A ​csendes amerikai 197 csillagozás

Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai Graham Greene: A csendes amerikai

Greene egyik legnépszerűbb, 1955-ben megjelent regényében a mindennapok, a gyarmati háború forgatagába vezeti az olvasót, hogy a modern ember erkölcsi-érzelmi konflikutasait fölmutassa. Főhőse, a fanyar, kiábrándult angol újságíró hiába hangoztatja, hogy semmi köze a franciák vietnami háborújához, az amerikai beavatkozáshoz: mind mélyebben bonyolódik bele a saigoni ügyekbe – amelyekhez, mint csökönyösen hajtogatja, „semmi köze”. Azonban amíg az ember ember, a szeretet, gyűlölet, féltékenység, barátság elemi töltésű érzelmeit semmiféle semlegesség nem képes hatástalanítani.

Eredeti megjelenés éve: 1955

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek, Fiatalok Könyvtára, Kincses Könyvtár

>!
Titis, Budapest, 2011
ISBN: 9789638886385 · Fordította: Szőllősy Klára · Felolvasta: Szervét Tibor
>!
Holnap, Budapest, 2010
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633469408 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2003
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635478143 · Fordította: Szőllősy Klára

8 további kiadás


Enciklopédia 13


Kedvencelte 11

Most olvassa 9

Várólistára tette 76

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Graham Greene: A csendes amerikai

Graham Greene kitűnően megírt, ikonikus regénye, talán azért is lett világsiker, mert mint prognózist a történelem visszaigazolta.
Thomas Fowler kiégett, cinikus, feleségétől különélő, magát kívülállóként beállító angol riporter meséli el narrátorként barátja, a világot könyvekből ismerő, „titkos megbízatású” amerikai diplomata Alden Pyle, a „csendes amerikai” történetét, – aki Saigonban beleszeret az ő barátnőjébe, a szeretőjébe. De mindez csak a felszín, s aki a mindenből kiábrándult angol újságíró kapuzárási pánikjaként fogja fel e szerelmi háromszög történéseit, vagy tulajdonít e regényben ennek súlyánál nagyobb arányú jelentést, szerintem nem érti jól Green eredeti üzenetét, aki mint jövőbelátó jós, már a francia gyarmati hatalom idején mintegy figyelmeztet az amerikai diplomáciai és tanácsadói jelenlétre – a trachomaosztagoknak szállított gyógyszeres csomagokban lévő plasztik-ra –, amelyből a regényben ártatlan áldozatokkal járó bombamerénylet és 1954 után majd sok minden más következhet… (A szerző jó előre megtett jelzését a történelem – sajnos – visszaigazolta, s az évtizedeket a francia gyarmati uralom ellen küzdő vietminh a Diem Bien Phu-i győzelem után nyakába kapta az amerikaiakat – kiknek mintegy félmilliós hadseregéről a könyv még nem szólhat. A történelemből azonban tudjuk, hogy végül a nemzetközi közvélekedés és a katonai események nyomán vesztesként voltak kénytelenek kivonulni Vietnamból).
Tehát a könyv minderről a végkifejletről még nem szólhat, de – tán kissé rejtetten ugyan – de szól a helyzet bemutatásával a vietnami nép alávetettségéről, több évtizedes szenvedéséről és szabadság iránti vágyáról, az országon belüli megosztottságról, az elnyomatásról, a nagyhatalmak és a politika, valamint helyi képviselőik általi kizsákmányolásról, általában – s mindig áttételesen – a háború borzalmairól, a napalm hatásáról, a csatornát felduzzasztó hullákról, szóval a háború hiábavalóságáról és mindent elrontó hatásairól…de barátságról, és tisztességről is. És igen: előbb-utóbb állást kell foglalni, mert a politika mindent besároz, s nem mindegy hová állunk!
Vagy mindezeket csak én gondolom? El kell olvasni, s helyesen értelmezni! Alapmű!

6 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth I
Graham Greene: A csendes amerikai

Bajban van az ember, amikor egy ikonikus kultkönyvet olvasva rá kell jönnie, hogy a nagy mű súlyát valójában nem a benne leírtak, hanem az évtizedek alatt rárakódott adalékok, érzések és eszmék, a legendárium adja meg – összességében pedig a regény nem mond túlságosan sok újdonságot azokról a jelenségekről és érzésekről, amikről mesélni szeretne. Én lepődtem meg a legjobban, amikor ezt a fajta kiismerhető ürességet véltem felfedezni A csendes amerikai oldalain – és egyből szöget ütött a fejembe az a gonosz elképzelés, hogy talán éppen ennek köszönhetően lett a sztori slágerkönyv a vasfüggönyön innen és túl, illetve, hogy innen származhat a benne rejlő rengeteg vélt/valós üzenet és mondanivaló, valamint az eltérő értelmezési lehetőségek garmadája.

Számomra ez az egész történet már az első ötven oldalon szétesett, és utána néhány érdekesebb csúcspont kivételével nem is állt már össze. A cselekmény a Greene-re jellemző kalandregényes, ponyvás stílusban bontakozik ki, középpontjában egy jellemzően szállodai szobákban, bárokban, hotelek aulájában lebzselő értelmiségi körrel, akik tárgyilagos tartózkodással szemlélik a franciák indokínai háborúját. A sztori építése közben az író számos potenciális témája közül egyikben sem tud igazán elmélyedni: foglalkozik a háború kegyetlenségével, a külső szemlélő pártatlanságával és az elkerülhetetlen állásfoglalás problémájával, az igazunkba vetett vakhit veszélyeivel, a barátokkal, akik ugyanazért a nőért küzdenek. Jellemek terén itt van nekünk a kapuzárási pánikos angol újságíró, az idealista és energikus amerikai, a főnyereményt megtestesítő vietnami lány, és mégsem éreztem azt, hogy bármelyik motívum érdekelne, vagy megmozgatna. Indokína és Vietnam ebben a könyvben csupán vízfestékkel elmaszatolt háttér – lehetnénk akár 1968 Párizsában, vagy Berlinben a Vörös Hadsereg Frakció legaktívabb napjaiban. Fowler, mint a megtestesült kiégett cinizmus szerintem sablonos – vonzó alak azoknak, akik jobb híján szeretnének hozzá hasonló modorban és stílusban élni, noha tudják, hogy ez bűnös élvezet és gyengeség lenne. Pyle szimplán idegesítő – valószerűtlen, mint tettrekész idealista, és mint az amerikai önzetlen segítségnyújtás és demokráciaimport megszemélyesítője. Egyikükről sem hiszem el, hogy létező emberek: spoiler*, spoiler – bocsánat, Mr. Greene, de nem megy! Phuongról megemlékezni pedig teljesen felesleges, ábrázolásának módja gyenge és jelentéktelen, üres, mint nőalak, és üres, mint vietnami ember a két nyugati között.
Avagy mint Vietnam a kivénhedt, nemtörődöm, de ragaszkodó gyarmattartó és a nemesnek tűnő, de valójában veszélyes fiatal demokrácia szorításában…
Ami a nagy játszmát, Pyle és Fowler összecsapását, a világnézetek arénáját és kapcsolatát illeti: érdekes az őket összetartó kémia, és jól kiismerhetően jelképes is (olyannyira, hogy sokszor ők maguk is kimondják, mit képviselnek). Éppen ebből a jelképes ellentétből származnak a kötet legjobb pillanatai, akár a párbeszédeiket, akár a közös kalandjaikat nézzük, amik tényleg tudják igazolni a regény fontosságát és jelentőségét. Ám nálam nem tudták megmenteni az összképet, amit lehúzott a rendezetlenség és az unalom.

Ugyanazt a zavart érzem most, mint huszonegy-két évesen A merénylet elolvasása után. A csendes amerikai persze teljes joggal lett klasszikus, de még mindig felszínesebbnek és egyszerűbbnek tűnik annál, mint amit elvártam volna tőle a hírneve alapján. De megkockáztatom, jobban megkedveltem volna, ha nem olvasok korábban több könyvet is vietnami szerzőktől – azóta ugyanis nem viselem jól, ha a Távol-Kelet és a távol-keleti emberek csupán díszletek egy legalább részben róluk szóló történetben. spoiler

*spoiler

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1974
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631502287 · Fordította: Szőllősy Klára
18 hozzászólás
>!
SteelCurtain 
Graham Greene: A csendes amerikai

Egy regény, ami úgy jó ahogy meg lett írva. Greene nem akar krónikásnál több lenni. Ő csak egy idegen. Idegen egy országban, egy kultúrában. Idegen egy háborúban, s nemcsak azért, mert azt idegenek vívják. Oly tökéletesen idegen, hogy még saját életében és szerelmében is idegen. Mégis rádöbbenti az olvasót, hogy mindez szerep, melyet bármily tökéletesen alakítunk is, az élet nem egy szólóest, ahol függetleníthetjük magunkat másoktól és a materiális világtól, hanem egy nyugvópontot soha nem ismerő forrongó üst, ahol állandóan reagálnunk kell az impulzusokra, miközben mi is folyamatosan hatást gyakorlunk környezetünkre. És ebben az állandó változásban az ember hajlamos fix pontokat keresni, vagy kreálni. Akár felületesség, rögeszme, csalás, vagy hazugság árán is. Pyle alakja megdöbbentő hasonlóságot mutat a nemrég olvasott Arthur Koestler: Sötétség délben Rubasovjával és Ivanovjával. Álljanak bár ellentétes oldalon, összeköti őket a cinizmus, a rögeszmés meggyőződés, hogy a cél – kizárólag a saját cél – szentesíti az eszközt. De az alapvetően szimpatikus Fowler, az öregedő újságíró is elköveti a maga kis aljasságait, hogy megtartsa a nőt, aki talán az utolsó az életében. Nyilván nem ugyanaz a kategória, mint mit sem sejtő civilek lemészárlása, de szintén abból fakad, hogy képtelen válaszolni a folytonos változásokra, inkább megpróbálja a világ egy piciny szeletét legalább a saját igényeihez alakítani és konzerválni. És mintha születésünktől tartozékunk lenne egy finom patikamérleg, melyen csalásainkat, árulásainkat grammonként kiadagoljuk, hogy az élet majd minden területén makulátlan lelkiismeretű becsületes polgárok maradjunk, s az önmagunk által bocsánatosnak minősített bűnöket egy gondosan lokalizált területre összpontosítsuk. Greene mesterien szövi egybe a sokféle magánbűnt egy kavargó, átláthatatlan örvénnyé, ahol többé már semmi sem az aminek gondolnánk.

>!
Biedermann_Izabella P
Graham Greene: A csendes amerikai

Majdnem mindegy, hol lakik az ember, erre jöttem rá mire Greene regényét elolvastam. A világ díszlet, az ember mindig a saját világának alfája és ómegája.
Persze az soha nem véletlen, hol élünk igazából. Mindegy tehát, de nem véletlen.
Thomas Fowler Indokínában él. Élhetne Angliában is, nem lenne se boldogabb, se boldogtalanabb, de azért él Indokínában, mert abban reménykedik, ott teljesebb, értelmesebb életet élhet.
Sok helyen olvastam, hogy Greene ebben a regényében a képmutatás egyik legravaszabb formáját, az ártatlan, de annál veszélyesebb ájtatos ártatlanságot pellengérezi ki. Ez részben igaz. Arden Pyle, a veszélyesen idealista amerikai, aki az elbeszélő szemében legalábbis olyan valaki, aki csak a világ felszínét ismeri és érti meg, aki könyvekből tájékozódik, és aki az igazi, idegesítő, archetipikus ostobaságot hivatott jelképezni.
De nekem a regény másik jelentésrétege érdekesebb volt. Talán mert az ember mindig hajlamos a szövegek azon rétegét olvasni, ami őt abban a pillanatban leginkább foglalkoztatja. Számomra az öregedő, végtelenül magányos Fowler jellemrajza volt a regény igazi érdekessége. Greene-nek csodálatos érzéke van ahhoz, hogy ennek az idősödő férfinek az új, tartalmas emberi kapcsolatokra való kétségbeesett, de eleve sikertelenségre ítélt vágyódását megmutassa. Minden benne van, ami ebben a dologban fontos: az élni akarás önzése, a kínzó lelkiismeret-furdalás, az ideiglenesen, csalások által szerzett, de életmentő boldogság, az elmúlás örök reménytelensége és az élet örök, bár indokolatlan, reménykedése. Szívbemarkoló és történelmi kortól függetlenül érvényes.
Greene zseniálisan ír. Igazi oldschool regény, annak minden bájával, régies rozsdaízével..

