Köd 34 csillagozás

Gozsdu Elek: Köd Gozsdu Elek: Köd Gozsdu Elek: Köd

„Ercsiben, Fejér megyében született, Temesvárott, mint királyi főügyész halt meg. Magas kort ért, de élete végén már alig tudtak róla. Pályája tele van "talányokkal”, fejlődése meredeken tört fölfelé, majd elhallgatott. (…) Első írásain a francia próza lecsapódásait érezzük: a „nagy szenvedélyek” regényét próbálta megírni a tiszta mértéktartás módszerével, s bár a regény formájába nehézkesen helyezkedett bele, nem közönséges alkotóerő jelentkezik kísérleteiben. A Köd a kor legkülönb prózai kísérletei közül való. Gozsdu magyar társadalmi regényt írt, de csaknem egész Kelet-Európa belső válságát kifejező műalkotást hagyott, érezte, hogy belső ködben s lápok közepette élünk, a regény olvasása közben mintha Ady „eltévedt lovasának” hangjait hallnók." (Féja Géza)

Eredeti megjelenés éve: 1882

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Millenniumi Könyvtár

>!
Osiris, Budapest, 2000
168 oldal · ISBN: 9633799392
>!
Kriterion, Bukarest, 1975
312 oldal · puhatáblás
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1969
582 oldal · Illusztrálta: Zsoldos Vera

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

szerb, szerbek


Kedvencelte 4

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Gozsdu Elek: Köd

A Gozsdu név számomra nagyon vonzó, mivel már régóta nagyon vonzódtam a Gozsdu-udvarhoz. A régihez főként, mielőtt még átalakult volna turistakorzóvá, bár még így is tetszik, és gyakran megfordulok ott. Tudom, hogy a Gozsdu-udvar egy másik, szintén aromán (cincár, macedón) származású Gozsdu nevéhez kötődik, mégis gondolatban mindig összekötöm őket – Gozsdu-udvar és Gozsdu-köd.
Az írják róla, ő a „magyar Turgenyev”. Rögtön a könyv elején rá is csodálkoztam a névválasztásra. A három főszereplő Olga, Iván és Viktor. Bár előfordultak, mégsem voltak köznapi nevek a 19. században Magyarországon. Bizonyos, hogy tudatos választás volt. Néha beleképzeltem a szövegbe, hogyan is olvashatnám a nevüket Turgenyevnél. Mondjuk így:
Viktor Fjodorovics jelent meg a tisztás másik oldalán. Olga Pavlovna fellélegzett. Iván Alekszejevics elhallgatott.
Tetszett. Egyszerre volt magyar és valahogyan orosz is. Szenvedélyek, tragédiák, unalom, tehetetlenség, önpusztítás. És köd, köd, köd.

1 hozzászólás
>!
Eszter01 P
Gozsdu Elek: Köd

Nem is számítottam ilyen jó könyvre, de valamiért mégis éreztem, hogy velem kell jönnie a könyvtárból. :)
A Köd egy szerelmi négyszögről szól, gyönyörűen megírva, szemet gyönyörködtető mondatokkal. Szinte mellé kívánkozott a zene, minden jelenethez tudnék valami klasszikust kapcsolni. Mikor befejeztem, arra gondoltam, vajon ezt a történetet filmre vitték-e már, színházban előadták-e már, mert vászonra, színpadra kívánkozik. Igazán művészi.
Számomra új kifejezésekkel is találkoztam, mint pl. deputátum (járandóság), katafalk (ravatal), alterál (izgat, zavar).
Kedvenc lett, élmény volt olvasni.

6 hozzászólás
>!
Dénes_Gabriella P
Gozsdu Elek: Köd

A kriterionos kiadást olvastam, amely a kisregény mellett novellákat is tartalmaz. Nos, jobb emlékeim voltak Gozsduról (és nem a Gozsdu-udvar miatt, bár nem tagadom, jó hely :D).
Másrészt meg, hogy valaki (é.: az olvasószerkesztő) minden végtagot magyartól idegen többesben hagyott, hát attól kész voltam végig. Idegesített. Mivel az újságnál olvasgattam, „oldalszünetekben”, erős volt a kísértés, hogy kidekoráljam vörössel az egészet.
A történetet pedig simán lehet borítékolni. Korrajznak is megfelelő, társadalomkritikának és a józan ész kritikájának is.
A kedvencem pedig, hogy minden út a Váci utcára vezet! Aki nem hiszi, olvassa el a Ködöt, meg Kóbor Tamás Budapestjét.

>!
rakétaember
Gozsdu Elek: Köd

Elek úr szenvedélyes ember volt, rajongott a szivarokért. Művelt volt, intelligens, s úgy tisztelte a nőket, mint kevesek. Harmincegynehány éves korára aztán túlburjánzott benne a szorongás, a félelem s a cinizmus, miszerint az ember mocsok sáranyag, matéria, ha úgy nevezzük – s minden más csak fantazmagória. S kibillent fantaszták sürögnek mindenütt, mind világmegváltók, kiket saját gyengeségük vezetett kárhozatra. Erkölcsről s morálról papoló hájas zsákok s nincstelen éhezők küzdelme ez, ahol semmi sem szent. Elek úr csalódott korában, csalódott az eszmékben, munkába s a művészetbe menekült, ez utóbb tán még több megfeszített munka. S közben kevesek tudták, hogy kiváló novellákat ír. Bármennyire csupasz, bármennyire sarkítottak is ezek, mindegyikben ott az atommag – a kétségbeesés magja. Elek úr hiánylény volt, értelmes, méltó párbeszédet alig tudott valakivel ejteni. S mikor szép nőket látott, azt kívánta bárcsak mindnek elébe toppanhatna, kezet csókolhatna, s az őrá nagy hatást bíró Turgenyev Iván sorait szavalná nekik: Я вас люблю, люблю, люблю – и больше нет у меня ничего – ни в уме, ни в сердце!! De a valóság, az immanencia nem ilyen. S a helyzetet Weisz Anna, e bűbájos műveltségű lány csak rosszabbá tette. Azzal, hogy kedves volt, azzal, hogy értett az irodalomhoz, elfogadta a Elek kölcsönadott könyveit, azzal hogy olyan szépen mosolygott s olyan derűs volt a délutáni napsütésben, hogy az ő szűve mellyében olly keménnyé vált hirtelen. Mert már akkor tudta azt, amit egy ferde szemű, szemüveges, alacsony filozóf fog hajtogatni oly sokszor: a szerelemben alapvetően a másik szabadsága mint olyan az, amit hatalmunkba akarunk keríteni – nem mint tárgyat akartjuk magunkénak a másikat, mert ez megölné a szerelmet, hanem mint szubjektumot, mint szabadságot. A szerelemben azt akarom, hogy a másik léte szabad felbukkanásának abszolút és egyetlen célja az engem választás legyen. Évekig tartotta bűvöletben Eleket, aki reggeli köhögőrohamaiban elátkozta a teljes világot, hogy neki, tisztes hivatalnoknak miért kell megélnie azt, hogy az országot kapzsiak fúrják, hogy minden velejéig romlott, hogy ő maga is csak egy bedőlő rossz torony. Hogy ő maga is megszállott fantaszta, rögeszmés apostol, s ebből nincs kiút. Anna pedig már a levelekre sem válaszol – Gyurka elesett a fronton, semmi értelme az egésznek, jó volna a mestergerendára kötni magunkat, de az is csak komédia lenne. Bizony, Elek tudta igazán, milyen az, amikor Egyiptomként hanyatlunk a semmibe, pedig valaha dicső Ramszeszek tartották vállukon a birodalmat. Elek tudta igazán, milyen az, amikor szívek repednek ketté, fazekak.

Erről szól ez a könyv, életműve esszenciája, ha nem is teljes.

5 hozzászólás
>!
deaxx
Gozsdu Elek: Köd

Na, ebben a könyvben még a vak is látja az orosz hatást – névválasztás (Viktor-Olga-Iván), a szükségszerű betegség (na melyik, na melyik, igen, pont az), a szereplők kb. tehetetlen vergődése, pont ezt figurázza ki majd Krúdy később.
Mindemellett ott van azért az eldzsentrisedő magyar nemesség, a magyar környezet. (Különösen megérintett például Lukács sorsa.)

A történet izgalmas, talán csak az az egy baj van vele, hogy túl hamar le van csapva a végén, kész.

Nagyon tetszett, ilyennel még nem találkoztam magyar irodalomban.

>!
Osiris, Budapest, 2000
168 oldal · ISBN: 9633799392
>!
merzel
Gozsdu Elek: Köd

Néhány, ügyetlenül megfogalmazott gondolat a könyvvel kapcsolatban:

„a züllés és pusztulás oroszos levegője” – írja róla Lovass Gyula az Irodalomtörténet 1942-es egyik számában. Van benne valami, de azért ennél több.

