Életem ​és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II. 22 csillagozás

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II. Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

„A Görgey elleni vádoló hadjárat meghamisította a históriát….. A tündérmese gyermekeknek való, de egy országnak nem mese kell, hanem történelem.” – írja Jászi Oszkár. Szívleljük meg és olvassuk el ezt a példa nélküli könyvet mely 1852-ben jelent meg, de azóta is friss, olvasható, élvezhető.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Pro Memoria: Történelmi és művelődéstörténeti zsebkönyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1988
1036 oldal · ISBN: 9630746212
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1911
718 oldal · keménytáblás

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Petőfi Sándor · Görgei Artúr · Henryk Dembiński · Kossuth Lajos

Helyszínek népszerűség szerint

Világos


Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kaporszakall >!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Ennek az emlékiratnak két aspektusát ragadnám meg.

Az első a szembetűnőbb: Görgey katonai pályafutásának és a 48-49-es hadműveleteknek a mérnöki precizitású, tárgyilagos és egyben – a laikus olvasó számára talán túlzottan is – részletes bemutatása. Ezekben a beszámolókban tömör portrét kapunk a tábornok legközelebbi munkatársairól is (melyek hol elismerőek, hol elmarasztalóak, sőt, némelykor maróan gúnyosak). Végigkövethetjük, hogy farag a fiatal tiszt a népfelkelőkkel és nemzetőrökkel súlyosbított tömkelegből, a régi, harcedzett reguláris ezredek segítségével, ütőképes hadsereget. Dicsérőleg említi hadtestparancsnokai közül Aulich, Damjanich, Kmety, később Leiningen és Pöltenberg nevét, de nem hallgatja el Asbóth és Knézich hiányosságait, és ha valakit keményen lehúz, mint Nagysándor tábornokot, azt pontosan meg is indokolja. Akit leggúnyosabban ábrázol (de azt hiszem, joggal), az Kossuth fővezér-favoritja, Dembinszky, a kápolnai csatában… Bár sok helyütt szarkasztikus, mégis igaznak érzem Görgey ítéletét, főleg, hogy a diadalmas tavaszi hadjárat idején sem volt elszállva magától, és a sereg teljesítményétől. A második kötet 8. fejezetében így ír erről:

"A csatában szerzett tapasztalataim alapján be kellett vallanom magamnak, hogy nem pusztán a „fiatal hadsereg” nagyobb vitézsége fűzte a győzelmet a mi zászlóinkhoz. Sőt, bármennyire berzenkedjék is önimádatunk ez ellen – be kellett ismernünk, hogy a magyar nemzet hálájának tekintélyes része a most leírt áprilisi hadjárat gyors és sikeres befejezéséért végső soron herceg Windisch-Grätz tábornagyot és báró Jellačić bánt illette meg.

Véres diadalokat arattunk. Ezt – minden ellenkező szándék ellenére – semmiféle hadijelentésekkel nem lehetett elvitatni tőlünk; de a győzelem babérja legtöbbször csak hadseregünknek egy kis részét, többnyire ugyanazt a részét illette meg. Benne kiválóak voltak a fiatal eredeti honvédek, de mégiscsak kevesebben voltak, mint a régiek, az úgynevezett sorezrediek – egykor a velünk szemben harcoló hadsereg alkotórészei. Haderőnknek ezt a részét a nagy többség kétes megbízhatósága miatt sehol és soha nem lehetett kímélni; minden ütközetben ezt érte a legtöbb veszteség; a legtöbb áldozat, amellyel minden sikerünket a harctéren meg kellett vásárolnunk, mindig a legjobb – nem pótolható – csapataink soraiból esett."

A másik aspektus, amely, mint rejtett fonal, végighúzódik a történeten, a szembenállás Kossuth voluntarista, sőt – mondjuk ki nyíltan – Görgey szerint populista, demagóg politikájával; különös tekintettel az 1849 április 14-én közzétett függelenségi nyilatkozatra, mely végleg lehetetlenné tette a kompromisszumkeresést a Habsburg-házzal. Ez a szembenállás, és Görgey saját indítékainak kifejtése nem feltétlenül tükrözi a teljes valóságot; nem feledhetjük, hogy ez az emlékirat két évvel a szabadságharc leverése után jelent meg, és ezért meglehet, hogy a szerző némileg eltúlozza alkotmánypárti és anti-republikánus érzelmeit. De hogy royalista érzelmek alapján, vagy pusztán pragmatizmusból vetette el a függetlenségi nyilatkozat gondolatát, az lényegében mindegy – az adott helyzetben Görgey, a katonai szakbarbár volt a reálpolitikus, Kossuth, a hivatásos politikus pedig a fantaszta.

