„Írtam egy emberről a Brighton sziklájá-ban, aki a pokolba kerül. Egy másik előtt, a Hatalom és dicsőség-ben, megnyílik a mennyek országa. Most olyan embert ábrázoltam, aki a purgatórium kapujához ért…” Aki a purgatórium kapujához ér: Scobie őrnagy, egy nyugat-afrikai angol gyarmat rendőrfőnök-helyettese a második világháború alatt. Csempészekkel, alvilági alakokkal bajlódik, menekültek ügyeit intézi, a bennszülöttek perpatvaraiban próbál igazságot tenni, mert jó rendőr, és szánja az embereket. És közben haragszik a sznob világra, amiért nem hagyja békén, sőt kigúnyolja a feleségét, a feleségét, aki szép lassan pokollá teszi az életét, aki a rendetlen, koszos, fülledt gyarmaton a tartalmatlan képzelgések világába húzódik vissza, vagy elérhetetlen célok hajszolásával keseríti férjét. Scobie uzsorások karmaiba keveredik miatta, s még a brit hírszerzés ügyetlen képviselőjének figyelmét is magára vonja. Ráadásul a legrosszabb pillanatban beleszeret egy fiatal lányba. Hová vezet kiút… (tovább)
A kezdet és a vég 53 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1948
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Graham Greene válogatott művei Európa
Enciklopédia 3
Kedvencelte 3
Most olvassa 1
Várólistára tette 42
Kívánságlistára tette 7
Kiemelt értékelések
Legalább háromszor, de inkább négyszer olvastam már, az egyik legkedvesebb művem Greentől. (Green pedig egyik kiemelten kedvelt szerzőm.)
Mivel életem különböző korszakaiban olvastam, mindig más vetületét értettem meg, és más része érintett érzékenyen.
Most például az a „tantusz” esett le, hogy Scobie felesége bizony szeretetlenebb, önzőbb volt, mint amilyennek eleinte Green láttatta: minderre az utolsó oldalakon derül fény, ahogyan végül „imádott Tickijéről” beszél a papnak.
Azért én is egyértelműen gondolom „nagy regénynek” (ez Green saját meghatározása), mert szerintem minden felnőtt olvasót megérint, kit így, kit úgy. Ki igazat ad a főhős belső monológjának, ki ideges lesz tőle. A teljes megértéshez fontos ismerni a katolicizmust, és még jobb, ha az olvasó is az, így tudja jobban átélni Scobie vívódásait.
Viszont azt hozzá kell tennem a katolikus hit védelmében, hogy az itt leírt állapot 1965 előtti. Ekkor fejeződött be a kat. egyházban a II. vatikáni zsinat, amely teljesen megújította az egyházat, főleg, ami az olyan jellegű szigorú szabályozásokat illeti, amikről a könyvben többször esik szó.
Egyházunk azóta az öngyilkosság kérdésében is más állásponton van, mint a zsinat előtt. Aki jól figyel olvasás közben, az itt is tetten érheti Green zsenialitását: bár egy szóval sem száll szembe az egyház akkor érvényben lévő tanításával, mégis azzal, amit a kötet utolsó oldalain a pap mond, olyan tanítást ad, amely a mai irgalmas egyházi gyakorlatnak felel meg.
Graham Greene könyvei mindig megfognak, ahogy egyre előrébb jutok bennük, úgy szippantanak be. A könyv negyedénél már gondoltam, hogy happy endet nem várhatok. Érdekes volt katolikus szemmel olvasni Scobie vívódásait, tetteit, Tudja, mi a megoldás, hiszen Isten is megmondja neki, sőt, több utat mutat számára. Dönteni azonban Scobienak kell. Ezen a könyvön is végigvonul a hitetlenkedő, a kereső, sokszor tagadó, perlekedő de mindvégig vágyódó keresztény hit, a gyógyító katolicizmus.
Nehezen indult a történet számomra. Nem tudtam igazán sem a korszakot, sem a helyszínt magamévá tenni. Aztán szépen valahogy beleszoktam? és ahogy megértettem, hogy ez egy nagyon egyszerű és hétköznapi történet egy átlagemberről, az életéről, tragédiájáról. Az, hogy éppen ott és akkor játszódik nem is igazán fontos. A végére egy érdekes történet lett számomra, azzal, hogy bárkiről szólhatna egy regény. A saját kis hétköznapi életünk, hétköznapi gondjaink, küzdelmeink és a felettük aratott győzelmeink vagy akár tragédiánk a mi saját regényünk.
Népszerű idézetek
– Feladtam a reményt – mondta Scobie.
– Mit adtál fel?
– A jövőmet. Kárhozatra ítéltem magam.
– Ne légy színpadias. Fogalmam sincs, miről beszélsz. Különben is, most jelezted a jövődet a rendőrfőnökségen.
– Én az igazi jövőről beszéltem – az örök jövendőről.
– Ezt már ezerszer elmondtad. Hatni akarsz rám. Te éppúgy nem hiszel a pokolban, ahogy én.
Scobie megragadta a csuklóját, s dühösen megszorította.
– Azt mondtam: hiszek. Hiszem azt, hogy elkárhozom az örökkévalóságig – ha csak nem történik valami csoda. Rendőr vagyok. Tudom, mit beszélek. Amit elkövettem, rosszabb, mint a gyilkosság – mert az csak egyetlen cselekedet, egy ütés, egy szúrás, egy lövés: megtörtént, és azzal vége, de én magammal hordom a romlást. Már a gyomornedveimben is. Sose tudok tőle megszabadulni többé.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság 93% ·
Összehasonlítás - Arnaldur Indriðason: Kihantolt bűnök 89% ·
Összehasonlítás - Ian McEwan: Vágy és vezeklés 83% ·
Összehasonlítás - John Fowles: A lepkegyűjtő 83% ·
Összehasonlítás - Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban 94% ·
Összehasonlítás - Jeffrey Archer: Apám bűne 93% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Ferde ház 93% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A remény rabjai 92% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 91% ·
Összehasonlítás - John Marrs: The One – A tökéletes pár 90% ·
Összehasonlítás