Hitler ​népállama 5 csillagozás

Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus
Götz Aly: Hitler népállama

Valamennyi megszállt és csatlós állam nemzetgazdaságának terhére, milliónyi kényszermunkás munkaerejével, a legyilkolt zsidók tulajdonának árjásításával, emberek millióinak éhhalála árán teremtette meg a nemzetiszocialista vezetés az alapokat ahhoz, hogy a németek tömegei közvetlenül részesülhessenek a kiterjedt hadjáratok gyümölcseiből. Ez tette érdekeltté és engedelmessé a haszonélvezőket, túl minden ideologikus propagandán.

Eredeti cím: Hitlers Volksstaat

>!
Atlantisz, Budapest, 2012
586 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639777132 · Fordította: Teller Katalin

Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 32


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Götz Aly: Hitler népállama

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus

Nem szívesen használom az ’alapmű’ kifejezést, mert minél gyakrabban használja az ember, annál jobban kopik.

Ennek a munkának a kapcsán azonban kénytelen vagyok. Ugyanis annyira újszerű aspektusból vizsgálja a második világháború történetét, hogy az már önmagában is figyelmet érdemel. Mint ahogy az is, mennyire logikus az alapkérdés, amit feltesz, és mennyire meglepő a válasz, amit erre ad. És végül, hogy mennyire vérfagyasztó gondolatai támadnak az embernek ennek a könyvnek az olvastán.

De menjünk sorjában.

Az alapkérdés, amire a szerző keresi a választ a következő: mi lehet az oka, hogy Németország népe nem lázadt fel Hitler ellen a háború legsúlyosabb éveiben, a bombázások, a rettentő emberveszteségek ellenére sem? Miért tartottak ki mellette a végsőkig? S az ember azt mondja magában: ’tényleg, miért?’

A válasz lényegében a Birodalom társadalmi-gazdasági története; rövid kitekintéssel a békeévek idejére, de főleg a háborús időszakra koncentrálva. Megismerhetjük a kor szociálpolitikáját, a hadigazdaság működési mechanizmusát, a megszállt területek kifosztásának pénzügyi manővereit.

És rögtön fölmerül az emberben egy további kérdés: miért van az, hogy míg a politikai, diplomáciai vagy hadtörténeti értekezésekkel Dunát lehet rekeszteni, addig a háború történetének ez a rendkívül fontos oldala szinte alig kapott figyelmet (Götz Aly kötete csupán 2005-ben látott napvilágot)?

A kötetből kiderül: azért, mert ennek a rablóháborúnak a zsákmányából szinte az egész német lakosság (a zsidók és a cigányok kivételével) részt kapott, és éppen a nagy állami elosztó rendszerek, és pénzügyi szervezetek révén. Mindenki haszonélvező volt, a jámbor katolikus háziasszony éppúgy, mint a mérsékelt szociáldemokrata frontharcos, a sokgyerekes gyári munkásnő csakúgy, mint a nyugdíjas, vagy a lakásából frissen kibombázott fiatal pár. Hitler, Göring és Goebbels népállamában megvalósult a Milo Minderbinder-elv: mindenki részesedik. És – talán ezért váratott magára ez a kínos könyv ilyen sokáig – mindenki cinkos is egyben…

A rablás mechanizmusának kulcseleme a megszállt területeken az úgynevezett hitelpénztárjegyek [RKK-Scheine] bevezetése volt: afféle gyarmati rúpiáé, amelyet a német katonák kaptak vásárlás céljából. Németországban nem fogadták el; a megszállt területek bankjai viszont kötelesek voltak helyi pénznemre váltani, majd a helyi jegybankba küldeni. Végezetül a helyi jegybank visszajuttatta a Német Birodalmi Bankhoz, ellentételezés nélkül. Mi volt tehát a hitelpénztárjegy? Fedezetlen papírpénz, vagy ha úgy tetszik: rekvirálási cédula. Azzal a különbséggel, hogy a rekvirálási cédula nem volt a leigázott lakosság számára felhasználható, és a fiókban tartva végig emlékeztette az áldozatot arra, hogy valamitől megfosztották. Itt viszont a hitelpénztárjegy azonnal eltűnt a színről – a német szabadságos katona vagy maga váltotta át és helyi valutáért vásárolt, vagy a helyi boltos ment vele a bankba a vásárlás után. A helybeli kisember nem érezte a saját bőrén, hogy csak egy papírdarabot kapott, semmi mást; a veszteséget közvetve, a saját államadósságának növekedése illetve a saját valuta inflációja révén szenvedte el… Nem ingyen adta az áruját, vagyishogy igen, de mégsem érezte úgy…

Ha nem lenne ennyire gusztustalan, azt mondanám: zseniális!

Ahol a fenti mechanizmus nem volt alkalmazható, leegyszerűsítették a dolgot: hitelpénztárjegyek nélkül követeltek hatalmas összegeket a helyi kormányzattól illetve jegybanktól helyi valutában, a megszállás költségeinek címén. Ennek a (központilag) elrabolt sarcnak a zöme a Wermacht-hoz vándorolt, majd onnét részben fegyverzetre, részben zsold formájában a német katonák zsebébe, akik alaposan bevásároltak belőle, növelve ezzel az áruhiányt (és ezáltal az inflációt) a megszállt vidékeken, és csökkentve Németországban.

A fenti – főleg Nyugat-Európában alkalmazott – módszerekkel szemben Keleten a direkt rablás és fosztogatás – lényegesen egyszerűbb – mechanizmusa működött. Az amúgy is szűkösen ellátott szovjet területek kifosztása éhínséghez és hiánybetegségekhez vezetett pl. Ukrajnában, amely az egy évtizeddel azelőtti sztálini kuláktalanítást és a Holodomort is alig heverte ki.

Meghökkentő olvasni arról, milyen hűvös tárgyilagossággal vette figyelembe, sőt tűzte ki célként a német politikai és katonai vezetés a szovjet hadifoglyok illetve a bekerített szovjet városok polgári lakosságának éhhalálát.

Ugyanakkor arra ösztönözték megszállt területek kollaboráns kormányzatait, illetve szövetségeseiket, hogy saját zsidó polgáraik kisemmizésével és a tőlük elrabolt vagyonnal fedezzék a megszállás költségeit illetve biztosítsák saját nemzeti valutájuk stabilitását.

S itt már felvetődik a legsúlyosabb gyanú, amit a szerző nem hangsúlyoz, de lehetőségként megemlít: hogy a zsidó lakosság elpusztítása nem csupán kirablásuk szükséges következménye volt-e? Világosabban: nem azért volt-e szükség a tömeggyilkosságra, hogy a jogtalanul elrabolt vagyonért többé senki, soha ne jelentkezhessen? Ebben az olvasatban a wannsee-i konferencia intézkedései nem elsősorban Hitler elvakult antiszemitizmusának következtében születtek, hanem a precíz és kreatív német pénzügyi bürokraták gazdasági érvelésének hatására. Mintegy eszközként, hogy a hadviselő német állam kiszabaduljon az adósságcsapdából…

Egyébként a kötet szélesebb perspektívában is felveti a tyúk-tojás dilemmát: a szerző véleménye szerint a hitleri népjóléti intézkedések már a háború előtt akkora államadósságot halmoztak fel, amit csak rablóháborúval lehetett kompenzálni, illetve feledtetni. Alternatívaként csak az államcsőd, az infláció és a kormány bukása merültek fel. Így nem a háború kergette adósságba Németországot, hanem az adósság kergette (rabló)háborúba.

És itt merül fel a pénzügyi technokraták felelőssége: ők asszisztáltak a nácik belpolitikájához, ők igyekeztek – sokszor nagyon találékonyan – egyre újabb és újabb szipolyozási módszereket kieszelni, amivel a zsidó népesség és a megszállt országok vagyonát átszivattyúzhatják a német állam tulajdonába, amely részben a háborús kiadásokat finanszírozta ebből, részben a német népességnek biztosított belőle – a mostoha viszonyok közepette is – viszonylag bőséges ellátást. Külön is kiemeli a kötet a Birodalom pénzügyminisztere, Graf Schwerin von Krosigk szerepét, aki konzervatív porosz pénzügyi szakemberként végig asszisztált ehhez a folyamathoz, s miközben folytonosan dohogott a nácik gazdaságilag ésszerűtlen populizmusa miatt, legjobb tudása szerint kiszolgálta azt.

Ha rajtam múlna, melyik két kötetet kéne minden középiskolai könyvtár számára megrendelni a második világháború történetéről, és lehetőleg minél több diákkal elolvastatni, akkor John Keegan monumentális hadtörténete mellé ezt választanám.* A kötetben ugyan elég sok gazdasági és pénzügyi okfejtés van, de ezek átlagos ismeretekkel megérthetők.**

*Igaz – mindkét kötet elég vastag, és hány órája jut a szerencsétlen tanárnak (meg diákoknak) erre a témára? Mégis – ajánlott olvasmánynak – ezeket kellene előre venni (még szerencse, hogy nem vagyok oktatásügyi dirigens…)

** Erről jut eszembe, hogy középiskolásaink (meg mások) gazdasági-pénzügyi ismeretei sajnos még átlagosnak sem igen mondhatók. Már csak azért is fájdalmas hiányosság ez, mert – mint a fenti kötet is mutatja – a pénzügyi döntéseknek nagyon is súlyos erkölcsi következményei vannak. Épp ezért célszerű lenne felvenni az ilyen ismereteket, mondjuk az erkölcstan keretei közé…

5 hozzászólás
SignorFormica>!
Götz Aly: Hitler népállama

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus

Precíz, részletekbe menő alapossággal tárja fel a könyv a náci Németország gazdasági rablóhadjáratát, és mutatja meg, miért is tartott ki a németség az utolsó pillanatig vezére mellett: mert közvetlen anyagi haszna származott mindenből, amit Hitler gépezete tett. Aly könyve kegyetlenül rideg tényekre alapozva bizonyítja, hogy minden német komoly hasznot húzott a gyilkosságokból, a megszállásokból, a deportálásokból. A társadalom szinte minden rétege részese volt ennek a gyalázatos, barbár rablógyilkosságnak, amit más néven második világháborúnak nevezünk..

Kuszma P>!
Götz Aly: Hitler népállama

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus

Történelmi könyv olyan hatással még nem volt rám, mint ez. Egy csapásra átrendezett mindent, amit a második világháborúról tudtam vagy gondoltam. Persze nehéz könyv, igazi adattengerrel súlyosbítva, de egy ilyen eredeti meglátást alaposan alá is kell támasztani.


Népszerű idézetek

TLD I>!

Jóllehet a nemzetiszocialista bűncselekmények példa nélküliek, mégsem igazolják azt a hipotézist, hogy feltételeiknek is szokatlanoknak kellett lenniük. Hogy az ilyen politikai rendszert abnormálisnak minősítik, sokkal inkább magyarázható azzal, hogy a később születettek és történészeik érthető módon igyekeznek távolságot tartani a történtekről.

412.

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus

kaporszakall>!

Churchill-lel ellentétben Hitler soha nem kockáztathatott meg egy „vért és gyötrelmet, könnyeket és verejtéket” ígérő beszédet. A körberajongott, látszólag mindenható diktátor egyszer sem volt olyan helyzetben, hogy nyíltan követelje népétől, bízza rá kölcsönként megtakarításait öt, tíz vagy akár húsz évre egy állítólag ragyogó jövő érdekében. Innen nézve nép és vezetés egysége nem volt más, mint hatékony illúzió, mely nélkülözött minden reálpolitikai alapot, és a gyakorlatban nem állt ki semmilyen teherpróbát. Ezért pontosítani kell „a mindenkori többségi támogatást élvező, közmegegyezéses diktatúra” általam alkotott fogalmát: a támogatás nagyrészt nem ideológiai meggyőződésből fakadt, hanem újra és újra megvásárolták szociális jótéteményekre alapozó, folyamatos megvesztegetéssel. Ez az úgynevezett népidegenek [Volksfremde] számlájára történt, de végül a lekenyerezettek is megfizettek érte.