Úgy gondolom, egyik szempontból sem kell kétségbevonnom Görgey szavahihetőségét. A Jókai-regények romantikáján nevelődött olvasóknak hasznos, és kijózanító tanulsággal szolgálhat, és az áruló volt-e Görgey? jellegű kérdéseket remélhetőleg végérvényesen az elavult marhaságok papírkosarába rekeszti.

spoiler

3 hozzászólás
Fainthoar>!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Görgey, az arc.

Jóvágású egy fickó, ahogy az antikváriumos fogalmazott, akitől a könyv elolvasása után gyorsan a görgeys Rubikont is beszereztem, ezen felül az esze, stratégiai érzéke és az erkölcsi tartása se volt semmi. Az egyik legszerethetőbb karakter, akivel a magyar történelemben összefutottam, de nemzetközi szinten is a top kettőmben van.

Érdekes lenne ennek a könyvnek az eredetijét is elolvasni, mert hogy a magyar szöveg stílusa zseniális: egyrészt ahogy Görgey helyre tudta rakni az embereket, az valami fenomenális (iszonyú élvezetes a korabeli nyelvezeten kisilabizálgatni néhány mondatot és rájönni, hogy az is burkolt oltás), másrészt egyszerre szórakoztató és fájdalmas arról olvasni, hogyan is jutott a szabadságharc olyan sorsra, amilyenre. És amúgy ebben van valamifajta tartás, azt hiszem: kellő (fanyar) humorral hozzállni az összes olyan helyzethez, amihez lehet, és nem azon merengeni, mi lett volna, ha, vagy eszeveszetten hárítani a felelősséget.

Persze Görgey magát is menti jó pár helyzetben, és valószínű, hogy sok mindent ő is csak retrospektíve tudott megmagyarázni vagy összerakni, mindenesetre ezzel együtt olyan embernek éreztem őt, aki pont elmondhatta magáról, hogy adott helyzetben minden tőle telhetőt megtett. Tényleg nem semmi karakter volt, az a fajta becsület, amit képvisel, a mai fejjel elképesztő, amúgy pedig rettenetesen bírom az olyan embereket, akik ennyire komoly felelősségtudattal állnak az élethez. Az, hogy pont egy ilyen embert tett félre a történelem(?) és a magyarság(?), az meg már-már természetszerűnek tűnik. Nem egyszerű kiemelkedően jónak lenni.

A közte és Kossuth közti viszonnyal kapcsolatban az egyik kedvenc gondolatom tőle amúgy ez volt a könyvből, szerintem mindent elmond róluk: https://moly.hu/idezetek/928702

Hogy a mi történelmünkről (vagy korábbi évek politikai rendszeréről) vagy oktatásunkról mit mond el, hogy már egy kisgyerek is ismeri Kossuth-ot, Görgeyről pedig talán a mázlistábbak töri tanárai mesélnek mondjuk gimiben, az megint egy érdekes kérdés.

Annyi biztos, hogy forradalmi hangulatba hozott ez a könyv, és azt hiszem, szokássá kellene tennem, hogy évente elolvasok valami idevágót március 15 körül.

2 hozzászólás
Constantinus_A_P I>!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Egy őszinte könyv 1848-49-ről. Görgey, a katonai zseni, aki egy mérnök precizitásával és egy hős bátorságával vezette hadait, s akiért rajongtak a katonái. Ezzel a hozzáállással írta meg e könyvet is, s rajonghat érte az olvasó. Milyen kár, hogy nem élhetett aztán a tehetségének a későbbi Magyarországon. Milyen jó, hogy megvalósult neki később az a lovasszobor, amit Katona Tamás a könyv előszavában még csak álmodott. Ha meg akarod tudni, hogy valójában mi történt 48-49-ben, ki kivel volt és ki ki ellen, s hogy milyen módon próbáltak alkalmazkodni a becsületes emberek a zavaros közjogi helyzethez, hát érdemes elolvasni. A Kossuth utcákat pedig Görgey utcákká kellene átnevezni.

Hanging_Moss_9102>!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Amíg rá nem bukkantam Görgey Artúr emlékirataira, azt gondoltam, hogy Hunyadi János, Zrínyi Miklós vagy akár Bulcsú a legnagyobb magyar hadvezér. Görgey kimagaslik a magyar hadtörténelemből és így a magyar történelemből is. Ő a mi Napóleon-unk. Erich von Manstein-ünk. Fiatal volt, 30-as éveiben járt akkor, amikor a hazának a legnagyobb szüksége volt rá (1848-1849). Sajnos jellemző ránk, magyarokra, hogy egy ilyen talentum, mint Görgey, később nem tudott kibontakozni. Ha háború után szerepet kapott volna, akkor ma ő lenne a mi Clausewitzünk. Talán Königgrätz is máshogy alakul…?! Így az egész történelem. Jellemző, hogy egy ilyen formátumú személyiség, katona és reál politikust megtagadott a „magyar” (inkább marxista) történelem, oly sokáig.
Rendkívül olvasmányos emlékirat, egy igen világos elme tollából. Görgey minden bizonnyal a magyarság egyik ékkövének számít(hatna). Kétségtelen, 1848–1849 legjobb honvéd tisztje. Jól szórakoztam azoknál a részeknél, amikor Görgey osztja egykori tiszttársait, Mógát, Perczel-t, Guyon-t, és főleg Dembinski-t, na és persze Kossuth-ot sem kíméli. Gyakorlatilag ki oszt mindenkit, Damjanich János volt az egyike azon keveseknek, akit Görgey is dicsért. Lebilincselő emlékirat!
Éljen Görgey Artúr!

MortuusEst>!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Végtelenül sajnálom, de abba kell hagynom. A második kötet ugyanis nincs meg. Elkallódott volna a költözésnél? Pedig nagyon szívesen olvastam…
Nagyszerű:) Sikerült megszereznem a töredék második kötetet, így be tudom fejezni a könyv olvasását.

Nagyszerű olvasmány. Szeretem a memoárokat… A visszaemlékezések értelemszerűen eléggé szubjektívek, tehát nem feltétlenül (csak) a történeti érdeklődés miatt lehet egy ilyen könyv izgalmas. Elég egyértelműnek tűnt nekem, hogy Görgey a fegyverletétel után 2-3 évvel azért (is) írta ezt meg, hogy a személyével kapcsolatos vádak (Az azóta sem teljesen elcsendesedett vita áruló mivoltáról) alól tisztázza magát. Éppen ezért végig éreztem azt a szándékot, hogy ebből a perspektívából próbál mindent megmagyarázni, értelemszerűen retrospektíven. Ami feltűnő, hogy sok helyen eléggé önkritikus is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem elfogult (ezt nem is lehetne elvárni) de nem szégyenli a hibáit bevallani. Ugyanakkor az is látványosan egyértelmű, hogy főleg a katonai döntéseinél lehet ezt megfigyelni. A politikai terepen mintha nem mozogna olyan otthonosan. A két kötetet olvasván megerősítette bennem azt a nézetet, hogy egy nagyszerű katona, és nagyszerű ember volt, aki csapnivalóan rossz politikus.

4 hozzászólás
batyuvitéz>!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Az igazság másik fele. Szeretem, ha nemcsak a hivatalos történelmet ismerem, hanem azt is, amit elrejtenek előlünk.

1 hozzászólás
Jadzia>!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Sokmindenre számítottam. De hogy konkrétan izgulok majd, és még röhögök is, nem kevésszer?! Több katonaírót, emlékiratot olvastan már; Görgeié határozottan a jobbak között van. Hiába ismerem nagy vonalakban az eseményeket, még így is szorítok, ahogy leírja, mi hogyan is történt; pedig nem habosítja, mint a szépírók, és mégis. Vagy pont azért. Zseniális – kivéve a politikai fejtegetések, azokat néhol nagyon untam (alighanem jobban élvezném, ha többet tudnék róla). Bár több hónap telt el a mű olvasása és értékelése óta, le-leveszem a polcról azóta is.

Planus>!
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II.

Számomra nagyon érdekes írás volt ez. Egyrészt, szeretem a régi korok szereplőinek a gondolatait, véleményét olvasni. Másrészt, aki ezt elolvassa, megtudja, hogy Görgey a 19. század legnagyobb magyar stratégája volt, az egyik legjobb katona, aki csak szolgálta a hazát a szabadságharc alatt. Az árulásának vádja egyszerűen nevetségessé válik, Kossuthtal egyetemben, aki iránt a szerző alig leplezi megvetését és gyűlöletét (én úgy éreztem legalábbis, hogy süt a sorok közül a megvetés a politikai vezetéssel szemben). Érthető ez a harag, hiszen 1850-51-ben keletkezett a mű, amikor szó szerint majdnem mindenki bemocskolta Görgey hírét itthon és külföldön egyaránt, aki a harcok alatt a fegyvertársa volt! Kossuth miatt… Pedig Artúr az életét kockáztatta a háborúban, egy repesz is eltalálta a fejét, és csak egy centin múlt az élete, csak egy centin múlt, hogy Kossuthnak másik árulót kelljen keresnie… (ezt Görgey írta gúnyosan).
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Artúr a saját politikai tudatosságát felnagyítja, és utólag festi meg magát úgy, mintha tudatosan politizált volna a szabadságharcban, holott ez nem így volt. Fejezeteket szentel arra, hogy a politikai irányvonalát leírja, hogy ő a megfontolatlan Kossuth helyett, aki fejjel ment a falnak, a nemzet bukását okozva, ő, Görgey Artúr mindig a megbékélést sürgette és a józanság pártján állt. Ennek a nagy része viszont csak kitaláció az írásban! (Sok intézkedést és párbeszédet ő talál ki utólag, és utólag adja a maga és a szereplők szájába, aminek a célja az utólagos önigazolás volt az őt árulózó közvélemény számára). Később viszont bevallotta, hogy felzaklatott lelkiállapotban írt, és a csípős, gúnyos hangvételét is elhagyta öreg korában, ebben az írásában pedig utólag megbánta ezt.
Az írást az öccse, Görgey István fordította le magyar nyelvre, és 1911-ben jelent meg először magyarul (ami azért érdekesség, mert először németül, angolul, és azt hiszem, olaszul is megjelent már!)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Fainthoar>!

Az én kiáltványom próza volt; a Kossuthé – költészet. A közönségnek pedig, melyhez mind a ketten szóltunk, a nyers katona prózájához nem volt érzéke: a nagy agitátor költészetét viszont mohón fogadta. Ne kárhoztassuk emiatt a közönséget. Legfeljebb azt lehet sajnálni, hogy az agitátor nem volt katona, s a katona nem volt agitátor – és hogy ezért útjaiknak szükségképpen széjjel kellett válniuk.

II. kötet, Negyvenedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Görgei Artúr · Kossuth Lajos
2 hozzászólás
Fainthoar>!

Nem csalódtam segédtisztemben. És a tervemet, hogy még nem adom fel a küzdelmet, most már a gyakorlatba is át akartam ültetni.

– Utánam! – kiáltottam az elég elszántnak látszó legényekre. – Bajtársaitok is követni fognak, mihelyt megtudják, hogy megint előrenyomulunk. Ez a derék huszár – folytattam bizakodva – gondoskodik róla; nem igaz, bajtárs? – és a feleletet be sem várva megint elindultam fölfelé.

A szlovákok valószínűleg édeskeveset értettek abból, amit magyarul odakiáltottam nekik, de azért bátran követtek.

I. kötet, Tizennyolcadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Görgei Artúr
Fainthoar>!

Ágyúm annyi van már, hogy sertést hizlalhatnék velük […] Éppen ma írtam Kossuthnak, ne küldjön többet. Nem bízom az önkéntesekben; el találnak eblábolni, s engem ágyúimmal együtt szépen cserbenhagynak.

Hanem a lőkupak elfogyott, és alkalmasint neked sincs. Ez lesz csak a cifra dolog! Hát már éppen semmi készletünk sincs belga lőkupakból? Gondolom, szerinted is végül a kováspuska még mindig többet ér, a lőkupakosnál – lőkupak nélkül?

Ha a zászlóaljparancsnok urak lőkupakot kérnek, következetesen azt felelem: „Örülök, hogy nincs. Célba úgysem találtok; menjetek szuronyra!” – Látnád csak a hosszú arcokat!

I. kötet, Tizenegyedik fejezet

Fainthoar>!

Hazámban az a szokás, hogy a legtermészetesebb kellemetlen eseményeket furcsán misztikus, a nemzeti hiúságot legyező módon valamilyen hazaárulási szándékkal magyarázzák.

I. kötet, Huszonnyolcadik fejezet

Fainthoar>!

A Debrecen felé kiküldött huszárjárőrök következetes elmaradását is egyaránt magyarázhattuk rosszra is, jóra is. Az első esetben az ellenség kezébe eshettek, a másodikban úgy megörülhettek a magyar fegyverek váratlan győzelmének, hogy a legelső csárdában a szolgálatképtelenségig leitták magukat.

II. kötet, Harmincötödik fejezet

Fainthoar>!

Jövőnket tehát augusztus 12-én Világoson, az orosz hadtestparancsnok emberbaráti ajánlkozása ellenére is, ugyanolyan reménytelennek láttam, mint egy nappal előbb Aradon; és egyre ismételnem kellett magamban, hogy a nemzeti becsület szempontjából mennyire szükséges a fegyelmet a hadseregben az utolsó pillanatig csorbítatlanul fenntartani, nehogy erőt vegyen rajtam a kínzó kétely, elég lesz-e saját személyem áldozatul felkínálása alárendeltjeim életének megváltására, ne szólítsam-e fel a hadsereg valamennyi tábornokát és törzstisztjét a menekülésre. Néhányat, nevezetesen azokat, akik nem szülőhazájukat gyászolták Magyarország bukásában, fel is szólítottam, de hasztalan! Egy sem akart a maga megmentése kedvéért önként elszakadni barátaitól és bajtársaitól.

II. kötet, Negyvenedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Arad · Görgei Artúr · Világos
Fainthoar>!

A nemzeti harc iránti csekély részvét tehát, mellyel Győrtől a fővárosokig visszavonultomban a vidéken csaknem mindenütt találkoztam, nem lepett meg. Annál meglepőbb volt számomra az, amit mindjárt a bábolnai kudarc utáni napon járhatatlannak híresztelt hegységben tett kémlovaglásom során a Vértes valódi arculatáról és a Honvédelmi Bizottmány tudósításaiban oly nagyra tartott védelmi munkálatokról megtudtam. Az utóbbiakat annyira magasztalták, hogy Győrtől visszavonulóban már-már aggódni kezdtem: vajon találunk-e még nyitva hagyott visszavonulási utat magunk számára. Láttunk is az országúton olyan árkokat, melyeken – nem ám ott, ahol számunkra átkelőt hagytak, hanem bárhol, széltében-hosszában – a legkisebb fönnakadás nélkül átvonulhattunk, és láttunk fatorlaszokat, melyeknek célszerűségéről kedélyes honvédeink gyermeki naivságukban a legtalálóbb bizonyítványt állítatták ki, ugyanis felgyújtották őket, hogy lobogó lángjuknál melegedhessenek. Azt a helyet azonban, amelyet valamelyik kormánybiztos hegyszorosnak minősített, ugyan hiába kerestük.

I. kötet, Tizenharmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Görgei Artúr
Fainthoar>!

Kijelentettem Szemerének, hogy semmi szükségét sem érzem, hogy az oroszoknak bármi ilyesmit mondjunk; mert meg vagyok győződve róla, hogy nem fognak velünk alkudozni; és ha erről magamtól nem volnék meggyőződve, elég, ha az orosz hadvezér helyzetébe beleképzelem magam. Akkora hadierő élén, amekkorával ő rendelkezik, én legalábbis nem alkudoznék, és semmi okom sincs azt föltételezni, hogy az orosz nem bízik a maga erejében.

II. kötet, Harminchatodik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Görgei Artúr
Fainthoar>!

Az ideiglenes kormány leköszönését és a legfőbb polgári és katonai hatalom kezemben való egyesítését még aznap, augusztus 11-én alkony előtt a következő két kiáltvány tette közhírré:

I

A nemzethez

A szerencsétlen harcok után, melyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk.

Ily körülmények között a nemzet életének megmentése s jövőjének biztosítása egyedül a hadsereg élén álló vezértől lévén várható, s lelkem tiszta meggyőződése szerint a mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván: ezennel tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiúi érzéstől indíttatva, mellyel minden lépteimet s egész életemet egyedül hazámnak szentelém; magam s a minisztérium nevében ezennel a kormányról lelépek, s addig, míg a nemzet hatósága szerint intézkednék, a legfőbb polgári s katonai kormányzati hatalmat Görgey Artúr tábornok úrra ruházom.

Megvárom tőle, s azért Isten, a nemzet és história előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint szegény hazánk nemzeti státuséletének megmentésére, javára s jövőjének biztosítására fordítandja.

Szeresse hazáját oly önzéstelenül, mint én szeretném, s legyen a nemzet boldogságának biztosításában szerencsésebb nálamnál.

Cselekvéssel többé nem használhatok hazámnak; ha halálom valami jót eszközölhet számára, örömmel adandom életemet áldozatul.

Az igazság és kegyelem Istene legyen a nemzettel.

Arad vára, augusztus 11-én, 1849.
Kossuth Lajos kormányzó
Vukovics Sebő igazságügyminiszter
Csány László közmunka- és közlekedési miniszter
Horváth Mihály kultuszminiszter

II

Polgárok!

Magyarországnak eddigi ideiglenes kormánya nincs többé.

A kormányzó és a miniszterek ma hivatalaikról s a kormányról önként lemondottak.

E körülmény által kényszerítve, a katonai főparancsnokság mellett ma a polgári hatalmat is ideiglenesen átalvettem.

Polgárok! Mindent, mit súlyos helyzetünkben hazánkért tenni lehet, megteszek, harccal vagy békés úton, akként, amint a szükség fogja parancsolni; mindenesetre úgy, hogy a már annyira megfeszített áldozatok könnyíttessenek, az üldözések, kegyetlenkedések és gyilkosságok megszüntessenek.

Polgárok! Az események rendkívüliek, s a sorsnak csapásai súlyosak; ily helyzetben előleges kiszámítás lehetetlen; egyedüli tanácsom s kívánságom, hogy lakjaitokban békésen megvonulva, ellenszegülésre vagy harcba még azon esetben se keveredjetek, ha várostokat az ellenség megszállná; mert személy- és vagyonbiztosságot legtöbb valószínűséggel csak úgy fogják elérhetni, ha házi tűzhelyeiknél polgári foglalatosságaik mellett békén maradnak.

Polgárok! Mit Istennek megfejthetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet.

Polgárok! Isten velünk!

Óaradon, augusztus 11-én, 1849.
Görgey Artúr

II. kötet, Harminckilencedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Görgei Artúr · Kossuth Lajos
Fainthoar>!

Kossuth – mint tudjuk – azt hitte, hogy neki nem, hanem egyedül nekem van módomban az oroszokkal valamilyen békés kiegyezést kötni, mert azok csak velem alkudoztak, vele nem.

Kossuth azonban egyetlenegy olyan tényre sem tudott hivatkozni, melyből arra lehetett volna következtetni, hogy az oroszok velem alkudozni fognak.

II. kötet, Harminckilencedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Görgei Artúr · Kossuth Lajos

Hasonló könyvek címkék alapján

Margitay Gábor: Aradi vésznapok
Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848-49
Kossuth Lajos: Kossuth Lajos válogatott munkái
Hermann Róbert: 1848–1849 – A szabadságharc hadtörténete
Csikány Tamás: Hadművészet az 1848–49-es magyar szabadságharcban
Kovács István: A légió
Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia, 1849
Varga János: Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén
Kovács István: Így élt Bem József
Csikány Tamás: Honvédtüzérség az 1848-49-es szabadságharcban