Mintegy „véletlenül” akadtam erre a könyvre. Grendel Lajos 20. századi magyar irodalomtörténetét olvasgatva bukkantam rá, és ennek nyomán vettem a kezembe (ahhoz képest, hogy maga a könyv 19. századi, de ez most nem lényeges).

Kevesebbre számítottam és jóval-jóval többet kaptam, mivel ez egy kitűnő regény. Sajnos, kevesen ismerik (én is közéjük tartoztam), pedig megéri a ráfordított időt.

A kortárs világirodalom nagy regényei elhomályosítják, de mint magyar regénynek a legjobbak között lenne a helye.

Aki szeret a regényalakokkal azonosulni, az elképzelhető, hogy csalódni fog. Ugyanis erre szerintem nincs mód. Távolról szemlélve őket és a cselekményt követve legfeljebb megérteni tudjuk a szereplők érzelmeit, cselekedeteit. Különösen igaz ez a két nőre, a két férfi már problémásabb. Igaz, velük jóval többet foglalkozik a szerző, ergo megítélésük sem lesz olyan könnyű és egyértelmű. Számomra Iván alakja egy kissé a későbbi móriczi dzsentri-figurákat előlegezi, Viktor pedig mintha Mikszáth egy-egy szépfiúja lenne. A két „jólélek”, a doktor és a pap közül a doktor naivitása már-már túlzott, bár saját bevallása szerint is „eltévedt a ködben”. És ha már itt tartunk, érdemes lenne összeszámolni, hányszor szerepel a könyvben a köd szó és milyen jelentések társulnak hozzá.

Aki kedveli a „minőségi” (?) szerelmi történeteket és ráadásul még maga is éppen abban a bizonyos „ködben” „tévelyeg”, nos az vagy „gyógyultan” távozik a könyv mellől, vagy „csak” egy kicsit segít az éppen átélt „élmények” feldolgozásában (már azzal is, hogy hasonló érzelmekkel találkozhat), és – persze – az is bőven benne van a kalapban, hogy abszolút nem „segít” semmiben sem. De az olvasmányélmény akkor is garantált!

Nagyon tetszettek a rövidke természeti leírások. Szinte sajnáltam, hogy a mostani természeti környezetünk már messze nem ugyanaz, mint akkor volt. Kedvencem volt a könyvben a törött szárnyú, rab gólya.

Hja, és van benne egy szó, ami mindig mosolyra húzza a számat: „egyáltalányosan”. Persze ezt a régies formát ironikus értelemben használja. Ez a szó – mint nyelvi érdekesség – részemről mehet is a móriczi „szutyálkodás” mellé.

>!
esztiyay
Gozsdu Elek: Köd

Meglepően gyorsan tudtam olvasni, és meglepően gyorsan végeztem vele, dacára annak, hogy a regény középpontja, a szerelmi sokszög nem azok közé a témák közé tartozik, amik nagyon érdekelnének. Itt sem nyerte el a tetszésemet a hosszú szenvedés, ami a szereplők viszonya között húzódott, valahogy senkit nem találtam túl szimpatikusnak, vagy sajnálatra méltónak. Tetszett a ködös hasonlat, ami végig kísérte a cselekményt, nem tudom, csakugyan Chopin mondta -e valamikor.
Néha olyan érzésem volt, mintha összekeveredtek volna a dolgok kiadás előtt, vagy esetleg maga Gozsdu nem volt a helyzet magaslatán írás közben. Többször is előfordult, hogy zavaros volt a szöveg, mintha az író kéziratát olvastam volna, amit gyorsan lefirkantott, és csak később tér vissza a hibákat kijavítani. Ez főleg az elejére jellemző, nem is igazán tudom hova tenni ezt az érzést. Ezért eggyel kevesebb csillagot szánok ennek az egyébként olvasmányos és az érdeklődést remekül fenntartó (kis)regénynek.

>!
tündérróka P
Gozsdu Elek: Köd

Borzasztóan imádtam ezt a regényt! Az oroszos nevek és viselkedés a magyar virtussal keverve valami hihetetlen hangulatot adott neki. Néha úgy éreztem, Tolsztojt olvasok, máskor pedig úgy, hogy Jókait vagy Móriczot. A sztori nem volt valami nagy durranás, de itt kivételesen nem is zavart. Tetszett a lélekábrázolás, még a tájleírások is, illetve a köd motívumának megjelenései is érdekesek voltak. Örülök, hogy egy vizsga miatt a kezembe került, és gazdagabb lehettem ezzel az olvasásélménnyel.