4 hozzászólás
>!
tgorsy
Graham Greene: A csendes amerikai

Ez egy férfi könyv. Nem férfias, nem macsó. Férfi.
Hangoskönyv. Felolvassa: Szervét Tibor.
Kíváncsi vagyok, ki az a valaki, aki kiválasztja a felolvasó színészt. Olyan (hangi) telitalálatok vannak, h. csoda. Ez az egyik.

5 hozzászólás
>!
Marcus 
Graham Greene: A csendes amerikai

Egyszerre korkép és mesteri karakterrajz ez a regény. Egy szerelmi háromszög története az 50-es évek Vietnamjában.

Főszereplőnk a brit újságíró, aki egy vietnami lányt tart szeretőnek, akibe viszont szerelmes lesz az újonnan az országba érkezett amerikai férfi. Rajtuk keresztül megismerhetjük országaikat is: az öregedő újságíró bármire képes, már-már szerelmesnek gondolja magát, csak ne kelljen hazamennie (ilyen szempontból nagyon sok hasonlóságot mutat A világok gyűjtője Burton-jével). A lány (és nővére) pragmatikus, kiszolgálja azt, aki a legtöbb előnyt kínálja neki, és hosszú távon is a jólét érdekli, nem holmi érzelmek. A jenkink pedig naiv, ifjonti hevülettel kívánja helyretenni a világot, és benne mindent és mindenkit. Hát mi ez, ha nem a széthulló Brit Birodalom, a gyarmati Vietnam, és a „világrendőr” szerepbe épp belenövő Amerika? (Fontos tudni, hogy a könyv 1955-ben jelent meg, tehát még nem kezdődött el a vietnami háború „amerikai” szakasza, de elég pontos képet rajzol az akkori helyzetről, és sok későbbi dolgot is előrevetít – gondoljunk például a média manipulációjára, avagy akkoriban a háborúról szinte csak a győzelmi jelentések jelenhettek meg.)

Greene nagyon jól szövi a szálakat, a regény mindkét szinten jól működik, olvashatjuk három ember történetének, de történelmi allegóriának is. Nem véletlenül lett belőle klasszikus.

(Bevallom, én egyszer már olvastam ezt a könyvet, de semmire nem emlékeztem belőle. Pedig már felnőtt fejjel olvastam, engem érdeklő témáról – ugyanakkor éppen ezért okozott csalódást akkor, mert a vietnami háborúról szerettem volna olvasni, de a „populáris” amerikai vonal helyett mást kaptam. Avagy az elvárás, vagy éppen a háttértudás mennyire változtathat egy könyvélményen…)

>!
regulat
Graham Greene: A csendes amerikai

Úgy jó, ahogy van… Nem fogok tudni róla, már a regénnyel kapcsolatban, olyat írni, amit már valaki nem mondott vagy írt le.
De csendes, esős őszi napokon… kezdő világmegváltóknak, és csak pozőr cinikusoknak talán az egyik legtökéletesebb olvasnivaló.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1977
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632112512 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Aurore
Graham Greene: A csendes amerikai

A könyv mottója a szememben ez lehetne: „Háborúban és szerelemben mindent szabad”. Elcsépelt mondás? Igen. Egyetértek vele? Nem. De így működnek a dolgok? Sajnos igen.

