Gőzsy Zoltán (szerk.) · Varga Szabolcs (szerk.)

A ​Magyar Királyság a kora újkorban 0 csillagozás

Gőzsy Zoltán – Varga Szabolcs (szerk.): A Magyar Királyság a kora újkorban

Az Árkádia Kiskönyvtár történelmi sorozatának ötödik kötete a kora újkori magyar történelemre fókuszál. A Magyar Királyság a 16. század első évtizedeiben számos megpróbáltatáson ment keresztül. Megtámadta a kor legerősebb birodalma, hadserege 1526-ban csatát vesztett, királya elesett, belháború sújtotta, fővárosát 1541-ben elfoglalták és mindezek következtében politikailag három (néha négy) részre szakadt. A kötetben olvasható tanulmányokból kiderül, hogy a különböző területek között számos kapcsolat megmaradt, aminek köszönhetően a királyság különvált egységei továbbra is Európa szerves részeiként működtek, és a veszteségek ellenére modernizációs folyamatok indulhattak meg a hadügy- és az államigazgatás területén. A Habsburgok kezén maradt országrész, az Erdélyi Fejedelemség és az oszmán uralom alatt álló vidék más-más módon, ám egymást erősítve járultak hozzá a kétszáz éves oszmán uralom okozta kataklizma sikeres túléléséhez.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Árkádia Kiskönyvtár – Történelem Kronosz

>!
Kronosz, Pécs, 2010
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156048790

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Yuval Noah Harari – David Vandermeulen – Daniel Casanave: Sapiens: Rajzolt történelem – Az emberiség születése
B. Szabó János: A tatárjárás
Kordos Szabolcs: Egy város titkai
Timothy Snyder: Véres övezet
Philippe Sands: Patkányút
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Ráth-Végh István: Fekete krónika
Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban
Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés