Nagy ​László költészete 0 csillagozás

Görömbei András: Nagy László költészete Görömbei András: Nagy László költészete

Görömbei András tanulmánykötete a háromszoros József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő munkásságát mutatja be. Nagy László költő, műfordító a kortárs magyar irodalom meghatározó alakja volt.

Róla szól: Nagy László

>!
680 oldal · ISBN: 9634728650
>!
Magvető, Budapest, 1992
440 oldal · ISBN: 9631418758

Enciklopédia 6


Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

cassiesdream>!

A Versben bujdosó kötetben a magasrendű emberség sorsát a seb metaforájával jelöl meg összegzően, ezért is emelte a Seb a cédruson című kalligrammatikus versét a ciklus címévé. Ez a verse 1971 karácsonyán jelent meg. Keletkezésekor Nagy László már személyét érzékenyen érintő veszteségeket szenvedett a haláltól. Meghalt édesapja, meghalt Tamási Áron, Ferenczy Béni és Veres Péter, akik nagyon közel álltak hozzá, de Ady, Csokonai, Lorca vagy Krúdy sorsán tűnődve is a sebzettség különféle módozatai tűntek szemébe. Veszteségeiről számot adva gyakran von párhuzamot Krisztussal, az áldozattal. Mindez motiválhatta abban, hogy Csontváry-versének, Csontváry-élményének motívumát is folytatva, általánosítva megalkotta az egyetemes emberi szenvedés emblémáját, a Seb a cédrusont.

Folytonosság és változás: az utolsó évtized - Szellemi szövetségek: értéktanúsító kettős portrék - A világ sebei - 1.

cassiesdream>!

A Himnusz minden időben (1965) kötet hallatlan távolságok szemléleti egyensúlyában növeszti keserűségében is fenségessé a költői személyiséget. Szemlélete a személyességnek és a mitologikus távlatnak különleges egységét teremti meg.

Költői kiteljesedés: Himnusz minden időben (1957-1965)

>!

A Balassi Bálint lázbeszéde tág belső horizontú összegző vers, hangja az átoktól a szentségig, az iróniától az áhítatig váltakozik. Összetett, küzdelemben egyensúlyt teremtő ars poetica jellegű alkotás.

Folytonosság és változás: Az utolsó évtized / Szellemi szövetségek: értéktanúsító kettős portrék (Balassi Bálint lázbeszéde) | 332. o.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szinnyei Ferenc: Bacsányi János
Keresztury Dezső: „S mi vagyok én…”
Bodnár György: Juhász Ferenc
Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete
Harsányi Zsolt: Az üstökös
Szabó Lőrinc: Harminchat év
Nagy László: Krónika-töredék
Gyertyán Ervin: József Attila
Szini Gyula: Jókai
Illyés Gyula: Petőfi Sándor