>!
Kantele
Gozsdu Elek: Köd

Kifejezetten tetszett, bár néhol éreztem benne az korszakra jellemző – nem tudom jobb szóval kifejezni és minden ítélet nélkülinek tartom – erőltetettséget. Mert hiába szerettem a szereplők (szinte) mindegyikét, fogott meg az atmoszférája, a nyelvezete, igazából mindene, voltak benne kis hézagok (amiket a ködnek kellett volna kitöltenie – bocsánat, rossz vicc) és azokat olvasva néhol egy kicsit megtört számomra a lendülete a regénynek. Ennek ellenére nagyon tetszett.

>!
Toncsi
Gozsdu Elek: Köd

Értem én, hogy miért nem lett ő egy a legnagyobbak közül és mégsem. Egyrészről jól ír, majdhogynem több, mint jól. De olyan végtelenségig próbál egy tőle idegen stílust, egy kordivatot utánozni (ha nem egy 19. századi nagy íróról beszélnénk, azt mondanám, hogy majmolni), ami által tökéletesen háttérbe szorul az az egyediség, ami a többieket oda emeli, ahol most vannak. Ebben a regényben sincs meg az, amire azt mondom, hogy „igen, ez egy tipikus Gozsdu-mű”, sokkal inkább „ha nem lenne odaírva, hogy magyar, azt hinném, hogy valami elfeledett orosz műve”.
Attől függetlenül érdekes volt egyszer elolvasni.


Népszerű idézetek

>!
Dün SP

A szeméből látom, hogy ön is embergyűlölő. Ne tagadja, mert az nem szégyen. Olyan cudar ez a világ! Egy csomó sásban több érzés van, mint egy egész vármegyében.

Egy falusi mizantróp

3 hozzászólás
>!
Chöpp 

Látott ön már kövér költőt?
– Én még semmilyent sem láttam!
– No hát tanulja meg: kövér költő nincs. A költőnek a zsírja elég, magamagát emészti meg.

230. oldal A veréb

Kapcsolódó szócikkek: költő
>!
Fatma

Én érteni a fájdalom! Ó! Volt nekem is! Ó! A halál olyan, mint a fekete teve, minden küszöbnél letérdeli!

80. oldal

3 hozzászólás
>!
Chöpp 

Mégiscsak botrány, hogy azok a képviselők nem verekedtek! Ezt nem vártam. Ha a mi kerületünkből való volna, megbuktatnám. Gyalázat!

323. oldal Egy néma apostol

>!
Chöpp 

Nem szeretem az embereket.

237. oldal Egy falusi mizantróp

Kapcsolódó szócikkek: mizantrópia
>!
Chöpp 

A négy felső osztályban nekem kellett tanítani a természettudományokat.
    Örömmel fogtam a munkához, habár nem vezetett az az érzés, hogy használok, mert használni nem lehet. Képzelt fogalmakkal rakják meg a gyerekek agyvelejét attól az időtől fogva, mikor gagyogni kezdenek.

330. oldal Egy néma apostol

3 hozzászólás
>!
Cicu

– Ez az én dolgozószobám! Üljön le. Itt a pipa. Látja, ebben a szobában élek én. Ami élet ezen a szobán kívül van, az csak tengődés. Puszta, komisz tengődés. Mi lett magábul?
– Ügyvéd! – feleltem szégyenkezve.
– Sajnálom. Kár érte. Az apja igen becsületes volt. No, nem baj. Ügyvéd! Hm! Nincs benne poézis. Különben a tanítóságban sincs. Egykutya!

A veréb

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

Nem tudom megbocsátani, hogy szerettél.

220. oldal Sámson madara

>!
Cicu

Önök, akik jól vannak lakva, rettenetesen morális emberek, szinte szörnyetegek. Ah! A jóllakott ember mindig morális!

Az étlen farkas

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Régimódi történet
Lengyel Péter: Macskakő
Kassák Lajos: Misilló királysága
Spiró György: Kerengő
Bródy Sándor: A nap lovagja
Anthony Capella: A kávék költője
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Nádas Sándor: A redakció lánya
Szomaházy István: A méltóságos asszony lovagjai
E. M. Forster: Szoba kilátással