A ​szakítás 32 csillagozás

Graham Greene: A szakítás Graham Greene: A szakítás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A második világháború után játszódó történet elbeszélője Maurice Bendrix, a középkorú, közepes regényíró. Összefut régi ismerősével, egy magasrangú kormányhivatalnokkal, akinek feleségével, Sarah-val évekig viszonyt folytatott. A férj célzásaiból Maurice arra következtet, hogy Sarah-nak új szeretője van, s noha szakítottak, féltékenységében egy magándetektív-ügynökséghez fordul. Ő maga is újra találkozik Sarah-val, s rá kell döbbennie, hogy vetélytársa maga az Isten. Amikor egy háborús légitámadás során Maurice a törmelék alá került, Sarah megfogadta Istennek – akiben nem hitt –, hogy ha szerelmese életben marad, szakít vele. Azóta is küszködik a hittel, Istennel, s hiába szeretik egymást kétségbeesetten, már nem tud változtatni az életén. Sarah meghal, mert elhanyagolja betegségét, az ateista Maurice pedig lassan maga is elfogadja Isten létét – csak hogy gyűlölhesse.

Egy kapcsolat vége címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1951

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2004
168 oldal · ISBN: 9635491107 · Fordította: Róna Ilona
>!
Magvető, Budapest, 1979
242 oldal · ISBN: 9632709381 · Fordította: Róna Ilona

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
Farby
Graham Greene: A szakítás

Mennyi szenvedély és gyűlölet van egy ilyen apró könyvben!
Az elején nehezen rázódtam bele, körülményeskedőnek tűnt, kerestem benne a filmet. Volt egy Julianne Moore-t imádó időszakom, megnéztem minden filmjét, és az Egy kapcsolat vége nagyon megragadott, máig emlékszem egy csodatétel-jelenetre. Még szerencse, hogy nemrég teljesen véletlenül rájöttem, hogy ez bizony egy Graham Greene könyv alapján készült film.
Szerintem nem szabad elintézni az értékelést azzal, hogy a film jobb. Ez így van, viszont a könyv mélyebb.
Ha meglátok egy címferdítést, mindig kíváncsi leszek, a könyv fordítása mennyire egyezik az író stílusával, és mennyire a fordító szüleménye. A The end of the affair sokkal kifejezőbb cím, mint ami a regénynek magyarul jutott.
Ha a főszereplő író, és megismerjük az írás folyamatát, nehézségeit, mindig érdekelt, hogy vajon a könyv írója mennyit emelt át a saját élményeiből, illetőleg a szereplője mennyire él különálló életet.
És Sarah naplója… Nagyon sok gondolkodni valót adott.
Sokszor mennyire nem tudjuk, mi jár a másik fejében, és ezeknek milyen következményei lehetnek.
Mennyire önzőek vagyunk. Vagy milyen sebzettek.
De mindenki boldog akar lenni.
És a többségnek nem sikerül.

>!
Booklover25
Graham Greene: A szakítás

Úgy indul, mint egy klasszikus szerelmi háromszögről szóló történet. A feltörekvő író, Maurice Bendrix két év elteltével összefut egykori szeretője férjével, és újra fellángol benne a féltékenységtől fűtött gyűlölet. Imádtam ezt a karaktert. Nem csak azért, mert író, és természetesen különösen vonzódom az író karakterekhez, hanem azért is, mert izgalmas, kétarcú személyiség, akivel egyszerre lehet szimpatizálni, és cinikus, kiábrándult, sokszor gonosz megnyilvánulásai miatt utálni. Mindemellett végtelenül emberi, nem egy túlidealizált alak, akivel gyakran találkozunk a szerelmi történetekben, hanem egy egyszerű, földi halandó, testi- és személyiségbeli hibákkal, és olyan érzelmekkel, amiket legtöbben már megéltünk. Ugyan ki ne tapasztalta volna már, hogy a szeretet könnyen csaphat át gyűlöletbe? Hogy a gyűlölet és a szeretet tulajdonképpen ugyanannak az érzelemnek a két pólusa? Nagyon érdekes volt ennek a kérdésnek a körüljárása, és meglepően mai gondolatokat fedeztem fel benne, habár a regény 1955-ben íródott, és egy még korábbi időben játszódik, a háború utáni, 40-es évek Londonjában.

Aztán következett Sarah naplója; egy nézőpontváltás, a történet megismerése a másik szemszögből is. Ettől valahogy nem vártam sokat az elején, de majdhogynem a regény legjobb részének bizonyult. Nagyon érdekes volt belelátni a fejébe, főleg, hogy nem szokványos gondolatok kavarogtak benne. Kiderül, hogy tulajdonképpen miért kellett szakítaniuk – ami lehet, hogy előbb-utóbb magától is bekövetkezett volna egy ilyen mérgező kapcsolatban. De a szakítás Sarah döntése volt: az egyik alkalommal, mikor együtt voltak, légitámadás érte Londont, és egy bomba Maurice háza mellé is becsapódott. Maurice megsérült, de a pánik hevében Sarah egy pillanatra azt hitte, meg is halt. Bár soha nem hitt Istenben, akkor és ott megfogadta, hogy ha Maurice életben marad, ő lemond róla, és lemond a szerelemről is…

A másik lényeges kérdés a könyvben Isten léte. A szereplők egyértelműen tagadják a létezését, vagy úgy vannak vele, hogy ha létezik, akkor gyűlölni kell, mert gonosz, és csak szenvedést okoz. Nem csak Maurice és Sarah gondolataiban látjuk ezt az álláspontot viszont, hanem megjelenik a racionalista prédikátor, Richard Smythe szavaiban, Sarah apjának markáns véleményében, miszerint nem akarta megkereszteltetni a lányát, és Henry (a férj) hozzáállásában. A szerző tehát szinte minden karakterén keresztül megkérdőjelezi Istent, annak jóságát, igazságosságát, szinte gyűlölettel feszül neki. Nem csodálom, hogy a két világháború után az ember nem találja a hitét, valószínűleg én sem tudnék bízni senkiben és semmiben, ha át kellett volna élnem azt a poklot. Az alaphang vallásellenes, de az egyik főhős, Sarah mégis rátalál Istenre… Mikor megtudja, hogy Maurice életben maradt, megbánja fogadalmát, felteszi a kérdést, hogy ugyan van-e értelme megtartani a szavunkat, amit „olyasvalakinek” adtunk, akiben nem is hiszünk. A félelme azonban nagyobb, attól retteg, hogy ha megszegi az ígéretét, valami sokkal rosszabb dolog történik, így kitart… Gyűlölni próbálja Istent – ez vezeti el Richard Smythe-hez is – , mégis a gyűlölete egyre inkább szerelembe csap át. Olyasfajta kapcsolata van Istennel is, mint Maurice-szal: furcsa, kettős, mérgező…

A csattanót természetesen nem lövöm le. Elég az hozzá, hogy egy jól bevezetett tragikus fordulat után teljesen abszurd irányt vesz a történet, és megkérdőjeleződik minden állítás, minden bizonyosság, ami addig a szereplőkön keresztül megfogalmazódott. Nyomott hangulatot, és sok kérdést hagy maga után ez a történet… Azoknak ajánlom, akik szeretnek filozofálni az élet nagy kérdésein, szeretik az intelligensen felépített sztorikat, és érdekli őket, mi lehet egy ilyen kusza szerelmi viszony egyik lehetséges feloldása – Isten bevonásával.

>!
Csuti
Graham Greene: A szakítás

Ritka kivétel: a film a kedvenceim közé tartozik, a könyvet nem szerettem annyira…

>!
annagramma
Graham Greene: A szakítás

Talán nem a legjobb, amit Graham Greene-től olvashat az ember, de én egyszerűen nem bírok betelni azzal, ahogy a könyv hangulata bekúszik a bőröm alá, és elidőzik ott. Bámulatos, hogy mennyire jelentéktelenné válik a könyv tulajdonképpeni cselekménye: mintha a dolgok csupán azért történnének, hogy legyen valami, ami a különböző hangulatokon, tudatállapotokon végigvezeti az embert; legyen, amin eltöpreng, elvívódik a tehetetlen egó.
Külön érdekes, hogy a könyvben az író egyes szám első személyben, saját magaként jelenik meg.

>!
sünkap
Graham Greene: A szakítás

Az van, hogy ehhez a könyvhöz vagy én nem vagyok elég jó, vagy a könyv nem elég jó hozzám. Maga a történet, az emberi része, tehát a filozofálásról lecsupaszított történések, gondolatok jók. A többit nem értem, nem is érzem. Meg is lepett, hogy ez egyfajta Isten-hit-keresős könyv, ezzel a részével nem tudtam mit kezdeni. Az biztos, hogy van valami közös a II. világháború után játszódó könyvekben, pontosabban azok nőalakjaiban. Nekem Irwin Shaw Ha meghal a szeretet c. könyve ugrott be, de ez csak egy érzés, nincs közös bennük, és mégis van. Az mindenesetre irritáló, hogy végig nem derült ki, hogy ez a nő miért, MIÉRT olyan nagy szám. Semmit nem tudtunk meg róla, csak azt, hogy – SPOILER –:
– volt egy prosztó anyja,
– valami úton-módon sikerült jól férjhez mennie
– még nagyon fiatal volt, mégis úgy volt megjelenítve, mint egy negyvenes nő
– nem volt gyereke, és talán nem is akart
Ami nem derült ki:
– miért volt ő JÓ
Most pedig elolvasom a többi okos értékelést, és ha majd azok hatására megvilágosodtam, talán még jól el is szégyellem magam a fenti irományomért.

>!
monalisa
Graham Greene: A szakítás

A könyv által érthetőbbnek bizonyult a film néhány kérdése számomra, viszont a film valahogy mégis jobban megfogott. Érdekes…

>!
viewty
Graham Greene: A szakítás

Ugrál az időben, meg az esőben. A könyvből készült filmre emlékszem jobban mégis, nagyobbat üt valahogy.

