Gottfried ​Wilhelm Leibniz válogatott filozófiai írásai 3 csillagozás

Gottfried Wilhelm Leibniz: Gottfried Wilhelm Leibniz válogatott filozófiai írásai

Egy olyan filozófiai gondolatmenetbe kap itt bepillantást az olvasó, amely több vonatkozásban is megalapozója volt mai fogalmi lehetőségeinknek. A 17. században újra egymásra találó szellem- és természettudományok a megelőző korok hitbeli biztosítékait a tudás bizonyosságának hitével váltották fel; anélkül azonban, hogy ezzel széttörték volna a személyiség szellemformáló és tudásra érzékeny identitását. Ha volt valaki, aki ezt a teljességet birtokolni tudta, az épp a filozófus Leibniz. Alapvetően metafizikus meggyőződései, ellentmondásokat nem tűrve a filozófia eszmekörébe vonták az elsődleges ismeretek törvényeinek, a társadalmi összefüggések relatív tényeinek és a személyes kapcsolatok igazságosságának, ekként új értelmet kapó metamorfózisát. Kötetünk nemcsak válogatást kíván adni ebből a teljességből, de szeretné, annyi szellemnyűvő körülmény után a leibnizi életműből a magyar olvasóközönség számára is felidézni azt, ami egyike a lehetséges szellemi alkotások legidőtállóbbikának.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Filozófia alapművek Európa

>!
Európa, Budapest, 1986
414 oldal · ISBN: 9630738937 · Fordította: Endreffy Zoltán, Nyíri Tamás

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Gottfried Wilhelm Leibniz: Gottfried Wilhelm Leibniz válogatott filozófiai írásai

@SignorFormica hívta fel a figyelmemet Leibniz-re, mint logikusan fogalmazó filozófusra; köszönet!

Ez a kötet – melyet az utószó szerzője szöveggyűjteménynek deklarál – csak szellemi forgácsokat tartalmaz Leibniz munkásságából, de ezek együttesen jó képet adnak Leibniz gondolati rendszeréről, még ha Leibniz nem is volt rendszeralkotó filozófus. Ám jobb néhány alapvető gondolat pontos kifejtése, mint a rendszeralkotó halandzsa…*

Leibniz – mint jelentős matematikus, és részben fizikus – nagy kortársaival (Descartes, Huygens, Newton) méri össze természettudományos eredményeit**, és a mechanikus materialista filozófiával (Hobbes) száll szembe, sajátos eklektikus nézeteivel, amit én leginkább mechanikus idealizmus-nak neveznék. Komolyan foglalkoztatja az anyagi világ és a szellemi világ kapcsolata; ebben egyértelműen Istené az elsőbbség, de a bibliai hivatkozások sokasága ellenére Isten itt meglehetősen absztrakt, Első Üzembehelyező és Első Gépész szerepkörben tűnik fel.

A fő problémakörök, amik ebből a kötetben megtárgyalásra kerülnek, a következők:

1) A teremtett világ felépítése és működése. Isten jóvoltából a világ tökéletes. Fizikailag az, tehát minden zökkenőmentesen működik; még a csodák is törvényszerűek, csupán emberi elménk nem képes még felismerni a csodák hátterében ható mechanizmusokat. A világ erkölcsi működése nem feltétlenül tűnik tökéletesnek, bár Isten céljai szempontjából az, de véges emberi elme nem képes lekövetni a látszatra káros események tágabb körű, vagy hosszabb időtávú következményeit. Voltaire ezt a nézetet vulgarizálta és figurázta ki a Candide-ban, meglehetősen primitív módon (egyáltalán: Voltaire tehetséges zsurnaliszta, de nem filozófus. Többnyire a felszínt kapirgálja).

2) A világ oszthatatlan alkotórészeinek (szubsztanciáinak) áttekintése. Ebben Leibniz elveti az atomelméletet (szerinte az anyag minden határon túl további apró alkotórészekre bontható), ugyanakkor a szellemi oldalon az emberi lélek, az angyalok (szellemek) illetve maga Isten felbonthatatlan, monolit egység. Az anyagi világ tekintetében Leibniz adósunk marad a válasszal: van-e egyáltalán szubsztanciája az anyagnak, bár homályos célzást tesz arra, hogy a halállal a test csupán látszatra enyészik el, tulajdonképpen összezsugorodik, és maradványaiból később az élőlény újra rekonstruálható. Ám az igazi szubsztanciák lelki jellegűek.

3) A szabad akarat kérdése: Ebben Leibniz a janzenistákkal rokon; nem zárja ki explicit a szabad akarat megjelenését, de valójában az egyes ember akarati megnyilvánulása csupán látszat. Nagyon érdekes, amit egy helyütt – ezzel kapcsolatban – test és lélek együttműködéséről ír (lásd következő pont).

4) A test és lélek összhangja: minden lélek a testben lakozik, és együttműködésük látszólagos. Isten gyakorlatilag mind a lelket, mind a hozzátartozó testet ’fölprogramozza’ a jövőbeli működésre, olyan pontosan, hogy minden későbbi időpillanatban tökéletes szinkronban működnek, nem együtt, hanem egymástól függetlenül, párhuzamosan. Ezt nevezi Leibniz előre megállapított harmóniának. Nagyon merész, bár premisszái alapján nem cáfolható elképzelés…

A fent felsorolt nézetek az alábbi írásokban vannak kifejtve:

Metafizikai értekezés (5-56. oldal): az 1. pont tárgyalása. Leibniz levelei Arnauld-hoz (57-125. oldal): a 2. és 3. pont tárgyalása, illetve a mechanikus materialista nézetek bírálata. Új rendszer a szubsztanciák természetéről… (185-199. oldal): a 4. pont tárgyalása.

Végül a könyv záró tanulmányában (Monadológia, 305-326. oldal) Leibniz pontokba szedve, rendszerezetten és igen világos stílusban foglalja össze a fenti gondolatokat. Lehet mondani, hogy ez a tanulmány a kötet kvintesszenciája.

Érdemes még elolvasni Horváth Miklós utószavát (327-257. oldal), illetve szükség lehet a Fehér Márta által összeállított fogalom-szótárra (389-395. oldal).

A kötet többi írása kevésbé érdekes, vagy a fent vázolt gondolatok redundáns töredékeinek előadása, vagy pedig természettudományi tárgyú (főleg matematika és mechanika) – ez utóbbiaknak inkább egy tudománytörténeti kötetben lenne a helyük. Épp emiatt vonok le egy csillagot – ám ez a szerkesztő, nem pedig Leibniz hibája. Leibniz egy érdekes, logikus elme, akit nem csupán a Candide görbe tükréből kéne megismerni…

* Itt – immár sokadszor – az általam mélységesen utált Hegelre célzok…
** az analízis feltalálása körüli elsőbbségi vitában – mint tudjuk – Newton nem viselkedett valami lovagiasan.


Népszerű idézetek


Hasonló könyvek címkék alapján

Douglas R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach
Arisztotelész: Organon
Sós Vilmos: Modern igazságelméletek
Alfred Baeumler: Az irracionalitás problémája a XVII. századi esztétikában és logikában Az ítélőerő kritikájáig
Simon-Székely Attila: Végtelen tudat
Altrichter Ferenc (szerk.): A bécsi kör filozófiája
Friedrich Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi
Rüdiger Safranski: Egy némethoni mester
Brandenstein Béla: Nietzsche
Martin Heidegger: Bevezetés a metafizikába