Spekulatív politika / Színleg és zajtalanul (375. oldal)

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus

kaporszakall>!

Mivel a megszállt országokban az áruba bocsátott zsidó vagyonból kisebb-nagyobb összegek a német katonák zsoldjába vándoroltak, a Kölnbe küldött vajat vagy az Antwerpenben vásárolt ujjatlan pulóvert és minden szál cigarettát valamilyen mértékben a kisajátított és legyilkolt zsidók vagyonából fizették. Ugyanez vonatkozik a megszállt, függőségben tartott országokból küldött élelmiszer-szállítmányokra. Részben ezeket is olyan pénzből fizették, amelyet a zsidó vagyon értékesítéséből gazdálkodtak ki a származási országban, legyen az Franciaország, Hollandia, Románia, Szerbia vagy Lengyelország. Ha a német családok Svájcból kaptak vajat, ennek töredékét is a haláltáborokból származó arany- és devizazsákmányból fizették. Ha megvizsgáljuk a kényszermunkára fogott zsidó férfiak és nők kizsigerelését, azt látjuk, hogy 1940-től kezdve bérük mintegy 50 százaléka az állampénztárba folyt, így részben ebből fizették a német asszonyok és gyermekek ellátását, és persze a fegyvergyártást is. A rendszert úgy alakították, hogy általában előnyös legyen a németek számára. Végül minden uralkodásra született ember – és ez nem a különböző nemzetiszocialista funkcionáriusokat, hanem a németek 95 százalékát jelentette – részesedett a rabolt dolgokból: pénz formájában vagy a zsebükbe jutott, vagy a tányérjukra a megszállt országokban lopott pénzzel, illetve arannyal fizetett, importált élelmiszer formájában. A bombatámadások károsultjai a legyilkoltak ruháit viselték, és az ő ágyaikban lélegeztek föl hálásan, hogy ez egyszer megúszták a dolgot, s hálásan azért is, hogy az állam és a párt ilyen gyorsan segített.

A holokauszt értelmezhetetlen, ha nem a modern történelem legkövetkezetesebb tömeges rablógyilkosságaként elemezzük.

A gonosz virágai / A zsidókkal szemben elkövetett rablógyilkosság (358-359. oldal)

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus

TLD I>!

Egy meggyőző válasz megalapozásához olyan nézőpontból vizsgálom a nemzetiszocialista uralmat, ahonnan mint szívességi diktatúra mutatkozik meg. […] Naponta vásárolták meg újra és újra a nyilvánosság támogatását, de legalábbis közönyét. Adok-kapok alapon építettek ki egy mindenkor többségi támogatást élvező, közmegegyezéses diktatúrát.

42.

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus

TLD I>!

[…]úgy a német munkások, mint az alkalmazottak és hivatalnokok nagy része 1945. május 8-ig egyetlen pfennig közvetlen háborús adót sem fizetett. […] A német vezetés olyan háborús szocializmust teremtett és garantált, amely a kisemberek lojalitására épített.

79.

Götz Aly: Hitler népállama Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Baigent – Richard Leigh: A Valkűr-hadművelet
Ian Kershaw – Moshe Lewin (szerk.): Sztálinizmus és nácizmus
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Eszter Szabolcs: Aki Voltam
Heather Morris: Az auschwitzi tetováló
Hans Mommsen: A nemzetiszocialista rezsim és a zsidóság megsemmisítése Európában
Földi Pál: A Gestapo története
Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat
Roger Moorhouse: 100 beszédes tárgy a Harmadik Birodalomból
Kurt Rieder: Waffen-SS a II. világháborúban