Volt ​egyszer egy Felvidék (Utolsó jelentés Atlantiszról 2.) 6 csillagozás

Már nyugdíjasként emlékszem vissza, hogy 10 éves korom körül jártam először külföldön, az akkori Csehszlovákiába vitt el Apám. A hosszú vonatútra emlékszem, meg földszintes házak sora által határolt utcákra, meg hogy strandon is voltunk, ahol röplabdameccset nézhettem, s hogy az emberek nem beszéltek magyarul. Nem tudom Apám mit intézett ott, lehet tán vásárolt valamit – homályos emlékfoszlányok első felvidéki utamról, melyet jó 20 évvel később követett csak a következő, amikor egyértelművé vált már számomra, hogy nem akarnak az ott élők magyarul beszélni. Bár a Fazekas Gimnáziumban érettségiztem, de még ott sem derültek ki részletek a Benes féle törvények nyomán a Szlovákiában élő magyarok 1945-ös tulajdon- és jogfosztásairól, áttelepítéseiről, csak egész nagy vonalakban hallottam róla, hogy voltak ilyenek. Ezért is gondoltam, amikor a körüti antikvárban szemembe ötlött a 100 Ft-os könyvek közt Görgey műve, hogy tán ideje kicsit kiművelődnöm a felvidékiek sorsáról. Hozzá kell tennem, nem olvastam még tőle, így e kötet sorozati előzménye, a Vadászszőnyeg című munka is ismeretlen előttem.
Nem is tudom mit vártam, de semmiképp nem ezt, hogy a szlovák kitoloncolási részletek ledöbbentenek. Tegnap este egyvégtében elolvastam a könyvet. Nem olyan hosszú. A felvidéki úri család leszármazottja Topporczy Ádám története ez a regény. Ádámot barátai, a költő János és a festő Panni – főként utóbbi – arra kérik, mutatná meg nekik az ősi kastélyt. Ádám végül rááll, s egyúttal ki akarja azt is deríteni hogyan halt meg nagyapja. A szlovákiai út során Ádám részint sokat elbeszél a felvidéki úri élet mindennapjairól, még többet mond, és főleg idéz vissza magában az ötvenes évek kitelepített időszakából. A regény lényegében emlékképek laza, az időrendet nemigen követő sora, nagyobbrészt nem is a Felvidéken játszódik, hanem az ötvenes évek mindennapjaiban. Mindazon által e két üzenet benne a fő: tudósítás a II. világégést követő magyarországi kitelepítés Topporczyt érintő, s valószínűleg tipikusnak mondható eseményeiről, hangulatáról, s az azt követő konszolidációról, valamint a Felvidéken lejátszódott „ reszlávosításról” és kitoloncolásról korabeli dokumentumokból idézve. Nekem újdonság volt a tiszta szláv nemzeti állam álma, célja, melyet még Clement Gottwald is vallott.
A hasonló témájú szépirodalmi alkotásokhoz képest elsősorban a mű humora feltűnő. A kitelepítettek – ez írás szerint – sokszor nagyon is vidámak voltak, bajaikat, nyomorúságukat méltósággal viselték, mulattak a bamba ávóslegényeken, ispánt, intézőt játszó szegényparasztokon. A történet a kitelepítés megszűntével Ádám fővárosi életéből is felvillant humoros helyzeteket, s könnyedén vett akadályokat a belé szerelmes személyzetis nők csábításaival, a munkahelyi racionalizálások kapcsán.
Tragikusabb felhangjuk van a szlovákiai képeknek. Itt elsősorban a háború utáni magyarság elleni hajsza, kitoloncolás képei jelennek meg. Az eredeti dokumentumokból, újságokból idézett szövegek egyszerűen mellbevágóak. A szlávosítási törekvések a mintegy 650 ezer Szlovákiában élő magyar kisebbség kisemmizését és megfelezését eredményezték. Ennek a témának komolyabb, megbízható források alapján utána kell néznem!!!
A regény érdekes, de méltatlanul – nem igazán aratott sikert a hazai közvéleményben. A történet szaggatott, inkább visszaemlékezésszerű feldolgozása végül váratlan csattanóval zárul. El kell olvasnom a Vadászszőnyeget is, hogy Ádám élettörténetét jobban megértsem.

A könyvet az ismeretek bővítése érdekében ajánlom mindenkinek!
Elsőként , s így egyedüliként értékeltem a könyvet, ekkor csak 5 csillagozása volt. Többet érdemel!