A legendás Münchhausen báró, számos mesekönyv és film ismert hőse nem csupán Bürger képzeletének szülötte: alakját a szerző valós személyről mintázta. A 18. században élt báró szárnyaló fantáziával megáldott obsitos volt, kinek hihetetlen történetei szájról szájra jártak, mígnem a német költő átiratában váltak világszerte híressé. A mesebeli báró vérbeli nagyotmondó, aki ízes nyelven, kacagtató humorral meséli el bátorságáról és vitézségéről tanúskodó háborús élményeit, ügyességét és vakmerőségét bizonyító vadászkalandjait. A páratlan képzelőerővel rendelkező Münchhausen elbeszéléseiben hol cseresznyemaggal ló meg szarvasbikát, hol kovakővel egy medvét, máskor egy csapatnyi vadkacsát fűz fel egy kötélre, így emelkedve a magasba. A vidám történetek, melyeket Gustave Doré művészi illusztrációi tesznek teljessé, felejthetetlen olvasmányélményt nyújtanak gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt
Münchhausen kalandjai 13 csillagozás
Münchhausen báró csodálatos utazásai szárazon és vizen, haditettei és vidám kalandjai, ahogyan kancsó mellett, baráti körében maga mesélte el, Valóságos mesterség úgy hazudni, hogy érdemes légyen kinyomtatni, vagy Báró Nyargalótzinak tsudálatos utazása és Münchhausen báró csodálatos kalandjai címmel is megjelent.
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Tulajdonképpen nem tudom, mi vitt rá, hogy ennyire kitalált történetet olvassak. Úgy értem, olyat, amelyik a kitaláltak között is kitalált. :) Münchhausen egy nagyotmondó báró, aki elképesztő úti beszámolókkal traktálja a hallgatóságát – járt hal gyomrában; az Etna legmélyén, ahonnan „átcsúszott” a föld túlsó féltekére; két ízben is felrepítették a Holdra, és amikor véletlenül a föld felszínén tartózkodott, akkor is a legképtelenebb kalandokba keveredett –, akikről, azon kívül, hogy csendben hallgatják végig Münchhausent, amiből én naivan ebből arra következtetek, elhiszik minden egyes szavát, nem sok derül ki…
Valamiért azt gyanítom, a Münchhausen kalandjainak célközönsége a mű keletkezésekor (a XVIII. század második felében járunk) a felnőtt korosztály volt – az ő szórakoztatásukra írhatta Bürger –, aztán ahogyan peregtek az évtizedek, és a gyors (technikai) fejlődéssel egyetemben az emberek is változtak, a báró kalandjairól szóló kötet szépen lassan átvándorolt a gyerekek könyvespolcára, … majd pedig, napjainkra, onnan is lekerült… Ha hinni lehet az élet körforgásában, akkor feltételezhetjük, hogy előbb-utóbb visszakerül a könyvespolcokra – méghozzá a felnőttekére. Nem a történetek szórakoztató volta miatt – én nem hiszem, hogy egy XXI. századi olvasót ezek a kalandok éppúgy szórakoztathatnának, mint egy XVIII. századit –, hanem az egész kis kötet ódon, porlepte, régies bája miatt… (Ja! és még talán azért is, mert van abban valami különleges, ha az ember olyan történetet olvas(hat), amit nagy eséllyel ismerhetett néhány felmenője is…)
Ezt a könyvet másodikos koromban adták át nekem jutalomként a kerületi szavalóversenyen elért harmadik helyezésemért és a kitűnő tanulmányi eredményemért. (Ez onnan tudható, hogy bele van írva a könyvbe.) A tanító nénimtől és az igazgató bácsitól kaptam, még jó, hogy rögtön bele is vágtam. De nagyon hamar félretettem, talán még addig sem értem el, amikor a jó Münchhausen a varkocsánál fogva húzza ki magát meg a lovát a csávából, vagyis hát a mocsárból. Panaszoltam is anyunak, hogy ez egy nagyon rossz könyv, mert ez a báró mindig hazudik, pedig hazudni nagyon csúnya dolog, és én ezt nem vagyok hajlandó elolvasni. Megmosolygott, de nem győzködött, hogy azért csak fejezzem be. Most, amikor felidéztem neki ezt az emléket, azt mondta, azért nem erősködött, mert nem volt még nekem való ez a történet, úgy gondolta, jobb is, ha majd csak később olvasom. Hát, ez a később laza 22 évvel később lett, de azért csak megértük ezt is.
Most nagyon jókat nevetgéltem a báró képtelen kalandjain, a legszórakoztatóbbak azok a részek voltak, amikor kifejtette, hogy hazudni nagyon csúnya dolog, és ő ferde szemmel is nézi azokat, akik nem mindig a színtiszta igazat mondják.
Kicsit nyögvenyelősen ment az előrejutás, az utolsó húsz oldal előtt kellett aludni egyet, mert addigra fárasztóvá vált ennyi zöldség, amennyit Münchhausen összehord. Azt sajnálom, hogy Bürger nem segített neki betartani az ígéretét, és Münchhausen többet nem mesélt csodálatos utazásairól.
Igaz, a másik adatlap jobban pörög, de én itt jelöltem az olvasást, mert a kék borítós változat van meg nekem, az, amelyiken a báró léghajóként vigyorog, és nagyon szeretem azt a borítót.
Népszerű idézetek
Sajnos derék ebem nem sokáig örülhetett nagyszerű vadászterületemnek, mert néhány héttel később egy kocavadász lepuffantotta, méghozzá egy fácán helyett, amelyet épp a derék kutya vert fel egy bokorból.
Rettenetesen sajnáltam a kutyámat. Hogy megőrizzem emlékét, egy vadászmellényt varrattam a bőréből. És képzeljétek csak, valahányszor vadászni megyek erdőre, mezőre, kutyabőr mellényem mindig abba az irányba vezérel engem, ahol a vad s a szárnyas rejtőzik. Biz mindmáig olyan jól szolgál engem, akár a legjobb vadászkutya. Ahányszor csak lőtávolságba kerülök, mindig lepattan egy-egy gomb a mellényemről, és pontosan abba az irányba repül, amerre céloznom kell.
Puskám ravaszát mindig felhúzva tartom, a golyót, a sörétet pedig a kezem ügyében, így aztán minden vadat puskavégre kapok.
Ihol-e, látjátok, már csak három gomb fityeg kutyabőr mellényemen, de mire ismét megkezdődik a vadászidény, újfent két sor ezüstgomb díszlik majd rajta.
Újra otthon.
Egyszer, nem messze az országúttól, a gyepes útszélen megpillantottunk egy legényt, aki mozdulatlanul feküdt, mintha csak aludnék. De nem aludt ám! Hanem feszülten figyelve a földre szorította a fülét, mintha a pokol legmélyebb fenekének lakóit akarta volna kihallgatni.
– Mit hallgatózol itt, barátom? – kérdeztem tőle.
– Unatkozom, hát hallgatom, hogy nő a fű – felelte.
47. oldal
Jól tudom, némely utazó nem átallja megtoldani a színtiszta igazságot, és ezért nem csoda, ha az olvasók vagy a hallgatók nemegyszer hajlanak is a kétkedésre. Amennyiben most kedves baráti körömnek egynémely tagja az én igazmondásomban is kételkednék, azt szívből sajnálom, s arra kérem, inkább távozzék, mielőtt belekezdenék tengeri kalandjaim elbeszélésébe, amelyek sokkal csodálatosabbak minden eddigi kalandomnál, s nem kevésbé hitelesek is! Erre már előre figyelmeztetni akarom hallgatóimat.
33. oldal
[…] megláttam három embert, akiket a lábuknál fogva akasztottak fel, igen magas fákra. Azonnal érdeklődtem, hogy mivel szolgáltak rá erre a súlyos és szörnyű büntetésre. Sikerült megtudnom, hogy az illetők külföldön jártak, s hazatérésük után mindenféle lehetetlen dolgot összehazudtak a barátaiknak, sőt meséltek olyan esetekről, amelyek sohasem történtek meg! Nagyon igazságosnak találtam ezek után a súlyos büntetést, mert szerintem minden utazónak a legszentebb kötelessége, hogy mindig szigorúan és pontosan ragaszkodjék az igazsághoz.
88. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bogáti Péter: Az ágasvári csata 93% ·
Összehasonlítás - Gail Carson Levine: Elátkozott Ella 92% ·
Összehasonlítás - Brandon Mull: A mesés menedék 90% ·
Összehasonlítás - Becskei Gábor: Őrszem és Káoszkreátor – Az utolsó fehér tűz 89% ·
Összehasonlítás - Adam Bahdaj: Az elcserélt kalap 88% ·
Összehasonlítás - Barabás Tibor: Rákóczi hadnagya 93% ·
Összehasonlítás - Celia Rees: Kalózok! 91% ·
Összehasonlítás - Anna Jürgen: Az irokézek fia 89% ·
Összehasonlítás - James Fenimore Cooper: Az útmutató ·
Összehasonlítás - James Fenimore Cooper: A vadon útjain ·
Összehasonlítás