy napvilágra kerüljön a titok.
Ám Graham Swiftnek eszébe sem jut megállni e fennsíkon, pedig lehetne, ódát tudna írni a testi szerelemhez is, és nem hiszem, hogy eltelítene. Ám továbbmegy, még szinte el sem kezdődött a történet, már el is árulja a végét, nehogy szimplán az események síkján maradjunk, mintegy a történet elé nyúl, a szavak szíve felé húz…
Swift különleges gesztust tesz: a tollat a főhős kezébe adja át, akinek a kutatása új irányt vesz, a szolgálólány mint írónő talál magára, végül 98 éves koráig él, 19 regényt ír, így mindaz, ami megtörtént vele a szavak segítségével a megfelelő helyre kerül.
Eddig úgy tűnt a szerelmesek hálószobájában járunk csupán, valójában a könyv végén már a szavak titkos tere felé haladunk. A nyelv hálószobájába érkezünk, annak meztelensége felé hatolunk. Azzal a biztos tudással, hogy hiába találjuk meg ránk szabott nyelvet a titkok mélyére soha nem hatolhatunk. (még így is, hogy rettenetes a magyar fordítás, szóval az eredeti szöveget csak elképzelem)


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Író lett, és mivel író volt, vagy mert épp az tette íróvá, folyamatosan űzte a szavak állhatatlansága. A szó nem tárgy, nem. A tárgy nem szó. De a két dolog valahogy elválaszthatatlan. Minden csak a képzelet műve lenne? A szavak láthatatlan bőrként burkolják be a világot, így teszik valóságossá. Mégsem mondhatjuk, hogy a világ semmivé foszlana, nem lenne valóságos, ha megfosztanánk a szavaktól. Jó esetben úgy tűnt, a tárgyak áldásukat adják az őket megkülönböztető szavakra, a szavak pedig áldásukat adják mindenre.

94. oldal

Kapcsolódó szócikkek: író
>!
gesztenye63 P

Egyes dolgok, egyes helyek talán a képzeletben nyerik el igazi létezésüket.

97. oldal

>!
somogyiréka

(…) ha az ember nem ég, és sose kap lángra, az szomorú élet, nem igaz?

>!
ppeva P

Ha nem „járhatott Oxfordba” a másik értelemben, legalább bizalmas viszonyba került azokkal, akik igen. Még talán szabadabban és sikeresebben is mozgott az „egyetemi körökben”, mint azok – a szerencsétlen kis könyvmolyok –, akik valóban odatartoztak. De meglehetősen meggyőzően tudta alakítani az akkoriban ritka és félelmetesnek tartott teremtményt, a női egyetemi hallgatót.
– És mit tanul?
– Hogy mit? Ó, semmit, én csak a könyvesboltban dolgozom.
Látni kellett volna, ahogy felcsillan a szemük.

98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly · Oxford
2 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

1924-ben még az évszázad is ifjúságát élte… Bár igazság szerint nem így állt a dolog. Az ifjúságot – mégpedig nagy tömegeit – elveszítette az évszázad.

121. oldal

Kapcsolódó szócikkek: első világháború
>!
ppeva P

Kalandregények, nem detektívregények. Fiús könyvek. Azok voltak az igaziak. És a riporter ekkor mindig megszólalt, mindig viccnek vette az egészet, mert nem akarta, hogy az interjú túlságosan „könyvmolyos” legyen: „És maguk a fiúk?”

78. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
1 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

Mivel a szolgálóból hivatásos megfigyelő lett, kívülről nézett befelé. Mivel aki szolgált, szolgált, akit meg kiszolgáltak, élt. Bár időnként őszintén szólva mintha teljességgel fordítva lett volna. A szolgák éltek és küszködtek, azok pedig, akiket szolgáltak, mintha nem tudták volna pontosan, mihez kezdjenek az életükkel. Elveszett lelkek voltak, legalábbis némelyikük…

87. oldal

>!
ppeva P

Csakis általuk ismert – bár nem túlságosan bonyolult – okokból egy árva befogadását fontolgatták, és mellett döntöttek, majd rájöttek, hogy a szegény, elhagyatott kis teremtésből korántsem hiányzik a tűz és a józan paraszti ész. Kiderült, hogy tud olvasni, jobban, mint a legtöbb szobalány, többet is, mint a „Brasso” felirat a konzervdobozon, tud írni, többet is, mint az egyszerű bevásárlólista, ráadásul számolni is tud.
– Megmondaná, Jane, mennyi három meg hat meg hét meg hat?
– Az tizenegy shilling, Mr. Niven.

87-88. oldal

>!
ppeva P

Hol volt, hol nem volt, mielőtt még a fiúk meghaltak, amikor több ló volt, mint autó, mielőtt még az inasok eltűntek, és Upleigh-ben meg Beechwoodban be kellett érni egyetlen szakácsnővel és szobalánnyal, Sheringhaméknek nemcsak négy lovuk volt saját istállójukban, de „igazi” lovuk is, versenyló, telivér.

(első mondat)

>!
Tóth_Orsolya_3 P

Megőrzi a tükör a lenyomatot? Belenézhetünk a tükörbe, és láthatunk valaki mást? Átléphetünk a tükörképbe, és lehet belőlünk valaki más?


Hasonló könyvek címkék alapján

Ken Follett: A megfagyott világ
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Aldous Huxley: Szép új világ
Agatha Christie: A láthatatlan hóhér
Agatha Christie: Végtelen éjszaka
David Fraser: A pokol tíz napja
William Somerset Maugham: A festett fátyol
P. G. Wodehouse: Halihó, Jeeves!