Ha valami miatt jó (vagy éppen rossz) ez a könyv, akkor az az, hogy pontosan olyannak írja meg az életet, amilyen. Gyűlöltem magam, amiért sokkal jobban megértettem Thomast, mint amennyire erkölcsösnek tartottam volna. Cinikus volt, azt is mondanám, kiábrándult, bár az a fajta ember, akinek se istene, se hazája, kiábrándult sem lehet, nem igaz? Az élet egy nyűg, aminek az elején lehet, hogy idealisták vagyunk, de ezt csak a hormonok teszik, majd elmúlik. Ráadásul a végén mind egyedül maradunk (és meghalunk), bármit is teszünk. Mi értelme az egésznek? Közben mindenesetre megpróbáljuk minél kellemesebbé tenni a mindennapokat: tesszük a dolgunkat, vacsorák, süket duma, szeszek, tánc, szex, ópium. (Ötvenes évek: sex, drugs & rock&roll, ismerős?) És soha nem felejtjük el ismételgetni, már csak a saját magunk megnyugtatása végett is: „ez nem az én háborúm, ez nem az én háborúm”.

spoiler

spoiler

A hangoskönyvről. A felolvasás, ha hozzáértő személy végzi, szinte mindig javítani szokott egy adott mű élvezeti értékén. Ezúttal talán rontott rajta. Nem tudom, azért-e, mert Szervét Tibor is unta ezt a könyvet, s az érződött a hangján, vagy túl jól sikerült visszaadni annak „a csendes amerikainak” a cinizmusát és blazírtságát, aki „nem keveredik bele semmibe”, és akire a büdös életben nem lehet rábizonyítani semmit.

Tessék, itt a heppiended.

>!
Titis, Budapest, 2011
ISBN: 9789638886385 · Fordította: Szőllősy Klára · Felolvasta: Szervét Tibor
33 hozzászólás
>!
Véda MP
Graham Greene: A csendes amerikai

Ritka, mikor egy könyvet olvasok is és hallgatok is egyszerre. Most ezt történt, és jelentem Szervét Tibor nyert a negyedétől. :)
Ma pedig vacsi és holnapi ebéd főzés közben vissza kellett térnem rá, mert hiányzott. Na ezzel még enmagam is megleptem. Afféle uncsi, amerikai-vietnám háborús sztorira számítottam a hűvös angol úriember tollából. Hát nem.

>!
fezer
Graham Greene: A csendes amerikai

Két hete mindenkinek erről a könyvről áradozok, teljesen beleszerettem.
Persze nem kis mértékben segített a szoros kapcsolatunkban az, hogy pont a regény helyszínén olvastam, és minden mondatra rácsodálkozhattam, megrághattam, és bár szerencsére már nincs háború, ráadásul számos dolog történt azóta, de annyira élt Saigon a lapokon, hogy néha már vártam egy-egy kolonális épület előtt, hogy Fowlerbe belebotlok egy fülledt délutánon, amint a riksából kipattan, hogy a Continentalban megebédelhessen.
Olyan rövid könyv, mégis annyi mindenről szólt hozzám, nagyon szeretem a gondolatiságát és az üzenetét, miközben számomra megrendítően szomorú könyv nagyon sok különböző okból. Kellett mindehhez Greene egyszerűnek és lényegretörőnek tűnő stílusa, ami mégis pillanatok alatt megteremti a saját hangulatát, és akár 2sorban remekül rajzol karaktereket. Jajj, de micsoda karaktereket, mindegyik élt, még a legutolsó mellékszereplő is nyomot hagyott bennem.
Mindig ritka, ha egy könyv a tökéletes helyen és tökéletes hangulatban talál meg, nem is tudom, mikor volt legutoljára ilyen, szóval gondosan őrzöm magamban most az emlékét, mert A csendes amerikai most az enyém lett, csak az enyém, amiről ezer érzés, illat, pillanat jut eszembe.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
giggs85 P

Édesapád az utcán sétált, amikor egy disznó esett a fejére.

276. oldal

3 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P

– Azt hiszem, nyílt kártyákkal kell játszanom. Nem vagyok gazdag. De édesapám halála után öröklök körülbelül ötvenezer dollárt. Teljesen egészséges vagyok …erről orvosi bizonyítványom is van, mindössze két hónappal ezelőttről, és megmutathatom Miss Phuongnak a vérképemet is.
– Ezt nem tudom lefordítani. Mire való?
– Hát … hogy biztosan tudjuk, hogy lehet gyerekünk.
– Így udvarolnak maguknál Amerikában? Jövedelem és vérkép?

88. oldal

2 hozzászólás
>!
Carmilla 

    A háborúnak jelentős része üldögélés, semmittevés, várakozás. Nem tudván, mennyi időnk van hátra, nem érdemes belekezdeni még egy gondolatmenetbe sem.

59. oldal (Kozmosz, 1977)

Kapcsolódó szócikkek: háború
>!
Ákos_Tóth I

– Gondolja, hogy van itt olyan szerelő, aki érti a dolgát?
– Annyit mindenesetre ért hozzá, hogy a kipufogójából aknavetőt készítsen. Úgy tudom, Buickból lesz a legjobb aknavető.

99. oldal (Szépirodalmi, 1974)

>!
Cheril

– Néha kívánom, bárcsak lenne magában egy kis rossz szándék, jobban megértené az embereket.

137. oldal

>!
Chöpp 

Az ártatlanság mindig némán védelemért esdekel, holott sokkal okosabban tennénk, ha mi védekeznénk ellene: az ártatlanság olyan, mint a néma leprás, aki elveszítette a csengettyűjét, és most szerte járkál a világban, ártó szándék nélkül.

41. oldal

>!
ppeva P

Az élet folyik tovább – ez már sokakat megmentett a megőrüléstől. Mint ahogy légitámadás alatt sem lehet egész idő alatt félni, éppúgy a mindennapi munka, véletlen találkozások, személytelen aggodalmak bombázásában is órákra megfeledkezik az ember egyéni félelmeiről.

181. oldal

>!
Izolda P

– Előbb vagy utóbb – mondotta Heng, és megint Trouin százados szavaira emlékeztem az ópiumházban –, előbb vagy utóbb állást kell foglalni. Ha az ember ember akar maradni.

Negyedik rész / Második fejezet / 1.

>!
Biedermann_Izabella P

A halál volt az egyetlen abszolút érték az én világomban. Aki elveszíti az életét, az soha többé nem veszít el semmit. Irigyeltem azokat, akik hisznek valamilyen istenben, de nem bíztam bennük. Úgy éreztem, bátorságukat mesével táplálják, az állandóról, a változatlanról alkotott mesével. A halál biztosabb Istennél, a halálban nem fenyeget többé a nap nap után fennálló veszély, hogy meghal a szerelem. Lehull vállaimról az unalommal és közönnyel teli jövő terhe. Sohasem lehettem volna pacifista. Valakit megölni feltétlenül mérhetetlen jótétemény. Ó, igen, az emberek mindig, mindenütt szeretik az ellenségeiket. Barátaiknak tartják fenn a fájdalmat, az ürességet.

50. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Salgó László: Ho Si Minh
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
J. R. R. Tolkien: A hobbit
Victor Hugo: A nyomorultak
Albert Camus: Közöny
George Orwell: Burmai napok
George Orwell: Tragédia Burmában
John Galsworthy: A Forsyte Saga
D. H. Lawrence: Lady Chatterley és a kedvese
David Herbert Lawrence: Lady Chatterley szeretője