>!
Jenci_néni
Graham Greene: A szakítás

Emlékszem, valakitöl kaptam ezt a könyvet, kölcsön, hogy feltétlenül olvassam el, amúgy sose olvastam volna, nem nagyszabásúnak, hanem nyomasztónak találtam.


Népszerű idézetek

>!
dokijano

    – Az a pap… pap volt az egyáltalán?
    – Nem láttam.
    – Folyton azt hajtogatta, hogy „a Minden Ügyek Tudója”. Hosszú ideig meg sem értettem. Úgy hallottam, mintha azt mondta volna: „a Minden Üveg Dugója”.

141. oldal, Ötödik könyv, 4 (Magyar Könyvklub, 2004)

>!
Farby

– A szerelemre is tud magyarázatot? – kérdeztem.
– Hogyne – felelt. – Némelyikben birtoklási vágy, akár a fösvénység, másokban viszont a megadás, a felelősségtől szabadulás vágya, az a kívánság, hogy bámulják. Néha semmi más, csak hogy az ember kibeszélhesse magát, hogy nyomasztó dolgaitól megszabaduljon a másik előtt, aki mindezt nem unja. Olyasféle vágy, hogy újra apára, anyára találjon. És természetesen mögötte ott a biológiai indíték.

132. oldal

1 hozzászólás
>!
Lillás

Maurice ma egész nap gyengéd volt hozzám. Mindig azt mondja, sohasem szeretett más asszonyt ennyire. Azt hiszi, ha gyakran mondja, elhiteti velem. Pedig csak azért hiszem el, mert én is pontosan ugyanígy szeretem. Ha már nem szeretném, nem hinnék az ő szerelmében sem.

>!
dokijano

Fiatal korában kialakítja az ember a szokásait, a munkarendjét, s azt képzeli, kitarthat mellette élete végéig, minden válságon keresztül. Már húsz év óta elértem a körülbelül ötszáz szó napi átlagot, hetenként öt napot számítva. Egy év alatt megírok egy regényt, eközben jut időm az átnézésre és a gépírás kijavítására is. Mindig nagyon módszeresen dolgoztam, és amikor elérem a napi adagot, félbehagyom, akár a jelenet közepén is. Néhanapján délelőtt számolom meg a szavakat, és százanként megjelölöm a kéziratban. A nyomdásznak sohasem kell utánaszámolni a terjedelmet, mert a kéziratom első lapján mindig ott a szám is – 83 764.

31. oldal, Első könyv, 6 (Magyar Könyvklub, 2004)

>!
dokijano

Költött regényalakjaimat sem tudom leírni, mindig cselekedeteikkel fejezem ki. Azt tartom, meg kell engedni az olvasónak, hogy a regényben olyannak képzeljen egy alakot, ahogy neki tetszik: nem kívánom ellátni az olvasót konfekció-illusztrációkkal.

18. oldal, Első könyv, 2 (Magyar Könyvklub, 2004)

>!
Piteka

Úgy látszik, a gyűlöletet ugyanazok a mirigyek táplálják, mint a szerelmet: s ugyanolyan cselekvésre indítanak. Ha nem tanultuk volna meg, hogyan értelmezzük a passió történetét, pusztán cselekedeteik alapján meg tudnánk-e mondani, hogy a féltékeny Júdás vagy a gyáva Péter szerette-e jobban Krisztust?

34. oldal

>!
dokijano

A detektívnek éppúgy halmoznia kell a jelentéktelen anyagot, mint a regényírónak, míg a vezérfonalra rátalál. De milyen nehéz rátalálni – kiemelni az igazi témát. A környező világ roppant nyomása ránk nehezedik, mint valami peine forte et dure. Most, hogy saját történetemet írom meg, ugyanaz a probléma áll előttem, de így még rosszabb – több a tény, mikor nem a képzeletemre támaszkodom. Hogy tárjam fel az emberi jellemet ilyen túlterhelt színen – a mindennapi újságolvasásban, a napi étkezésben, a Battersea felé ömlő forgalomban, a Temzéről élelemért fölszálló sirályok között, és a park csillogásában 1939 kora nyarán vitorlásokkal játszó gyerekek között –, ilyen igazi derűs, vészterhes, háború előtti nyáron.

23-24. oldal, Első könyv, 3 (Magyar Könyvklub, 2004)

>!
Chöpp 

Sohasem tudtam megérteni, miért, de némelyek beveszik azt a fantasztikus képtelenséget, hogy istene személy szerint mindenkinek van, de húzódoznak a személyes ördög elfogadásától. Én pontosan nyomon tudom követni, hogy működik a démon a képzeletemben.

>!
sünkap

– Nos, én nem vagyok ellensége a kisebbfajta babonaságnak. Ad valami fogalmat az embereknek arról, hogy ez a világ nem minden. – Mogorván, lógó orral fordult felém. – S ez lehet a bölcsesség kezdete.

221. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
J. R. R. Tolkien: A hobbit
J. R. R. Tolkien: A babó
George Orwell: Állati gazdaság
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus
George Orwell: Légszomj
George Orwell: Burmai napok
George Orwell: Tragédia Burmában
Helen Macdonald: H, mint héja
Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma